Megérkezett Manoya, avagy Hódosi Enikő első dala, hamarosan jön a többi is, Lázár Tibi (Occam) támogatásával. Ez is bebizonyítja, a zene jövője kurvára nem az X-faktor, hanem az ilyen alkotói műhelyekből kijövő produkciók. Várom a folytatást.

Manoya - Rebirth by LG Soundcloud 08

A 14 színészkedő színész után ismét New York Times videó, melynek középpontjában most a gonosz áll, melyet 13 gazférfi és gaznő testesít meg. Brad Pitt, George Clooney, Gary Oldman, Rooney Mara videója elképesztő. De tulajdonképpen a többi is az.

Pár hete nagy kíváncsisággal nyitottam meg az Óriás legújabb klipjének linkjét. Miért volt bennem kíváncsiság? Egyfelől az egyik ismerősöm ott volt a forgatáson, másfelől - bár nem vagyok a banda elvakult rajongója - az Óriást eddig az igényes és ígéretes rockzenekarok közé soroltam. Egy snittes klip, művészkedés, "na, nézzük!" - gondoltam.

A klip megnézése után nagyon elszomorodtam és nem csak azért mert nem sokkal korábban láttam a Kodály-method fantasztikus alkotásait. Mivan??? Ezt így, tényleg komolyan gondolták a srácok?! A zenét nem minősítve (hiszen most nem arról értekezünk) tényleg nem értettem, hogy ettől a videótól mit reméltek a fiúk. Az egy dolog, hogy 2011-ben van-e értelme klipet készíteni és hol lehet azt egyáltalán futtatni. Természetesen erről is van véleményem, de most abbéli gondolataimat fejezném ki, hogy szerintem ez az "Óriás-kisfilm" teljes mértékben félresikerült, sőt. Ez a zenekar eddig egy tökös rockbanda volt számomra. Ez a videó ellenben olyan, mintha a 90-es években egy év végi gimis ünnepségre készült volna, vagy a nyári táborban a tanári kar búcsúztatására. Nagyon nem oké és nem azért mert low budget, vagy mert haverok voltak a statiszták. Kellemetlen.

Másnap az email fiókomban egy Londonban élő és tanuló srác (jegyezzük meg a nevét: Deák Kristóf) levele fogadott. "Ezt a klipet egy King Jacks nevű brit csapatnak forgattam még a nyáron, most lett kész. Gerilla stílusban, London utcáin, mindössze 200 fontból, 2 nehéz nap alatt született." Na, basszus, nézzük 2.

A zenétől mindenki ismét vonatkoztasson el. Ellenben mindenki figyelmébe ajánlanám a színek, a kép és a ritmus összhangját, míg a lehetőségekhez képest érdekes "történetvezetés" is. Eleve a zenei stílushoz passzol a képi világ, azaz a klip funkcionál, viszi / ELADJA a zenekart, nem úgy mint az Óriás esetében, ahol a klip biztos nem fog működni mint marketing eszköz. Úgy fogalmaznék, aki először a fenti klipen látja az Óriást, annak nem jut eszébe az, hogy ez a zenekar horzsolhat, vagy az, hogy "na, ugorjunk le a koncertjükre, mert leszakítják a fejünket." Kár.

A klipkészítés igenis művészet, főleg, ha nem csak az a cél, hogy otthon apuéknak meg lehessen mutatni, hogy a gyerek nem drogozni jár, hanem próbálni, meg koncertezni. Az Óriás esetén volt egy ötlet, de kívülről nézve nem volt kontroll a folyamatokon. Nem volt egy olyan ember, aki már az előkészületeknél szólt volna, "srácok, ne a jelmezekkel kezdjünk, hanem a részletes szkript-tel". Az Óriás klipje tulajdonképpen szétesett és nagyon sok kellemetlen pillanat került benne. Valahogy úgy érzem, az ilyen apróságok, vagy apróságnak tűnő dolgok azok, melyek meghatározzák a magyar zenekarok exportképességét.

2 klip, 2 jó induló ötlet, mindkettő megoldás esetén low budget és amatőr szereplők. Mindenki döntse el, neki melyik talált célba. Az biztos, az Óriás klipet látva, én valahogy már másképp nézek a fiúkra. (Leginkább csukott szemmel...)

Korábbi tananyag: TOP5 low budget klip EVÖR

Ha ez a banda nem lett volna, hiányozna most valakinek? Talán pont ez a definíciója a one hit wonder együtteseknek, melynek szerintem prototípusa a Mr Mister együttes. Az a fajta együttes, melynek nincs kedved mélyebben utánanézni, nem érdekel a teljes életművük, tökéletesen elég belőlük egy szám, melynek előadójára természetesen nem emlékszel.

Na, ez a Mr Mister és a Broken Wings. Mikor legközelebb hallod, ismerős lesz, de úgyse fogsz emlékezni az előadóra.

Mindig is zavart, hogy Bobby McFerrin-től szinte csak a Don't worry, be happy-t kaptuk az arcunkba, így én egy kicsit a mélyére ástam ennek a "történetnek".

Óriási ez a fickó, melyeket az alábbi videók is demonstrálnak. Szenzációs, én nem is tudok mit mondani, nagyon sok ilyen emberre lenne szükség. Ha nézem őt, fülig ér a szám és minden baj elszáll. Igazi mulattató, zenepedagógus, karmester, porondmester, ízig-vérig zenész, látatlanban mondom, hogy kurva nagy arc lehet. Eleve kiderült számomra, hogy a 90-es években tényleg karmesterkedett, vezényelte számos város szimfonikus és filharmonikus zenekarait. A capella stílusa, beatbox technikája lenyűgöz és még mindig fülig ér a szám. A nagyokosok szerint képes multifonikus éneklésre is, vagyis egy időben két hangot is meg tud szólaltatni.

De hagyjuk is a szakmát és engedjük, hogy ez az őszinte pali szórakoztasson minket. Szánjatok az alábbi videókra pár percet, garantált öröm a vége, ahogy a közönséget bevonva improvizál és alkot a színpadon.

Elmennék egy olyan házibuliba, ahol a konyhában ő a társaság közepe.

De régóta vártuk ezt a koncertet és de nagyon. Az új lemez megosztotta a régi rajongókat, de ettől függetlenül a Chili egy élő legenda, sokaknak szinte vallás, pár embernek életmód. Egyezzünk meg abban, hogy zenei síkon mindenképpen egy intézmény, ezt hivatalossá is fogják tenni amikor bekerül a banda a Rock n Roll Hall of Fame-be. Nem vitás, ott a helyük.

Nekünk meg a koncerten volt a helyünk, hisz nem sűrűn járnak a környéken, az elmúlt 4 évben semelyik földrészt nem kényeztették. A Josh-os felállás koncertfelvételeit  szomjaztuk, minden infó és fotó csak izgatta a bennünk lakozó funky monk-ot. A B-oldal mélységi felderítője Stockholmban kémlelte ki a zenekar 2011-es energiaszintjét és az ügynökünk leadott jelentése alapján parádés estét vizionáltunk.

Leszögezem az elején: a koncert nagyon jó volt, mindenképpen érdemes volt megnézni, a jövőben is a koncert kívánságlistám élmezőnyében lesznek Flea-ék, kellemes élményekkel távoztam. De. Úgy mentem oda, hogy benne volt a pakliban a megőrülés, észvesztés. Ez elmaradt. Hozták a kötelezőt, felsőfokon szórakoztattak, eljátszották a kurvajó dalaikat, egyszerűen megmutatták magukat, hogy itt vagyunk ám 2011-ben is! Viszont nekem nem volt lúdbőr, nem lett könnyes a szemem, a Red Hot nem harapta ki a Stadthalle tetejét. Pedig erre megvolt az esély.

Ez a szerelem szép lassan átváltozott szeretetté, ami lényegében ugyanaz, csak konstansabb érzelmi szinttel, nincsenek kilengések, ezzel együtt az élmény fogalma is megváltozott. Ha nincsenek jelen az életünkben, hiányoznak, keressük a társaságukat, jó velük, de az első együttlét izgalma már a múlté. Már nem dobban akkorát a szívünk egy csóknál.

Csúcspontok persze voltak: Flea végig (szerintem és mások szerint is most ő viszi a zenekart), zseniális kezdőszám a Monarchy of Roses, bitang nagyot szakított a Higher Ground, a By the Way, a Can't Stop. A Californication szerintem teljesen felesleges volt, jó lett volna helyette valami más, erre a sorsra ítéltem volna a Meet Me at the Corner-t is, Anthony szerintem hibázott, hogy ezt a dalt a ráadásba rakta. A Chad-Mauro szóló sem úgy sült el, ahogy szerették volna, Josh ment menteni. Frusciante-val azért ezekben 10 pont alá nem mentek...

És volt pár dolog, ami nem emelte az élményt: Anthony mintha kereste volna a hangját az első harmadban, aztán a Hard to Concentrate-re már a helyén volt. Rajta éreztem (egyedül a bandában), hogy ő ma este dolgozik. A basszusgitár sokszor nem szólt "élesen", egy nagy basszusmassza pattogott ide-oda. A hangzás eleve nem volt végig tökéletes. A gitár hangosítása meg sajnos a lemezhez volt hasonló, mintha a sarokba lett volna keverve az erősítő, egy dobozzal letakarva.

Josh-ra kitérnék kicsit. John érzelmesen, feelingesen játszott, ő pedig "csak" a hímzés a Chili nagykabátján, nem a suba. De teljesen lelkes és lelkesítő a srác, nagyon jól tolta. Jó választás volt. Összességében hozták azt, amit elvártam, de egy régi kapcsolatban is jól esik meglepetést kapni a másiktól. Így elégedetten, de nem vérben forgó szemekkel jöttem ki a bécsi éjszakába.

Félreértés ne essék, ez nekem elég volt, de kezeljük helyén a dolgokat.

A koncertről képek, videók, stb pedig a legmértékadóbb hazai RHCP oldalon, a Funkyforum-on lesznek, ez is onnan van, tessék rendszeresen látogatni.

Lehet már nem lesz több emlékidézés a témában, aztán persze lehet, hogy mégis lesz,

LIVE : anORGANik:ORG feat Mc Zeek : Libra (@A38) by anORGANik

Gumicsonton jelenik meg A kutya vacsorája első albuma! Ez is mióta érik már, de most úgy érzem, megérte a várakozás, hiszen Livius bandájától érkezik a gumicsont-alakú pendrive rajta 10 dallal, egészen pontosan az alábbiakkal.

1. Mindenkinek Saját Plázát!
2. Még Egy Tánc
3. Séta
4. Lowdown Motherfucker
5. A Lány, Akit Csak Egyszer Látsz
6. Cseberből Vederbe
7. Menekülj!
8. Megadom Magam
9. Találj Rám!
10. Hazudsz Kutya

Az albumot hallgasd meg ITT.

Lelkes kutyabarátoknak ajánlom a december 27-én Gödörben tartandó koncertet. Váu!

Színpadon Gary Russo építőmunkás úr, egészen pontosan Queensből, aki Frank Sinatra számokkal próbálja a metróépítés zajkeltését lágyítani a mindennapokban. Ilyen manusokra van ám szükség, 9.7-es talajgyakorlat.

Miután 3 évvel később néztem meg a Gettómilliomos című filmet, mint Danny Boyle szerette volna, talán tudom őt kárpótolni azzal, hogy filmkatalógusából kiválasztom a szerintem legjobb ötöt és dedikálok neki egy EVÖR listát.

TOP5 Danny Boyle-film EVÖR:

1. Trainspotting
2. 127 óra
3. Sekély sírhant
4. Gettómilliomos
5. A part

Az első helyezett megkérdőjelezhetetlen, a 127 óra pont jó arányban volt heroikus, amerikai és hihető, a Sekély sírhant fekete humora még 17 évvel a film készítése után is üt, a Gettómilliomos alapötlete az utolsó kérdésig tökéletes, A part pedig... Leo ellenére, sőt vele is kiváló szórakozás. Szóval jó csávó vagy, Danny Boyle, szép munka, ezt várja tőled a szakvezetés, az év végi ötöshöz felelnek sem kell.

Szóba kerülhetett volna még: Az élet sója, Napfény
Esélytelen volt: 28 nappal később
Címe alapján TOP1, de egyedül ezt nem láttam: Meztelen porszívózás a paradicsomban

Ha pedig rézandráskodni akarok és átgondolom, miért jó rendező ez a Danny Boyle, akkor egyszerűen csak annyit mondanék: kurvajól választ témát és az összes filmje (de legalábbis az általam megválasztott TOP5) többször nézős! Ez azért bőven elég ahhoz, hogy azt mondjam HARVEST és minden filmjét megnézzem. Na, utána is nézek ennek a meztelenül porszívózásosnak...

Tény, a Drive nem ütött akkorát, mint Refn bácsi Pusher-trilógiája, mégis azt mondom, a film parádés, a hangulatát pedig kiválóan visszaadja az alábbi animációs kisfilm. Sőt! Az animációs megoldás talán még sötétebb hangulatot teremt, így önkéntelenül is arra gondolok nézése közben: az egész filmet megsasolnám EBBEN a formában.

(A vimeo üzemeltetőinek pedig omega riszpekt 3.0, amit küldeni szeretnék.)

tribute to drive from tom haugomat & bruno mangyoku on Vimeo.

Régóta jegeltem, de eljött az ideje.

Méltóképpen szeretném zárni a munkahetet, így mellékelem az alábbi videót. Ha úgy érzed, hogy az élet csupa öröm, inkább romantikázz, búgj a barátnőddel / barátoddal, játssz a gyerekeiddel, esetleg fújj szappanbuborékokat, vagy kergess lepkéket a réten. Aki pedig kicsit elmerülne a mocsokban, az vegyen nagy levegőt. Klip a lélek tükre.

Come To Daddy (Director's Cut) by Aphex Twin from Victor Lara on Vimeo.