Nem is olyan rég új lemeze kapcsán dicsértem Hobo-t. Most írhatnék arról, hogy 1980-ban jött ki a HBB első lemeze, de én egy még jelesebb eseményről szeretnék beszámolni.
Hiszitek vagy sem, Hobo február 13-án töltötte be a 65-öt! Igaz, régóta vénnek néz ki, viszont hosszú ideje nem öregszik he-he-he. Amellett, hogy szívemből gratulálok Neki, ahogy ilyen aggastyánok esetén illendő, jó egészséget is kívánok a magyar blues koronázatlan királyának!

Kicsit nyűglődtem, hogy mit is lehet írni Földesről. Végül csokorba gyűjtöttem, hogy nekem mit jelent Hobo, miért szeretem, tisztelem őt. Azt kell mondjam, hogy olyan könnyedén szaladtak ki a gondolatok a fejemből, ahogy Tátrai keze alól a blues skálák! Mert Hobo rengeteget tett, és tesz azért, hogy szerethessük. Íme, Hobo dicsőséglistája, ahogy én látom.

• Ha Magyarországon blues-ról beszélünk, százból kilencvenöt ember automatikusan a HBB-re asszociál. Nem véletlenül. Ez olyan alapvetés, mint hogy minden normális focikedvelő fradista. Felejthetetlen blues dalok egész garmadája fűződik a nevéhez, és ott van a Vadászat, aminek nincs párja az egész magyar rock történelemben (akarod látni a fiatal Hobo-t, ahogy bajor bőrnadrágban a Mesél az erdőt énekli?)

• Gyakorlatilag énekhang és jelentős zenei képességek nélkül akarattal, rendíthetetlen elkötelezettséggel és szorgalommal színpadképessé gyúrta magát. Van, akinek ez magától jön, mert adottság. Nála nem így volt. Hobo minden hendikepje ellenére olyan előadóvá vált, akit joggal lehet kritizálni, de hatásosságát, hitelességét el nem ismerni: lehetetlen.

• Dalai mindig szólnak valamiről. Legsilányabb szövege is köröket ver a magyar könnyűzene sztárocskáinak egész életművére (tisztelet a kisszámú kivételnek).

• Az értelmes szövegek tálalásához különböző generációkhoz tartozó, kiváló zenészek egész sorát állította már csatasorba. Tóth János Rudolf, Póka Egon Tátrai, Zsoldos Tamás, Solti János, Bill, Hárs Viktor, Pribil Gyuri, Tomsits Rudolf, Madarász Gábor…soroljam még?

• Szövegeiben, legyen bármilyen komoly a téma, előbb-utóbb biztosan felbukkan a humor, az (ön)irónia. Ezt pedig nagyon szeressük!

• Sokszor emel szót a kitaszítottakért, nyomorultakért, csavargókért. De hány ismert arccal olvashatsz interjú-t a Fedél Nélkül hajléktalan újságban? Már, ha a kezedbe veszed egyáltalán. Hobo benne volt. De nem ezért tisztelem igazán, hanem azért a „parancsért”, amelyet magára nézve is kötelezőnek vall: minden nap adj pénzt egy koldusnak!

• Nála sokoldalúbb magyar zenészt nemigen tudnék megnevezni. A blues mellett sok mindenbe belekóstolt: a különféle színházi esteken túl páratlan dolgokat tett le az asztalra a Ghymessel, a MÉZ-zel, Sebestyén Mártával.

• Ha valaki, hát ő igazán sokat tett/tesz a magyar kultúráért. Az elmúlt ötven évet tekintve nem találsz nála elkötelezettebb embert, ha József Attila művészetének népszerűsítéséről van szó. Verseket zenésít meg, színházi esteket tart maroknyi közönségnek büdös, recsegő-székes, apró színház „termekben”, s az előadás után párás szemmel, a magyar kultúráért aggódva meséli, hogy fogy az igényes közönség, s büszkén számol be róla, hány színházba, gimnáziumba, országba vitte el a szomorú zseni verseit. De hasonlót vitt végbe Faludy és Villon életművével is.

• Olyan előadókat/költőket csempészett be az emberek szívébe, akik a támogatása nélkül nehezen találtak volna utat a magyar közönséghez. Ginsberg, Jim Morrison és Viszockij fordításai, estjei biztos nem hibátlanok, de az irántuk érzett szinte vallásos tisztelete mégis azt eredményezi, hogy te is könnyen lelkesedni tudsz értük. S vajon hány könnyűzenész írt dalt Fellini dicsőségére?

• A nyugatmajmolás, a konzum idiotizmus és az igénytelen tömegkultúra esküdt ellensége. Szóval a Tesco és a McDonald’s szerinte elmehet a picsába. És mennyire igaza van!

• A múltból táplálkozó, naiv USA rajongása – ami elsősorban a mérhetetlen szabadságvágynak és persze a zenének volt köszönhető – egy csapásra elmúlt, miután egy hosszabb amerikai bolyongás során testközelből tapasztalta meg a „csodát”. Erről szól a „Nem lehet két hazád”. Külön riszpekt a „Vissza a 66-os úton” albumért!

• Hobo-val nem lehet kekeckedni! Ha egy gimiben a József Attila előadás alatt valami kis pöcs elkezd a mobiljával játszani, örülhet, ha nem pofozza fel. Ha egy hülye fotós sokat zavarja előadás közben, lehet, hogy felkeni a falra. Ha pedig újságíróként felkészületlenül ostobaságokat kérdeznek tőle, nem áll meg a lábán szerencsétlen újságíró, úgy alázza agyon.

• A kultúrát hűségesen szolgálja – a politikusokat viszont feltartott középső ujjal köszönti. Hobo-t sosem láthattad segget nyalni! Főleg nem a kommunizmus alatt (pedig a papa…ajjaj), de a rendszerváltás után sem. Mindig szembe helyezkedett a hatalom birtokosaival vagy bitorlóival – mi mást is várhatnánk egy rock-zenésztől?! S bár sokszor ostorozza a hazai viszonyokat – de tiszteleg a magyar hősök előtt (elesett magyar honvédek, 6:3), és semmiért el nem hagyná ezt a  - tudjátok, kinek - „kurva országot”.

Hogy sokat írtam? Meglehet. De ez tényleg mind ő, megérdemli a méltatást!

A hűséges barát, Cseh Tamás elment. Hobo az Utolsó Mohikán egy szép lassan megbolonduló országban. Örüljünk, hogy velünk van. Félek, nagy űrt hagy majd maga után.

Viszockij album - FARKASHAJSZA