Rakd meg neki

Rakd meg neki

2011.05.07. | B-oldal

Bár házi stúdiókon rendszeresen ámuldoztunk, az elektronikus műfaj szereplői a B-oldalon mégis rendre alulreprezentáltak. Pedig magunk is szép csendben építgetjük a hangszerparkot és miután a műfaj iránti elkötelezettségünket ebben éljük ki, becsúszik egy-egy DJ fellépés. Érdeklődéssel vegyes irigységgel tekintettünk egy tavalyi hiphop producer versenyre, ahol zenei alapokat ütköztettek egymással a résztvevők, hálás közönséggel kísérve. Itthon 2 egymást követő évben volt olyan - az online toborzó képességre - igényt tartó verseny, ahol 2-2 jó nevű zsoké elé lehetett beállni egy órára saját lovakkal (most nem Fárosz hajtójára gondolunk).

Az ilyen lehetőségekre mindig sokat kell várni: ugyanis nem 5 perc összedobni, nem egy emberes, és nem két forintba kerül. Tehát: kell mögé egy márka. Ez a márka ezúttal a Jägermeister, az esemény pedig a Master Tempo DJ verseny  (remélem, érzitek a nyelvi finomságot a „Jäger” és a „Master” szavak összefonódásában). A „master tempo” egyébként az a funkció, amely a felvételek gyorsabb lejátszása esetén is megtartja az eredeti hangmagasságot (más eszközökön, vagy korábbi stúdiótechnikában: time compress/expand néven futott), így akár lehetővé teszi azt is, hogy egy központi tempó használatával bármely szám ugyanolyan gyorsan, de ne egér- vagy drakulahangon szóljon.
Korábban számos gitár- és feldolgozásversenyről adtunk hírt, most a húrokat és a dobszerkót békén hagyva a http://jagermastertempo.com oldalt ajánljuk nektek. A mixedet ide kell majd feltölteni, az eredményhírdetés pedig a 2011. május 20-i Master Tempo Partyn várható. A kettő között sem kell hátradőlni, ugyanis a mixek szavazatokban mérik össze a magukat. Ha érdekel a dolog, akkor már most kezdj információs böjtöt az ismerőseiddel szemben, hogy aztán türelmesen fogadják, amikor per szekundum 43x osztod meg a saját felvételedet.

Amit mi tudunk: a mixeket május 16-ig lehet majd feltölteni és a legtöbb like-ot kapó DJ automatikusan bekerül a döntőbe. A további két döntőst a május 20-i bulin fellépő sztár DJ-k fogják kiválasztani, a nyertest pedig maga a közönség.

A Jägernek egyébként nem az első online zenei húzása. Mindemellett a zenei rendezvények helyszínein is aktívan jelen vannak és bőszen támogatják az ilyen eseményeket. A Jäger osztrák domainjén például tavaly találtam egy olyan step sequencer alkalmazást, ami nagyon hasonlított a mi "Mindenki zeneszerző" elnevezésű háziversenyünkben használt iNudge-hoz, csak mindez sokkal jobb hangokkal, több sávval, és több sógorral.

A B-oldal szerint azért kell regisztrálnod, hogy:

  • bebizonyítsd, hogy az elektronikus zene is lehet „élő”,
  • a szüleid végre megértsék, miért görnyedsz ennyit a zeneszerkesztő alkalmazások előtt, a lemezjátszók fölött, esetleg pult alatt,
  • a kisebb-közepes fellépéseidet felváltsa egy nagy buli,
  • a DJ pultba most ne számot kérni menj, hanem előadni…

… és ha mindez kevés lenne természetesen az elektronikus zeneőrületet támogató nyeremények várják a győzteseket. Ha nem jutnál be a döntőbe, egy 60 perces Ferro magnókazettát a B-oldalon a kedvenc számhoz tekerve készíts be! Hátha beteszik.

A verseny oldalán folyamatosan frissülő mixek várnak titeket, így érdemes rendszeresen átnézni a tartalmat. Ha a B-oldal olvasói közül valaki feltöltene, linkelje be a kommentek közé! A Mixcloudon amúgy is órákat mazsolázunk hetente, tényleg kíváncsiak vagyunk rá.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr722867383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása