Rózsák háborúja a Kínai Demokráciában

Rózsák háborúja a Kínai Demokráciában

Véget ért a rockzene leghosszabb szappanoperája, azaz megjelent a Guns n' Roses új albuma, a Chinese Democracy. A Spaghetti Incident óta egyesek 15 évet vártak, átéltek a rózsák háborúját, zenekaron belüli oda-vissza pereskedéseket és a legenda lassú elporladását. Most hogy az új album tényleg (!) megjelent, lehet savazni a végeredményt, vastagon foghat a cerka, melynek kereszttűzében már csak Axl Rose áll. Én az elmúlt 15 év alatt - a demók sorozatos kiszivárgása ellenére - nem éreztem kifejezetten gánszos elvonási tünetet, melyet az is bizonyít, hogy adtam neki még majd' 1 hónapot és csak most hallgattam meg az új albumot. Ugyanakkor egyáltalán nem téptem jegyet a fikázó sorba, sőt... Előrebocsátom, nem nyűgözött le a végeredmény, de nem is hiszem, hogy annyira rossz albummal lenne dolgunk, mint ahogy azt a kritikákban lehet olvasni.

12 komment

Stúdió 11: a legtöbbet foglalkoztatott magyar zenekar EVÖR

Stúdió 11: a legtöbbet foglalkoztatott magyar zenekar EVÖR

A Gyöngyhalász-téma hozzászólásaiban néhány asszociáció segítségével (Gyöngyhalász => Záray-Vámosi => Stúdió 11) eljutottunk a „Legtöbbet foglalkoztatott magyar zenekar EVÖR” titulushoz, melyet a Stúdió 11 vitathatatlanul és komoly vetélytárs nélkül kiérdemel.
Már hallom a kétkedők érveit, akik az Állami Hangversenyzenekart, a Száztagú Cigányzenekart, a Nemzeti Filharmonikusokat vagy más, hasonló múltú együtteseket hoznak fel lehetséges riválisként, így a „Legtöbbet foglalkoztatott magyar könnyűzenei formáció EVÖR” talán szerencsésebb kategória lenne, bár még itt is lehetnek viták, mert mint alább kiderül, elég fajsúlyos zenei tudással bírtak és bírnak a Stúdió 11 mindenkori tagjai.

17 komment

Nem is annyira karácsonyi dal

Nem is annyira karácsonyi dal

Eredetileg John Lennon karácsonyi daláról akartam írni, azonban mavo és nosferato kollégák annyira jól leírták a lennoni eszmét, hogy két héten belül nem akartam még egy hasonló témával gyarapítani a B-oldalt.

A dal, amiről értekezni szeretnék, meglehetősen ismert a magyar közönség számára, még ha nem is eredeti vagy világhírű formájában. Eredetileg Soleado címmel, szöveg nélkül szerepelt az olasz Daniel Sentacruz Ensemble 1974-es kislemezén, de igazán híressé az amerikai énekes, Johnny Mathis tette:

8 komment

Szent pop - karácsonyi kislemezek számokban

Szent pop - karácsonyi kislemezek számokban

2008.12.23. | Horváth Oszkár

Ilyenkor már egy hete ömlenek a rádióból azok a zenék, amik a könyökünkön jönnek ki, de segítenek utcai harc nélkül átvészelni a vásárlást. Ajándékvásárlás első vérig...

Annak ellenére, hogy a fa alá, csillagszóróval a kézben nem ezek a dalok valók, nekem jól esik hallgatni. Főleg azért, mert nem vagyok a Sláger Rádióra állva. Főleg Tilost, Jazzyt, MR2-t hallgatok, ritkán Cafét, Abszolút rádiót, Rádió C-t, meg néhány "beszélgetőst". És ilyenkor ha kell egy kis karácsonyi hangulat, csak át kell kapcsolni 10 percre a Slágerre - ez így teljesen jó. A cikk végére kacskaringós úton a legnagyobb példányszámban eladott karácsonyi kislemezekig szeretnék eljutni, nem lesz egyszerű.

11 komment

Quimby koncert kilégzése

Quimby koncert kilégzése

Eszembe jut egy érzés, gyorsan kihányom magamból. A tegnap előtti androidőben a Quimby teltházas koncertet adott a PeCsában, melyet a sok-sok parafenomén és hajnalgyári munkás már nagyon-nagyon régen várt. Kiss Tibi ismét az ördög magyar hangján szólalt meg, akinek még disznószar van a talpán, az nem ugrált eleget. Nagy fájdalmam, hogy kaviár és bor nem volt, de persze rablóhal alakban minden olyan más. Alsóváros alján felborult a fény, megrezzent a kódolatlan égbolt, olyan csodálatos hangulat volt és ha ez a vegyszer egyszer a vénádba hatol... hát, lehetne ilyen bársonyos, minden éjszaka! Villámlott, mennydörgött, szólt a ventilátor blues!

29 komment

Diótörő

Diótörő

Volt egy időszak az életemben, mikor - kis túlzással - több balettelőadást láttam, mint focimeccset. Nosztalgiával tekintek vissza ezekre az időkre, amikor a Karácsony előtti utolsó hetek lázas készülődésébe beletartozott, hogy "megyünk a Diótörőre". Ez a mese a mai napig a gyermekkorunkat hozza vissza, amikor még ámulattal tekintettünk a díszes és óriásinak tűnő karácsonyfára. Nem értettük, hogy miért kell felvennünk a kényelmetlen kisfiú ingünket (a lányok persze gondolom szerettek királylánynak öltözni), majd a szomszéd szobába el lettünk zárva, lázas várakozás kezdődött az ajándékok kibontása előtt. Nem sokkal később már a csomagok bontása kötötte le minden figyelmünket, szüleink csillogó szemében pedig ott voltunk mi, gyerekek. E.T.A Hoffmann meséje engem felnőtt fejjel is elcsábít, Csajkovszkij zenéjével együtt pedig egyszerűen lenyűgöz.

5 komment

Pendrive albumok

Pendrive albumok

2008.12.20. | Horváth Oszkár

Sírtam a héten a Fukarban, a Hooligans pendrive láttán. Majdnem elestem a röhögéstől, mondom ha már diszkréten fikáztuk őket a múlt héten, kéne nekem egy ilyen karira, de sajnos elfogyott, és csak zanzibárosos és tokiónothankseses volt mán csak. Elmorzsoltam egy könnycseppet, mert tök jól felül lehetett volna írni valami rendes zenével, vagy céges dolgokkal, és villogni, hogy csomagolás-ügyileg milyen trendi vagyok. Hopp, impulzus-poszt következik, vigyázat!

Na szóval akkor úgy néz ki, kijött a Zanzibar, a Hooligans és a No Thanks is ezzel a remekművel.

27 komment

DJ Bootsie lemezbemutató MA

DJ Bootsie lemezbemutató MA

2008.12.19. | Horváth Oszkár

DJ Bootsie bő 14 éve van jelen a magyar zenei életben: Árral szemben, Yonderboi, Zagar - saját nevén 2004-ben jelent meg albuma. Amikor a Buddha Bar 7 című válogatásról egy számát felhasználták a CSI Miami (Miami helyszínelők) sorozat egy rövid jelenetéhez, olyan hírblokkokba is bekerült, ahol általában nem foglalkoznak ezzel a fajta zenével, kimondatlanul azonban zenésztársaival a nevükre fel nem figyelők életében is jelen vannak, műsorok, reklámok, promóciók hátterében egyre többször hallani meg ezeket az előadókat. Ha kicsit odafigyelünk a nevére, akkor látható, hogy sok formáción keresztül érhetett már el minket.

9 komment

B-oldal köszönettel közhírré téteti

B-oldal köszönettel közhírré téteti

2008.12.17. | B-oldal

Kedves B-oldal olvasók! Bár csupán 70 napja működünk, így a 60-adik cikk környékén most először szólítanánk meg benneteket személyesen, némi szolgálati közlemény csokorral. Ha nem érdekel, lapozz a 134. oldalra és öld meg a sárkányt!

9 komment

Klip koppintás

Klip koppintás

A zenei koppintások cikkünk juttatta eszembe, hogy olyan is van, hogy klip-koppintás. Szokták rám mondani, hogy minden témára van egy kvínes linkem, gondoljátok, hogy most nincs?!

Gondoltam egy merészet, mert a Queen "Breakthru" és a Bikini "Ki visz haza" klipje tűnik - nem csak elsőre - hasonlónak. Lássuk:

25 komment

Meghalt Derrick

Meghalt Derrick

2008.12.16. | Horváth Oszkár

85 éves korában elhunyt Horst Tappert, aki a tévé elé szögezés európai helytartója volt a nyolcvanas években Derrick főfelügyelőként. A sorozat valójában 1974 és 1998 között készült, nagyjából havonta egy új epizóddal. A tévéfilmek zenéje, mint akkoriban sok másiké is, jelentősen hozzájárult ahhoz a dallamvilághoz, ami zeneszerzőként vagy improvizatív zenészként reflex-szerűen kijön belőlem, hiszen én is érdeklődve vártam a választ - egy barátom emlékeztetett tegnap a kulcsmondatra:

"Mühlmanné, hol volt tegnap este 8 és 11 között?"

6 komment

TOP5 esküvői szertartás zene EVÖR

TOP5 esküvői szertartás zene EVÖR

2008.12.15. | Rálf atya

Egészséges esetben az ember egyszer házasodik egy életében. Én ezt szombaton megtettem. Rálf atya kimondta a boldogító igent. Bár 6 éve szárnyal a szerelem, fél éves a kislányom, nem kell papír hozzá, hogy egyértelmű legyen a helyzet, megbeszéltük, hogy persze majd egyszer nyélbe ütjük, ha már könnyedén szórhatjuk erre a százezreket, de a szocpol nagy úr, szerelmes pillantásokra nem adja meg az állam, csak papírra. Elmentünk, lepapíroztuk.

A fejem igazán akkor kaptam fel, amikor az időpont egyeztetésen a hivatalban azt mondta az anyakönyvvezető, hogy vihetünk saját válogatás CD-t, ami a szertartás alatt szól. Szépen megadta, hogy milyen szakaszai lesznek a szertartásnak, melyikre milyen zenét javasol, de ránk bízza.  Így összeraktam a saját esküvőm soundtrackjét. Íme, a fedélzeti kamera felvétele, én hogy éltem meg éles bevetésen a saját TOP5 (+2) esküvői szertartás zenémet.

57 komment

Hooligans hasonmás zene

Hooligans hasonmás zene

2008.12.13. | Horváth Oszkár

Tavaly a Story! online-ban felröppent a hír, hogy a Hooligans egyik slágere egy Hanson dalra naggggyon hasonlít. Persze az orgánum nem meglepő módon a "lopás" kifejezéssel élt, gondolom ezt úgy úszhatták meg, hogy a megjelenés így is úgy is a zenekar hírnevét építi. Tóth Tibor zeneszerző nem erőltette meg magát a reagálással: "(...) Összesen tizenkét hang van, amit ha össze-vissza variálnánk, akarva akaratlanul is hasonlítana egy másik dallamra. (...) a t.A.T.u.-t is meggyanúsították, hogy az egyik slágerüket a Good Charlotte-tól lopták. (...) mennyi az esélye annak, hogy a két zenekar hallott egymásról?"

29 komment

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása