Gyöngyhalászok

Gyöngyhalászok

Mivel pont semmilyen évfordulója, vagy aktualitása nincs, ezért Georges Bizet "Je crois entendre encore" című áriájáról szólok nektek. Hát, igen, 1863-ban a zenei toplistákon még csak áriák voltak. Nem is akármilyenek! Ez az ária történetesen a Gyöngyhalászok (Les pêcheurs de perles) című operában szerepel. (Meg egy 1863-as Ária Hammerben, ritka példány.) Két dolgot sajnálok. Az egyik az, hogy bár hiába van szakmai középfokú nyelvvizsgám, egy kiló kenyeret sem tudnék kérni a Montmarte-on franciául, hát még francia hagymalevest. A másik, hogy sehol nem találom az egész művet az Interneten. (Mondjuk elég suhanc dolog operaáriákat töltögetni torrenten, ezt én is érzem.)

Jelenleg utóbbit sajnálom jobban.


12 komment

Interjú: Fish!

Interjú: Fish!

Vasárnap a Borsodi által szervezett tehetségkutató koncertsorozat második állomásán jártunk az A38 hajón. Volt ott gázmaszkban kijövő főrapper, alsónadrágban kezdő frontember, valamint Slash hasonmás gitáros. Ha szigorúan a tényeknél maradunk: a the pfl lett a második, a forduló győzteseként pedig a Chuck Norris Action Squad került ki, míg a legtöbb közönségszavazatot a LóHair-e? kapta. Zsűri és sör volt, hangulat ingadozott, csajozási lehetőség elvétve akadt. 

A 10 fellépő versenyző után a vendégzenekar a héten a Fish! együttes volt. Kicsit funky, kicsit metál, kicsit pop, kicsit rock, AZAZ 100 % hardpop immáron 1999 óta, sok-sok színpadi hülyéskedéssel, immáron kalappal is. A srácok az A38 hajómotorja mellett adtak nekünk interjút, melyet azzal a diktafonnal vettünk fel, melyet előző éjjel a Cha Cha Cha-ban majdnem újonnan vesztettünk el. Az elemtartó hátsó részét így is sikerült elhagynunk, a megtalálónak elemes velociraptort küldünk. Vagy Fish! együttes által dedikált törpe Cliff Richardot.


A Fish! zenekar oldalai:

http://www.fishonline.hu/
http://www.myspace.com/fishonline

Az interjú szereplői:

Kovács Krisztián - ének, gitár, frontemberség, kalap, színpadi hülyülés
Binges Zsolt - basszusgitár, vokál, szakáll, hosszú haj, Frusciante tetoválás

11 komment

Fekete metal

Fekete metal

2008.12.10. | Péter Bócsi

"What’s your favourite color, Baby?"

Ha templomgyújtogatásról, gyilkosságokról és öngyilkosságokról szeretnél olvasni, csalódni fogsz, de még a vámpír romantikát is hiába keresed itt. Én másképp szeretem a feketét. Fekete is, metal is, mégsem black-metal, mi lehet az?! Hát persze, hogy azok a zenész arcok, akik kormosan látták meg a napvilágot, és ennek ellenére mégis a rock/metal színtéren kötöttek ki! Ez pedig kérem igencsak ritkaságszámba megy. Pedig nem is akárhogyan tolják ezek a csávók – olyan „színt” visznek az angolszász uralom alatt tartott zenei világba, ami kapásból különlegessé, meglepővé teszi az annyira szeretett, de azért néha bizony sablonos, önismétlésre kimondottan hajlamos stílust.

40 komment

Matisyahu - A haszid reggae királya

Matisyahu - A haszid reggae királya

2008.12.09. | Rálf atya

Igyekszem sportot űzni abból, hogy minél több féle zenébe hallgatok bele és füleim mindenre hegyezem, ami jónak ígérkezik. Ezzel sokra mondjuk nem megyek, maximum saját barátaimat tudom meglepni újból és újból egy-egy lemez ajánlásával, illetve fizetésem nem lakáshitelre költendő részét akár egy csoportos beszedési megbízással a kedvenc lemezboltomba is irányíthatnám. Azért egy olyan előnye van, hogy a mindent elmondó kaján vigyor, amit egy igazi, megdöbbentő lemez tud kihozni az emberből, többször az arcomra ül, mint egy kereskedelmi rádión művelődő embernek.

Egyszer lett igazán próbára téve a nyitottságom, még vagy 10 éve egy barátom megjelent egy Bahia által kiadott válogatás lemezzel: Érdekes zenék kíváncsi embereknek. Na, ez nálam is kicsapta a biztosítékot, nem tudtam befogadni. Szerencsére nem ment el a kedvem a kíváncsiskodástól, így amikor 2-3 éve először olvastam egy Matisyahu nevű fazonról, rögtön minden követ megmozgattam, hogy minél többet tudjak róla és halljak tőle. Kincsre leltem.

23 komment

Egy álom vége - John Lennon (1940-1980)

Egy álom vége - John Lennon (1940-1980)

2008.12.08. | mavo

Az egyszeri vicc szerint Mark David Chapmant megkérdezik a Dakota háznál a rendőrök, hogy miért lőtte le Lennont.

— Lennon? Nem Lenin?

A valóságban Chapman hajszálpontosan tudta, kit ölt meg, és azt is tudta miért: a hírnévért. Pontosan 28 éve, 1980. december 8-án volt, hogy negyven éves és hatvan napos korában megölte egy korszak egyszemélyű szimbólumát, pár órával azután, hogy dedikáltatta vele a Double Fantasy albumot.

 

74 komment

Mikulás internesünel

Mikulás internesünel

2008.12.06. | Horváth Oszkár

Baszki ez a legoldszkúlabb posztom EVÖR, sírva röhögök. Gondoltam, gyűjtök némi Mikulás-dalt a világból, de nem tudtam, hogy darázsfészekbe nyúltam. A svéd Mikulásnál már a taknyom folyt össze a véremmel és a csontvelőmmel. Amellett, hogy a világ nyelveinek jelentős része számomra érthetetlen, teljesen sokkol, hogy ezeken még énekelni is lehet. A lyrics-et így már pláne nem értem.

Egyszer majd próbáljatok meg arab idézetet másolni egy posztba, nagyon vicces, amikor egyszer csak átvált jobbról balra írásba minden billentyű, és többé az életben nem találod a helyedet a világban.

3 komment

R33: Gödör AID

R33: Gödör AID

Másnaposan, nagyon kókadozva akadtam rá a Gödör Klub programajánlójára, mely a Magyar Underground Napját hirdeti. Elhitettem magammal, hogy ilyen állapotban is képes leszek felpörögni az eseményre, de hamar feladtam a harcot, melyet ma szervezetem elvesztett a fáradtsággal szemben. Ugyanakkor írok a "sztoriról", ugyanis az esemény mögött van sztori, valamint egy szakmai összefogás, mellyel - bár senki nem kérdezett - de mélységesen egyet értek. Van itt kérem egy R33 nevű non-profit próbahely és stúdió, melyet az ott dolgozó művészek, próbáló együttesek maguk tartanak fenn. Az R33 másfél éves történelme alatt egy igazi zenei műhellyé, kulturális közösségi helyszínné vált. A zenekarok megosztják amijük van, mind szakmai, mind technikai háttér tekintetében, betekintve egymás munkájába, igazi közösséget alkotva

1 komment · 2 trackback

Ozzy 60

Ozzy 60

Ozzy Osbourne 60 éves lett! Annak ellenére, hogy saját bevallása szerint nem emlékszik a 80-as évekre, szépen beletotyogott a nyugdíjas évekbe. Ozzy háta mögött van 40 év heavy metal és annak addicionális függőségei, drog, pia, balhék és persze legendás számok.

43 komment

Kedvenc album: Al Di Meola - Elegant Gypsy

Kedvenc album: Al Di Meola - Elegant Gypsy

1977-ből csempészem ide Al Di Meola második szólóalbumát Elegant Gypsy címmel, mely történetesen az egyik kedvenc albumom. Ezt észre fogjátok venni...
Meola 8 évesen kezdett el gitározni, majd elvégezte a legendás Berklee School of Music-ot, míg 19 éves korában már Chick Coreaval hasított a leghíresebb fúziós bandában, a Return to Foreverben. Nem tudom mennyire igaz, de a legenda szerint a harmadik koncertjén már 40.000 ember előtt játszott...1976-ban már szólómunkái hirdették különös stílusát, mely a salsa és a flamenco felé is kileng, megfűszerezve nyaktörő fúziós jazz-rock mutatványokkal. Játéka számomra megdöbbentő, a "gyors" nem elég beszédes jelző ujjai játékának jellemzésére, nem véletlen, hogy léggitározásaim folyamatosan kudarcba fulladnak zenéje hallatán. (Gondolom egy sms-t is könnyedén megír, ha arról van szó...)

16 komment

TOP5 szakítós zene EVÖR

TOP5 szakítós zene EVÖR

Rossz hírem van. Nincs olyan ember, akivel még nem szakítottak, vagy nem fognak a jövőben. Zorántól tudjuk jól: a szerelemnek márpedig múlnia kell. Mindenki nyugodjon meg, itt a B-oldal segélyvonal: dr. Overdrive, a szívdoktor. Feküdjön a díványra kérem, de ne sírja össze a párnát. Ha nagyon fáj, hallgasson szakítós zenét! Ha már nem fáj, de azt akarja, hogy fájjon, akkor hallgasson szakítós zenét!

206 komment

Michael Corleone tribute

Michael Corleone tribute

2008.12.01. | Horváth Oszkár

Esélytelen megneveznem a non plus ultra filmzenét, még csak kedvenc filmzeneszerzőm sincs. Van viszont kedvenc filmem, amiben a zseniális történetet a néző csontig hatoló érzelmeinek bevonásával elmesélő filmnek olyan hálás eszköze Nino Rota és Carmine Coppola zenéje (I. rész, II. rész, III. rész), amit 20 filmnél több nemigen mondhat el magáról.

A Coppola-féle olaszos vidám, fúvós-zenekari tarantulákat, keringőket, rövid táncocskákat, amik olyan jól jellemzik a helyeket és a kort, szinte özönvízként mossa el Nino Rota vaskos  visszatérő témája, ami a trilógia mindhárom filmjében az adott epizódra jellemző motívumokkal egészül ki. Bár Mario Puzo könyvét kétszer olvastam, abban se zene, se színészhatalmasságok nem segítettek beégetni a karaktereket. Olyan ez a film számomra, mint az emberi természet alkotmánya.

Általában a kedvenc filmjeim és történeteim 30-40 évet ölelnek fel, és más korban, más szereplőkkel, más országokban, más társadalmi osztályok által, de ugyanarról szólnak.

22 komment

Interjú: Fostartály

Interjú: Fostartály

2008.11.30. | Horváth Oszkár

Korábban bemutattuk a Fostartály zenekart, akiket a YouTube-ról és az élőzenei bulikról sokan ismertek már. Mi tájékozatlanabbak voltunk, és a tehetsegkutato.hu oldalon találtunk rájuk, amibe annyira beleszerettünk, hogy legközelebbi koncertsorozatra már csak a sztárfellépő miatt is  testületileg kivonulunk. Feltettünk néhány kérdést a zenekarnak.

13 komment

Rocknovellák

Rocknovellák

Bár azt vallom, hogy dalokról olyan könyvet írni, mint egy focimeccset lerajzolni, teljesen véletlenül két könyv "akadt a kezembe" az Interneten, melyeket most itt ajánlani szeretnék nektek.

Az első könyvet bizonyos Göbölyös N. László jegyzi, címe LP - Lemezlényeg portalanul. Hm. Bevallom, Göbölyös neve - vagy ahogy magát hívja GNL - nem volt számomra ismerős, de az munkássága után kutatva megtudtam, hogy szenvedélyesen szereti a zenét, írt már könyvet a Led Zeppelinről, Jim Morrisonról, vagy éppen a Genesisről, mely könyv a Passzió honlapján elérhető és elolvasható. Az általam bemutatásra kerülő könyvében az 1965-1975 közötti időszak zenéiről, megjelent korongjairól (66 LP!) ír. Szóba kerül a Beatles, a Led Zeppelin, a Cream, John Mayall, vagy éppen a Pink Floyd e korban születő remekműve, természetesen az író szemüvegén keresztül "bemutatva". Sokszor belegondoltam már, hogyan tekintenék bizonyos zenékre, ha "abban" a korban születek. Például, ha ott vagyok, mikor elindul a Cream együttes.

10 komment

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása