Úgy gondoltam, kielemzem Phil Collins hajkoronáját, a gyerekkortól napjainkig. Rovatunkat a Vidálszásszonvássengó támogatta.

1. Gyerekhaj

Hát, a jó öreg Philnek is volt anno Beatles-haja, ezt bizonyítja a nemsokára megjelenő (feldolgozás) lemezének borítója, melyen joviális kiskölökként feszít. Kisfiam 6-ig dobolhatsz, utána vacsora.

Bármit is jelentsen a 'shred' szó pontosan, ha az alábbi két videót magadévá teszed, érteni fogjuk egymást. Könnykicsordulós.

A klipkészítésben legalább annyi klisé van, mint a "normál" filmszakmában, így nem csoda, hogy minden ősszel érkezik egy-egy mélabús, "elhagyott a szerelmem, esőben szomorkodom"-típusú klip, majd tavasszal megérkeznek az "együtt bulizunk a szobában, tánctéren és mindenki ismeri a tánclépéseket" felvételek. Nyáron a medencés-aranyláncos-nagymenős-téma dívik, valamint bármilyen évszakhoz illeszthetőek a lemezfelvétel-imitálós, az autós, vagy éppen a sétálós klipek.

Ez utóbbi mondakörből választottam most egy TOP5-öt, főleg, hogy a Barabás Lőrinc Eklektric új klipje még lökött is egyet rajtam és a témán...

Az E Sávok és a Cluster One töretlenül halad a világuralom felé, ezért hogy meg ne ijedjetek ettől, az eheti Final Cute-adag után egy rövid időre szünetet tartunk ebben a projektben. Addig viszont: az egyetlen mód, ahogy sose gondoltad volna, hogy el lehet játszani a 'Gunner's Dream'-et

Pár hete két olyan blogger is kitette a Final Cute-bannert, akiket kétségtelenül külön-külön is többen olvasnak, mint a Cluster One-t összesen, és akiket egyébként Roger Waters-hez hasonlóan tisztelünk és szeretünk (és Roger Waters-hez egyáltalán nem hasonlóan egyáltalán nem röhögünk rajtuk a hátuk mögött, sőt). Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy hatalmas léptekkel haladunk a befutás és a világhír és -uralom felé (egyébként Chuck Norris is jelentkezett, hogy szeretne vokálozni majd valamelyik számban, de elhajtottuk).

Nem megyünk sehová addig, amíg a Final Cut ötödik számát, a 'Gunner's Dream'-et meg nem hallgatjátok. Nekem konkrétan ez a kedvenc számom az egész lemezről, azzal együtt, hogy megvan itt is minden, ami csak idegesítő lehet, sőt, itt még aktivizmussal-agitációval is nyakon van öntve. És teljesen nyilvánvaló, hogy a rettentő patetikus zongorákat nem Rick Wright játssza, hanem a 2003-ban, viszonylag fiatalon elhunyt Michael Kamen (aki később is sokat dolgozott Watersszel, és aki az anekdota szerint annyira unta néha, mikor Waters számtalan próbálkozás alatt tudott csak felénekelni valamit, hogy a végén már az írogatta a jegyzetfüzetébe egymás alá, hogy "I must not fuck sheep").

Már csak harmincvalahányat kell aludni és szeptember 7-én megjelenik az új Stone Sour album, az Audio Secrecy.

Ha valaki hozzám hasonlóan nem akar torrentezni (nem tudom, hogy egyáltalán fenn van-e megjelenés előtt), hogy mielőbb hallja a cuccot, annak a zenekar egyenlőre egy klippel tud szolgálni, ami -szerintem- mind zeneileg, mind megfilmesítés ügyileg a legszerényebben szólva is nagyon jó lett.  

Lélegzet visszafojtva várom, hogy az új lemez méltó folytatása lesz-e a csak szuperlativuszokban dícsérhető Come What(ever) May albumnak.

A zenekar nem cserélte le Roy Mayorga dobost egy latín szerető képű piperkőcre, ő az.

Stone Sour: "Say You'll Haunt Me" 

Kis divatbloggerkedést vállalva - valamint a Rolling Stone magazin forrásából táplálkozva - jöjjön egy kis Lady Gaga stílusanalízis, hiszen az alábbi képeken a Művésznő igen eklektikus öltöködésének egy szeletét látni. Jól látható, hogy a projekt jól bevált ikonok öltözékéhez nyúl vissza (Madonna, Cher, Elton, Genesis) és a múltidézést nem is annyira palástolja.

Egy földönkívülihez képest nem rossz. Mégis mennyire fájhat neki, hogy a Grace Jones-imidzs felvételére nincs esélye.

Az 50-edik poszthoz érkezett pár hete a 101zene.blog.hu - Anituka, a ritka de jófajta zenei csajblogger hónapokkal ezelőtt azt vette a fejébe, hogy sorra veszi az "1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz" kiadványt időrendben, mindenbe belehallgat, vagy meghallgatja, és bővebben ír azokról a zenékről, amelyek neki jelentettek több örömet.

Így született a 101 zene, amit több mint 800 cikkel a hátunk mögött szerintem a B-oldalon sem vállaltunk volna el. A könyv a világ minden táján megjelent már, és voltak, akik hasonlóan (pl. Mexikóban biztosan) elhatározták, hogy blog formában végigszaladnak a gyűjteményen, magyar nyelven azonban ez az első. És azt külön díjazom, hogy női tollból, mert a B-oldal túlnyomóan férfi olvasóit tudva be kell látnunk, kevesebbet tudunk arról, milyen szál fűzi a nőket a zenéhez, mint arról a fú de rejtélyes női lélekről általában.

A blogon most a 60-as évek soul zenéi vannak műsoron, korábbi beatkorszak, bossa nova és blues kalandozásait pedig a jazz és swing aranykora lemezek tömkelegével töltötte. A szerző igazából már szinte csömört szenvedett az N-edik jazzlemeztől, és soha ember nem örült még a hippiknek ennyire, mint ő. Leszámítva a korai LSD kereskedőket, gondolom.

A blogírásra való motivációja is érdekes a szerzőnek, mert szerintem sokan hasonlóan gondolkodunk: az élete egyes szakaszait jobbban hozzák elő számára a korra számára jellemző zenék, mint ízek, illatok, vagy fotók, és ezzel keresi önmagát.

Érdekel? http://101zene.blog.hu

Az gondolom mindenkinek megvan, hogy sajna nem a Gorillaz, hanem "csak" a Gorillaz Sound System érkezik a Szigetre és lép fel augusztus 12-én az A38 színpadon (nem Nagyszínpad!). Várhatóan nagy kivetítőre, sok animációra és persze Gorillaz-dalokra számíthatunk a DJ-VJ-MC brigádtól.

Az alábbi videó a csapat fesztiválturné előtti utolsó, júniusi próbáján készült (állítólag).

Szerepeltek már a hajón, sőt, tavaly a Szigeten és a Balaton Sound-on is, de szeptember 11-én ismét Budapesten, az A38-on lép fel a francia Nouvelle Vague.

Nevük magyarul újhullámot takar, ennek ellenére (vagy éppen ezért) műfajilag besorolhatatlanok. Feldolgozásaikban ott van a francia sanzon, a bossanova, a karibi zene, vagy éppen a triphop, miközben Billy Idol, a Depeche Mode, a Joy Division, vagy éppen Blondie dalainak átiratait halljuk, sok más egyéb előadó mellett. 2004 óta három lemezük jelent meg, melyek közül a másodikkal (Bande a part) már itt a B-oldalon is foglalkoztunk.

Kötelező program, a nyilvánvalóan gyorsan fogyó jegyek okán még nyári jegyvásárlást követelve... Ismerkedés gyanánt szólaljon meg öt dal, amolyan Nouvelle Vague TOP5. Szerintem.

1. Master and servant (Depeche Mode)
2. Too drunk to fuck (Dead Kennedy)
3. Heart of Glass (Blondie)
4. Dancing with myself (Billy Idol)
5. Dance with me (Lords Of The New Church)

Vasárnap a hűvös idő ellenére rendíthetetlenül hívogatott a zenehallgatás lehetősége. 8-kor sikerült becsúsznom a ZP-be, ami annyit is jelent, hogy az Incognito előtt fellépő Bin-Jip (Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Andrew J.) formációról ismét lemaradtam.

Az Incognitoval kapcsolatban viszont végig az járt a fejemben, hogy minden pozitív értelmet a szó mögé felsorakoztatva: méltatlan. Nagyon jó zenészek, zenekarok felléptek már a ZP-ben, akiktől földbegyökerezett a lábam, de amit most láttam, annyira fényévekkel színvonalasabb, mint bármi, amit el tudok képzelni, hogy nehéz körülírni. Bármilyen százezres közönség előtt ugyanezzel a szettel, ugyanilyen felkészültséggel bármikor kiállhatnak. Gondolom ki is állnak. A fejembe nem fér, hogy milyen gázsin lehetnek, ha a ZP-be el tudtak jönni, de hálás vagyok, hogy újra felléptek Magyarországon.

Kőkemény jazz-funk, hibátlan, pontos alapok, jó hangzás, a definíciónak megfelelő tökéletes fúvósok, felváltva szólista szerepet betöltő vokálok. Még az is megfordult bennem, hogy ez a produkció veri az Earth, Wind and Fire Experience-t, pedig őket láttam háromszor. Végül azért mondom, hogy nem veri, mert ott a hangszerrel táncolás rátesz egy komoly lapáttal. Tudjátok, volt az a homokozólapát a 80-as években, rövid nyél, törhetetlen, annyira etalon a magyar formatervezésben, mint a kis piros lábos szürke belső résszel. NA ILYEN LAPÁTTAL tesz rá az Earth.

Persze, persze, a Sounddal foglalkoztunk már, és miután minden fesztiválról, amire benézünk, igyekszünk néhány benyomást megírni, most a Hegyalja jött volna, sőt, az Alterába vagy a Campus. De nem. Mikró, a még meg nem született magzat az ősanyák által vezetett borzalmas babablogok szüleménye, anyukája hasából blogol. Ebben a formában járt a Balaton Soundon is. Persze nem ő az egyetlen, mert számításunk szerint első nap mintegy 70 állapotos lány volt a fesztiválon, negyedik nap pedig már 190... Mikró kalandjait a Burok blogban éli meg, "Pocaklakó a jó édes..." mottóval.

Na emberek! Életem eddigi legjobb Balaton Soundja volt anyával! Mondta, hogy elvisz, elvitt. Egy darabig felmerült, hogy itthonhagy, de nem sikerült neki. Úgy próbálta, mint amikor labdát dobsz magadnak és megpróbálod elkapni, vagy amikor kurva gyorsan nyitogatod a hűtő ajtaját, hogy hátha annyira gyors vagy egyszer, hogy sötét lesz. DJ-rtessék!

Azt le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem hangversenyek voltak, pedig előtte rákóstoltam egy csomó Puccinit meg Verdit, a La donna è mobilét rongyosra hallgattam, és közben végig azt hittem, hogy az valami bútoráruháza, vagy ingatlanügynöksége a Bud Spencernek.

Tudom, tudom kedves olvasó, Antal Nimród nagysikerű filmjének, a Kontrollnak már egy ideje megjelent a zenéje. A bemutató apropóját még is az adhatja, hogy a filmzene anno külföldön is napvilágot látott, és ami még fontosabb, a magyarországi változathoz képest igencsak kibővített formában.

A NEO sokáig Milkovics Mátyás és Moldvai Márk duójaként működött, majd a HS7-es Szűcs Krisztián csatlakozásával trióvá alakultak. Ez utóbbi felállás készítette a zenekar második lemezét, a nagysikerű Lo-tech Man, Hi-tech World albumot. Ennek a lemeznek a felvételei nagyon elhúzódtak, mivel közben elkezdődtek az akkor még készülőfélben levő Alagútpatkányok című film zenéjének munkálatai is. A később Kontroll címen bemutatott film a 2003-as év nagy magyarországi filmszenzációja lett, több százezres nézőszámmal az év legnézettebb magyar filmje lett.

A filmzene munkálatai közben a NEO radikális változáson esett át, hiszen először Szűcs Krisztián döntött úgy, hogy csak a HS7-re koncentrál, majd pedig a filmzene megjelenése előtt Moldvai Márk döntött úgy, hogy nem a NEO-ban folytatja zenei karrierjét. De ekkor már a filmzene készen volt, így ez nem befolyásolta annak elkészülését.

Valamiért úgy érzem, hogy nem kaptatok rá a G-Stone szülinapi duplaalbumára, így a "hét dala" eszközét is bevezetem, így e hét dala a Kruder & Dorfmeister művek legújabb alapvetése, az Aikon.