Hónapokig halogattam, hogy írjak erről a lemezről, pedig nagyon szerettem volna. Csakhogy annyi mindent lehetne! – gondoltam magamban. Egyrészt. Másrészt meg: mit lehet írni valamiről, amiről már mindent leírtak, nem is egyszer? Úgy voltam vele, hogy annyi mindent tudnék írni róla, hogy meg se próbálom, szóval nem is írok semmit. Végül mégis. Évforduló van, a huszadik. Ennek apropóján szeptemberben 4 CD-s, 1 DVD-s újrakiadás. Várjuk.

A Nirvana Nevermind című lemezéről nem tudok objektíven írni, ahhoz túl sokat jelent nekem és túl nagy hatással volt rám. Elfogult leszek, de egy percig sem titkolom. Nem is próbálok objektíven írni, úgysem menne. Lassan 14 éve lesz, hogy megkaptam kazettán, azóta már CD-n is beszereztem. Mike Patton a Peeping Tom lemeze kapcsán nyilatkozta valahol, hogy az ő felfogásában így hangzik a popzene. Szerintem a Nevermind pedig Kurt Cobain „popzenefelfogását” tükrözi, tehát ilyen, ha popzenét próbál írni – függetlenül attól, bizonyos pontjain mennyire nem „popos” ez a mégis kiugróan populáris (tehát népszerű) album, amely a lemezcég legutóbbi nyilatkozata szerint már 30 millió eladott példány felett jár – ez azonban szerintem se nem növeli, se nem csökkenti a lemez értékét, egyszerűen csak tény.

Elöljáróban még: a 14 év alatt minimum az 1500. hallgatáson vagyok túl, minden hangját, sorát betéve tudom és valahogy nem sikerül megunnom. A kedvenc lemezem, naná és az idő próbáját igencsak sikerült kiállnia. Sok nagylemezt megismertem az eltelt időben, de egyik sem ingatta meg az album pozícióját. Ha ideig-óráig mégis előfordult, végül visszatértem hozzá, majd újra rádöbbentem, mennyire zseniális. Egy lakatlan szigetre sok mindent vinnék persze, de a lemezeim közül (pedig van még pár) csak ezt. Nem véletlenül, mert ez az egyetlen olyan, amit akárhányszor meghallgathatok anélkül, hogy megunnám. Ha jól rémlik, a rekordot egy unalmas téli délután tartja, amikor hétszer hallgattam meg egymás után. (Vicces, de a rekorder az In Utero, amit Debrecenbe menet és jövet 15-ször hallgattam meg egymás után, igaz, némi szünettel.) Gyakran elkap a fílingje és olyankor csak ezt hallgatom: napokig "bennragad" a lejátszóban. Ez tulajdonképpen egy kiadatlan dalokból álló Greatest Hits album – jó, ez egyrészt elfogultság, másrészt pedig maga a valóság, hiszen az album szinte minden dala slágerré vált – csak ugye elég vicces volna egy válogatásra a teljes lemezt felpakolni. Viszont egy amerikai bizottság beválogatta az 50 legfontosabb XX. századi amerikai kulturális "vívmány" közé, ami azért jól lefesti a lemez jelentőségét. Persze mondhatnak bármit az "okosok", mégis az számít igazán, mit jelent a hallgatónak. Most nekem. Némi már-már kínos objektivitást mégiscsak magamra erőltetve egyenként kivesézem a dalokat jó alaposan, mert ez az album megérdemli és tartozom ennyivel a létrehozóinak.

SMELLS LIKE TEEN SPIRIT
A Nirvana legismertebb dala, már-már slágere, csak nem tudom, illik-e rá a sláger szó, hiszen általában nem ilyen dalokra mondják, hogy slágeres. A dalt indító gitártéma méltán vált a ’90-es évek egyik legismertebb dallamává. A dal számtalan feldolgozása ismert, tangóharmonikás változattól kezdve komolyzenei átiraton át jazz-zenekari verzióig, de egy még bizarrabb változata szerepelt a Moulin Rouge filmzenéjén is, sőt az ’50-es évek tinisztárja, Paul Anka is elénekelte, csakúgy, mint Kurt Cobain egyik, példaképe, a Buzz Osborne vezette Melvins.

Senki sem énekelt még úgy, mint Kurt Cobain itt - és azóta sem: ilyen hang bizony nincs még egy. Utánozni lehet, csak nem érdemes. (Más kérdés, hogy a híres magyar tévés tehetségkutatókon még az első selejtezőn kiesett volna, de ez elsősorban nem őt minősíti szerintem.) Novoselic nagyon elcsípte a basszust, a dobot meg minek is méltatnám, hisz Dave Grohl nem véletlenül az, aki. Napjainkban sem. A dal címét egy graffiti után kapta, amit egy Kurt-nél tartott buli alatt az egyik csaj fújt a szoba falára: "Kurt smells like Teen Spirit", utalván egy tinilányoknak készült dezodorra, amit Kurt akkori csaja használt, de Kurtre is átragadt. (Eredeti címe egyébként Anthem lett volna, egy hasonló című Bikini Kill-dal miatt változtatták meg.) Minden "pixiesessége" ellenére forradalminak is nevezhető dal, amely kihatott a ’90-es évek popzenéjének jóformán egészére, techno-átirata is ismert. De a legjobb változata mégiscsak a ’93-as riói koncerten hangzott el, amikor a RHCP-s Flea trombitakíséretével adták elő a srácok.
Mellesleg a dal utolsó versszakában hangzik el a lemezcímnek választott anglicizmus: nevermind, amit egy egész generáció tanult meg helytelen betűzéssel (hiszen a két szót külön kell írni) Kurt Cobain-nek köszönhetően. A dalhoz készült klip méltó a zenéhez. Ugyanolyan meghökkentő és letaglózó erejű, biztos, hogy a ’90-es évek legemlékezetesebb videóinak egyike. Ami mindig is bosszantott, hogy a kliphez megvágták a zenét, a zseniális szólót (az egyik legszomorúbb szóló, amit valaha hallottam) megkurtították, ahogy a dal kezdéséből is lefaragtak.

IN BLOOM
Na, erre pontosan emlékszem! Ezt a dalt 1997. december 4.-én (nem volt nehéz megjegyezni, másnap volt a szülinapom) hallottam először a Duna Plazából hazafelé (ahol a Virgin Megastore-ban 1200 Ft-ért vették meg nekem a kazettát) jövet az unokatesómék szürke Renault Mégane-jában. Nos igen, az elsőt nem felejti el az ember, legyen szó bármiről, akár sokkoló muzikális élményről is. Mert nekem ez a Dal az volt a javából. Ha innen nézed, tökéletes popzene, ha onnan, tombolós-üvöltős, szülőriogató rockzene, mindegy, mindkettőnek első osztályú! Nem akarom felnagyítani, de szerintem akkor, ott a hideg decemberi éjszakában világosodtam meg: én is ezt akarom csinálni! Az a pillanat és ez a lemez egész életemet megváltoztatta. Úgy felforgatta a kis világomat, olyan elementáris erővel hatott rám, mint a Katrina hurrikán egy new orleans-i faházikóra. Nem akarom túlmisztifikálni, de többé semmi sem volt ugyanolyan. Addig csak az írás érdekelt (meg a csajok, höhöhöhö), onnantól fogva a zene is, nagyon. Hallgattam az In Bloom első taktusait és nem hittem a fülemnek: ilyen jót még sosem hallottam korábban! Aztán amikor jött a dob-basszus rész (picsába a Hiperkarmával, EZ AZ IGAZI!!!) és Kurt Cobain elkezdte, hogy ,,Sell the kids for food...’’, na akkor vesztem el végleg, menthetetlenül.
Emlékektől elhomályosuló szemmel révedek a múltba, de most visszatérnék inkább a dalhoz. Úgy ahogy van tökéletes egy tökéletes albumon – és ez még csak a második szám! A szövege egyrészt Dylan Carlsonról szól (Cobain legjobb barátja, az Earth együttes vezetője), másrészt az agyatlan divatarcok kigúnyolása - mintha Kurt megérezte volna, hogy ezt a dalt majd pont azok fogják felkapni legjobban, akikről írta.

COME AS YOU ARE
A lemez első lassú dala, nevezhetném balladának is, ha nem hatna furán ez a kifejezés egy Nirvana-dal kapcsán. Tán a Smells Like után ez a legismertebb daluk, a dal kezdő taktusait aki hallja, nem felejti el. Nem sokkal a megjelenés után a Killing Joke pert indított, mondván, hogy a főriffet az ő Eighties című dalukból nyúlták. Ha jól rémlik, nem nyerték meg a pert, ami tök jogos: bár hasonlít a két dallam, de korántsem azonos, ráadásul Kurték lassabban is játsszák. A Come As You Are gyönyörű és megindító dal –szerintem- a barátságról, az őszinteségről az elhíresült sorral: "És esküszöm, nincs fegyverem". Gyönyörű klip készült a dalhoz, a vízfüggöny-effekt olyan érzetet kelt, mintha vízesés mögött játszanának.
Gyere, ahogy vagy, kérte Kurt Cobain és ma már szülőhelyén, a washingtoni Aberdeenben is ez a felirat fogadja a látogatókat a városka határait jelző táblák alatt a városvezetés jóvoltából megkésett tiszteletként a város leghíresebb szülöttének, aki ismertté tette. A dal akusztikus verzióját az Unplugged fellépésen játszották, ott derült ki igazán, milyen gyönyörű szólója is van. Emlékezetes a Live! Tonight! Sold Out!! videón szereplő változata is: azon a felvételen totál hamisan adják elő, de mivel ének és gitár ugyanannyira hamis, ezért már fel sem tűnik a dolog és furcsa, vagy sem, nagyon jól hangzik.

BREED
Ha bárki is kételkedett volna afelől, hogy a Nirvana igenis punkzenekar – hozzáállásában mindenképp-, nos itt a kételyek szertefoszlanak: a Breed akkora punk-attakként zúdul rá a szerencsétlen hallgatóra, hogy utóbbi azt sem tudja, merre fusson. Többek között ettől voltak igazán nagyok: ha kell, megírják a leggyönyörűbb dallamot, ám ha a helyzet úgy kívánja, simán legyalulják az arcodat egy ilyen horzsoló punk-szösszenettel. Csak úgy mellesleg. ,,Szökj el otthonról!’’ – így a dalszöveg. Az egyetlen baj, hogy a szám Butch Vig féle nyers mixében sokkal jobban kijön minden hangszer és az egész dal nagyon egyben van, de sajnos az csak a With The Lights Out Box Seten jelent meg 2004-ben, a lemezen Andy Wallace keverésében hallható, ami szintén jó, csak nem annyira. Kár volt nekem meghallgatni a Box Setes verziót, most nem lenne min fanyalognom! Viszont érdekes, hogy a Smells Like Vig-féle keverése tompább, mint Wallace-é, itt viszont jó, hogy utóbbi került lemezre.
A már említett LTSO videón pazar változatban szerepel, mikrofondöntögetéstől földön fekve játszott gitárszólóig van benne minden, tökéletesen elkapva a dalban lévő nyers erőt és energiát.

LITHIUM
Ez is egy olyan dal, amit elég egyszer hallanod, hogy örökre megjegyezd. Ha valaki nem tudja, mi is az a Nirvana, hát ez az a dal, ami tökéletesen "elmeséli".
Leírhatatlan, ahogy a csöndes, mélázó versszakok után berobban a refrén. Mintha a tökéletes nyugalomba belehasítana egy hegyomlás-szerű robaj. Olyan hatása van, mintha a szemed előtt omlana a Dunába a Gellérthegy. A klipje is jó lett, bár csak különféle koncertfelvételek összevágva, de pontosan visszaadják a dalban rejlő energiát. Eredetileg animációs klipet terveztek valami rajzolt kiscsajjal, de drága lett volna, pedig kíváncsi lettem volna rá, főleg, mert akkoriban igazi kuriózumnak számított egy animációs klip, bár manapság se gyakori. Egyébként a dal szövege a drogok és a vallás között von párhuzamot, jó kis cikket írt róla Mark Deming az allmusic.com oldalán.

POLLY
Egy újabb híres dallam, ezt nyúlta le a Tankcsapda is, hogy egy kvázi-emlékdalnak álcázott számot írhasson Az ember tervez albumra Egyszerű dal címmel, a dal mögé írt IMKC rövidítéssel és a szövegben elhelyezett utalásokkal magyarázva a nyúlást. Annyira nem lett jó dal, hogy megérte volna. A dal szövege egy korabeli újsághír alapján keletkezett, egy lány megerőszakolását meséli el költői képekkel – az elkövető szemszögéből! Persze úgy, hogyha nem tudod a hátteret, nem jössz rá, csak nem érted. Bob Dylan kedvenc Nirvana-dala: ,,van szíve a kölyöknek’’ mondta, miután meghallgatta. Jó az a rövid basszusszóló a dal közepén, meg ahogy Kurt a cipőjével kopog. Az Incesticide albumon kiadták a New Wave-verziót, kb. kétszer gyorsabban játsszák, mint eredetileg és legalább kétszer hangosabban is. Az Unplugged albumon viszont egy visszafogott, szép felvétel szerepel, csellóval.

TERRITORIAL PISSINGS
Talán a legmegzabolázhatatlanabb dal az albumon, igazi háromperces őrjöngés, de a káosz ködén át-át ütnek a zseniális, gyémántkemény dallamok. Szerintem ennek a dalnak van némi hardcore-os beütése, de lehet, hogy tévedek. (Bár engem igazol, hogy a kő-hardcore SOD is feldolgozta.) ,,Azért, mert paranoiás vagy, ne hidd, hogy nem követnek!’’ – mondja a frappáns dalszöveg, sőt, olyan okosságok is elhangzanak, mint például ,,jobb módon kell megtalálnunk a módját!’’ – ezt üvölti Kurt a dal végén, akkora beleéléssel, hogy elmegy a hangja. A LTSO videón ennek is emlékezetes felvétele szerepel: a Jonathan Ross Show-ban adták elő ’91 decemberében úgy, hogy a műsorvezető a Lithiumot konferálta fel, azt is várta persze, már csak a fancsali képe miatt is látni kell azt a felvételt. Kb. olyan fejet vág, mint aki citromba harapott. Bárcsak jönne egy zenekar és ugyanígy lealázna valami ungarische tóksóbetyárt! (Arra várhatsz – teheti hozzá cinikusan bárki.)

DRAIN YOU
Kurt Cobain kedvenc dala a lemezről, sőt az egyetlen olyan, amit magától is meghallgatott, miután a lemez befutott. Eleinte nem szerettem ezt a dalt, holott szinte mindbe "belezúgtam" első hallásra. A dal közepén dezodoros flakontól gumikacsáig mindent bevetnek effektként a megfelelő hatás elérése érdekében. Sikerül is: a lemez egyik legkülönlegesebb dalává válik ezzel. A LTSO-n erős verzióban szerepel, Kurtöt fejbe dobják egy üres műanyagpohárral, ami után egészen megváltozik az arckifejezése. Csak nekem tűnt fel vajon?

LOUNGE ACT
A cím arra utal, hogy olyannak tűnt elsőre a téma, hogy akár egy bárzenekar is játszhatná, tehát a szöveg helyett a dallamhoz köthető.
Ez a dal megy a LTSO-n a stáblista alatt. 15 év alatt sem jöttem rá, mit is hallunk a dal elején: böfögés? Hörgés? Morgás? Morajlás? Viszont jópofa, ahogy véget ér a dal: mintha kimerülne az elem, egyszer csak elhallgat. Nem direkt lett ilyen: valamiért lelassult a szalag forgása felvételkor. Mázli, hogy pont a végén, ki tudja, tán nem tudták volna újra ugyanígy elcsípni a számot. Érdekes, bármilyen jó dal is, eléggé alulértékelt: koncerten se nagyon játszották, szerintem az egyik legkevésbé ismert dal a lemezről. Akárhogy is, méltatlanul elfeledett gyöngyszemről van szó – szerencsére kevés ilyen akad ezen a lemezen. Tegyük hozzá, más lemezen meg az a ritka, hogy még az elfeledett dalok is sütnek. Itt pedig pont ez a helyzet.

STAY AWAY
Ez a legeslegrégebbi dal az albumon: a dallama igazi ősriff: már a ’85-ös Fecal Matter demón is szerepelt, dalformát azonban csak jóval később "öltött": Pay To Play címen bukkant fel a Nevermind demózása idején, és a klubok packázásairól szólt, kicsit átalakították, feszesebb dobalapot kapott és íme, ilyen lett. Jó kis dal, a végén eszelős üvöltözésbe torkollik és Kurt tinédzserkori graffitije is elhangzik a dal legvégén: "Isten meleg!"

ON A PLAIN
Ez volt a másik olyan dal a Drain You mellett, amit csak nagy sokára sikerült megszeretnem. Mai füllel hallgatva viszont tökéletes popdalnak tartom, a dal végi vokál is csodálatos (jól illik egymáshoz Kurt és Dave hangja), ahogy az egész. ,,Valahol már hallottam’’ – énekli Kurt. Lehet, hogy igaz, de akkor is fantasztikus! Egyesek szerint arról szól, hogy milyen megírni egy dalt, vagyis elég önreflexív. Ide is jutott nem egy emlékezetes sor: "Ezt úgy kezdem, hogy nincs meg semmi a szövegből" (ez alátámasztja az előbbi állítást), vagy: "Valaha volt legjobb napom az volt, mikor megtanultam vezényszóra sírni.’’ A mondat második fele eredetileg így hangzott: "Mikor a holnap sosem jött el". Akár a szerző sírfelirata is lehetne.

SOMETHING IN THE WAY
Valami útban van, szól a cím és ez az egyik legőszintébb dal az elhagyatottságról, amit valaha hallottam. A dal nem is hagy kétséget afelől, hogy a szerző nem valamire, hanem valakire, önmagára gondolt a címben. A dalvégi cselló csak még jobban elmélyíti az elhagyatottság érzését, de a dalban levő fájdalom az Unplugged verzióban jön ki igazán. Itt csak egy csendes dal, amely lezárja az albumot. Tricky készített belőle csapnivaló (vagy nevéhez méltón cikis) feldolgozást, de a Jerry Maguire c. filmben is szerepel egy feldolgozása. Van amúgy a dalnak egy zúzós (BBC-s) stúdiófelvétele hangos refrénnel, úgy is jó, de azt gondolom, ide jobban illik ez.

ENDLESS NAMELESS
Nos, hivatalosan tényleg az előző dal zárja az albumot bakeliten és kazettán, viszont a CD-ken kis szerencsével még egy rejtett dalra bukkanunk a Something-ot követő mintegy tíz perc csend után. Ez az a dal, ami egyes kiadásokon szerepel, másokon meg nem, de rohadtul nem lehet tudni, hogy melyikeken igen és melyikeken nem. Egyrészt mert tök esetleges, másrészt meg mert sehol sem jelölik, se borítón, se a CD-n. Szóval igazi zsákbamacska. Én pl. emiatt vettem meg a CD-t és marha ideges lettem volna, ha bebukom a dolgot és nincs rajta. Mázlim volt, rátették. Jó dal egyébként ez is, a Nirvana káosz-oldalát domborítja ki, jobban, mint bármelyik másik daluk. A LTSO-n elég emlékezetes előadása szerepel, de az a poén, hogy azon a borítón se jelölik (bár a DVD-kiadáson már igen). Krist egyébként Titkos Dal-ként konferálta fel, joggal.

Négy plusz egy klip készült a lemezhez: az első három dal és a Lithium klipje. És azért plusz egy, mert az In Bloom-nak van egy másik videója ’90-ből, Chad Channing-gel egy korábbi felvételre, mint ami a lemezre került. Nekem személy szerint jobban tetszik az a klip. Viszont a zene meg a második klipben jobb. A kettőt kellett volna összehozni valahogy... Volt pár dal, ami végül lemaradt a lemezről, ezek később kislemezeken, az Incesticide-on, meg a WTLO Box-on jelentek meg. Az egyik legnagyobb dal, az Aneurysm mindjárt a Smells Like B-oldalán. Ha valami, hát az tényleg érthetetlen, hogy miért nem került fel a Nevermindra, pedig egyrészt ráfért volna (nyilván), másrészt simán itt lenne a helye. Nem baj, az Incesticide-on tökéletes albumzárás. Az Even In His Youth is a Smells Like B-oldalán kötött ki. Ezt megértem, mert bár jó dal, az albumról kilógott volna. Aztán volt még két olyan dal, ami egészen 2004-ig nem jelent meg hivatalosan: Old Age és Verse Chorus Verse. Előbbit mondjuk Kurt Courtney Love-nak "adta", aki elég pofátlan módon saját zenekarát tüntette fel szerzőként, amikor ’97-ben megjelentette. Természetesen saját előadásban, az eredeti verzióra jócskán várnunk kellett még. Nem rosszak ezek a dalok sem, de nem is túl emlékezetesek: a lemezről nemcsak hangzásukkal (inkább demók, mint befejezett felvételek), de színvonalukkal is kilógtak volna. Olyan semmilyenek, na.

Már rég túl vagyok azon a korszakon, amikor még azt gondoltam, hogy egy-egy kedvencem minden lefogott hangja zseniális. Kurt Cobain sem ilyen volt, néha az ő kreativitása és szerzői tehetsége is kitermelt forgácsokat, de legtöbbször igencsak összejött neki, mint azt a sokak által a ’90-es évek legfontosabb, egyben legjobb lemezeként számon tartott Nevermind is bizonyítja.