TOP5 kimegyek a tánctérről ha meghallom EVÖR

TOP5 kimegyek a tánctérről ha meghallom EVÖR

Vannak olyan dalok, melyek, ha előkerülnek egy buliban (legyen az kisvárosi diszkó, házibuli, lakodalom, vagy csak rádióból jövő háttérzene) , szemeim vérben forognak, már-már farkasemberré változom, de mindenképpen kimegyek a tánctérről. Persze az aktuális társaságból / közönségből mindig van egy kör, aki ezeket 1) szereti; 2) erőlteti, sőt a dj-től kéri, 3) "olyan, hülye vagy, hogy te nem szereted" mondja.

E dalok megszólalása után - miközben az én fejemben az jár, hogy "áh, tuti lekeveri, nem játssza végig" - hirtelen robban a tánctér és teljes meglepetésre a lányok elkezdenek sikongatni (Aqua - Barbie girl, Grease Megamix), mindenki megőrül, nagy körök alakulnak (középre dobott retikülök, kardigánok, üveg sörök, amik felborulnak, jó esetben a kardigánokra), és elkezdődik az összekapaszkodás, a vonatozás (folytatódik az izzadás) és egyéb groteszk jelenségek. Eleve az összekapaszkodós dalok arra jók, hogy az ingyenélők a jó nők mellé kerüljenek. Ilyenkor én elkezdek kijózanodni, és legalább annyira kirekesztve érzem magam, mint egy hegylakó a társadalomból. Arrébb állok.

E dalok körébe tartoznak ugyebár a klasszikus egynyári, agyonjátszott "slágerek", valamint az összekapaszkodós zenék mellett azok, melyekre a klipjük alapján még idegesítő koreográfiát is lehet táncolni. Azt hiszem, az utóbbiért még ölni is tudnék, de minimum egy ugró-pörgő rúgáson gondolkodom. Mindig van 1-2 ember, aki úgy véli, hogy tudja, hogy van az egymás mellett állásos koreográfia, nagyon gyors és értelmetlen kézmozdulatokkal. Gáncsolás, sörrel leöntés és egyéb barbatrükkök járnak a fejemben, hiszen ha nem készülsz fel, akkor egy zorba, vagy szirtaki alatt - mivel nem állsz be a körbe - sípcsont és egyéb sérülések áldozata lehetsz. Főleg, ha remix. Vagy megamix.

Egy ilyen klasszikus, koreográfia-dalt kedvelek: ez a Lambada. A piszkos tánc, ahogy mondták ezt nálunk a 90-es évek elején. Egyrészt fantasztikusan lehet halandzsázni a szövegét (óóólámuszifó-élásztámó-élámuszifóóóóó), másrészt nincs csodálatosabb látvány, mint az amatőr lambadázás közép-kelet-európai módra. Visítva lehet rajta nevetni.

A buli végére minden dj-nek van 1-2 klasszikus hazaküldős, buligyilkos zenéje. Jöhet a vonatoztatás (=kifárasztás), majd a lelassítás. A lakodalmi vonatozás alatt az idősebbek megpróbálnak a "formás hölgyek" mögé kerülni, és richtig nem váll, hanem derék fogdosás, esetleg a folyamatos seggezés trükköt alkalmazzák. Évtizedes rutin. (Állítólag Guantanamón a Szerelemvonatra vonatoztatták a foglyokat, hogy megtörjenek. Az ENSZ emberi jogi bizottsága fel is van háborodva.)

A buli végi lassúzásnál az baj, hogy a lelassítós dj típus sem az Under the bridge-t, vagy egy Brothers in Arms-ot teszi be, hanem a Love is in the Air-t, vagy az Azért vannak a jó barátok-at. Lehet megint összekapaszkodni. Ha egész este néztél egy lányt, kerested a szemkontaktust, mondogattad magadban, hogy "na, most odalépek", akkor végleg kijózanodva rájössz, ez nem az a buli volt. Főleg, mert a csajt egy mamlasz elkapta az "Azért vannak" alatt.

Ekkor én már a ruhatárjegyemet keresem. Kifelé hallom, valaki biztos, ami biztos még kéri a Mambo Nr. 5-ot...

TOP5 kimegyek a tánctérről, ha meghallom EVÖR:

1. Eiffel 65 - Blue
2. Zorba
3. Los del Rio - Macarena és Las Ketchup - Asereje (Ketchup song)
4. Cherokee - Cherry Coke
5. Chumbawamba - Tubthumping


Kaoma - Lambada

90 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr43958282

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » Lécci valami latint! 2009.05.20. 07:39:54

[...]target="_new">Szakmává alázzuk-e a DJ-zést? | TOP5 kimegyek a tánctérről, ha meghallom EVÖR[...]

Pingback: B-oldal » A TOP3 fehér zoknis kedvenc EVÖR 2009.04.27. 07:44:44

[...]hogy a Grease szenzációs, igazi gyöngyszem, megspékelve azzal, hogy elhagyom a táncteret, ha a Grease megamix szólal meg (az artikulálatlan[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a katona fehérben 2009.02.23. 09:23:12

Kitűnő poszt, mellé lehetne tenni egy "dalok, amelyeknek minden buliban kötelezően el kell hangzania" címűt is. A vonatozós trackek ismerkedéskatalizáló hatása miatt részemről megbocsáttatik nekik szinte minden.

altero 2009.02.23. 09:28:41

Nem tudom, h hova jársz bulizni, ahol előfordul még Eiffel65 és Cherokee, mert ezeket pont akkor hallottam szórakozóhelyen utoljára, amikor még aktuálisak voltak.
Nálam a lista:
1. Hit The Road Jack (harmincas szinglipicsák agyonsminkelve "három grácia" iwiw kiírással nagyot sikítanak örömükben és elkezdik rázni rá, én meg hányingerrel ki a tánctérről)
2. I Will Survive (aki még képes erre bulizni, az valószínűleg mélykómában töltötte eddigi életét)
3. Afrika (mármint a Kft., nem Toto)
4. Száguldás Porsche Szerelem (még retroviccnek is rossz)
5. a cikkben is említett Grease Megamix (a wannabe travolták és a megamix intézménye miatt).

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.02.23. 09:34:10

Mondjuk, az is hibás, aki olyan buliba jár, ahol a DJ-nek egyáltalán megvan a Lambada.

Megnéztem a videót (hang nélkül, mint ahogy autóban a biztonsági övet is mindig bekötöm), gyenge szoft-pedo-rómeóésjúlia kombó.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.02.23. 09:36:30

Nem járok ZTÖ helyekre, de vannak ilyen irritáló számok. Mondjuk nem igazán azok amiket itt páran felsoroltak, de kinek mi a hobbija. :)

A What is love a Haddaway-től az melyik kategória? Régi igazán ütős Jacko számok? MC Hammer? Ace of Base számok? A '90-es évek eleji-közepi valóban jó zenéire gondolok.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.02.23. 09:38:56

@altero: az SZPSZ-nél már csak az a szám rosszabb, amelyikben valami nyuszilány csicsereg a faszijának, szerintem ugyanabból a muhelybol került ki a hangzás alapján (mondjuk, ez nem biztos, mert mindegyik magyar soft rockban ugyanaz a Roland-os General MIDI E-Piano szól).

Vajon s mikor rehabilitálják a kereskedelmi rádiók és a DJ-k a Királyt?

Dester 2009.02.23. 09:46:36

Nem tudom a Cherry Coke-kal mi a baj, ott a helye a Haddaway - What Is Love és a Dr. Alban - Sing Hallelujah környékén. Bár nyilván a véleményem amiatt is kialakulhatott, hogy én leginkább azidőtájt buliztam, amikor ezek még aktívan mentek :-)

A Macarena-t és a Mambo Nr. 5-ot én is szívből utálom.

És egy megjegyzés: a "Brothers In Arms" már csak a hangulata miatt sem illik a lassúzós részbe, hála az égnek sosem hallom buliban. Már ha a Dire Straits-zenéről van szó (a linket most nem tudom megnézni).

Sánta Kántor · http://nincskegyelem.blog.hu 2009.02.23. 09:52:31

A két "napok"-nál, azaz az Ábrándos szép napoknál és az Azok a boldog szép napoknál kevés istentelenebb csapás van, esetleg a 8 óra munka vagy az újabbak közül a Huligensz Királylánya. Még jó, hogy az Úr jámbor szolgája csak véletlenül keveredik efféle fertőzött helyekre.

Texaspoker (törölt) 2009.02.23. 09:58:19

Úgy látom, én is hozzátok tartozom... Egy Gríz megamix... már hívom is a taxit... a kecsapszongnál tökön verem magam, mert az legalább nem fáj annyira...

Békéscsabán a "neves" diszkóban van egy retró-terem... ha erre jártok, egy jó hányásra szívesen várok mindenkit! :D 16 éves körüli lányokra rohannak a kisfiúk... egy kis tapira... áhhh... ha nem innám a Long Island-et, sírnék... így jókat röhögök...

Sailor 2009.02.23. 09:59:59

Nálam a sukár lány szokta kivágni a biztosítékot...

walter77 2009.02.23. 10:06:04

Az I will survive nem ugyanaz a kategória mint a többi, mert az mégiscsak egy 30 éves opus, ezért ha másnak nem is , legalább időtállónak mutatkozott.

Persze ettől még lehet unni, én is unom.


A felsoroltak mellett ami gyilkos az a Csinibaba úgy en bolc. Hát könyörgöm, milyen zene már az.

Ja és, Padödö en bloc; Csókkirály, Micsoda buli, meg ezekhez hasonlatos magyar remekek.

irrelevant 2009.02.23. 10:10:08

És még...

1. A Macska-jaj zenéje
2. Ganzenrózsi besztof (broáf)
3. Who let the dogs out?

S. Annyi 2009.02.23. 10:12:38

Én be sem mentem a tánctérre soha. A legjobb csajozós hely a budapesti utca, na meg a hatos villamos. Oszt annyi.

Liberté__73 2009.02.23. 10:13:56

1. Merész dolog ízlésről vitatkozni.

2. Most akkor kinek jobb abban a buliban? Annak aki ezekre a fent említett fosokra is jól érzi magát, viszi előled a nőket és bulizik, vagy neked, aki tökön veri magát, mélylélektanozik és elkeseredetten keresi a szemkontaktust?

S. Annyi 2009.02.23. 10:14:00

@Texaspoker: Ez a tökön verem magam szöveg óriási! Használhatom, vagy levédetted? DDDDDD

Texaspoker (törölt) 2009.02.23. 10:20:35

@S. Annyi: Természetesen használhatod, mint bárki más :D

seaner 2009.02.23. 10:21:05

én alapból be se megyek a tánctérre, ha ott nem punkot vagy vmilyen ultrabeteg teknós/elektronikusos zenét nyomatnak

peterslounge 2009.02.23. 10:22:13

Szerintem a nyolcvanas, kilencvenes években még volt minőségi popzene. Majdnem minden zeneszám madonna és társai rettentő jo minőségben voltak ki rakva. MA 2009ben még mindig a retro azaz ezek a zenék a nyerők hiszen nincs minőségi popzene. Nekem amugy a kedvenc részem amikor 16 évesek bolondulnak meg a kft afrikára az számomra verhetetlen.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.23. 10:22:30

@altero: :)) 3 grácia, "triumvirátus" (persze csajokra). Borzasztó szembesülni azzal, hogy másoknak is van baráti köre és ők is sebezhetetlennek gondolják magukat.

I will survive összes kópiát megsemmisíttetném. Ha valaki éppen hallgatja fejhallgatón, akkor fejjel együtt. Nem tudom, hogy ha nagyon sok Ctrl+Z-t nyomok, akkor vissza lehet-e vonni.

@ern0: alap magyar epiano természetesen: Orsi - Jött egy felhő :)

Még van egy amitől én kiborultam, de nem buliban, rádióban, az a Groovehouse-féle hajnal, amibe nagyjából 8 ütemet írtak, és azt 5-6 percig képesek ismételgetni. Az első hámrétegeket már lekaparom az ütőeremről, mire a végén megmenekülök. Ha 7-8 perc lenne, már kezelnének valahol bezárva.

Tegyük hozzá, tuti van olyan, amit én szeretek és mások utálják, úgyhogy a számlista nem közös, csak az érzés.

A csajozási vonal meg a zene szerintem tök mellékszál, akinek előbbit sikerült kiolvasnia csak az szép ember :) Azért van összefüggés: ha csajozás megy, akkor fel se tűnik, milyen szar volt a zene. Ha meg jó a zene, fel se tűnik, milyen szar volt a csaj.

Texaspoker (törölt) 2009.02.23. 10:24:04

@Liberté__73: én úgy értelmeztem, hogy egy jó bulit ezekkel a zenékkel eléggé el lehet rontani... pont amiatt, hogy ezek kötelező dallamok... 02:35 jön a kecsap, majd 02:43-kor belép egy lambada...

ladislaus 2009.02.23. 10:24:28

ezeknek a zeneknek legyen meg a maguk ideje bulija.
De nem szabad keverni oket mert akkor az egesz hangulat hullamzo, mindenkiben. Kinek kinek izlese szerint.
En is inkabb elhallgatok Dire Straits-et mint macarenat. Bki, ezt hallgattuk mikor B.Fureden a strandrol delutan, este hazafele menet mentunk barackot lopni. 12 eve :)

inniním 2009.02.23. 10:29:13

üdv,

lévén, hogy lemezlovagként is tevékenykedem, a "túloldalról" pár info...

a lemezlovag (jó esetben) NEM MAGÁNAK zenél, hanem a kért "fosokat" adja le...

a fent említett retteneteket egy ideig le lehet tagadni, de egyszercsak egyszerűbb, ha hagyom magam, mert miután felsorol a delikvens 5-6 megagagyit, felteszi a kérdést: "akkor mid van?"
miután közlöm, hogy inkább maradjunk az igényesebb zenéknél, jön az "énkurv@@nyámat"...

ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki "kénytelen" elszenvedni pár begyöpösödött agyú tévelygéseit, miszerint csak 20 zene létezik!


sokan elfelejtenek valamit, amikor elmennek egy klubba:

a dj NEM zenegép!
a dj nem kéréseket teljesít, hanem ízlést formál!
(sajnos ez magyarországon lehetetlen (tisztelet a kivételnek))

Mourinho már nem a király 2009.02.23. 10:33:20

@peterslounge: Én is igy vagyok ezzel. Lehet, hogy már nem is követem annyira az aktuális zenéket, mint régen, de a jelenlegi felhozatal nekem sem tűnik valami fényesnek.

Liberté__73 2009.02.23. 10:34:48

@inniním: nem vagyok róla meggyőzve, hogy ha én egy fárasztó hét után betérek valahova, akkor azt szeretném, hogy valami önjelölt művészlélek az ízlésemet formálja.

jót bulizni, jó társasággal lehet szar zenék között is

maydayray 2009.02.23. 10:39:56

1. István a király bármelyik szörnyelme
2. pocsolyába léptem féle szar

inniním 2009.02.23. 10:40:09

@Liberté__73:
na pontosan erről beszélek...

ezért ismernek az emberek kb 20 zenét...

Liberté__73 2009.02.23. 10:46:34

@inniním: asszem nem értjük egymást
a zenei műveltségem kiteljesítése, a zenei látóköröm bővítése, az ízlésem terelgetése nem a DJ feladata, ne érezze kötelességének, azt megteszem én ha akarom

amennyire helyesen írod, hogy nem zenegép, annyira ez rátok is vonatkozik, nem feltétlenül vagyok kíváncsi a legújabb tücctücc alkotásodra, az aktuális sztár-zeneipari-alkalmazott művészetére, egyszerűen olyan zenét szeretnék hallgatni, ami bennem jó érzéseket szabadít fel, tudok vele szórakozni

amikor minőségi zenét akarok hallgatni, akkor beülök otthon a a fotelbe, felteszem a fülest és hagyom hogy szóljon az audiofil hightech,
ízlésformálásnak pedig a barátaim által ajánlott újdonságokkal próbálkozom, mert bennük már van tapasztalatom

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.23. 10:50:38

@maydayray: István a király megamix is van tényleg :))) Szeretem a művet, de a megamix-ek kiborítanak.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.23. 10:51:25

@altero: milyen buliba járok? :)) sehol sem vagy biztonságban, ez a meglátásom...

inniním 2009.02.23. 10:51:52

@Liberté__73:
valóban nem értjük egymást, zenéről próbáltam beszélni, nem tüctücszarokról...

nem belédkötni akartam, ha így volt kivehető, elnézésedet kérem...

én magam is régi zenét játszom és a hátam feláll a szőr, amikor valami kellemes zenéből valami szart csinálnak és a tizenévesek el vannak ájulva, mekkora "új" zene, holott valószínűleg régebbi, mint a szülei születési éve...

ez nem "kötelességérzet", mindenki oda megy, ahová akar, van sok hely, úgymint aratódizsi bétótlacival illetve kisebb klubok különféle stílusokkal, emberekkel...


nem mellesleg ez normális, hogy mindenki máshogy reagálja le a cikket, ízlések és pofonok...

Winston Smith 2009.02.23. 10:52:23

A 90-es évek végén 2 évet lehúztam a Közgáz egyetem tarkaréti kolijában. Havonta volt kolibuli, ahol a Jerry becenevű DJ bulinként átlag háromszor lejátszotta az alábbi számokat:

- I will survive
- Próbálj meg lazítani (Hofi)
- Neoton megamix
- Afrika (Kft.)
- vájemszíé (Village people)
- It's Raining Men
- és még egy pár, ami nem jut az eszembe.

Általában az első taktusnál egymásra néztünk a haverokkal és már indultunk is a "Rabló Pisti" által üzemeltetett büfébe, hogy egy sör-Unicum combóval butítsuk magunkat. Szerintem ezeket a zenéket Rabló Pisti szponzorálta.

A mai napig képes vagyok a szunyókálást megszakítva felkelni a kapapéról és kikapcsolani a rádiót, ha meghallom ezeket a rettenet számokat.

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 10:52:52

Jó sznoboskodni, hogy "jaaaj, én akkor kimegyek a tánctérről."? :)))

Elég szánalmas.

Persze én a hülyék közé tartozom, aki szeret táncolni egy-egy jó és ismert számra.

Gondold ezt újra és gyere vissza tíz múlva :)

Winston Smith 2009.02.23. 10:54:05

@Liberté__73:

"jót bulizni, jó társasággal lehet szar zenék között is"

Pláne ha jó részeg vagy. :) Akkor furcsa módon nagyot tudsz bulizni a legszarabb, legelcsépeltebb számra is.

gastro, missing in action 2009.02.23. 10:54:11

1. evribádi góz kungfufájtiiiin'
2. pocsolyába léptem
3. who the fuck is ALice?
4. barbi girl
5. queen egyveleg

walter77 2009.02.23. 10:54:50

@peterslounge:

Hát azért ez így túlzás. Szerintem a minőségi zene mindig némileg underground volt, a 80-as években is, a La isla bonita nem egy zenetörténeti remekmű, de sláger (volt). A pop, mint műfaj erendendően a szélesebb rétegek izlését kívánja kiszolgálni, emiatt nem is lehet annyira differenciált, mély és minőségi.
Máskérdés, hogy amit ma a 80-as évek zenéjeként aposztrofálunk, a nagy része annak is trágya, de néhny, ami lényegében meghatározta azt a zenei érát az minőséges - Depeche, Bowie, Cure, Kate Bush, Tears for Fears, Peter Gabriel, U2, Billy Idol, Sex Psitols, Joy Division - aztán New Order. Ezek ma ikonikus 80-as évekbeli előadók, de akkor nem számítottak a mainstream pop slágerek közé. A nagy dobás abban lehetett, hogy annak ellenére lettek hatalmas zenekarok, hogy nem voltak átlagos szarok.
Másfelől az elmúlt évtizedekben a legigénytelenebb zene éppen a 90-es években jelent meg: 2unlimited, technotronic, C&C Music Factory, KLF, mindenféle Boy meg Girl power bandák, ...Scooter;

Ma is rengeteg a minőségi zene, csak annyira nem jön be a képbe, mert oda kell figyelni és keresni kell, meg persze országos adón egy darab sem jelenik meg, de azért akad bőven.

Na hogy jutottam el ide azt nem tudom. A felsorolt számok javarésze tényleg bomlasztó.

Liberté__73 2009.02.23. 10:56:09

@Hans Kelsen: na asszem ezt a szót kerestem. SZNOB. itt van nálad a pont Jancsi!

altero 2009.02.23. 10:56:28

@Hans Kelsen: A hozzászólásod pont akkora baromság, mint a Tiszta jogtan c. alapműved.

Texaspoker (törölt) 2009.02.23. 10:59:59

@Hans Kelsen: Tudom, hogy nem vagyok okos... de hogy jön össze a sznob és a kecsapszong - nemszerető ember? Most akkor elöször te gondold ezt újra... hja... ne 10 év múlva... ;)

Texaspoker (törölt) 2009.02.23. 11:02:53

Most mondom heavy-metálos kollégámnak, hogy sznob vagy... nem érti... még! :D:D

mr gumby 2009.02.23. 11:03:43

minden hétvégén kétszer zenélek egy helyen. az elején még mindenre elszántan próbáltam igényes zenéket játszani. a kétszázadik buli után mondhatom, hogy vmi oknál fogva az emberek pont h ezekre a zenékre akarnak/tudnak/szeretnek bulizni, sőt a pocsolyába léptemre, hungáriara, coco jumbora, meg effélékre őrülnek meg. nincs az az undorító fos, amit ne imádnának, néha már eleve úgy válogatok, hogy mitől forog a legjobban a gyomrom, tuti attól indulnak be leginkább. fiatal-öreg-diszkós-rocker, tök 8. úgyhogy egyszer úgyis felakasztom magam, de addig még elsírhattam legalább bánatom, köszönöm a lehetőséget, és visszautalva az egyik itt kommentezőre, ez nem sznobizmus, hanem minimális igényesség. volna.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.23. 11:04:44

@Hans Kelsen: Megnevettetsz. Ezért nem bántalak. Ha korábban olvastál tőlem posztokat, akkor tudod, hogy egy dolgot nem szeretek. Ízlésről vitatkozni. Elfogadom, ha valaki Ketchup songra érzi jól magát. Véleményem is van róla. Fordítva is lehet így. Ugyanakkor van egy természetes igényem, és ha az nem teljesül, akkor lelépek, átmegyek, elmegyek, nem jövök vissza. Aztán oda megyek, ahol az igényeim ki vannak elégítve. Ez nem sznobizmus. Szeretek megőrülni "kommersznek" bélyegezett zenékre is. Szerintem álszent dolog itt sznobizmusról beszélni, hiszen a cikkben szereplő ÉRZÉSSEL szerintem már te is találkoztál...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.23. 11:06:11

@Winston Smith: Tarkarét? :))))) Mikor is jártam egyetemre?
Tarkaréten az István a király megamix rendszeresen ment!!!

Opin-ion 2009.02.23. 11:09:15

Egy olyan bulin, ahol fizetnek a DJ-nek, hogy "jó" buli zene ("valami pörgőset lécci":) legyen, kihagyhatatlanok ezek a szarok. Annyiban jogos is, hogy ilyen buliban tényleg nem a DJ ízlésére kíváncsiak a résztvevők, ennek megfelelően pl. a neve is tökmindegy. Egy ismerkedős-házibulizós szituban a bármennyire jó zene is hatástalan, ha nem ismert, ha nem lehet kissé ittasan is ráismerni, és legalább a refrént még összeakadt nyelvvel is zengeni/halandzsázni. A ráismerés élménye a zeneileg érzéketleneket is elvarázsolja. Ami viszont megdöbbentő, hogy akik kérik, általában tényleg jól érzik magukat tőle, ezért max. szánom őket, de az ízlés miatt haragudni nem tudok - főleg azért nem, mert az átlagember zenei ízlését itthon a kereskedelmi rádiók, és nem DJ-k formálják, úgyhogy ők az igazi hunyók (ld. Petőfi szerepe). Másik fele a dolognak, hogy hiába szól igényesebb zene, ha nincsenek a tánctéren, halott a buli, úgyhogy a legtöbbször választani kell...
Ha ismerkedni mész, fogd be a füled, és nyisd ki a szemed. Ha zenét hallgatsz, fordítva:) A kettő együtt igazi ritka csemege.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.02.23. 11:10:50

Mondok egy olyan zenekart, aminek a segítségével ki lehet mutatni, hogy az ember egy köcsög főiskolás (vagy volt az valaha), vagy mégis normális ember: Republic.

freestate 2009.02.23. 11:14:29

Halál a májra teknó verzió
Bármi ami ilyen MC Hawer-féle mulatós teknó
Flip Da Scrip (kurva irritáló mind a "rapper" mind az "énekes" hangja)
99 luftballon bármilyen nyelvű verziója

inniním 2009.02.23. 11:16:20

mindenesetre mindenkinek mást jelent a "szar"...

nem szabad haragudni senkire azért, mert más az ízlése...

szerencsére tényleg sok hely van, amik közül lehet választani...

ez pont olyan, mint a spenót! van, aki szereti, de van, akit ki lehet kergetni vele a világból...


de, ha már itt tartunk:
-miben hasonlít a spenót és az análszex?
-mindkettőt megutálja az ember, ha óvodáskorban erőltetik...

gastro, missing in action 2009.02.23. 11:19:20

@walter77: az általad felsorolt 80-as évekbeli zenekarok számai nem igazán valók házibuliba, hacsak nem egy beszélgetős party az!
a 90-es évekbeli zenék meg már nagyrészt kihaltak a házibuli rerpertoárból.. Jó a KLF, meg a postban emlitettek még tartják magukat, de 2unlimiteddel nem találkozol sehol..

Texaspoker (törölt) 2009.02.23. 11:23:54

@freestate: Egy diszkóban, ahol lemennek ezek a zenék, az emberek ezeket nem szeretik, csak buliznak rá... tök tudatos, erőltetett, utánzós ugra-bugrálás.... semmi más...

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 11:24:52

Na, akkor :)

Ahogy Virág elvtárs mondta "Nem nyitok vitát!"

1. Hiba volt foglalkozni azzal, hogy mások mire érzik jól magukat, hiba ezen csámcsogni és jelezni a kivonulásod.

2. Viszont én sem különbözöm, mert alapból tennem kéne rá, hogy téged mi zavar. Nos, ez az én részem a hibatortából ma.

Sas ne vadásszon légyre. Ezt a szabályt ma elfelejtettük.

Egyébként pedig a csajokhoz. Hallottam egyszer egy aranyigazságot: ha bejössz, mindegy mit mondasz. Szóval ne pepecselj annyit. Gondolom nincs szükséged tanácsra, csak a mondás miatt írtam be. Legyen csak közkincs, hátha segít valakin.

További szép napot!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.02.23. 11:27:10

@walter77: A Scooter Wicked albuma még jó volt. Mind a mai napig hallgatom, de semmi mást tőlük. Csak azt.

Ballagator 2009.02.23. 11:29:38

@Liberté__73:
"2. Most akkor kinek jobb abban a buliban? Annak aki ezekre a fent említett fosokra is jól érzi magát, viszi előled a nőket és bulizik, vagy neked, aki tökön veri magát, mélylélektanozik és elkeseredetten keresi a szemkontaktust?"

na ezzel megfogtál. Erről az jut eszembe, hogy haverokkal dilemmáztunk a csajozós buli vs. jó zenés buli kérdésén. Diszkózni mi leginkább az ún. "drogos zenére" szeretünk, azok viszont nem túl csajozós bulik.
Akkor mehetnénk a wájemsziés bulikra, ha csajozni akarunk, csak mivel nem élvezzük a bulit, nem tudunk meggyőzően csajozni. Hiszen jókedv és a zene/zánc élvezése elengedhetetlen előfeltétele lenne a csajozásnak. Hiszen milyen már egy petróleumlámpára extázisba eső csajjal megpróbálni úgy összejönni, hogy savanyítasz a szar zenétől, és a rosszulléttel küszködsz.

Hát én inkább a jó zenére szavazok, basszus, max nincs csajozás. Amúgy a DJ Infragandhi/Superman féle bulik még jó középutat jelentenek az élvezhető zene/jó társaság koordináta rendszerben.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.23. 11:31:53

@Hans Kelsen: Nem volt hiba. Ez életérzés. Mindenkivel megtörtént már. Az összes ilyen dolog, emlékből táplálkozik. Nem a számok címei a fontos, hanem az érzés. Nosztalgikus néha, hiszen nyilván egy Macarenas buliban nem voltam több éve (vagy nyilván nem emlékszem rá).

Az összes életérzés típusú cikkünk nosztalgiából, és olyan dolgokból táplálkozik, amire az olvasó azt mondja, "hú, ez velem is megtörtént már". Ez egyáltalán nem csámcsogás.

Lásd:
b-oldal.blog.hu/2008/12/02/top5_szakitos_zene_evor
b-oldal.blog.hu/2008/10/09/eleterzes_dalok_altalanos_iskolai_lassuzasok

gastro, missing in action 2009.02.23. 11:31:55

azért a david guetta tudott jó hangulatot csinálni a balaton sound-on, nagyrészt ismeretlenebb elektronikus zenékkel :)

Langusta 2009.02.23. 11:34:35

és akkor a listát még kiegészithetnénk..
a mutogatos YMCA és Sánta Mária..na és a trabantba szálllni..
szoval izlések és pofonok.. kinek mi.. én maradok a papnénál..:)

walter77 2009.02.23. 11:36:01

@inniním:

...amúgy asszem én értem miről beszélsz. A Dj-nek dolga az izlés formálása, akkor ha az a Dj érez erre késztetést. Ha csak eltölti az időt a tuti befutókkal, azzal sincs baj. De ha egy Dj izlést akar formálni akkor tegye nyugodtan, akinek nem tetszik meg menjen el, végülis a gagyi buliról is el kell menni annak akinek nem tetszik. Ha én mondjuk a dj böfitől a pocsolyába léptem helyett a Forever More-t a Molokotol, akkor elhajt. Te is elhajthatod azt, aki macarena-t kéri.

Egy Dj-kedő barátom mesélte, hogy amikor sokat kértek tőle ratyi számokat, akkor közölte, hogy nem azért van ő itt (és nem pedig egy másik dj) hogy azokat játsza, hanem azért hogy azokat játsza, amit ő szökött, és ha nem tetszik el lehet menni. Szerintem igaza volt.

mr gumby 2009.02.23. 11:42:24

@walter77: lehet h igaza volt, de az emberek nagy része akkor sem érti meg. minden buli halála mikor elkezd mindenki számokat kérni, mert nem olyanokat kérnek ami jó, vagy másoknak is tetszene, hanem ami nekik tetszik. és nem értik meg hogy ha te betennél mindent ami másoknak tetszik, akkor ő lenne az első aki hazamenne, mert lehet h ő scootert kért, de előtte huszan meg coldplayt, mc hawert, kék a szemét, metallicat stb. erre azt mondjak h jo akkor azokat ne tedd be, csak a scootert.

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 11:43:12

@Interstellar Overdrive:

Én pont olyan olvasó vagyok, aki épp a fos-zenekedvelő kategóriába esik az ilyen bulikon. Nem érdekes, ez már így marad. Magamra és másokra ismertem a bulizós-összekapaszkodós-vísítva nevetni való lambadázós-koreográfiát táncoló- és a posztban kicsit lenézett táborban. Ezért kommentáltam. Nem kellett volna. Mindenki törődjön a maga dolgával.

Kreta 2009.02.23. 11:52:41

Én a Könnyű álmot hozzon az éj ... től voltam kiütéses, mindig azzal oszlattak az E-ben jó rég.
Zorall jót tett a dalnak.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.23. 12:00:18

@Hans Kelsen: Az, hogy kinek mi a fos...hát, én azt mondom, nem kell az önostorozás, nem kell lefosoznod, amit szeretsz. Nekem is vannak véleményes dolgaim, és nem akarok olyan szűklátókörű sem lenni, hogy csak a Pink Floyd, meg a jazz a "jó" zene.

Ki így, ki úgy. Nem lenézlek, de - sajnos, vagy nem sajnos - én a lambadázáson visítok, míg a vonatozástól viszketek.

Ettől függetlenül köszönöm szépen a hozzászólásodat! Szó nincs arról, hogy el kéne hallgatnod a véleményed!

IO

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 12:04:45

@Texaspoker:

Mivel kérdeztél, válaszolok.

Megtartani magadnak, hogy a Coco Jumbo nem a szakma csúcsa, az rendben van. Ezt még azok is tudják, akik buliznak rá és jól érzik magukat. Bár gondolom ezt nehéz elhinni.

Kinyilvánítani ugyanezt, más dolog. Ez a véleményem.

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 12:16:59

@Interstellar Overdrive:

Nem az elhallgatás a lényeg. Tudom, hogy szívesen veszed a kommentet. Nem gondoltam, hogy belém akarnád folytani a szót, semmi bajom. Csak hülyeség volt belekötnöm, ennyi.

A sok táncos-vonatozós között, egyébként biztos akad néhány, aki más zenét is hallgat otthon.

A lényeg, hogy:

"Mindig van 1-2 ember, aki úgy véli, hogy tudja, hogy van az egymás mellett állásos koreográfia, nagyon gyors és értelmetlen kézmozdulatokkal." - na ez vagyok én.

"másrészt nincs csodálatosabb látvány, mint az amatőr lambadázás közép-kelet-európai módra. Visítva lehet rajta nevetni."

Meg ez. Csak nem kellet volna felvennem az elém dobott kesztyűt. Ennyi.

walter77 2009.02.23. 12:17:38

@molnibalage:

Okés, lehet, nem sikerült elmerülnöm benne, mert nem fogott meg egy száma sem.

@gastro, missing in action:

Depeche: Photographic; Question of Time; Strangelove
New Order: True Faith, Blue Monday, Bizarre Love Triangle
Cure: Forrest, Lovesong, Close to me; Friday I'm in love; Boys Don't Cry, Just like heaven
Billy Idol: Dancing with myself; Rebell yell, Shock to the ystem, L. A. Woman; Cradle of love; White Wedding;
U2: Where the streets have no name; New Year's day; Sunday bloody sunday
Tears for fears: Shout; Tears roll down
Bowie: Chinagirl
Kate Bush: Running up that hill, Hounds of love

...de mint mondtam, nem ugyanaz a kategória, mint a frankie goes to hollywood, vagy a dead or alive

Falshang 2009.02.23. 12:21:40

@Hans Kelsen: nekem pl. azt nehéz elhinni, hogy a Coco Jumbo-ra táncol valaki, az ilyen zenék már annak idején is bénák voltak. A didzsék meg a scooterhallgatók meg hallgassanak meg eccer egy jutasit.

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 12:30:35

@Falshang: lehetett volna a YMCA is, vagy Love is in the Air vagy ami tetszik.

Rebelde 2009.02.23. 12:43:54

úgy látom a posztíró csak keringőzni szeret vagy csak simán nem tud táncolni:)))))

Falshang 2009.02.23. 12:57:48

@Hans Kelsen: á, mindegy, egyremennek ezek a bénaságok.
@Rebelde: jól látod, aki erre nem tud táncolni, az keringőzni szeret csak.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.23. 12:58:09

@Liberté__73: én pont hogy a DJ egyik feladatának tartom, hogy mutasson új zenéket, ezért is az egyik adekvát fordítása a "lemezbemutató". De aki bulizenét játszik, annak tényleg nem ez a feladata, ez inkább a tuc-tucos meg hiphopos meg bármilyen más breakbeates zenékre vonatkozik, akik olyan bulin játszanak, ahová konkrétan 1 stílus miatt megy a közönség, nem pedig "menjünk le a XY-ba, nézzük meg, mi lesz" alapon. Az egyiknél igaz, amit mondasz, a másiknál nem.

Én is kevertem régen, lehoztam 1-2 szilvesztert, szórakozóhelyet, céges bulit, meg volt 1-2 önmegvalósító lehetőség előre összeírt szettel. Ebből maradt néhány példa a régi honlapom mixek menüpontjában nosferato.funky.hu/old/

Olyan nincs, hogy az ne hangozzék el 1-2 visszautasítás után, hogy "nincs egy normális zenéd se?" olyan ember szájából, akinek összesen 50-60 lemeze van otthon. Aki ezt sokáig bírja idegekkel, az mindenképpen riszpekt. A lelki nyugalmad kedvéért ilyenkor a bulicsinálást vagy abbahagyod, vagy átmész rétegzenére, és akkor azt nyomsz, amit akarsz, mert azt várják el, csak ott nincs hely a noname-eknek. Vagy beszerzed azt a hiányzó 3 Fenyő Miki, roki és Riccse számot és csinálsz olyan bulit, ahol mindenki kitáncolhatja magát, de mondom, ahhoz lelkierő kell, mert biztosan kell olyat játszanod, amit utálsz.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.23. 13:02:56

@Winston Smith: Tarkarét áááá :)) Életem leghosszabban és legízesebben elregélhető hányása.

Grgabácsi 2009.02.23. 13:08:59

@walter77
Absz. egyetértek, szerintem a 90-es évekbeli denszcuccok óta alapvetően csak jobbak kavarognak a mainstreamben. Már ami persze a külföldieket illeti. Akkoriban hajlamos voltam temetni az élő zenét, de szerencsére nem így lett. (mert ugye tudjuk, hogy örök és elpusztíthatatlan) És szerencsére a mainstreamben is kicsivel több lett az élő cuccok aránya.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.23. 13:10:03

@inniním:
- Mi a különbség a szakács és a buzi* között?
- A szakács a mai kaját kavarja, a buzi a tegnapit.

* 1. Nem csak ő :)) 2. Muszáj így írnom, egyszerűen így van a vicc.

Winston Smith 2009.02.23. 13:16:55

@nosferato: Mi utána a Ráday koliban toltuk tovább, az se volt gyenge. :)

walter77 2009.02.23. 13:23:36

@Grgabácsi:

Igen, igen! Hál' Istennek az élő zene felértékelődött, és ma már ha valaki ad magára, akkor nem cd-ről nyomja a háttér muzsikát. Ez különösen üdítő akkor, amikor mondjuk az alapértelmezetten elektronikus zenét is főként élőben nyomják és csak az effektekhez kell a cucc, pl. Faithless, de akár a Massive Attack is. Megaztán az is benne lehet a pakliban, hogy egyszerűen akkora a piac, hogy jónak kell lennie annak aki valamit fel akar mutatni. Bár ez a tini meg emo groupokra nem igaz, azok úgy rosszak ahogy vannak...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.23. 13:24:40

@Ballagator: bár a cikk az érzés és az élmény közösségéről akar szólni, nem arról, hogy egyet is értünk, de a "Diszkózni mi leginkább az ún. drogos zenére szeretünk" és a "Infragandhi/Superman féle bulik még jó középutat jelentenek" mondatokat akár én is írhattam volna.

Egy Sziget is úgy áll össze, hogy nagyszínpad, világzene, MR2 sátor*, elég jó zenék, és méginkább idegenekkel való összeérések és összebeszélések lehetősége, fesztiválhangulat, Gaia kollektív tudat érzés, "ti is fiatalok vagytok?" mondások. Aztán amikor kicsit sok már a szósöl netvörkingből, akkor be az agyzsibbasztó cinetripbe, vagy kisebb eséllyel de a magic mirrorba, vállalva a kockázatot. Amikor már csillagokat látok a deephouse-tól, akkor ki onnan, közben "na, megvolt, amiért úgy igazából jöttem". Egy ismeretlen reggae zenekarra akadunk egy kis színpadon, leülünk és csukott szemmel bólogatunk rá, hogy na ez jó. Aztán egy hülye kis teázóban berakott háttérzene bizonyul 500 méteres körzetben a legjobbnak, 40 percig azt hallgatjuk, CD cserekor vissza valami bulizós helyre, megnézni, hogy ki van még életben. Tajtrészeg de még járni tudó csajok látványától elolvadás, romantikus gondolatok, aztán amikor ez már ránk is igaz, akkor eternális zarándokút a kijáratig.

* = nagyon fontos, hogy minden, ami színpad, azt sátornak hívjuk, és minden, ami sátor, azt színpadnak. És ezt spontán tudjuk csinálni, érzéssel.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.23. 13:31:11

@Winston Smith: hideg, mert mi a Kinizsiben, de én sose laktam ott, csak a barátaim. De azért lehet metszetünk, a mértani közép Lónyayban, vagy a demarkációs zónában, a 67-es kilométerkőnél a Csillag "diszkóban". :]

burt lancaster 2009.02.23. 13:43:33

Mikor jutunk már el oda, hogy beáll az az állapot, ami mondjuk Belgiumban, vagy jobb helyeken, hogy a mainstream zene az, amit pl. a Petőfi rádió mostanában nyom?

Annyi jó dögös zene van, amire rázni lehet egy partiban (Stereo Mc's, Freestylers, Herbaliser stb-stb), miért a szar, sótlan danubius-sláger rádiós zenéket kell mindenhol erőltetni?

Ja vagy mit siránkozok, hiszen a Balkánon vagyunk, örüljek ha nem Lagzi Lajcsi megy? :-)

freestate 2009.02.23. 14:17:53

Amúgy még az poén, amikor egy élő, feldolgozásokat játszó együttestől kérnek számokat:) Játszom egy ilyen haveri alapon zenélgető bandában, egyik tag céges bulijára meghívtak minket. elkezdtük játszani a több bulin letesztelt, és bevált "táncoltatós" repertoárt (rnr-ok,stones-ok, gyorsabb blues számok), és már a 3. dal után jöttek a "kollégák" hogy "Zoránt játszatok", meg "azt a szép dalt hogy Itt ül az időőőőőő a nyakamon, hukk"

Doktorandusz (törölt) 2009.02.23. 14:24:21

Igény van a sláger számokra. Túl azon, hogy a Petőfit én is szeretem.

Falshang 2009.02.23. 14:28:51

@burt lancaster: hát ezt nem értem én se, gondolom elég nekik ez a zenei szint.

Bogi24 · http://fridabogi.blog.hu/ 2009.02.23. 16:59:20

Jó lett ez a poszt...akartam is valami érdekeset hozzászólni, de mire ideértem teljesen elterelődtek a gondolataim!:)

Bogi24 · http://fridabogi.blog.hu/ 2009.02.23. 19:08:22

Tudom már a Zoltán Erika.....na a Remete lány az amitől én eret vágok. Az összekapaszkodós táncolást meg kifejeztetten utálom, mivel tűsarkúban egyébként is nehéz részegnek lenni, az ember lánya folyton azzal próbálkozik, hogy határozottan gyors mozdulatokkal eljusson a wc-re, és kilengését senki ne vegye észre. Azt, hogy a bokája kibicsaklik és egy faszi nadrágjában úgy kapaszkodik meg, hogy szinte letépi róla, arra fogja, hogy valami részeg barom meglökte. Tehát az összeölelkezés, és jobbra balra rángatózás mint egy marionett bábu, nem hoz ki belőlem valami természetes mosolyt.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.02.24. 14:17:24

Na jó learatom a babérokat. HAFFANANA by Afric Simon és bármilyen feldolgozása. Jéllábukárélá sállá-lállá. Nem mondom, nem egyszer imitáltam rá Antonio Banderast kúrás reményében, de hogy rühellem, azt nyugodtan kőbe véshetjük. :))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.26. 13:19:36

de jó, hogy én már nem járok táncos ún. szórakozóhelyekre:p

johevi 2009.04.20. 14:17:06

Spanyolországban voltunk nyaralni azon a nyáron, amikor a Ketchup song bejött, így én már 3 hónappal korábban agyvérzést kaptam tőle, mint az itthoniak :-)))) Mai napig kívülről tudom a refrént, és képtelen vagyok elfelejteni

johevi 2009.04.20. 14:24:57

Egyszer egy híres túlélőt ( hajótörött vagy hegymászó, már nem emlékszem ) kérdeztek, hogy mi a adott erőt a túléléshez? Azt válaszolta, hogy utoljára a Boney M: Braun girl in the ring ( sálálálálá ) című számát hallotta és nem akart ezzel a dallammal a fejében meghalni :-))))

wendriner úr 2009.04.28. 22:10:58

@Winston Smith: Rabló Pisti emlékeim szerint tőlem kapta a nevét. ugye arról volt nevezetes, hogy ha tíz féle dolgot vettél, akkor is gondolkodás és számológép nélkül tolta a végösszeget fél másodperc alatt. nem rossz fejszámolótudomány egy futballistától. szegény aztán később megfejelte a láncfűrészt.

Asidotus 2010.02.02. 12:11:41

Szerintem sokan keverik a dj-t az előadóművésszel, meg vissza. Sok ember fejében a lemezpult mögött lévő arc nem előadóművész, hanem magnókezelő. Elmész egy akármilyen koncertre, ott nem kérsz össze-vissza dalokat, legfeljebb klubbulin üvöltöd a zenekar, általad legjobban imádott számának címét, de Ossian koncerten nem kéred a Mennyország Touristot.
A dj-knek azt kell megemészteniük, hogy az emberek széles többsége nem tekinti őket művésznek. Magnókezelő, és kész, aki nem a saját zenéjét tolja.
(Saját véleményem, hogy a legtöbb, itt kommentelő dj, aki nem tesz mást, mint csak a számokat pakolja be, nem művész, nincs joga más ízlését formálnia. Majd ha ő, a saját nevével szervez egy bulit, ott azt tol, amit akar.)

Hal Stanton 2012.10.30. 17:12:42

Kis Grofo, Mesterhármas, Darabokra törted a szívem, Tedd a szívedre a kezed - és ezen számok megamixei, egyvelegei. A többi szar. Aki mást hallgat/szeret, az egy senki.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása