Nem a mekdonálcban (göröghetek), hanem úgy igazából, országosan. Két nagyon fontos dolog történik a zenekar életében. Egyrészt februárban bejelentették, hogy 2011 júniusában új album jelenik meg Culture of Fear néven. Az most van! Másrészt egyelőre nem betegek, nem ütötte el őket a vonat, a gyerekeket is elhozták már az oviból, a kutya nem ette meg a házi feladatot, ezért már pakolnak. Már kenik a szalámis zsömléket, mert kevesebb mint 1 hónap múlva fellépnek a Balaton Soundon. Nem tudom, hogy ezt ők ugyanúgy várták-e évek óta, mint én, de nyilván. Maga az album fülre így fog kinézni:

Culture of Fear Teaser by ESLmusic

Az eddigi mérleg nagyjából:

• 1997: Sounds from the Thievery Hi-Fi
• 2000: The Mirror Conspiracy
• 2002: The Richest Man in Babylon
• 2005: The Cosmic Game
• 2006: Versions
• 2008: Radio Retaliation
• 2011: Culture of Fear

Nem nagyon tudom azt mondani, hogy zeneileg nagyon elcsászkáltak volna. Minden albumra tartogattak valamit, amivel fúziót lehet alkotni (hol indiai elemek, hol brazil ritmusok), de ez a rásztáfárájkodással kevert lounge/downtempo megmaradt, és egy irányba halad, és csak érik. Valahol megalázó, legalábbis nekem, hogy az egyik kedvenc számomat már 9 éve megcsinálták, én meg még mindig nem tudom őket színvonalasan majmolni.

A srácok nagy terhet hordoznak, ugyanis adnak a mögöttes politikai tartalomnak, de elhibáztak 1 apróságot: kurva jó a zene.

Ezt úgy szokták megoldani a nagy mesélők és manipulátorok, hogy direkt 1 szál gitárral nyomják a politikai közhelyeket, esetleg country zenébe oltják ("support our troops" faszfejek), és akkor tuti csak a szövegre figyelsz. Az a peches szitu van azonban, hogy a freedom fighta-fajta ember jó zenét csinál. Így eljuthat a világon olyan helyekre is a zenéjével, ahol egy büdös szót nem értenek belőle.

Azért az legyen világos, hogy ahol állt két tiltakozó ember, ők próbáltak odaállni harmadiknak, szabadságjogokat sértő, időnként globalizációs, vagy monopolista törekvéseket mutató folyamatok ellen zenélni. A George W. Bush féle cirkuszban időben felvették a másik csapat mezét, az Amerimacka is elég keserű képet fest az otthonukról (ráadásul a két alapító zenész konkrétan Washingtoni), a Revolution Solution dettó, album szinten pedig a Radio Retaliation másról sem szól. Ezt ők kötelességüknek tekintik művészként, amivel én nem értek egyet, mert az elég hülyén nézne ki, ha mindenki csinálná. De ők kifejezetten U2-sodnak.

Emellett belekóstoltak a Zs-kategória filmezésbe, ami remélhetőleg szépen lassan lépked majd vissza az ABC betűin, az egyik alapító Eric Hilton rendezésében ugyanis tavaly elkészült a Babylon Central. Na ez már jó hordozója a politikai üzeneteknek, Washington kis zugaiban vonultat fel nagyon jó fazonokat, a kedvencem a James Brownnak öltözött, mégis indiai benyomást keltő lemezboltos. Fazonok ellenére a film zs-be van oltva. Mozgóképben olyan jó, mint a country zenében, és bár játékfilm próbál lenni, elég dokumentarista. Talán forgatás előtt Horváth Ádámmal is egyeztettek, nem tudom, hogy a végén Lenke néni fektet-e valamit Haile Selassie I-ra hivatkozva, mert végignézni egyelőre nem bírtam. Ennek ellenére, dacára, hogy képtelen vagyok bármilyen zenéért igazán rajongani, ez a kedvenc zenekarom, és hosszú évek óta nem tudok úgy lenyomni egy hetet, hogy ne hallgassak tőlük valamit. Mint amikor muszáj az oviba bejárni.

A személyes álmom: 2011. július 10-én vasárnap 20:00-22:00 között a tömeg együtt bólogat, majd mielőtt David Jófelépítésű Guetta megérkezne, mindenki, akinek lelke van és elmúlt 20, szépen szétszéleg alternatív programot keresni magának rendes helyeken. Én tuti úgy fogok csinálni, mint akit csak az esküvői szertartásra hívtak, de a lagziba nem, és nézek valami családiasabbat a lakodalmas house helyett. A két fellépő között olyan front alakul ki a Heineken Nagyszínpadon előtt, hogy szerintem a színpad előtti 5 méteren egy nagyon pici felhőből esni fog az eső is. Csak hogy világos legyen, a Thievery a cool, és utána jön, ami meleg. De most pont nem úgy-úgy, hanem csak úgy-úgy-úgy meleg.

Végül álljon itt a zenekar évértékelő beszédje 2002-ből (State of the Union):