Egyik kedvenc íróm Bret Easton Ellis, annak ellenére, hogy nem fossa a könyveket úgy, mint korunk félfamentes papírlapokra firkáló "írói". Ellenben így az összes (=6) könyvét volt időm elolvasni, és mind a polcomon díszelegnek. (Februári hazaköltözésem nagy-nagy pozitív externáliája, hogy az összes cd-m, könyvem és dvd-m egy helyen van, és bár a régi pajtások eleinte örömmel fogadták a még albérletben született testvérkéiket, azért néha rájuk kell szólnom, ha összevesznek a polcon.) Szóval, Amerikai pszicho...ezt olvastam anno először.

Aki látta a filmet, azt hiszi, látott mindent, de igazából semmit sem látott. Aki olvasta, tudja miről beszélek. (Minden elismerésem azoknak a hölgyeknek, akik végigolvasták.) Előjön belőlem a Réz András, de azt gondolom, hogy aki figyelmesen olvasta a könyvet, érthette, hogy ez nem az erőszakról és a perverzitásról szól. Az csak az unalom eltöltésének módja. (Nálatok is?) A "névjegykártyás", "vendéglőválasztós", "zenekritikás" részek, a jellegzetes párbeszédek felejthetetlenek...Érdemes elolvasni a többi könyvét is, azokban is ott van a pszichó és az értelmetlen lét. (Másik kedvenc könyvem tőle a A vonzás szabályai. E könyvet az a Roger Avary álmondta vászonra, aki Tarantino Ponyvaregényében is társíró volt, hoppá...)

Az Amerikai pszichoban két buli, hernyózás, vagy éppen prostituált megerőszakakolás között ügyesen elrejtve a Genesis, Whitney Houston, illetve a Huey Lewis and the News szép kis zenekritikát kap, de ezek olvasva jobban ütnek, főleg mivel e részek a perverz és erőszakos lapjárást egyik pillanatról a másikra sokkszerűen törik meg. A zenéről elmélkedő monológok a filmben is helyet kaptak, összegyűrve a gyilkolós lapokkal, így Patrick főleg a hullajelölt lányoknak meséli el, mit gondol a fentebb felsorolt zenékről.

Dobpergés nélkül, de Patrick Bateman kommentárjával és kifejezett ajánlásával, bal alsó sarokban 18-as karikával:

• Miközben a 2 lány szereti egymást, hallottatok Whitney Houston debütáló albumáról?
• Lányok, mielőtt meg lesztek gyilkolva elmondom, hogy óriási Genesis rajongó vagyok.
• Tekintsük át Huey Lewis and the News munkásságát, mielőtt lebaltázlak, haver!
• Sussudio, a személyes kedvenc, küldöm mindenkinek, aki szereti!

Köszönjük, Pat! Végül pedig...mivel a női nem tisztelője, a mélyérzelmű Patrick Bateman szerint "nem született ennél meghatóbb popszám a nyolcvanas években szerelemről és hűségről", így hadd szóljon...

...Genesis - In too deep (1986)

De jó kis dal ez! Összeszorul a szívem, hogy ez a Patrick fiú milyen szépen beszélt. Alkotójával áprilisban az Index is közölt interjút, hiszen Bret bácsi a budapesti Könyvfesztivál vendége volt. No, nem játszani a láncfűrésszel, vagy a baltával!