A szezonban harmadszor kerül megrendezésre ez az underground zenei minifesztivál - amely egyébiránt évek óta csillog, és most már nemcsak az évek során hízik egyre nagyobbra, de egy szezonon belül is: 2010. május 29-én 7 helyszínen, a július 24-i bulin 8 helyszínen, és a tervek szerint 2010. szeptember 11-én 9 helyszínen várja az elektronikus zenében úszni tudókat. Figyelem: mélyvíz!

A poszt apropója, hogy a blog.hu több bloggere és aktivistája fellép a Tuborg Green & Blog.hu Meeting Point helyszínen, köztük én is :) A pontos lista a helyszínről:

• Levi (defended by izomtibi)
• Noco Cojumbo
• Nathanp (tarda)
• Cadix (blog.hu operations)
• Nosferato (B-oldal)
• Porter

A pénteki után az utolsó SZIN-es nap a napfény városában rácáfolt a város hírnevére és esősen telt. 17 óra körül azért kilátogattam, megnézni az aznapi felhozatalt.

Hamar leragadtam a fiatal Dystopia zenekar koncertjénél. Ők is a medencéből avanzsált Silent Disco helyszínen léptek fel. Az eső esett, a nézők a medence közepén álló hosszúkás sátor alatt találtak menedéket, vagy a sörsátorból hallgatták az előadást. Úgy tűnt az eső rányomta a bélyegét a koncertre, sátor alá szorítva a rajongótábort, azért páran tomboltak színpad előtt is, vállalva az elázás kockázatát. A zenekar ennek ellenére mindent beleadott, zúzós, de minőségi metál muzsikát toltak, headbangelésre késztetve engem is, pedig akkor hallottam a dalokat először. Ügyes zenészek, az énekes-gitáros Vári Gábor jó frontembernek bizonyult, humoros átkötő szövegeivel feldobta a hangulatot.
A koncert végén indulni készültek, de a közönség visszatapsolta őket, igényünknek nyomatékot adva sokan kirohantunk a sátor menedékéből a színpad elé, hirtelen megtelt (na jó ez túlzás, de azért voltunk ott jó páran) a "küzdőtér", én is az első sorban találtam magam. Az akció meghatotta a zenekart, frontember meg is jegyezte, de azért csinálhattuk volna ezt a koncert elején is. :) Ráadásként eljátszották Sting - Englishman in New York dalának metálosított változatát. (Megy is a téma a Feldolgozás alatt blogomra...) Remekség volt.

Bevallom, ha meghallom a Vaya Con Dios zenéjét, mindig elérzékenyülök. Első albumukat rongyosra hallgattam és álmomból ébresztve is el tudnám fütyülni bármelyik számukat. Éppen ezért, vagyis ebből kifolyólag rettentően megörültem, mikor meghallottam, hogy szeptember elsején a SYMA csarnokban adnak koncertet és azt persze mondanom sem kell egyből rohantam jegyet venni. Aki nem ismeri őket most joggal kérdezheti, hogy mire fel ez a nagy sietség és valóban olyan jók-e, hogy érdemes lenne élőben is meghallgatni őket.

Lássunk akkor egy rövid áttekintést a munkásságukról, a zenekar fennállásának 22 éve alatt milyen slágereik voltak. Nem bírom ki, hogy elsőnek ne az első album címadó számát mutassam be, melynek címe: Don't Cry For Louie. Dani Klein szexi búgó hagja adja az alapot, amire Patrick Mortier fújja trombitán a kíséretet és Marcel De Cauwer söpri alájuk dobon a ritmust. Egyszerűen megunhatatlan a szám, én többre is értékelem, mint pár későbbi nagyobb slágerüket.

A minősíthetetlen feldolgozások mappába (Benny Lava mellé elválasztó kartonnal) lefűzésre, majd mihamarabbi megsemmisítésre ajánlom a Thriller - alábbi - indiai feldolgozását. Au!

A TOP1 házistúdió EVÖR cikkünkre willgrimm küldte az alábbi videót, mely valóban elgondolkodtató a "házistúdió" műfaját elemezve.

A nyári fesztiválszezon záró eseménye már évek óta a Szegedi Ifjúsági Napok. Mivel meglehetősen közel lakok az újszegedi partfürdőn rendezett hepajhoz, hogy ne csak halljam a muzsikát, ki is látogattam, lássak is valamit. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a cégem állta a belépőket (no nem irigykedni, megdolgoztunk érte), így csak a sörital fogyasztást kellett bekalkulálni a havi pénzelszórási rátába. Persze mindenhol csak a szponzor sörét mérik, ez egy kicsi negatívum, de természetes velejárója az ilyen fesztiváloknak.

A Sziget után, kíváncsi voltam az itteni árakra, meglepődtem, mert az első korsó sör itt is hasonló összegért volt, ám ebbe benne van a visszaválthatós műanyagpohár, ami 200 forint. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra, ennek terméke ez a többször használatos műanyagpohár, nem szabad eldobni, mert így ugye olcsóbb a sörike 200 pénzzel. Jó ötletnek tartom, viszont egy hiányosságot felfedeztem ezzel kapcsolatban, ha társasággal vagyunk, ugye akkor általában nem csődül oda az egész banda, hanem egy két ember viszi a sok poharat újratöltésre. A csaposok újra is töltik, de össze is keveredik, mint az itt a piros hol a piros játékban, és ahogy észrevettem ki se öblítik, bármi is volt benne előtte. Így aki finnyás az ilyenre, az inkább jelölje meg a korsóját valamivel.

Szeptember 1-ig tart a Warhol 3D kiállítás a Szépművészeti Múzeumban! Rohanj, fuss, kapd magadra a 3D szemüveget, mert ez tényleg csak 4 napos rendezvény, hogy miért, nem tudom. Bár én nem vagyok egy 3D mániákus, ettől függetlenül nagy élmény volt a kiállítás, sőt, most már talán az Avatar 3D megnézésére is hajlandó leszek...

A Művész úr munkáit mindenki fejtse meg maga, így a képeket nem kommentálnám, csak úgy nem, mint a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán látható pufók angyalkákat...

Chris Cornell szánalmaskodásai után végre bekövetkezett az, aminek be kellett következnie: ismét összeáll a Soundgarden. A reunion egy válogatáslemezzel lesz beolajozva, mely szeptember 28-án jelenik meg. Az albumon nyilván rajta lesz a Black Hole Sun is, mely ha minden igaz, nem a segglyukról szól.

Ozzy önéletrajza letehetetlen, még akkor is, ha többé-kevésbé ismerjük a sztorit és tudjuk, hogy mire számítsunk. Az énekes gondolatait Chris Ayres öntötte könyv formába, és már-már kínosan ügyelt az arányokra: nagy örömömre az első 200 oldal Ozzy gyermek- és ifjúkoráról valamint a Black Sabbathről szól, a többi pedig az utána történtekről. Nyilván jól feltett kérdéseinek köszönhető, hogy az alany meglepő részletességgel ontja a kokainhegyek alól előásott, a piatenger mélyéről kimentett, élvezetes stílusban előadott történeteket. Csak néhány helyen éreztem, hogy „ezt azért mégsem tudhatja fejből” (pl. a ’80-as évekbeli listás helyezéseit).

Ozzy még a Sabbath előtti korai évekről, a birminghami kilátástalan életkörülményekről is rengeteget mesél, és számomra ezek az oldalak is vannak annyira érdekesek, mint az a tudatmódosító szerekkel terhelt eseménysor, ami a siker beköszöntét követte. Különösen megható volt olvasni, hogy Tony Iommi hogy tért vissza helyi haverjaihoz, az akkor még Earth nevű együttesbe, miután néhány hétig a Jethro Tullban játszott, azzal az elhatározással hogy ők, onnan majd többre viszik.
Ozzy őszintén felvállal minden őrültséget, de van benne bőven megbánás is: hogy nem nyújtott elég pénzt és figyelmet, időt a szüleinek, hogy sokáig keserítette meg két felesége és a gyermekei életét, hogy valahol ártatlanul sem tud napirendre térni Randy Rhoads, a gitárosa halála felett.

B-oldal olvasóinak külön szimbolikus öröm lehet, hogy az E Sávok átlépett a Final Cut B-oldalára a vidám feldolgozásprojekttel, a Final Cute-tal. Sajnos innen nehezebb lesz, és most különben is dolgozunk, tehát őszig még várni kell a többire; pedig ott lesznek csak igazán szép dolgok. Most mindenesetre B-oldal nyitó, ’Get Your Filthy Hands Off My Desert’, magyaros-vidáman.

A 'Get Your Filthy Hands Off My Desert', a Final Cut B-oldalának első száma, még az eredetiben, hülye hangeffektekkel (többek közt trédmárk robbanással, ez a gunner-figurához asszociálódik nekem) együtt is csak 1:17. Ez persze magában ironikus, hiszen tudjuk, hogy a kétoldalas albumok korszakában szokásos volt a B-oldal első számaként slágergyanús vagy single-ön is kinyomott számokat tenni: hát ha valaminek esélye sincs ilyesmire, az ez a szám -- nem mintha a Final Cut többi dalának lenne esélye. A 'Get Your Filthy Hands' igazából egyetlen kegyetlenül ironikus-szatirikus mondat, lehet, hogy Roger jegyzetfüzetében szerepelt így, mikor a híreket olvasta valamelyik reggel, és mind szövegében, mind hangszerelésében inkább a következő dal, a 'Fletcher Memorial Home' bevezetése. Itt jön elő először Brezsnyev és Begin, még Galtieri is, már megint politizálunk, Szovjetunió, Izrael, Falkland-szigetek, van itt minden. Az azért mégis elmondható, hogy legalább nincs kimondva Roger amúgy is jól ismert véleménye, a szatíra inkább a tények felsorolásában és a (megint) Maggie-s lezárásban rejtőzik, és persze a kimondottan patetikus, Michael Kamen által hangszerelt zenében. Mindenképpen tessék meghallgatni az eredetit, úgy az igazi.

Nemrégiben nagy örömmel hallottam a hírt, hogy az öreg Glenn Hughes továbbra sem tud nyugton megülni a seggén, s miután megint lecserélt maga körül mindenkit, ismét előáll valami újdonsággal! Azt mondom, újdonsággal, s ti meg joggal tehetitek fel a kérdést, hogy ugyan mi újat tud még mutatni az egyre inkább a nagymamámra hasonlító Glenn egy blues/rock lemezzel? Nos, a kérdés jogos. Egyelőre én is csak annyit tudok, hogy a lemez visszakanyarodás Glenn rockban gyökerező múltjához (kicsit sok is volt a funk az elmúlt években), s ezúttal a zenésztársak tekintetében is végre magasra tette a lécet a Maestro: a doboknál Jason Bonham, Derek Sherinian a billentyűs, a gitáron meg Joe Bonamassa maszatol. Ez utóbbi úriembert inkább csak névről ismerem, és annyit tudok róla, hogy blues körökben nagyon fiatalon legendává vált (hogy nem ma kezdte, azt jól példázza ez a felvétel is 12 éves korából). Adja Isten, hogy ez a társaság maradjon együtt a koncerteken is! És tolják el az arcuka mondjuk az A38-ra!

A debut lemezről annyit, hogy szeptember 21-én kerül a boltokba, a kritikusok, pedig akik már hallották, ódákat zengenek róla csakúgy, mint a Chilis haver, Chad Smith....

Én meg csak hallgatom az elsőnek közzétett One Last Soul-t, és  boldogan vigyorgok  mint paraszt lány az angol vécén. Hughes hangja mind a mai napig egy csoda, s Joe játéka is tetszetős!

Kedden az Addict blogról értesültünk arról a BBC Dimensions nevű online alkalmazásról, amely a Google maps segítségével rajzolja fel híres események, helyszínek, útvonalak kiterjedését az általunk megadott lokációra. Megnézheted, mennyivel hosszabb a Riói Karnevál útvonala az Andrássy útnál, vagy hogy hányszor fér el a Szent István Bazilika a vatikáni Szent Péter Bazilikában, és melyik szegletében volna célszerű ergonóm módon elhelyezni.

Nos innen sikerült kihámozni az alábbi ábrát, a körvonal a Glastonbury területét jelzi, a layer alatta pedig a Hajógyári-sziget, a benzinkút, és amit még értünk: felüljáró, autószerviz, frottír-törölköző nagyker, és ameddig a szem ellát. Kicsit több, mint kétszerese. Nem olyan sok az...

Dont forzsé! Amint korábban írtuk, Holidays Are Fucking Over címmel költözik a hajóra a DJ, a dobos, a gitáros, a szaxofonos és a VJ:

Vázsonyi János – szaxofon
Lázár Tibor – dob
Kovács Gergely – billentyű, gitár
Dj Bootsie – samples, efx, scratch
Kemuri – visual

A postás, a rendőr, a villanyszerelő. Az elnevezésen senki ne szívja fel magát, továbbra is a Holidays in the Shade albumcím továbbgörgetése a koncert címe.