Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: Overdrive
Ezzel foglalkozunk még
Munka mellett különböző szöveges és audiovizuális tartalmakat állítunk elő, lehet blog, mikroblog, facebook, zene, film. Ezekre találsz néhány linket a B-oldal random Önök kérték generátor oldalunkon. És ha már arra jársz, kattints a "MÉG KÉREK!" gombra, és pörgess magadnak egy ízléses kívánságot! »
És mi lett a B-oldal.tv-vel?
2009-ben B-oldal.tv néven kezdünk klipeket készíteni, majd új tapasztalatok, új szakmai kapcsolatok, új eszközök jöttek, végül mindez külön céggé formálódott. Ma FunkyMedia Kft. néven a csapat imázsfilmeket, 2-3 perces online videókat gyárt. Van szép irodánk is, meg minden. Éljen! Ha filmes csapat kell, írj e-mailt! »
Médiaajánlat
A blog.hu Premium Selection a CEMP Sales House által legjobbnak tartott 60 bloggal indult. Olyan felületekkel, amelyek évek óta megbízható, minőségi tartalmat szállítanak. Ezek közé tartozik a B-oldal is, ha érdekli a CEMP ajánlata, írjon a sales@cemp.hu címre! »
Pazar tematika! Október 10-én akadtam Táborilelkésznél erre, nem tudom, mennyire lehet számítani friss kontentre, nem is feltétlenül találom vitathatatlannak a gyűjtemény létjogosultságát, de biztos vagyok benne, hogy a B-oldal olvasók között lehetnek meggyőződéses érdeklődők, rajongók, támogatók.
A szerző saját megfogalmazása szerint "az olcsó népszerűséghajhászás terepére tévedt" :) Na meglátjuk, mennyi kitartás szorul belé. Vagy hogy hány lány gitározik, mert lehet, hogy ez lesz a szűk keresztmetszet.
Bár nem újak, de én most néztem végig az alábbi videókat, melyek a másolás, a "lopás", a remixelés és a kreativitás gyökereinek elemzésébe vezetnek el minket.
Aki pedig kevésbé türelmes és sok neki az Everything is a Remix dokumentumfilmecske I-II-III része, az nézze meg a Kill Bill és a Matrix mélyelemzését. Már az is megdöbbentő, hogy valaki összeszedte azon apróságokat, paneleket és egyéb filmes kliséket, melyek korábbi filmekben már feltűntek, mégis újra el lettek hintve az azóta már klasszikusnak számító két filmben.
Ez van akkor, amikor az ember fejében annyi felesleges információ van, hogy már nem tud mit kezdeni vele. Nyugodtan át lehet ugrani a cikket, csupán a belső vinyó törlése miatt adtam ki magamból. Meg amiatt, mert az új Chili-dal (Rain Dance Maggie) miatt a barátaimmal elkezdünk gondolkodni ezen a kolompos hülyeségen, így akkor már a blogra vetem a TOP5 főkolompost.
1. Rage Against The Machine - Killing in the name
2. Guns n' Roses - Night train
3. Tone Loc - Funky Cold Medina (fellépés a Budapest TV-n)
Baszki, majdnem elfelejtettük: október 4-én 3 éves lett a B-oldal! Nagyon durván megy az idő. Sok okosat e jeles alkalom kapcsán (sem) tudok mondani, egyszerűen örülés van, hogy még van annyi érdeklődés, hogy kitartson a lendület. Legalább nem lettünk újságírók, vagy zenekritikusok, ennyit elértünk. Viszont még mindig csak akkor van B-oldal sátor a Szigeten, ha mi viszünk ki egyet. De abba nem fér sörpad. Ez elgondolkodtató.
Gondoltam, kicsit nosztalgiázzuk, itt van 10 cikk a múltból, az újabb olvasók talán gyermeki bájjal olvassák majd őket. (Ahol nem működnek a beágyazások, ott az idő visszavonhatatlan múlására hivatkoznék.)
Nálam a Red Hot Chili Peppers abba a kategóriába tartozik, akiket nemcsak nagyon szeretek, de maximálisan tisztelek is. Ez a tisztelet abban is kimerül, hogy ha új lemezük jön ki (mint pl. most) megvárom a lemezmegjelenést, hogy megjöjjön a rendelt CD, megvárom azt a nyugodt pillanatot, amikor teljes elszigeteltségben fülessel a fejemen koncentráltan végig tudom hallgatni (hifin) az albumot az elsőtől az utolsó hangig, talán többször is. Nem töltöm le előre, nincs előzetes, még a rádiót is átkapcsoltam, ha a Raindance Maggie-be kezdtek. Nem olvastam el egyetlen recenziót, kritikát, ajánlót, véleményt, semmit.
Most, hogy már túl vagyok a nagyon sokadik hallgatáson, leírom, hogy szerintem milyen az új lemez. Nem mintha ez valahol is számítana, de ennyivel tartozom nekik. A lemez 10 pontos lett.
De ne menjünk ennyire előre. Ez itt egy jó lehetőség, hogy kifejezésre juttassam azt a 3 számomra érthetetlen dolgot, ami a Chili kapcsán visszaköszön a sajtóból, a kommentekből, amitől engem meg kiver a víz:
1. Mintha az első 3 lemez nem is lett volna. Pedig nagyon is volt, hatalmas lemezek voltak, már akkor csúcsra járatták magukat. A lecsillapodás nem a Californication-el jött el, hanem a Mother's Milk-el, amire szintén divat nem sűrűn hivatkozni.
2. A One Hot Minute igenis egy jó lemez volt. Bár ők maguk sem voltak komfortosak a készítés közben, utána, de ez nem von le a lemez szakmai értékéből. Tegye mindenki a kezét a szívére, Dave Navarro egy kurva jó gitáros, nagyon feelinges számokat csináltak együtt. Nemhiába lépett ki, hosszútávon nem működött a kémia, de emiatt nem fogom hanyagolni ezt a lemezt, ami nagyon faszentos lett.
3. Az örökös sírás, hogy kiszállt Frusciante, mi lesz most. Semmi bazdmeg, illetve bármi lehet. Mindenkinek a magánéletében tuti volt ár egy Frusciante ki kiszállt, talán kétszer is, aztán most milyen jó, néha még tán telefonon is beszélünk. Az új csajunk lehet, hogy nem tud olyan finom meggyes lepényt, meg nem engedi popóba, de azért szerelmesek vagyunk mégis bele. Ártalmas lett volna, ha marad, jobb így mindenkinek, beleértve nekünk rajongóknak is. Elég ebből a sírásból.
Végre nézzük a lemezt. Josh Klinghoffer miatt nem aggódtam. Ha Frusi országos cimborája, illetve Flea-nek, Anthony-nak és Chad-nek megfelel, akkor legyen már jó mindenkinek. A többiek miatt sem, volt idő feltöltődni, ihletet meríteni, kreatívkodni. Rick Rubin-nak meg max a szakálla lett hosszabb. Felesleges is lett volna aggódni, mert már az első hallgatás után csak elismerően tudtam bólogatni.
A lemezen minden a helyén van, nincs rajta üresjárat, felesleg. Minden számnak megvan a maga bája, karaktere. A slágeres dallamosság mellett ott van a hangszeres tudás és alaposság is: a sokadik hallgatás után sem merülnek ki a dalok, okos dob és basszustémák kísérnek végig, gyakorlatilag ezek adják a lemeznek nem csak a csontvázát, de az izmokat is.
Igen, a gitárt nem említettem. Ezt a lemezt nem a jó gitártémák emelik a mennybe, mivel ilyenek nem igen vannak. Ez egy gitár tekintetében kiherélt lemez. De attól is zseniális a Chili, hogy ennek ellenére bivalyerős albumot tudott összerakni. Kétség nem fér hozzá, hogy ügyes gyerek ez a Joshua, de ahhoz sem, hogy ő nem fog olyan dalokat, témákat írni, mint John. Ezzel együtt kell élni, el kell fogadni. Aki nem tudja ezt megtenni, hallgasson mást.
Szóval olyan ez a Josh, mintha nem tudna róla, hogy már ő a Red Hot Chili Peppers gitárosa és még mindig azt hinné, hogy a dobcucc mellett a helye, onnan díszítget bele a számokba. Senki se verte hátba, hogy haver, lépj előre vagy ötöt és gitározzál "rendesen", megkaptad az állást.
Aki elképzelni sem tudja milyen lehet az I'm with You, annak azt mondom, hogy a Stadium Arcadium egyenes folytatása, de slágeresebb, dallamosabb, izgalmasabb megoldásokkal és én ez utóbbiban Josh kezét is látom. Mindegyik dalban megvan a potenciál, hogy a fejben ragadjon és a legváratlanabb pillanatokban jöjjön elő, úgy, hogy nem is tudod elhessegetni.
Már előre látom és hallom, hogy ez a lemez milyen nyálas lett, semmi dög meg nem harapós, funky, mittudomén. Ja, meg hol van ez a Blood Sugar Sex Magic-től. Megmondom, pontosan 20 évre. Azóta tiszták, családapák, megöregedtek, megnyugodtak. Nincs ebben semmi rossz, sőt, az a dicséretes, hogy még nyomják. Szerintem szarul állna nekik ha még mindig arról fánkolnának, hogy mennyire benedvesedett a rendőr csaj. Ez egy természetes fejlődés, ahova eljutottak és amúgy meg az első lemezek őrült Flea slappeléseit sem szokta hiányolni senki. A művészet az, hogy a pillanatnyi érzéseket, érzelmeket úgy öntik zenébe, hogy mi csak azt tudjuk mondani, hogy na én ezt elhiszem, értem mit akarnak ezek mondani! Egy Chili Peppersnek pedig szarul állna a hazugság.
Csak köszönettel tartozom a zenekarnak ezért a lemezért. Nagy az összhang köztem és a lemez között, bízom benne, hogy ez az aktus a decemberi bécsi koncerten teljesedik be.
Gondoltam, azután írok a Kogart Házban lévő plakátkiállításról, miután már tiszteletemet is tettem azon. Nos, ez is megvolt és azt kell, hogy mondjam, egy picsit többet vártam.
A kiállítás címe "San Franciscótól Woodstockig – Az amerikai rockplakát aranykora 1965-1971", szóval végül is a szervezőket nem kárhoztathatom, annál inkább magamat, hiszen bevallottam nem vagyok Jefferson Airplane, Grateful Dead, vagy Janis Joplin rajongó, így tudhattam volna, mit takar az "amerikai" jelző. Valamiért mégis arra számítottam, hogy a brit vonal nagyobb teret kap, de pár Beatles és Rolling Stones képen és relikvián kívül sajnos sok egyebet nem láttam.
De hogy ne csak károgjak... miután helyre tettem magamban, hogy nem Pink Floyd / Storm Thorgerson plakátkiállításon vagyok, elkezdtem élvezni és próbáltam az akkori zenehallgató és koncertszervező bőrébe képzelni magam. Amikor még nem volt Internet, a közösségi oldal maga a kocsma és a pub volt, az üzenőfal pedig a plakát, annak minden eszköztárával. Ebben a korban a zenekarok vizuális megjelenésében a plakát és a bakelit lemez borítója különösen fontos szerepet töltött be, így nem átallom kijelenteni: ez számomra a művészet egy formája. (Természetesen a mai napig.)
Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a 60-as évek végén a zenehallgatáshoz még az is hozzátartozott, hogy a periódusos rendszer szabadon választott elemeit is magukba tömték a fiatalok, akkor rájöhetünk, a vibráló színek, szétcsúszó betűk és formák még jelentősebb súlyúak. Nyilván a plakátkiállítás bejáratánál a jegy mellé nem osztanak LSD-t, ennek ellenére néha saját tengelyem körül is megfordultam, 1-2 plakát annyira szétcsúszott volt. Ami pedig a legnagyobb élmény volt: a Woodstock "sarok". A korabeli koncertprogram, a fesztivál kézzel rajzolt térképe, vagy a fesztiválszervezők által viselt póló igazi múzeumhangulatot teremtett, így összességében elégedetten távozhattam a rendezvényről.
Na, végre valami! Nemcsak új Gundel-vetélkedő, meg DTK van itt kérem! Ma este indul az Office című brit sorozat az m1-en!
Ez még akkor is szenzációs, ha tulajdonképpen már mindenki simán láthatta más csatornákon, meg DVD-n, de talán még pár újszülöttnek jó szórakozást fog nyújtani a brit sorozat. Egyet nem értek: miért szinkronizált? 23:10-kor miért nem lehet eredeti nyelven, felirattal sugározni egy ilyen dolgot? És még sok minden mást, de ez már egy másik kérdés...
Az első képkockákig pedig énekeljen David Brent, akinél nincsen kellemetlenebb ember a Földön.
Az utcai dobosokkal kapcsolatban az a legnagyobb rejtély számomra, hogy az ilyen emberek REGGEL hogy a túróban viszik oda a 17 diszperzites vödröt? Még ha egymásba is tolják, akkor is legalább kétfordulós. Van roadjuk? Az hol van ilyenkor? 8:30-ra kipakol és 9:00-re bemegy melózni? Az biztos, hogy van teszkós bevásárlókocsija, az alapkellék, de még így sem értem.
Vagy a sok vödör ottmarad éjszakára és őrzi valaki. Asszem amúgy jön ki a vödör elektromos változatban, hogy otthon is tudjon gyakorolni.
Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya