RIP: Wan2

RIP: Wan2

Nos, úgy tűnik, hogy a számomra leginkább életképesnek tűnő zenei magazin beadta a kulcsot. Rálf atya továbbította nekem azt a levelet, amit az előfizetők kaptak decemberben.

Tisztelt Előfizetőnk! Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a Wan2 magazin a Hamu és Gyémánt Média Kft. gondozásában nem jelenik meg a jövőben. Azon előfizetőink részére, akik a magazinra szóló érvényes előfizetéssel rendelkeznek, kiadónk az előfizetési díj időarányos részét visszatéríti. Ezért arra kérjük Önt, hogy jelezzen vissza nekünk 2012. január 31-ig annak érdekében, hogy mielőbb rendezni tudjuk Ön felé a fennálló tartozásunkat. Bízunk a megértésében, és egyúttal köszönjük a Wan2 magazin felé eddig tanúsított érdeklődését.

Ennyi. Talán a Wan2 volt az egyetlen, mely a hozzám közel álló zenei újságírói stílust képviselte, azaz egyfelől voltak hírközlők és a múlt klasszikusait is napirenden tartók. Az újság beszámolt az aktualitásokról, de mindig szerepeltetett legendás zenekarokat, emlékezett életművekre és klasszikus albumokra, a szerzők sosem felejtették el a 70-es, 80-as évek korszakalkotó bandáit. De ez még nem lenne elég, hogy így riszpekteljem őket. Azt hiszem, hogy a Wan2 szerzőiben benne volt az az önirónia és az az összekacsintó humor, ami kevés újságírói bagázsban van benne manapság. A cikkeket olvasva nem azt éreztem, hogy ők kötelességtudó újságírók, hanem egy vicces alkotói közösség képét láttam, még akkor is, ha az adott zenekar, amiről a cikk szólt, nem volt a szívem csücske. Hát, itt tartunk. Kereskedelmi szempontból életképtelen lett az újság, mely szerintem elkeserítő. Főleg akkor, mikor egy londoni lemezbolt hátsó sarkában kb. 10 zenei újság van a falon. Tudom, nem hozzájuk kell hasonlítani magunkat, na de akkor is... Ez van, a Wan2 magazin januárban már nem jelenik meg, aztán majd kiderül, mi lesz később...

Fogyunk kérem, fogyunk.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a B-oldal Facebook csoporthoz!

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr333519854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2012.01.08. 14:02:00

ki vesz ma már újságot? minden a neten van, az offline média halott, értelmetlen.

aha, persze 2012.01.08. 14:26:27

@tblv: De, egészen :D A printelt sajtó felett eljárt az idő.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2012.01.08. 14:40:27

a papirujsag halott, ideje felfogni

Celtic 2012.01.08. 15:12:17

Hmmm...Probaltatok mar 19"-os CRT monitort cipelni a WC-re? Azert van olyan, amikor sokkal jobb a papiralapu ujsag. (de akar BKV-n utazva is)

En a tematikus heti- es havilapokat szeretem, napilapert nem adnek ki penzt. Megis ezek a heti- es havilapok mennek leginkabb csodbe...

zuzzantó 2012.01.08. 15:14:56

Én az iPad-em viszem a klotyóra olvasni, praktikus

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.08. 15:16:51

már akkor meghalt, mikor wantedből wan2 lett...

azóta csak agonizált, kómában volt, most kimúlt.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.01.08. 15:33:43

Kurva jó, hogy az előfizetők felé ilyen lelkiismeretesek, mert a szerzőknek már vagy 1 éve nem fizettek egy fillért se, addig is könyörögni meg fenyegetőzni kellett felváltva. Az utsó évfolyamot így kb. ajándékba írtuk, de azért örülünk, hogy tetszett.

Annál is érdekesebb, mert a Recorder meg a Lángoló Gitárok ingyen (!) jön ki szép, színes-szagos kiszerelésben, ezeket vajon megtévedt milliomosok szponzorálják, vagy mi történt? Hogy piaci alapon működik-e hazánkban zenei papírújság, azt nemtom, Metál Hammer esetleg?

Taxman 2012.01.08. 16:13:06

Már amikor elkezdek csúszni a megjelenésekkel (legalább 1,5 éve indult), sejthető volt, hogy itt a vég. Ahhoz képest viszont sokáig bírták még. Igaz, hogy az utóbbi pár évben már egyre kevésbé tetszett a tartalom, azért itt és most, megköszönöm a -Wantedestől- több mint másfél évtizedet.

Kobra6 2012.01.08. 16:20:55

Ja, nehéz a monitorral segget törölni a pottyintóson. De a Wan2 pont jó volt erre, bár kissé durva.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.01.08. 16:31:32

A kiadó most nyert százmilliókat állami projekteken és erre már nem futotta belőle?

aranyláz 2012.01.08. 16:39:26

Én nagyon sajnálom, ha megszűnik, a kedvenc(jóformán egyetlen) magazin volt, amit mindig elolvastam. Egyszerre volt informatív és szórakoztató, sokszor eszembe jutott, hogy ha süket lennék, ezek az írások pótolnák(némileg) a zenét.
Köszi az eddigi színvonalas munkát, remélem valamilyen formában azért még találkozom velük!

Balatony (törölt) 2012.01.08. 17:19:26

a printnek a (minőségi) havi és hetilapok szintjén van jövője. a napilapoknak befellegzett, de igenis lesz mégy egy darabig olyan, aki szívesebben vesz újságot a kezébe mint egy kütyüt.

half nelson 2012.01.08. 17:52:45

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: szerintem is jelzésértékű volt, hogy a recorder és a lángológitárok is ingyenesen jött ki nyomtatásban, ráadásul szerintem jóval magasabb színvonalú írásokkal.
persze nehéz úgy minőséget nyújtani, hogy nem fizetnek érte.
amúgy én akkor tettem le a wan2-t, amikor arra lettem figyelmes, hogy inkább egy képes magazint tartok a kezemben...egyre kevesebb szerep jutott maguknak a cikkeknek. erre a formátumú magazinra pedig még jó, hogy egyre kevesebben adtak ki (nem kis) összeget...

Marco Soprano 2012.01.08. 18:09:45

93 ota olvastam, akkor meg Wanted volt a neve.

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2012.01.08. 18:34:41

Én '96 óta olvastam rendszeresen a Wanted/Wan2-t, voltak jobb-rosszabb pillanatai, de szért alapból szimpatikus újság volt, különösen a tematikus összeállításai tetszettek, azokban tényeg elég sok munka lehetett (reggae, balkan-pop, stb). Ja és ne felejtsem el a zseniális Szabó Tamás-féle Tiniagy-viccrovatot a Wantedok végén...
Szerintem a megszűnés csak idő kérdése lehetett, a mostani nyomtatott Recorder magazin köröket ver rá minden szempontból, jobbak a cikkek,nem akar erőltetetten "rakenró" lenni, ráadásul ingyenes (fizetnék is érte simán).

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2012.01.08. 19:10:25

ha jól emlékszem, úgy kb 2-3 éve volt egy szerkesztőségváltás, akkor nagy volt a kavarc még a stílusban is. Megadtam nekik az esélyt, nem éltek vele. Ebben a formában (vagyis fél éve vettem utoljára, akkoriban) nem kár érte, már köze nem volt a régi önmagához. Ha ingyen dolgozott a szerkesztőség, respekt nekik, én viszont 690 forintért vettem, és ezért elvárok némi minőséget.

A Recorder meg a Lángoló Gitárok magazinja meg ne számítson már, egyrészt mert utóbbi még a Wan2-nál is szarabb, másrészt meg lehet kapni X napon Pesten. Az nem egy országos terjesztés.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2012.01.08. 19:34:44

Nos. A legnagyobb hülyeség azzal érvelni, hogy a papíralapú sajtó halott. akármennyire is aláírom, hogy ez a tendencia, mindig lesznek olyanok, akik lapozgatni akarják a fizikai formátumot, vagy cd-t is azért vesznek, mert fontos nekik a booklet, a fizikai érintés és az, hogy úgy legyen a birtokukban, ahogy az előadó eredetileg szánta.

Természetesen meg van értve, ha valaki csak netes alapú dolgokat fogyaszt, én sem veszek meg 30 napilapot, de a HVG-t pl, szeretem lapozgatni a villamoson, wc-n, ugyanígy vagyok a VOX-szal és a WAN2-val, akár elalvás előtt. Nem akarom LCD képernyőt nézni egész nap, persze alapból én okostelefon-függő sem vagyok. Na, mindegy.

- Rendi - 2012.01.08. 20:08:15

Ha a szerzők szeretnek írni, akkor előttük az internet, lehet blogot vagy weblapot indítani, és ha jól csinálják, a hirdetésekből akár le is eshet valamennyi lóvé.
(Blogot pofonegyszerű indítani, a dizájnnal lehet esetleg kisebb gond, weblapban meg akár segítek is :])

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.01.08. 20:16:09

Anno Wanted-et olvastam, aztan probalkoztam a Wan2-val, de egyszeruen nem jott be a stilus es hagytam a fenebe.

SPS 2012.01.08. 21:01:01

nekem is van pár olyan munkám, amit egy éve nem fizettek ki :)
azt meg ne felejtsük el, hogy a langalló gitárock meg a rekorder legénysége javarészt dolgozott a Wanted/Wan2 környékén régebben ...

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2012.01.11. 11:52:05

@Celtic: Próbáltál a rég elfeledett CRT helyett valami ebook olvasót vinni magaddal?

Celtic 2012.01.11. 13:39:41

@artifex: Nem. Azt meg kellene venni. CRT monitor meg van otthon vagy harom.

ukunoka 2012.01.12. 14:57:31

Oké... de akkor a Lángoló nyopmtatott verzéje mé' csak pesten érhető el?

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása