Ki ne tudná, hogy ma este a Muse fogja markába venni a Sziget Nagyszínpad közönségét?! És azt ki tudta, hogy 2 éve a Muse nagyon lukacsos koncertet adott a Sportarénában, hiszen egyes források szerint csak 3000 embert érdekelt akkor a zenekar...

Mennyit változott a világ, nemde?! Azaz változott egyáltalán? Nem, csak a zenekar - pár slágeresebb dalának köszönhetően - hazánkban is ismert lett, így várhatóan hisztérikus tömeg fog a Nagyszínpad előtt összegyűlni, pedig a Muse már több éve elismert banda a nagyvilágban. Zenéjüket hallgatva számtalan másik zenekar emléke juthat eszünkbe (pl. gyakran Queen-szerű harmóniák), de a nagy közösbe bedobott hangfoszlányok elegye valahogy mégis egyedire sikerül.

A zenekar története iránt érdeklődőknek a Silenos gondozásában megjelent könyvet ajánlom, mely a Muse 90-es években kezdődött pályafutását meséli el (gyakran interjú részleteken keresztül), leírva, hogyan lettek kisvárosi suhancokból grandiózus koncerteket adó rockbanda. (A könyv írója egyébként Ben Myers a Melody Maker, NME és Guardian munkatársa.)

Legutóbb a TOP50 rock-metál dobost idéztük meg nektek, most pedig közösen nyálazzuk át a brit Rhythm magazin online szavazásának eredményét az utóbbi 25 év legjobb dobosával kapcsolatban. 

Szokás szerint vannak érdekességek, de egy biztos: a 18 karikás kinézetű Joey Jordison ellentmondást nem tűrően érkezett meg az első helyre. Mondjuk végre egy szavazás, amin nem Mike Portnoy nyer...

01. Joey Jordison (SLIPKNOT, ROB ZOMBIE)
02. Mike Portnoy (DREAM THEATER, B-oldal Álomzenekar :))
03. Gavin Harrison (PORCUPINE TREE)
04. Neil Peart (RUSH)
05. Dave Grohl (NIRVANA, THEM CROOKED VULTURES)
06. Travis Barker (BLINK-182, TRANSPLANTS)
07. Nicko McBrain (IRON MAIDEN)
08. Vinnie Colaiuta (FRANK ZAPPA, STING, JEFF BECK)
09. Phil Collins (GENESIS)
10. Chad Smith (RED HOT CHILI PEPPERS, CHICKENFOOT)

Na, nem!  Azt ne várjátok tőlem, hogy a Balaton Sound-ról írjak. Miért fárasztanám magam olyannal, amit nem is értek, nem is szeretek.  Az egyetlen élményem ugyanis a Balaton Sound-dal kapcsolatosan annyi, hogy miközben ezerrel pörgött a buli Zamárdiban, én történetesen Tihanyban nyaraltam, és bazmeg, minden éjjel kénytelen voltam órákon át hallgatni azt a számomra zenének nem minősülő fost, míg végre nagy nehezen álomba kínlódtam magam. Úgyhogy erről ennyit.
Viszont legalább egy ötletet én is köszönhetek a Balaton Soundnak. Ha már Balaton, meg tomboló nyár, hát kedvet kaptam, hogy összekapjak néhány, a Balatonhoz szorosabban vagy éppen lazábban kapcsolódó magyar dalt. Ezeket amúgy az égvilágon semmi nem köti össze, se stílus, se színvonal stb., és nincs is értelme versenyről beszélni. Vannak köztük kimondottan jók, és olyanok, amik annyira szarok, hogy már attól érdekesek. Egy biztos: nincs ember, akinek mind bejönne. Így természetesen nekem sem, de mégis azt mondom: szerintem ez a top10 „balatoni sound”! (Sebeők János Balatonaligán c. drámáját sajnos sehol nem találtam, így hiába tűnt biztos befutónak a szöveg alapján, kimaradt az elitből.)

A szótár szerint a "Dream Theater - Ytse Jam" szóösszetétel = instrumentális progresszív nóta a banda első lemezéről, élőben fura hajak és ruhák, valamint egy latex birkózóruha társaságában előadva. Itt nyílt ki éppen.

Testvérblogunkon megjelent egy írás, mely a Sziget fesztivál kezdődése miatt is igen aktuális. Ha pedig a babakocsi odatolós ingyenkoncertekre gondolok...

Szerintetek mit érdemelnek a koncerttahók?

Kis szünet után visszatér az E Sávok vidám Pink Floyd-feldolgozás projektje, a Final Cute. Sajnos csak két hétig, utána folytatódik a nyári szünet; de jövő áprilisig júniusig, amikor jön Roger, biztos kész lesz. Mára igazi ínyencség.

A legutóbbi Final Cute-szám, a 'Gunner's Dream' publikálása óta sok minden történt, pl. büszkén jelenthetjük, hogy bekerültünk a Quart ingyenzene rovatába, pedig senkit sem szoptunk le érte, ráadásul teljesen jót írtak rólunk, szóval aki nem hiszi, hogy ez jó, az most már elolvashatja a Quarton is, mi megmondtuk. Azóta viszont nem nagyon jutottunk előre: bár a következő számot, a 'Paranoid Eyes'-t már az első session alkalmával kitaláltuk és meg is próbáltuk felvenni, nem sikerült, a következő sessionünkön meg egyáltalán semmit sem vettünk fel. A hétvégén viszont az E Sávok újult erővel vetette magát Roger Waters paranoiás világába (azon felül, hogy egy új saját számot is felvettünk, meg egy rendesebb verziót a hatnyolcados, Tom Waits-imitátoros Avril Lavigne-feldolgozásunkból, a csodálatos 'Sk8erboi'-ból, ezeket tessék meghallgatni az E Sávok MySpace-én, sokszor, mert sok jelentésréteg van bennük), és újabb fejlesztésen átesett stúdiótechnikánk segítségével elbántunk a következő két számmal.

Kedveljük a szép, lírai, igényes dalokat? Igényes alatt természetesen a profinak tűnő hangszerelést és keverést értjük, minél több akusztikusnak/természetesnek hangzó effekttel - mellé szinte már sírásba hajló, andalító énekkel. Természetesen lassan, az agresszív négynegyed helyett diszkrét seprűvel és cinnel - a ritmusnak nem szolgaian engedelmeskedve.

Összegyűjtöttünk pár klasszikus példát, amik "lassúzó" feldolgozásai sokak szerint egy fejlettebb, érettebb felfogásról árulkodnak - szerintem pedig inkább hagyhatták volna úgy, ahogy voltak.

Hét dala: Kispál és a Borz - Szőkített nő

Miért pont ez? Hát, talán megérdemlik, nem? Bár előre bocsátom, én sosem voltam és valószínűleg nem is leszek kispálos, sem lovasis (bonanzás sem voltam :), így nem kezdek sem értekezésbe, sem gyermekkori emlékek könnyfakasztó felidézésébe. Azénkispálom csak úgy van, miközben más Kispálja örökké lesz. És ez így van rendjén.

Viszont ha 2 év múlva megint hirtelen visszatérnek, vagy csinálnak még egy búcsúkoncertet, akkor nagyon szétkapom őket. Addig is, minden a legnagyobb rendben van.

Az élet nem igazságos…

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gitáros srác, akit Isten páratlan tehetséggel áldott meg. A ’80-as évek derekán, 16-17 éves korában úgy gitározott, hogy szinte mindenkit porig alázott a játékával, beleértve a kor ünnepelt sztárjait is. Barátjával, Marty Friedmennel megalakították a gitáros körökben hamar legendává váló Cacophony-t, s mivel a szakma és a közönség nagy egyetértésben borult térdre előtte, úgy tűnt, semmi sem menti meg attól, hogy a legnagyobb metal gitárosok között tartsák számon. Úgy hívják: Jason Becker.
Két Cacophony lemez és egy szóló lemez után a még mindig csak 20 év körüli Jason elküldött néhány gyenge demo-t David Lee Roth-nak (Eddie Van Halen Hot for the teacher-jét például így játszotta), aki épp szóló karrierjének legsikeresebb időszakát élte, és a bandából kiugró Steve Vai utódját(!) kereste a stadion turnékhoz s egy új lemez elkészítéséhez. Roth természetesen felismerte Jason zsenijét,  az ifjonc elnyerte az állást. Jason ott állt a nagy áttörés kapujában készen arra, hogy végképp leigázza a világot. Ám ekkor Isten gondolt egyet.

"HOLIDAYS ARE FUCKING OVER" címmel jelzi Dj Bootsie augusztus végi A38 hajón tartandó bulija, hogy ideje mindenkinek egeret és lapátot ragadni, valamint azt, hogy a Holidays in the Shade időszaknak vége. Utoljára amúgy pont a nyaralás közepén láttam, pont akkor értem be a csütörtöki Soundra, valamikor 17:00-kor, és 17:30-ra elég szépen meg volt alapozva a hétvégém, amit 40%-ban a fröccsnek, 40%-ban Bootsienak, és 20%-ban Lázár Tibi lábdobjának tulajdonítok.

Ha szeptembert akartok alapozni, akkor augusztus 28-án:

A Gibson.com közétett egy listát, melyen a legjobb gitár-albumok szerepelnek, számszerűen 50 korong. Az egy dolog, hogy nem tudnám pontosan definiálni, hogy tulajdonképpen mi is az a 'gitár-album', de az például örömteli, hogy nem csak Gibson-userek és pályaművek szerepelnek a listán.

Mivel szeretjük a toplistákat és jó érzés szétcincálni őket, EZÉRT álljon itt az ötvenes lista. Ettől függetlenül a legjobb 'gitár-album' SZERINTEM: Al di Meola - Elegant Gypsy (1976). Aki mást mond, az vagy hazudik, vagy nem mond igazat! :)

TOP50 gitár-album a Gibson.com szerint EVÖR:

1. Van Halen: Van Halen (1978)
2. The Jimi Hendrix Experience: Are You Experienced (1967)
3. Led Zeppelin: Led Zeppelin IV (1971)
4. Derek and the Dominos: Layla and Other Assorted Love Songs (1970)
5. Guns N’ Roses: Appetite for Destruction (1987)
6. Led Zeppelin: Led Zeppelin II (1969)
7. The Allman Brothers Band: At Fillmore East (1971)
8. Cream: Disraeli Gears (1967)
9. The Jimi Hendrix Experience: Electric Ladyland (1968)
10. AC/DC: Back in Black (1980)

Hét dala: Óperentzia - Fountain

Miért? Szerintem ez az a magyar zenekar, amit már annyiszor meg akartam (újra) nézni, hogy magam előtt is szégyellem, hogy még nem tettem. Múlt héten az R33-ban léptek fel, nyilván megint nem értem rá. A Facebook és a Myspace viszont régi nagy cimboráim, így például azt is könnyen megtudtam, hogy VÉGRE új lemezzel jelentkezik a csapat, amit vagy letöltesz valahonnan, vagy megveszed a koncertjükön. Inkább vedd meg.

AMÚGY fellelhetőek: Augusztus 14. 01:00 - Sziget fesztivál - Cökxpon Ambient sátorkert

Myspace oldal: http://www.myspace.com/operentzia

Immáron hivatalos: a budapesti Roger Waters - The Wall koncert az áprilisi időpont helyet 2011. június 22-én lesz megtartva a Papp László Sportarénában.

A koncert pikantériáját az adja, hogy ez lesz a The Wall Tour utolsó fellépése (!), sőt, nagy összegben fogadnék arra is, hogy Roger barátunkat utoljára láthatjuk színpadon és nem csak a budapestin. Talán ezért, talán másért, ki tudja, lehet, hogy Waters itt látja vendégül Gilmourt, akivel nem régen újra egy színpadra állt, persze csak 4 szám erejéig. A rendhagyó fellépés után a két öreg kicsit még ködösített is, miszerint akár egy kis Gilmour-vendégeskedés is beleférhet a The Wall turné egyes állomásain. Úgy legyen. Itt legyen.

Így vagy úgy: ez a júniusi nap innentől piros betűs ünnep.