Sampling alapú zene az 1930-as évekből (magnószalaggal): maximum eddig jut a XX. század könnyűzenéjében az, aki érettségizésre adja a fejét ének-zenéből. (Mondjuk ahhoz is gratulálok.) Nagyon szép, kissé fölényeskedő leírást találtam dr. Bánhidi Lászlóné - Klasszikusok mindenkinek című könyvének végén. A 164 oldalas zenetörténeti áttekintés 162-edik oldala viseli "Az elektronikus zene" címet. Az "érettségi segédlet gimnáziumi tanulóknak" 1998-ban került összeállításra, amikor azért minimum 20 éve volt elég kézzel fogható elektronikus zene, 30 éve pop, 40 éve szintetizátor. Amit tenyérbemászónak találok benne: "ezek a művek természetesen nem léphetnek fel az esztétika igényével, de igen hasznosak pl. a mai (1998!) tudományos, fantasztikus, rajz, báb- vagy reklám-filmek kíséretéül." Belemagyarázással fel tudnám menteni, hiszen ezt egy amolyan hangisntalláció szerű elborult stílusra írja, de nem óhajtom felmenteni, mert az szükséges lépése annak, ami utána következett.

A könyv egyébként átlapozva nagyon hasznos, és részletes, de az ókori zenére a 6-odik oldalt szánja, többet arra sem. Arányos.

Samba, bossa nova, salsa, mambo, tangó, paso doble sehol, pedig ezek elvileg versenyszámok a táncban. Ki se merem ejteni a hiányzó rhythm and blues irányzatokat. A középkort bontja ki igazán, ami persze érthető, ha a "zenetörténet" tantárgyából kell tananyagot összeállítani, tényleg _zeneileg_ ott kísérleteztek a legtöbbet, de ritmikailag pl. ez a 400 év ipari tanuló ahhoz képest, ami előtte volt, meg ami utána.

Emellett egyes alkotók, például Sztravinszkij (Стравинский:)) életénél írja le a jazz nevét, hivatkozásként, és ennyi. Tehát a XX. század utolsó jelentéktelen 70 évében jelen lévő könnyűzenei stílus SEM fér meg a legnagyobbakkal. EGY ÉRETTSÉGIN. Mert klasszikus- és komolyzenei történeti áttekintésnek amúgy pazar, de lassan része lehetne a tananyagnak az, amivel eltöltöttünk 100 évet. Vagy bele kell nyugodni, hogy a zenén belül is szakosodtunk, hiszen az ismerhető szerzők száma is egymilliószorosára nőtt. De akkor "az alapok" jelentsék azt, hogy semmibe nem megyünk bele részletesen, de mindenről van szó.

A könyvből

"Elektronikus zene: Az 1930-as évektől egyre szaporodnak azok a kísérletek, amelyek a hagyományos hangszerek helyett elektronikus eszközök (elektromos hangszerek, magnetofonszalag, hangszóró stb.) segítségével állítanak elő hangjelenségeket. A magnószalag feltalálása forradalmasította a zeneszerzést. A zeneszerzőnek - a zenetörténet során - először állt módjában véglegesen rögzíteni - előadók segítsége nélkül elképzeléseit.

Kialakult az elektronikus zene 3 fő ága (itt vártam, hogy jön pl. egy four-to-the-flour / breakbeat / ambient).

(1) A tágabb értelemben vett elektronikus zene: a zenei hang keletkezéséhez szükséges rezgéseket speciálisan e célra készített elektronikus hangszereken állítják elő.

(2) A szűkebb értelemben vett elektronikus zene: a szerializmus elektronikus kiterjesztése. (A szeriális zene követelményeit ugyanis beállított gépek segítségével a lehető legpontosabban lehet megvalósítani.)

(3) A konkrét zene: abban különbözik az előbbiektől, hogy hangi anyagát nem gépi úton állítja elő, hanem a természet bizonyos jelenségeiből meríti. (Konkrét zene, a "való" hangok manipulált formája, musique concrete.) Az eljárás lényege: magnószalagra rögzítenek valamilyen hangjelenséget - lehet hagyományos zenétől a lónyerítésig, cintányérütéstől a gyereksírásig - s ezt a nyersanyagot a magnetofonnal a legkülönbözőbb trükkök segítségével átalakítják, montírozzák gyorsítás, lassítás, vágás, rájátszás, keverés (pitching, cutting, scratching & mixing!?). Az így nyert hangzás-jelenségből állítják össze a kompozíciót. Ezek a művek természetesen nem léphetnek fel az esztétika igényével, de igen hasznosak pl. a mai tudományos, fantasztikus, rajz, báb- vagy reklámfilmek kíséretéül.

Az elektronikus zene természetesen a technika és a tudományok fejlődésével párhuzamosan halad előre: ma már computerekkel, szintetizátorokkal dolgoznak a szakemberek. Az elektronikával megkezdődött a zeneművészet "harmadik korszaka". (Az elsőre kb. 16. századig az énekkari, a másodikra a 20. század közepéig a hangszeres zene uralma volt a jellemző.)

Konkrét zenét Pierre Schaeffer és Pierre Henri "produkált" először 1949-ben a Francia Rádió Stúdiójában. Az első szalagzenei stúdiót 1951-ben Kölnben Herbert Eimert hozta létre. 1959-ben az R. C. A. szintetizátor üzembeállításával és Milton Babbitt irányításával létrejött az elektronikus- és szalagzene egyesült államokbeli központja, a Columbia Princeton. A szintetizátort elektronikus hang előállítására konstruálták. Rajta a határozott és határozatlan magasságú hangok minden összetevője: időtartam, hangerő, hangszín stb. aprólékos pontossággal megszólaltatható, azonnal ellenőrizhető és javítható."

A konkrét zenével egyébként betalál, ott elkaphatta volna a fonalat, mert amúgy tényleg a 80%-a olyan, mintha egy C64 adatkazettát tennél be a hifibe, de ide sorolható Kid Baltan és Tom Dissevelt is (róluk volt szó az 1969-es Popcorn kapcsán), amire ha azt mondja, hogy nem sikerült esztétikusat és maradandót alkotniuk, akkor inkább dolgozatokat javítgasson, ne könyvet írjon. Illetve a musique concrete-re ha dallamot dobunk, már ott is vagyunk Mike Oldfieldnél és Vangelisnél, ha pedig basszust, akkor megérkeztünk a detroit technohoz (The Advent, Jeff Mills, Oscar Mulero).

Azért kiemelnék pozitívumot is: "Az elektronikával megkezdődött a zeneművészet »harmadik korszaka«". Emlékszem, hogy miután mindazt végighallgattuk 8 év zeneiskola után, ami ebben a könyvben le van írva, nyolcadik második félévében valami jazz-kezdmény elhangzott. Egy szám, nem emlékszem, hogy egylátalán jazz volt-e, mert lehet, hogy inkább dixieland vagy ragtime. Jó esetben swing, tuti nem valami bebop, pedig az is volt már 40 éves akkor.

Fontosnak tartom, hogy megtanulják a legfontosabb műveket a gyerekek, ami nagyjából amúgy feleannyi, mint amin végigszaladnak, és a rizsa is 2x annyi, mint kellene legyen. De különben soha nem vennék elő 5-10 év múlva, hogy "hogy is volt?". Mármint, aki nem zenél. Aki zenél, arról azért nem tudom elképzelni, hogy ne hallgatna klasszikusokat rendszeresen.

Ugyanakkor az eszem megáll, hogy ennyire egysíkú az érettségi, és nincs benne a ragtime, dixie, swing, sanzon, sramli, a rock'n'roll, vagy a beat, a metál, a house, a reggae, vagy a világzene. Csak világi zene. Rendkívül up to date úgy osztani ketté a teljes zenei egészet, hogy egyházi, vagy nem :D A XX. század zejénére emberek őrültek meg, sőt, az egyes háborúknak is van soundtrackje, a technikai fejlődésnek köszönhetően. Azért a Forrest Gump Soundtrack hadd legyen már minimum annyira jelentős, mint a verbunkos... innen küldöm tiszteletemet minden olyan énektanárnak, aki két lábbal a földön jár, nem feledkezett el az elmúlt 100 évről sem, és ezeket is bemutatja a gyerekeknek, hogy tényleg tudják, miből lehet választani.

Egy valami vigasztal: az operett egyszer hangzik el az egész könyvben, a country pedig egyszer sem. (Pedig ezeknek is el kellene!) Tegnap tettem egy próbálkozást, hátha már megérettem a country zene befogadására, mindig úgy képzelem, hogy bennem van a hiba. Ekkor akadtam rá Joe Diffie - John Deere Green (traktorzöld!) című számára, és úgy érzem, újabb 2 évet kell várnom, pedig a hangszerelés tök jó tud lenni, de iszonyatosan paraszt zene, én meg nem vagyok az, így nehezebb rajongani érte.