Interjú: Malacka és a tahó

Interjú: Malacka és a tahó

Kérlek, mutasd be a zenekart, mit kell tudnunk Magyarország egyetlen szalonnazenekaráról?

A Malacka 1996-ban alakult olyan fiatalokból, akik szerettek koncertre járni, és ezért természetesnek érezték, hogy mások is szeretnék az ő előadásukat meghallgatni. Ez néha így is volt. Eleinte főként az akkori underground zenekarok repertoárjából játszottunk, utána 2-3 év után saját dalok írásába fogtunk (tehát úgy működtünk, mint a világ bármelyik együttese). A saját dalok eleinte közepesen ütősek voltak, pár év múlva már jók. A kiváló szintet csak 1-2 éve sikerült elérnünk. Jelenleg nyolctagú a zenekar, van három énekhang, hegedű, meg fúvósok is, nagyon hangulatos.

Hogy szültétek meg a kétségkívül egyedi stílusotokat, milyen zenekarok hatottak rátok?

Nehéz kérdés, illetve a válasz nehéz. A Malacka tagjai közt van egykori VHK-tag, de van olyan is, aki a Z’Zi Labor sessionzenésze volt. Ezek után túl sokat nem mond, hogy milyen stílusok hatottak ránk. De ha felsorolom a kedvenc zenekarainkat, akkor sem jutunk közelebb a megoldáshoz, mert lenne a listában Radiohead, Beatles, Rammstein és Manu Chao is. Szóval, szerintem ez a stílus csak úgy lett magától

Hogyan születnek a Malacka és a tahó dalai? Kérlek, engedj bepillantást a dalszövegekbe.

A dalszövegeink világa sokat változott az elmúlt 15 évben. Az elején, mivel az alterock vagy valami hasonló stílus vezérelt minket, leginkább szomorkás szövegek születtek – összesen kb. 2-3 darab. Aztán a következő kb. száz dal a vicces, de mondanivaló nélküli kategóriához tartozott, mostanában pedig már nem csak szédítően humorosak, de még értelmük is van. Látható az íve a fejlődésnek!



Hogyan készültök a 15. születésnapotokra?

Elsősorban jubileumi albummal: készült egy lemez, 15 Piggest Hits a címe, és igen, pont 15 szám van rajta. Plusz az intro, amit direkt nem számoltunk bele. Május 20-án volt a bemutatója - a Gödörben léptünk fel, gyakorlatilag teltház előtt, nem kis sikerrel. Hanem naggyal.

Hol látható mostanában a stand-up comedy-ben utazó Három Kismalac formációtok?

Nagyvázsonyban minden évben megrendezik a DumaVölgy-HumorVár eseményt, ami a stand-up, a kabaré és a hasonló műfajok egyhetes fesztiválja. Na, ezek hatalmas bulik szoktak lenni, és a kismalac ott mindig felbukkan. Most éppen a Dumakoncert keretében: ez egy olyan egész estés „izé”, amikor a stand-up nagy egyéniségei, Kovács András Péter, Janklovics Péter és mások hangszereket ragadnak, és onnantól elég viccesen alakulnak a dolgok. Július 23-án lesz mindez. Nyár végén vagy ősszel pedig a kismalac is ünnepel, hiszen most lesz öt éve, hogy majdnem megnyertük a Humorfesztivált.

A közeljövőben és nyáron hol láthat titeket a nagyérdemű?

Most kipihenjük a lemezbemutatót, aztán jönnek a fesztiválok: POSZT, EFOTT és hasonló rövidítések. Szeretnénk minél több helyen eljátszani az új slágereket.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr152924966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2011.05.24. 07:57:37

Gratulálok az együttesnek, mert jó számokkal, és nagyon sok vidámsággal töltik meg az életem, főképp a Rádiókabarén keresztül. A régi klasszikusok, mint a Derrick és a Hírek mellett az új albumról kedvencem a Rejsz, bónusz track és persze a Kit Miskolc adhatott. Kicsit groteszk, kicsit alter, de mindenképp egyedi.
Ha már Humorfesztivál: Malackáékon nem lepődtem meg, adta magát a dolog, de azért a Junkies indulása kemény sztori volt...:D

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása