Életérzés dalok - Általános iskolai lassúzások

Életérzés dalok - Általános iskolai lassúzások

Az általános iskolai lassúzások 2 okból felejthetetlenek. Mert mi fiúk egyáltalán nem mertünk táncolni, így lassúzni sem. Másfelől, ha mégis mertünk, akkor ez egyet jelentett az első nőhözérés pillanatával. Ezek voltak a klasszikus ZSÚROK (házibuli, német tábor, iskolai rendezvény).

Pontosan ezért gyűltünk össze inkább a Commodore 64 és - úristen, ha már valakinek volt olyan - a 386-os körül és játszottunk az első repülőgépszimulátorral. Az első lassúzásaim elmaradását viszont tuti a fény okozta, hiszen 9-re haza kellett mennem (többiek akár 10-ig is maradhattak) és hát nyáron olyankor még világos van. Eleve: ki mert csak úgy felkérni egy lányt világosban, mikor ráadásul senki sem táncol? Persze ilyenkor jött a lányok 2 trükkje:
1) függönyök erőszakos behúzása (lakásfelszereltség szerint esetleg redőnyleengedés);
2) a LASSÚ KAZETTA betevése.

Azért még ekkor sem volt minden sima...egy 8 perces November Rain pontosan azt jelentette, hogy kb. még 5 percem van, míg felkérhetem a lányt. De "á, a gyors résznél már nem megyek oda". Ugyanez mondjuk egy Meat Loaf - I would do anything for love című számánál viszont mennyire kiszámíthatatlan volt? Bármikor jöhetett a gyors rész. Whitney Houston - I will always love you-jára meg egy igazi férfi 13-14 évesen nem táncol! (28 évesen sem.)
Ha pedig besötétedett és maradt nettó 27 perc táncolási idő, akkor ezek voltak első  érintéseim aláfestő zenéi*:

1. Roxette - It must have been love (1987) - többször is vissza kellett csévélni rá, mert a statisztikák alapján felkérős szám volt, ideális hosszúsággal.
2. Guns 'n' Roses - November Rain (1992)  - ...egész szám alatt lányhoz nem szólás, gyors résznél megkérdezés "Maradhat?".
3. Bon Jovi - Bed of Roses (1992) - halk résznél kiderülés, hogy a lány éneklés
4. Edda - Éjjel érkezem (1986) - ...és ha a Lírák I. valahogy bekerült a magnóba, talán sosem került ki onnan...
5. Mariah Carey - Without You (1993) - ez volt nálam mindennek a teteje, lányok kedvence

Na, de ott volt a kérdés: hol kell megfogni a lányt és mekkora az ajánlott távolság. Erekció az első olyan táncnál, mikor a lány nemcsak átkarol, de az állát tánc közben a válladon pihentetni. Hú. Csókolózásról ne is beszéljünk. Nyelvek kergetése egymás szájában, pl. a Bonanza Banzái - Valami véget ért című száma alatt...másnap órai levelezés: "Járunk? Igen / Nem. Húzd alá". Esetleg walkmanezés, megosztott fülhallgatóval (Ace of Base - All that she wants).

*És hát a bónusz dalok...sose merjük elfelejteni a Rednex - Wish you were here c. számát. Illetve kinek van meg a 2Unlimited lassú dala? :) Az én lassú válogatáskazimon az is rajta volt. (Jó, mondjuk nekem a Friends will be friends is.)

377 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr17704734

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » Zeneiskolák Youtube versenye 2009.06.02. 08:06:38

[...]Derrick | Életérzés dalok: általános iskolai lassúzások[...]

Pingback: B-oldal » TOP5 dal anyák napjára EVÖR 2009.05.03. 07:54:08

[...]dalok | Általános iskolai lassúzások[...]

Pingback: B-oldal » TOP5 Scorpions ballada EVÖR 2009.04.20. 07:35:14

[...]a zenekarral való találkozásaimra gondolok, akkor jóformán csak a lassúzásos élményeimre tudok emlékezni, melyeket ezúton is köszönök nekik.[...]

Pingback: B-oldal » A 2 Unlimited nyomában 2009.01.27. 12:01:14

[...]are you now című daluk még az általános iskolai lassúzásos kazettámra is rákerült. Bár tudnám, az hol van.[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kristóf 2008.10.09. 11:48:21

Istenem.... szinte látom, ahogy a November rainre úgy lassúzunk (lánnyal), hogy a felénél cserélünk, mert annyira hosszú a szám! :)

Illetve ebbe a témakörbe tartozhat a lányok által kikényszerített "ezentúl puszival köszönünk" dolog...

vitya 2008.10.09. 12:26:37

Végigsírtam a postot, a nehéz iskolás éveket hoztad vissza, köszönöm!

Újboli visszatérésemet a Bácsiba úgy tervezem h a gólom után odarohanok hozzád, Nusi bedobja a november raint a hozott magnóba és végigcsörizek veled a pályán!

bicepsz · http://rajottem.blog.hu 2008.10.09. 12:34:35

Hát a Guns nagy volt tényleg, de a többi az nyááááááááál volt mindig is! Nem lehetne ezeket nem hallgatni többször? Már nem vagy iskolás!

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2008.10.09. 12:49:55

Hát az Unforgiven és a Nothing Else Matters? Meg a többi lassú szám a Use Your Illusionről? Esetleg Scorpions? Igazi rocker csak ezekre táncolt, Whitney Houstonra semmi esetre sem. :)

okine 2008.10.09. 12:53:07

Guns - Don't Cry kimaradt. Az említett November Rain-nel felváltva órákig ment. És nagyjából a cikkben leírtak szerint haladt az ügymenet.
:)

massey ferguson 2008.10.09. 12:58:09

Héé, mi nem egy osztályba jártunk?:)
Vagy ennyire ugyanaz a forgatókönyv és zenék futottak mindenhol? Nálunk is voltak a lassú GNR számok, egy Bon Jovi (de azt csak a lányok szerették) és pár vinnyogós nóta Mariah Carey-től (szintén csak a lányok miatt).

kopaszvarnyú 2008.10.09. 13:00:00

Csak neked:
2 Unlimited - Nothing Like The Rain (a lassú számuk, ami még felnőtt fejjel is viszonylag hallgatható)

bonus: Bangles - Eternal Flame
Glen Medeiros - Nothing's Gonna Change My Love For You

Dester 2008.10.09. 13:22:03

Ami két zenére én táncoltam először a 8 osztályos gimnáziumi évek alatt, az a "Republic - 67-es út" és valóban a "Mariah Carey - Without You" volt. De a többi is nagyon ismerős táncszempontból :) Az osztályhimnusz meg "Sing Sing - Halál a Májra" volt :) Köszi az összefoglalót, emlékek felidézését :)

kiraaaaa 2008.10.09. 13:24:51

Nekem nagy fájdalmam, hogy nem lassúztam a Házibuli című film zenéjére:(((

Gergő 2008.10.09. 13:25:38

És a Bonanza: Valami véget ért? Na meg a Silled With a Kiss, meg a Nothing Compares To You, meg az Another Day in Paradise, meg a Sacrifice? Ja, hogy ezek néhány évvel korábban voltak? :) Úgy látszik pont ennyi köztünk a korkülönbség... :)

tanninvadász 2008.10.09. 13:28:02

Fél órája ezen röhögök: "hol kell megfogni a lányt és mekkora az ajánlott távolság" Ez tényleg komoly kérdés volt.
... és még akkor ott van az üvegezés témakör :-)

Jim 2008.10.09. 13:29:00

mennyivel sokkal jobb volt, hogy középsuliban esetlegesen ugyanezekre már dugtál is:)

Egyébként fasza cikk, és a kommentekből is ömlik a jó emlék:)

gizi 2008.10.09. 13:32:49

Hát, engem is teljesen elragadt a nosztalgia...Emlékszem, sötét szobában lassúztunk mindig. Persze kint sokszor még világos volt. És ahogy a fiúk fogták a derekamat, meg néha lejebb csúszott a kezük :)

2008.10.09. 13:34:10

Sosem volt lassúzós kazettám!
És nem sajnálom

Horasz · http://horasz.blog.hu 2008.10.09. 13:34:20

Kopasz,

A bangels-hez eme sracok tul fiatalok, az meg boven 80-as evek volt....pedig az eternal flame oriasi klasszis. kimaradhatatlan meg a leanyzoktol minden farsangi suli buli elhagyhatatlan kelleke: walk like an egyptian...

silberstein 2008.10.09. 13:34:32

Uh, de öreg vagyok, nálunk az úttörődiszkóban (ahonnan 8-ra haza kellett érni!!!!) a Forever Young, meg a Falco-féle Jeanny I-II. volt az ász, a táncra fel nem kért lányok könnyes szemmel ringatóztak a képernyő előtt, merthogy a videoklip vetítésével tették teljessé a szervezők az audiovizuális élményt.

kimi 2008.10.09. 13:35:27

Mennyi kellemes emléket visszaidézett ez a post. Köszi

Eurydice 2008.10.09. 13:36:37

Jaj, én mint kislány úgy mehettem el az ilyen kultúrházas iskolai bulikra (általában farsangkor) hogy anyám utánamszólt az ajtóból
- Aztán mindenkivel táncolni ám, aki felkér!
Erre én:
- A Dzsilivel is? - akitől óvakodtak a lányok, mert nagydarab volt, és félelmetes kinézetű, node a külső érző szívet takart.
-Igen lányom, a Dzsilivel is.

Így táncoltam a Dzsilivel, holott előtt esténként arról álmodoztam, hogy a Traktoros Jocó, vagy a Gabika kér fel táncolni.
Anyám, de öreg vagyok!

silberstein 2008.10.09. 13:37:27

Lassúzáshoz a We are the world is királyságos volt, a hossza miatt.

Walaki 2008.10.09. 13:39:06

Nekem az első: Edda - Éjjel érkezem (asszem '86-ban)
És a többi is stimmel!!!

De öregek is már az akkori kislányok:-DDD

aiya 2008.10.09. 13:40:16

Nálunk osztálybulikon sláger volt a Paff, a bűvös sárkány is... És igen, a 67-es út... Te jó ég, azt hogy utáltam.

Gergő 2008.10.09. 13:41:16

We are the world? Jaa tudom már, Piál a föld, piál itt minden, piálva vedelik a szeszt itt alsó-felső szinten :)

"azta" 2008.10.09. 13:42:12

hát té'lleg: still loving you, holiday (scorpions)- az itt már labdába se rúg.... pedig hogy vártuk a kazettán : )

Eurydice 2008.10.09. 13:42:20

A legsúlyosabb, hogy előtte lehetett számokat kérni, amit valamelyik felsős osztály szervezett. A folyosón volt egy huszas szám-lista a faliújságra ragasztva, amik közül válogatni lehetett.
Lehet, hogy 5 forintot kellett érte adni.
Valóságos versenyt csináltunk ki kinek küldd és arra a 20 számra nyomtuk egész délután. Nem tudom hányszor hallgattuk meg az Always c. nótát. (Amit én is kértem jó sokszor, aztán kiderült hogy ez nem az a szám volt, amire én gondoltam - mekkora égéééés!)

silberstein 2008.10.09. 13:43:27

Emlékszem, ahogy az anyukámtól csórt kék szemfestékkel kimázolva ültem reménykedve, hogy felkér a távolról titkon imádott szívszerelmem, aztán perszehogynem. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek érzelmi fejlődését visszafordíthatatlanul meghatározták az iskolai farsangok, tábori záróbulik és szülinapi zsúrok táncos sikerei és kudarcai :)

Get Back 2008.10.09. 13:44:09

Hú, de öreg vagyok...
Nem emlékszem, milyen számra lassúztam először, de arra igen, hogy a rendszerváltás hajnalán, és miközben az osztálytársaim félrészegen az ablakból Habsburg Ottót éltették és követelték, hogy koronázzák őt királlyá, nekem erekcióm volt - mármint a lassúzástól természetesen.

táncos 2008.10.09. 13:45:46

A November Rain több mint tíz perc.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 13:47:13

Hát, örölük, hogy sikerült egy jót nosztalgiáznunk, így közösen...kifogyhatatlan az emlékek (dalok) tárháza...minden nem férhetett bele (hiszen top5-t akartam az dal-emlékekből)...de természetesen Wind Of Change, Nothing Else Matters...alap...újabb lehetőség, hogy ne lépjünk oda a lányhoz, hiszen milyen hosszúak már ezek a számok, ej ráérünk...A lány oldalt szívesen olvasom :))))

Ugyanakkor ne felejtsük el azt sem, hogy a 90-es évek elején járunk, tombol a dance...és mégis hihetetlen, hogy 14-15 évesen micsoda rockklasszikusok fértek bele a magnóba.

pistike 2008.10.09. 13:50:00

Hét igen az emberi természet örök, csak a számok változnak. Sajnos - mert én akkor éltem át őket - a hatvanas-hetvenes évek házibiljain is ezek voltak a nagy kérdések. Istenem de rég volt...s milyen hülyék voltunk.

nosferato · http://nosferato.funky.hu 2008.10.09. 13:51:55

Gergő: a Sealed With a Kiss be van linkelve az előző bejegyzésbe, Jason Donovan alá :))) Akinek a Vékszupákszupáksz hiányzik (gyk. a Házibuli zenéje), az a ases.blog.hu/2008/05/08/hazibuli_5 külön erre szentelt topikban talál róla - de nem zenével!

Nekem rendszeresen elhagyta a számat a "nem baj, hogy idetettem a kezem?" kérdés, illetve gyakorlatilag egy 1:1-es ivararányú buliba is mind a 8 fiú ugyanazt a 2 lányt akarta (hm, akarta.....) megtáncoltatni.

"Kinek a bulijába kit nem hívnak meg" fontolgatások, otthon maradt szülők a másik szobában, szendvicsekkel néha megjelenés... az milyen látvány lehet, mondjuk vagy 35-40 éves, belépsz a gyereked szobájába, vagy a nappalidba, és lesötétítve 20 kisgyerek kettesével táncol, súrolva a gruppen-szárazkúrás fogalmát? Csendben kimész, mert a védőnő/családsegítő/nagymama mondta, hogy erre majd azért kell számítani, és ne ijedj meg?

Még egy utolsó dolog: "Hallod, a Réka mondta, hogy szívesen járna veled, és engem kért meg, hogy kérdezzelek meg, hogy te járnál-e vele." - nemlegesség esetén 2 hétig halálos kín, igen esetén 5-6 hét járás, a végén "tartsunk egy kis szünetet, majd meglátjuk mi lesz", és két nap múlva már jön szembe a csaj valaki mással a B-ből...

Red 2008.10.09. 13:53:19

Csodaszép írás, eszembe jutott ahogy a suli mellett lakó lánynál (akibe mindeki szerelmes volt) Szív TV-t néztünk "buli" elején, aztán jöttek a kazik :) És a 8 óra is, mikor nekem lépnem kellett és sosem tudtam meg, h végül ki csókolozott kivel (valszeg senki senkivel :D)
Hajrá Bácsi! Hajrá B-oldal! Hajrá Bandi :)

Gergő 2008.10.09. 13:54:43

Hmm, látom lemaradt nekem a cikk vége, mert abban tényleg van Bonanza - Véget ért :)

Eurydice 2008.10.09. 13:59:59

Oldalakat tudnék írni az ilyen áltsulis, kezdősasos kislányos gondolataimból.
Pedig nem is jártam senkivel áltsuli alatt:) - és azidőben a lassúzás közben olyan távol tartottam magamat a fiúktól, amennyire csak rövid karocskám engedte:) bezzeg ha a Jocó vagy a Gabika felkért volna táncolni..
megszakad a szívem
Ők vajh' emlékeznek mindebből valamire?

Anulu 2008.10.09. 14:06:02

Annyira kib@szott jó a post !!
Szinte szóról szóra így ment nálunk is :)
Tök jó a mi generációnknak, jó látni hogy itt vagytok.
Amúgy télleg ez volt: "Járunk? húzd alá: igen/nem"
Na meg az órák alatti levelezések.. "add tovább!" hehe :)

IdomitottFoka 2008.10.09. 14:07:58

Nálunk voltak olyan májercsávók, akik megtanultak rokizni. Na azokat irigyeltük. A lassún kívül egy táncot tanultam meg azóta: a pogót. Viszont azt egy 10 perces kezdő-haladó-professzionális szintet magába foglaló tanfolyás alatt. Így a táncdalmuzsika repertoár is jelentősen kibővült...

biziclop 2008.10.09. 14:08:20

Haha, csak annyit mondok, hogy George Benson - Nothing's gonna change my love for you, valamint ha ezt kihevertetek, akkor Balatoni nyar.

Abszolut telitalalat a poszt.

La Pantera 2008.10.09. 14:08:43

Wham / George Michael - Careless Whisper biztos volt a bulikon!

Ezenkívül: Peter Cetera: Glory of Love
Richard Marx: Right here waiting

ladislaus 2008.10.09. 14:10:04

Metallica - Nothing else matters!!! :D

Amugy pont minap beszelgettem errol egy volt altalanos iskolai osztalytarsnommel (oviban is egy csoportba jartunk) es emlitettem neki ezt, hogy minden srac vele akart lassuzni az osztalybulikon... nekem volt szerencsem parszor!

biziclop 2008.10.09. 14:11:23

Anulu: papir sajka behajt, kivulrol atlosan rairni: TITOK.

Hulye, aki elolvassa.

Meg az is, meg az is, amikor lazasan sutyorogtunk, hogy "Te, X-nek mar no a melle."

Atyaeg, mekkora gaz volt az.

g 2008.10.09. 14:12:04

Akkor a lányok érzéseiről. Uuuuu ki kér fel vajon a Peti felkér nemár hogy csak az Annát és engem ne. Jaj a Novembör Réjnre nem a Lacival akarok táncolni mert az rettentő hosszú a Peti kivel fog vajon? A Balázzsal meg pláne nem mert ő nyúlkál, a fenébe most a Márk is elkezdte lefelé csúsztatni a kezét. És közben a Petire kacsintgat, most akkor nevessek ezen? És vajon jól áll a cicanadrág-csipkezokni-hosszú ing bulis kombó rajtam? A derékon összecsiptetős, a fülemben meg hülye műanyag klipsz ami szorít mint az állat? És mikor jön már a LAMBADA???? És miért van h a Peti nem is tud lambadázni, csak a Dávid, de ő úgy egyébként nem olyan szimpi, de ez a tánc dolog valahogy mégis rokonszenvessé teszi?

(A keresztnevek valósak, tényleg így hívták az ált. sulis osztálytársaimat. Remek bulik voltak.)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 14:13:28

Eurydice!!! Írd meg ide a kommentek közé a kislányos emlékeidet még:)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.10.09. 14:13:42

Ten Sharp -You!
Na az volt még alap :-)

Midas 2008.10.09. 14:13:53

Nálunk a sulibulikban visszatérő nagy sláger volt az AC/DC - Thunderstruck amit végigőrjöngött a társaság, aztán jött a DM Personal Jesus-a a kötelező "lábbaldobogós" tánccal... anyám... csak úgy röpködött a sok fekete ruhás alakon a nagy nikkel DM medál (M-betű aminek a közepébe D volt vágva- megvan?). Aztán persze jött a Valami véget ért... félhomályban izzadó tenyerek, tétova mozdulatok, 1000-es pulzus... basszus de rég vót

maydayray 2008.10.09. 14:14:25

kurva jó poszt, kegyetlen kommentek, köszi mindenki: megint kölyök voltam :-)))

v v j 2008.10.09. 14:14:44

Üdv!

Falco: Jeanny (Jeannie?), az megvan nektek? :-) A Házibuli persze alap. :-) Aztán Black: Wonderful Life. Meg említették a Friends will be friends-et, akkor ne hagyjuk már ki a Who wants to live forever-t sem!

Ja, Alpaville: "Furáviján" :-)))

vvj

Eurydice 2008.10.09. 14:16:11

g 2008.10.09. 14:12:04

Éljen sokáig a cicanaci, farmermellény kockásing meg a lambada! Maximálisan átérzem a válogatást!
Mi lányok tartsunk össze!

hienakutya 2008.10.09. 14:17:20

én a metallica nothing else meters című dalára lassúztam utoljára. sőt akkor táncoltam utoljára.

Penya 2008.10.09. 14:17:27

Nagyon talalo a poszt! Oh azok a regi szep kazettas idok. Aiwa f-220 meg minden. Mai tizenevesek ezt mar nem elhetik at...

Lacapapa 2008.10.09. 14:17:51

Én Jennyfer Rush:Power of Love című számára lassúztam elöször úgy 86 táján farsangi bulin.A csaj egy fejjel magasabb volt nálam...A lábam úgy remegett mint a nyárfalevél.Pedig nem is tetszett a csaj.Aztán úgy 20 évvel később szomszédok lettünk.Mikor megláttam egyből eszembe jutott...Szanaszét röhögtem magam...:-)

ladislaus 2008.10.09. 14:18:53

"Get Back
Hú, de öreg vagyok...
Nem emlékszem, milyen számra lassúztam először, de arra igen, hogy a rendszerváltás hajnalán, és miközben az osztálytársaim félrészegen az ablakból Habsburg Ottót éltették és követelték, hogy koronázzák őt királlyá, nekem erekcióm volt - mármint a lassúzástól természetesen. "

Ne hazudj, Habsburg Ottotol volt!!! tuti! :))

Amugy altlanos iskolai slagerek: Rapulok, Republic - repul a balna, aztan 7-8ban Green day - Dookie, meg a klasszikusok: DM, Bonanza stb... Oreg lennek 27 evesen? Baszki kozeledik a 3x... NEM NEM XXX!!! :D

Lacapapa 2008.10.09. 14:19:39

Penya most vettem egy olyan decket...Nem győzött meg...Jobbra emlékeztem.Inkább az Orion sm 240..:-)

biziclop 2008.10.09. 14:20:00

Meg az Edda-Hutlen volt meg nagy szam altisiben. Meg amikor nyolcadikban par lany egy kirandulason "berugott" (ertsd: megittak ketten egyutt egy 1-2-es vbk-t) es az egyikuk "ongyilkos akart lenni" (ertsd: kiment a topartra es egy menzas kenokessel elkezdte nyiszitelni a csukoljat).

Sirva rohogok, amint ezeket a sorokat irom, kerem tisztelettel.

ladislaus 2008.10.09. 14:20:31

"Penya 2008.10.09. 14:17:27
Nagyon talalo a poszt! Oh azok a regi szep kazettas idok. Aiwa f-220 meg minden. Mai tizenevesek ezt mar nem elhetik at... "

Es mekkora kiraly volt az a srac aki a CD-s magnojat elhozta a sulibe osztalybulikra es akkor CD-rol ment a buli! Huuu meg amikor a nyitott ablaknal a parkanyon beszelgetett egy fiu meg egy lany, na akkor azok osszejottek!

Kegyetlen jo post! Legjobbak egyike amit valaha itt olvastam!!! *5 !!! Leulhet :D

blueshark 2008.10.09. 14:20:58

"Erekció az első olyan táncnál, mikor a lány nemcsak átkarol, de az állát tánc közben a válladon pihentetni. Hú."

LOL, ismerős, milyen kínos má'... :D XD

ladislaus 2008.10.09. 14:22:28

meselhetnenk az osztalykirandulasokrol is. Lopott csokok a fahaz mogott az erdoben? lerepul vki a hintarol mert allva hintazott? pokerezni tanultunk, svindli, kent, kanaszta? LOL :D

aaaa nem is erdekel a melo, inkabb emlekezek :D

Anagramma 2008.10.09. 14:23:41

Ez tök jó volt :)

biziclop 2008.10.09. 14:25:13

A lanytornaterem oltozojenek egyik gipszkarton falaba furt lyukrol inkabb ne is beszeljunk.

2008.10.09. 14:26:08

Hát a Faith No More Easyje smafu? (profibbaknak az eredeti Commodores féle, mert az egyrészt szaxis, másrészt egy versszakkal hosszabb! :))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.10.09. 14:26:08

Háát igen azok boldog 80-as évek.

Thai 2008.10.09. 14:27:04

The Bangles: Eternal Flame!!!

www.youtube.com/watch?v=Sxf6Xd75yUo

Mindenvivős lassúzós szám, tuti smárolással, vagy legalábbis seggfogással.

Eurydice 2008.10.09. 14:27:07

nálunk lassúzós kazik összemásolására csak azoknak volt idejük, akik ott ülhettek esténként a kívánságműsort hallgatva a rádió mellett és nyomták a rec gombot, ha ideális lassúzós jött - ezek főként lánytestvérek voltak, akik a leginkább kiöltöztek a bulikra, nem mentek el mindenkivel táncolni (ellenben velem, akit az anyámnak tett ígéret kötelezett).
Nekem maradt a Dzsili meg a fent említett lányoktól elkunyerált gyorsmásolóval átvett kazik

És a folyamatos diskurzus a lányok között, és a cikizés a fiúk részéről a szőrösödő hónaljak és csúcsosodó pólók meg a dudáló piros autó miatt... Mióta idetaláltam erre a posztra, folyamatosan úgy vihogok, mint 12 éves koromban.

Zolika 2008.10.09. 14:27:28

És az osztálykiránduláson a lány zuhanyzó környéki csoportos mászkálgatás?:D

Klesk 2008.10.09. 14:27:30

Én soha nem mertem táncolni akkoriban. Istenem, mekkora balfék voltam. Mindig irigykedve néztem a táncolókat, de én egy lépést se tudtam megtenni. Aztán vénségemre hogy megváltozott minden. Mostanában a fél életemet a táncparketten töltöm. Csak már késő bánat. De ha következő életemben nem születek bogárnak vagy halnak, akkor biztosan időben kezdek majd táncolni...

2008.10.09. 14:28:27

Thai-nak igaza van. Eternal Flame FTW! :)

ladislaus 2008.10.09. 14:30:25

Es a legcsinosabb lany mellett menni a sorban osztalykirandulason, mogotte ulni a buszon? Es akkor megkerni a baratnojet hogy csereljunk, es akkor az meno volt am!!! :)

aaaaa itt vigyorgok mint egy tejbetök :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 14:30:40

Érdekes rövid tények:
- a Lambada az egyetlen tánc, amit szalagavatón kívüli életemben meg kellett tanuljak
- Ten Sharp EGÉSZ album lement nálunk (nekem volt meg)
- a kocsimban a fent említett zenék fele állandóan a 6-os CD pozíción van, gombnyomásra Careless Whisper, Baker Man, Simple Red

Eternal flame-ről pont tegnap beszéltünk, hogy aköré egy egész regényt lehetne felépíteni, és mell Mike Oldfield - Moonlight shadow. Legmelegebb...

Penya 2008.10.09. 14:32:04

Hat ha mar a technikai reszre evezunk igen, enis nemreg jutottam hozza olyan deckhez ujra, es mar megtort a varazsa hogy ugy mondjam. Viszont az Videoton dc2550 hangfalak meg mindig faszak szerintem:) Azota is azokat hasznalom. Most egy technics tr-575m2 decket hasznalok a kaziaimhoz, emlexem anno a 333ra is hogy csorgattam a nyalam, mostmeg mar letunt az egesz kor. Anno a buli meg f220al ment, beag apx-100 csoves(!) mono(!) erositokkel vidi hangfalakkal. De latom keverednek a korok itt erosen. Viszont ujabb keletu rednexxel egyidos lassu szam a kelly family angel ami nagyon ment es itt meg ugylattam senki nem emlegette fel. Meg ami meg kesobbi a z OMD walking on the milkyway. Amugy nekem orokre no1 marad a knockin on heavens door a gnr-tol.

2008.10.09. 14:32:36

Interstellarnak meg határtalan respect a posztért, rámjött tőle a vigyorgás. Bár jómagam inkább a konyhában dohányzós - sörunicumos brancsba tartoztam, de korán rájöttem hogy ott nem lehet elég hatékonyan csajozni :)

woodo 2008.10.09. 14:32:53

Ha jól emlékszem a Europe-Carrie című száma is nagy király volt...

biziclop 2008.10.09. 14:33:29

Zolika, lol, tenyleg.

A hajhuzas, mint a tarsadalmi erintkezes bevett formaja?

Meg amikor bujocskanal utolsonak talalnak meg egy lannyal a sufniban, es utana napokig sokatmondo pillantasokat vetnek rad az osztalytarsaid?

A sufniban persze kinos egyik labrol masikra alldogalas, akadozo diskurzus sok hummogessel megszakitva:
-Jo sotet van itt.
-Ja.
-Gondolod, hogy csinalnunk kene valamit?
-Most mar ugyis mindjart megtalalnak.

Penya 2008.10.09. 14:34:47

Jaj igen a kivansagmusor elott ules az ITT magnoval. Szigoruan olyannal ami a vagasi ferieknek is volt. Meg mindig megvan de mar csak radiokent szolgal a garazsban. Pedig anno 88ban egy vagyon volt.

ladislaus 2008.10.09. 14:34:56

es amikor criss-cross -ra RAP-eltunk? apam!!!
Meg a csajok nedvesedtek DJ BOBO fele bulitol, mittudom en mi vot a neve, vmi "...dance"
Na meg a Rapulok bucsubuli 7-ben a BSben :)

biziclop 2008.10.09. 14:35:02

Enya vajon hogy maradhatott ki eddig?

ladislaus 2008.10.09. 14:36:04

"Penya 2008.10.09. 14:34:47
Jaj igen a kivansagmusor elott ules az ITT magnoval. Szigoruan olyannal ami a vagasi ferieknek is volt. Meg mindig megvan de mar csak radiokent szolgal a garazsban. Pedig anno 88ban egy vagyon volt. "

Becsbol behozott cucckent :D

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 14:36:28

Hát a magyar metálszcéna nagy öregjeinek a lassú számai? Pokolgép: Hol van a szó? Ossian: Éjféli lány? Még az Omen is produkált valami olvadósat, már nem emlékszem a címére.

És ami a legborzasztóbb: Moby Dick - Legyél jó! Az annyira gagyi volt, hogy true metálos létünkre elhagytuk a termet, ha felcsendült. :)

A Nothing Else Matterst meg egyszer elpengettük az anyák napi műsorban hallás után, mert azt hittük, azt énekli Hetfield, hogy Nothing Else, Mothers. :D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 14:36:35

Nektek köszönhetően kinn voltunk az INDEX főoldalon!

Köszönjük szépen!

Ezeket a zenéket ma hallgatni tessék!!! :))

2008.10.09. 14:36:46

Ácsi!
Rolling Stones - Angie? Az már kifejezetten a gyerekcsinálós kategóriába esik. Akit az alatt nem kaptál le, az veszett fejsze volt.

radorado 2008.10.09. 14:37:22

Nálunk a Don't let me down a Beatlestől volt az egyik első osztály-sláger, de az kicsit régebben volt, mint a ti "de rég volt" korszakotok.
Valamikor 68-72 között...

ladislaus 2008.10.09. 14:37:53

"A Nothing Else Matterst meg egyszer elpengettük az anyák napi műsorban hallás után, mert azt hittük, azt énekli Hetfield, hogy Nothing Else, Mothers. :D "

Itt rohogok hangosan, mert eloszor en sem tudtam mit jelent, aztan leforditottam a dalszoveget :D

Penya 2008.10.09. 14:37:54

Az eppen nem. Azt telejsen legalisan vettuk, epp multkor talaltam meg a jotallasi jegyet a keravillbol. A video ellenben becsi cucc volt, az is megvan maig, meg mukodik is csak mar megkopott szegeny.
De azok a becsi tripek hajajj, mentunk a skodaval. Olyan volt mint egy masik vilag. Sose felejtem el. Pedig mar jo 20 eve volt.

Walaki 2008.10.09. 14:38:12

Eagles - Hotel California??

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.10.09. 14:38:23

Kívánságműsor 2-től 5-ig
Vasárnap pedig B. Tóth László Pop Tari Top :-)
Nem most voltak.

2008.10.09. 14:38:53

A Nothing Else Matterst meg egyszer elpengettük az anyák napi műsorban hallás után, mert azt hittük, azt énekli Hetfield, hogy Nothing Else, Mothers. :D

Nálunk az a szám az "Elsie-nek nincs anyja" néven szerepel :D

La Pantera 2008.10.09. 14:39:07

Ramazotti - se bastasse una canzone, 1990

Zolika 2008.10.09. 14:39:12

valamelyik nap rátévedtem pár perc erejéig az egyik hazai zene-televízió adására....hát kövezzetek meg, de valahogy örülök, hogy nem most vagyok 13-15 éves suhanc:D
Amúgy a rengeteg felsorolt zenéből bármelyiket meghallgatom a mai napig is:)
Basszus a hajhúzás:D no, meg az első kézenfogásos "randi":D

Lacapapa 2008.10.09. 14:41:15

Penya nem nyilatkozom a vidi dobozokról,én Orion párti vagyok.Bár abban az időben egy vidi toronyért is mit nem adtam volna....
Menniyre irigyeltem azt az osztálytársamat aki 7.-ben összejött az egyik legjobb csajjal az osztályból.Kézenfogva sétáltak,bulikon lassuztak,smároltak...Én meg csak néztem,hogy na hogy is van ez...A nézés megmaradt..:-)
woodo igen király egy szám volt az is...
Azt hittük nagy királyság a csajok fenekét fogdosni szünetben.Aztán az egyiktől kaptam egy akkora pofont,hogy még most is cseng a fülem...Na kb innentől tiszetelem a nőket...

ladislaus 2008.10.09. 14:41:20

Penya,

es "miklosszombathely" vagy mi volt a magyar neve annak a kis varoskanak ahol az a hires supermarket volt??? Huuu de durvan izgalmas volt, meg a 90es evek elejen is, a "rendszervaltas" utan is :)

biziclop 2008.10.09. 14:41:34

Manhattan
Menyhart-Homonyik-Vikidal
Almodj kiralylany.

Jaaaaaj.

Klesk 2008.10.09. 14:42:38

Nekem az első rendes házibulim gimiben volt, a fő zenei csapásirány a Modern Talking első albuma. Hát én most is szívesen hallgatom, de azért arra ügyelek, hogy más ne hallja, mert a 'Ju mahart, ju maszol'-nál szerintem kevés cikibb van. Bár nekem sokat jelent.

Penya 2008.10.09. 14:42:40

Emlekeztek a lengyelpiacos hamis kazikra? TAKT meg omega meg ilyenek?:) Nekem mai napig van egy rakat, emlexem a pet shop boys kazin amit ott vettem a go westnek csak a fele volt rajta, az a "gepzenes" resz mar hianyzott :) Na meg a filmslagerek magyarul kazikon is voltak potencialis lassu zenek. NEM kibirom hogy most nem turom fel a szekrenytetejet kazik utan. :)

ladislaus 2008.10.09. 14:43:23

almaimban amerika visszainteget :D LOL :D

maiak azt sem tudjak mit jelent a hajhuzas...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 14:43:53

Nálunk nem hajhúzás, hanem HAJRÁF elvétel volt a divat. Jelentése = Tetszel

Penya 2008.10.09. 14:43:57

En Oberpullendorfra emlexem hogy oda mentunk. Alomdj kiranylany hajajj. Mai napig megvan eredetiben a kazi. Amugy ebreszto a cime. Az a baj igy fejbol most nemsok minden jut eszembe.

Eurydice 2008.10.09. 14:43:59

Penya 2008.10.09. 14:34:47

A számok teljesen összenőttek a kazikon, és ha most elővenném, tudnám, hogy az Eternal Flames után a Nothing's gonna change my love for you jön...
Másrészt a rocky-zás is befigyelt, de a fiúk nem nagyon rajongtak érte, miután a szülők beiratták őket az iskolai tánciskolába szalontáncokat tanulni.
Koszorúcska rulz!!!

ladislaus 2008.10.09. 14:44:35

Emanuelle :)
Mi volt az enekes neve?

Penya 2008.10.09. 14:45:00

Igen ez az osszenoves, hogy meg 15-20 ev mulva is tudom hogy mi mi utan jott. Ja igen es a topgun zeneje, take my berath away. Azis dijnyertes volt.

Walaki 2008.10.09. 14:45:22

ladislaus: Gergely Robi:-D

Penya 2008.10.09. 14:45:34

Gergely Robi kovette el az emanuellet. De azt sose birtam

fehso2 2008.10.09. 14:46:03

Hoppá v v j !
Igen, valami nagyon hiányzott, és az a Black: Wonderful Life !
Meg a Falco! Istenem, de kemény! Alig mertem felkérni a lányokat, pedig ők csak azt várták! Remegett a lábam, féltem, de nagyon izgalmas volt és nagyon jó.
Köszi!

Vajon manapság is lassúznak a kölkök, úgy, mint mi? Vannak még kézzel készített meghívók, vagy csak sms ? Nem tudom, még túl kicsi a fiam.

Klesk 2008.10.09. 14:47:58

Biztosan lassúznak ma is. Az emberek és az érzelmek nem változnak, csak a korok és a divatok. Nézd meg, ez a post is milyen szépen összehoz mindenkit kortól, nemtől függetlenül.

Zolika 2008.10.09. 14:47:58

az Emanuelle-ről hirtelen más villant be....

wombatka 2008.10.09. 14:49:00

úúú, nálam már a November rain az középiskoláskori nosztalgiákat idéz, de hogy utáltan én a Guns 'n' Roses-t mert akkor mindenki azt imádta. :))
Alphaville volt a tuti, meg az A-HA, jaj és a Sandra is ütött, és Falco is persze.
sőt asszem volt olyan általános iskolás buli, amin Szandira nyomtuk a bugit. :))

Penya 2008.10.09. 14:49:48

Hat nemtudom, szerintem ez a klasszikus dolog mar nem megy, anyam altalanos iskolai tanar, meg par eve van a nyugdijig, esetleg megkerdezhetem majd hogy mi a mostani szokas. Mert o aztan kepet kapott 1982 ota az osztalybulikrol, mert azota tanit. Epp multkor ment a radioba az almodj kiralylany, aztan eszebe is jutott hogy az akkoi osztalyaba minden csavo egy csaj korul legyeskedett mikor ez a szam ment :) anno 91 korul. Ja es emlexik valaki vogaek popparodiaira?:) Nomeg napoleon boulevard. Azonak is voltak beteg zeneik, bar en mindig is imadtam oket.

Lacapapa 2008.10.09. 14:50:09

Bad Boys Blue???
mondd valakinek valamit?
C.C. Catch???
Samanta Fox a Zenebutikban?Vagy a Sabrina???
hehe....:-)Hazamegyek '80-as éveket fogok hallgatni..:-)
Nekem Tecnotronic meg a már említett Dj BoBo lett hamis kazin.De még megvannak és szólnak...
A-Ha és Nena kitüzőm volt a köppenyemen...:-D

Walaki 2008.10.09. 14:51:47

Zoltán Erika, Kiki (1ső emelet) Exotic...

Penya 2008.10.09. 14:53:10

Dj bobo is kiralysag volt. Everybody meg ezek. Bad boys bluet is szerettem. Sabrinarol a boys ugrik be

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.10.09. 14:54:10

Húh vasárnap a zenebutik! Juhász Előd!
Micsoda érdekességek voltak. Nem beszélve a Egymillió Fontos Hangjegy :-)

Klesk 2008.10.09. 14:54:21

Én ezeket az előadókat (CCCatch, Modern Talking, Sandra stb) ma is hallgatom elég gyakran itt a munkahelyen. Általában mindenki fájdalmas arcot vág hozzá, amit megértek, mert tényleg néha kicsit fájdalmasak, de csodálatos emlékeket jelentenek. Milyen jó volt fiatalnak lenni! Életem legszebb 4 éve a gimnázium volt, bár ezt akkor még nem tudtam. Talán jobban becsültem volna minden napot.

biziclop 2008.10.09. 14:56:24

Samantha Fox-ban az volt a jo, hogy volt belole strip poker jatek C64-en. Mivel pokerezni nem tudtunk, kenytelenek voltunk megtanulni, hogyan lehet kepfile-okat beolvasni lemezrol es megjeleniteni, es hetek hosszu kuzdelme utan vegre megpillanthattuk a 160x100 pixeles, 16 szinben pompazo, hihetetlen elethu felmeztelen "fotokat", amik nyilvan nem rola keszultek, de mivel a feje kb. 10 pixel volt osszesen, es amugy se a fejet nezte senki, ez nem szamitott.

simba 2008.10.09. 14:57:04

Affenébe meg kellen' szervezni a 20. éves osztálytalálkozót. (eddig nem volt) Most megnézni, hogy tényleg jó nő még a Kati vagy lenyúzta a kor, a két gyerek és a válása(i)? Esetleg a Noémi kikupálódott? És a legmenőbb/vagányabb Laci fiú pedig az árufeltöltő szakmunkásig jutott?

Valaki szervezze meeeeeg! :-)

g 2008.10.09. 14:57:06

kálji minog (a 3 szezonnal ezelőtti): ásudbiszóláki. és az ábrándos szemű dzsészon donovannal énekelt eszpessöli for jú. azok a klipek!!!

és igen, lambadaszoknya, csősapka, fiúkon meg az első metálos pólók, amikor visszajöttek ötödikben a nyári szünetről. meg voltunk lőve, h most akkor kik ezek és mi történt velük 2 hónap alatt.

Penya 2008.10.09. 14:59:06

He a Jason Donovan epp valamelyik nap jutott eszembe aztan utananeztem, hat ois oreg es kiegett mar meg voltak drogproblemai is. Azt kell hogy mondjam tipukus.

biziclop 2008.10.09. 15:00:02

Bronski Beat - Smalltown boy volt meg egy vicces valasztas, termeszetesen a szoveget nem ertette senki, mindenki teljes atelessel lassuzott a nyolcvanas evek elso nagy homokosindulojara. :)

Egye fene, bedobom a turboragot (lanyoknak donaldrago) is.

Szabi 2008.10.09. 15:00:32

Ne feledkezzünk a Depeche Mode Question of lust vagy a Somebody című remekművéről!
www.youtube.com/watch?v=SI8DljUEPtw
www.youtube.com/watch?v=mOocQUxZff0


Illetve a Shakespear's Sister Stay dala is „összehozós” volt!.
Mind a mai napig futkos az ember hátán a hideg a mélyhangú hölgy belépésekor
www.youtube.com/watch?v=5pC3VJA_CB8

KopaszMercis 2008.10.09. 15:00:47

Bazzzmeg nalunk is november rain volt az alap... NAGYON NAGYON NAGYON JO POSZT kopaszmercis csilaggal kituntetve...

azok a regi altalanos iskolas allofaszu lassuzasok.. o je :)

2008.10.09. 15:03:04

1. Nekállok válogatáscédét írni a fentiekből a kocsiba, köszönöm a brainstormot :)

2. Ezt viszont mindenkinek ajánlom, olyan AHA paródia, amitől elsőre bepisiltem, annyira röhögtem: www.youtube.com/watch?v=8HE9OQ4FnkQ

Libido 2008.10.09. 15:03:53

A táborok megérnének egy külön post-ot.
Egy hetes tábor, te már első nap kinézted a lányt. "Hm, majd holnap megpróbálok közelebb kerülni" - gondoltad, de már az utolsó este volt, ahol a tábortűz körül szólt a 'Guantanamera', de még mindig uott tartottál, ahol a legelső nap. És ha mákod volt, talán váltottál vele 1-2 szót, mielőtt másnap felültetek a buszokra és soha többet nem láttad ... oh :)

fehso2 2008.10.09. 15:04:21

"Bad Boys Blue???
mondd valakinek valamit?
C.C. Catch???
Samanta Fox a Zenebutikban?Vagy a Sabrina???"

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Megyek haza, és ásom elő a kazikat!!!
Az se volt semmi, amikor a bulik előtt órákig állítgattuk a kazikat, hogy betéve a szalag jó helyen legyen!

Életem egyik csúcspontja az volt, amikor egy táborban felkértem az áhított lányt lassúzni. Utána már befogadtak a 2 évvel idősebb nyolcadikosok, mondván, hogy férfi vagyok!
Nagyon komoly volt, felért egy űrutazással! Úgy éreztem, mindent elértem az életben.

KopaszMercis 2008.10.09. 15:05:02

Igen amugy a window change is mekkora volt... a bazdmeg nagggyon uber ez a poszt

leborulok a posztolo nagysaga elott :)

KopaszMercis 2008.10.09. 15:05:38

Jah es ugy vette fel az ember a kivansag musorbol...
Meg masolta at cd-rol kazira.. mekkora flash volt az. Jezusom

Penya 2008.10.09. 15:06:57

Ah ez az aha parodia kurvajo!
Esetleg meg akit nem elmitettunk eddig:
Nik Kersaw pl a riddle.

arctic 2008.10.09. 15:07:42

ladislaus 2008.10.09. 14:34:56
es amikor criss-cross -ra RAP-eltunk? apam!!!
Meg a csajok nedvesedtek DJ BOBO fele bulitol, mittudom en mi vot a neve, vmi "...dance"
Na meg a Rapulok bucsubuli 7-ben a BSben :)

Total Dance volt az esemény neve...jajj, de szép idők. még akkoriban (most a 90es évek elejére gondolok) édesanyám rendszeresen vette a bravokat. akkor még sokkal jobb volt mint ma. Meg volt vagy 4 évadnyi belőle
Na és a zenék amik itt a posztban vannak...könnybe lábadt a szemem
Bár a nothing else mother-nél kicsit felröhögtem

Klesk 2008.10.09. 15:07:49

Nekem a katonaság alatt az összes gimis kazettámat ellopták. Aztán sok év elvonás után mostanában fájlcserélgetőkről cd minőségben le lehetett tölteni. Nem reklám, de tényleg hihetetlenmód örültem neki!

nudli 2008.10.09. 15:08:05

Piramis: Szállj fel magasra :))))

KopaszMercis 2008.10.09. 15:08:30

Total dance..
Azt a reszet utaltam mar nagyon.. beksztritbojz meg ezektol mar hanytam.. akkor mar pank voltam.

KopaszMercis 2008.10.09. 15:09:02

Szerelem Szeksz Gyengedseg

belem tort a virsli micsinaljak? :)

Lobster1978 2008.10.09. 15:10:42

Szigorúan osztálybuli, szigorúan INTERNATIONAL kétkazettás(!) magnóból agyonhallgatott és többször másolt zúgós kazikkal...
Lassúzásról még szó nem volt, se sötétben se világosban, gyakorlatilag a körtánc volt a legintimebb közösségi esemény. No meg persze azok a játékok amiket előtte játszottunk (játszottunk bulin!!!) ahol általában fiú-lány párokban kellett lenni. Közös virsli megevése csak szájjal, lánycipelős verseny fiúknak...stb. Jah és NKOTB Step by step! :D

ladislaus 2008.10.09. 15:12:11

Sz.Sz.Gy. 13.oldal! Enek ora alatt olvastuk es rohogtunk :)
Asztal sarka, fagyasztott virsli... stb Lehetek-e terhes? :D LOL!!!!
Es az a kejenc doktor aki valaszolt! Emlekesztek a fenykepere? :D

Eurydice 2008.10.09. 15:12:19

A Szandit nem is mondtam, pedig nálunk csajok között milyen menő volt - bár Csillával meg is beszéltük, hogy a Szinetár Dóra jobb, mert ez a Szandi folyton csak a szerelemről énekel - pedig aztán az kellett nekünk - Szerelmes szívek...:)

Btw - Szinetár Dóra
www.youtube.com/watch?v=iyzAXgAlvAI

Nekem még megvolt a kazettája, amiben még a dalszöveg is benne volt, de folyton kiszedtem a kazitokból (igen sokat énekeltem), és elhagytam jártamban-keltemben, apám ezt megelégelte, hogy ő hozogatja utánam és nevelési jelleggel levágta a szerinte felesleges részeket. És eltette!!!
Wáááá
És nem adta vissza soha többet, pedig azóta eltelt 15-16 év!!

ladislaus 2008.10.09. 15:14:25

Ha vkinek van ideje kedve akkor szedje itt ossze a dalokat es egy listat csinaljon belole es tegye ide pls.
Mindenki szepen megszerezheti es csinalhat egy jo kis bestof -ot :D

ladislaus 2008.10.09. 15:15:59

mindenki szerelmes volt a 13 eves Szineter Doraba!!! Voltunk vagy 6-osak??? Kesz ez a poszt!
Ilyen kellene mindig az index cimlapra!!!

KopaszMercis 2008.10.09. 15:16:09

Nekem ezek a szamok amikrol itt beszelunk majdnem mind megvannak mp3-ban itt a gepen vhova fel lehetne oket tolteni igy 100 megas zip-ekbe mondjuk vmi mediafire-re vagy ilyesmire

KopaszMercis 2008.10.09. 15:18:00

Mondjuk nekem az egy eleten at tarto zenei orgazmusot a 94-95-os neopank robbanas okozta es okozza a mai napig :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 15:18:05

A dance korszakról külön posztot fogunk írni....jön majd az öreg Scatman, DJ Bobo, Mr President és barátaik :)))

Micsoda évek....

Penya 2008.10.09. 15:18:17

Jaj a szinetar dora meg a szandi. De a szietar csak siman dora neven futott emlekeim szerint. Szandinak meg jo csocsei voltak de remes hangja.

ladislaus 2008.10.09. 15:19:05

akkor hajra! ftp is jo es lerantani...
bar javareszt megvan otthon nekem is...

KopaszMercis 2008.10.09. 15:20:25

nekem egeszen pofas feltoltesem van ha vkinek van ftp-je oda siman feltolom azokat amiket itt emlegettunk

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 15:20:58

Mr. Big: Wild World? Lálálálá...! :)

ladislaus 2008.10.09. 15:21:36

"A dance korszakról külön posztot fogunk írni....jön majd az öreg Scatman, DJ Bobo, Mr President és barátaik :)))
Micsoda évek.... "

Haddaway!!! 2unlimited!!! Es a poszterek a szobakban a falon, szekrenyen, meg ajton? meg a polokon? Meg a fekete "froccskolt" polok, amik olyan apro fekete pottyokkel volt tele, a feher polo, es Chicago bulls, LA Lakers, 7UP...stb? De meno cucc volt az!!! :D

Ha gondolod segitek ilyen temakat keresni, gyujteni anyagot... brainstorming? :D

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 15:23:08

Kutattam az emlékeim között, és rájöttem, hogy életem első lassúzása Püsök Jutkával esett meg Szandi Egy nápolyi című számára. :) Milyen égő már!

"Egy nápolyi,pár szem cukor
Lapult zsebében egész úton.
Egy nápolyi,pár szem cukor
Enyém volt minden,tudom,tudom." :D

Nem tudja valaki, mi lett Püsök Jutkával?

Penya 2008.10.09. 15:23:32

Jaj a frocskolt polok! Fido didos! Meg a kosarcsapatos bezbolsapik! Neked hany varrasos volt?:) Meg aztan keptn dzsekk rednex scatman scooter markoh stb hajajj

izi_dora (törölt) 2008.10.09. 15:24:25

Nagyon király poszt!
A legnagyobb klasszik szerintem lemaradt a listáról: U2 - One az Achtung Baby-ről, ami '91-ben jelent meg!!!

a 90-es évek elejéről egy simulós a hosszú hajúaktól: Extreme - More Than Words

Nem annyira buliban lassúzós, de a 80-as években gigamega volt szerintem:
Sam Brown - Stop
itt a klip:
www.youtube.com/watch?v=muDZD3wgoHI

Penya 2008.10.09. 15:24:38

Azt nem tudom, de az a kazi nekem kek agfa ferrocoloron volt meg. az a szandi. De sose szerettem :) Emlexem a szamra is, fulserto volt.

2008.10.09. 15:26:08

Baszkikáim, most jutott eszembe az überkedvencem, amit most azonnal meg is halgattam ezerrel:

Rod Stewart - Every beat of my heart - www.youtube.com/watch?v=a6sNsI3NqQM

Máig bármikor meghallgatom, és tánchoz sem volt utolsó, bár a skót dudás rész inkább amolyan egymásra-mosolygós terület volt, de ezt jó stratégiával sokáig lehetett vinni ;)

Klesk 2008.10.09. 15:26:22

Lemúr Miki: Hát az iwiw-en csak egy Püsök Judit van fent, talán ő a te embered.

Walaki 2008.10.09. 15:27:31

Lemúr Miki · lemurmiki.wordpress.com
iwiw-en nézd meg!!!

KopaszMercis 2008.10.09. 15:28:10

A dance-bol nekem meg a scatman volt amit tenyleg szerettem.. meg van egy ket szam amit szivesen meghallgatok igy utolag, de akkor (es most is vissza gondolva) 96-97-es "sotet kozepkorra" amikor rock zene sehol nem volt.. hat attol behanytam.. 98-ban utana egy kicsit vegul megvaltozott ez a szirupos szarfos, eminem meg offspring meg utana limp bizkit

2008.10.09. 15:29:39

KopaszMercis, RonJeremy-e vagy másnikken? :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 15:29:40

Izi Dora!
Stop...húú szeretjük...erről Nosferato barátom tudna mesélni...én csak annyit, hogy Sam Brown a Pink Floyd vokalistája is volt 87-95 között, pluszkézcsókot érdemelve ki tőlem emiatt!!

Amúgy nem volt célom 30-as listát csinálni (azt tegnap este txt-ben megcsináltam). Pont az a lényeg, hogy nekem ez a TOP5 emlék...Nektek más..és nagyon jó, ha vannak metszetek! ÉS jó hogy nosztalgiázunk!

Extreme More than worlds:))) A zenekarunkkal játszottuk most nemrég, az énekes felesége azt szerette volna, ha szülése alatt az megy (a mi előadásunkban)! :))

Karcolt lendület 2008.10.09. 15:29:52

Libido:
Igen, ez az egész táborban tervezgetem, hogy odamegyek, aztán mégsem elég ismerős. :-))

Manyizga (törölt) 2008.10.09. 15:29:55

@Klesk: "Életem legszebb 4 éve a gimnázium volt, bár ezt akkor még nem tudtam."

Egyetértek. Sóhaj... :)

Klesk 2008.10.09. 15:30:38

Nem tudom, biztos annak idején anyámék is olyan csodálkozva hallgatták a hülyeségeinket, mint én most a Tokyo Hotel-t. Valahogy ezt megnézve kicsúszik a számon, hogy 'Hát ezek a mai fiatalok...'. Akkor most én öreg vagyok?

Walaki 2008.10.09. 15:31:59

Nálunk anno az első Pokolgép-kazil dobta le az ősöknél az ékszíjat: "Képes voltál ezért pénzt kiadni?"

Áfonya 2008.10.09. 15:32:14

Az én emlékeimben valami olyasmi él, mintha egy házibuliban (ahol egyébként max. 11-ig maradhattam) a "Gyöngyhajú lányra" lassúztam és csókolóztam életemben először az osztály legjobb képű pasijával - aki mint később megtudtam a haverjaival fogadott hogy meg meri-e tenni....... :)))

ludmilla 2008.10.09. 15:32:35

szerelem első vérig :-)

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 15:32:39

Püsök Jutkát már ezerszer kerestem a neten, de eltűnt. :) Biztos nevet változtatott (rosszabb esetben nemet).

Hát Bryan Adamstől a Robin Hood betétdal? (Everthing I Do) I Do It For You! :)

Eurydice 2008.10.09. 15:33:14

www.youtube.com/watch?v=hNzguQHOyLk&feature=related

Da-da-dadogok:) És három Szandi kazink is eredeti volt, csak egy volt másolt. Szerintem ha most hallgatnám őket, tudnám a szöveget.

ladislaus 2008.10.09. 15:33:29

Penya!
akkoriban jottek be a budmil taskak, meg az invictac! huuu basszus mer a 90es evek kozepen is 4ezer volt egy olyan taska! beszaras milyen kiraly volt a budmil melykek LA lakers-es taskam! Imadta mindenki :D
Meg Adidas 3stripes fekete kapucnis pulcsi! mind a mai napig megvan!!! meg Adidas equipment taska, meg zseletalpas reebok cipo? soroljam meg? :D

Klesk 2008.10.09. 15:33:29

Pedig cimborám édesapja lelkesen énekelte nekünk a 'Metál-metál-totális metált'. Hát néztünk is, hogy ezt meg mi lelte?

Mennydörgés 2008.10.09. 15:33:59

Azért a balatoni táborok tinidiszkói voltak igazán frankók. Amikor ötödikes létemre felkért egy nyolcadikos lány...na az volt ám a menő cucc. Aztán másnap vizipisztollyal locsolhattam a hátát a melegben:D:D

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 15:34:43

"Extreme More than worlds:))) A zenekarunkkal játszottuk most nemrég, az énekes felesége azt szerette volna, ha szülése alatt az megy (a mi előadásunkban)! :))"

Élőben? :) Ha lehunyom a szemem, már látom is! Három lóhajú blazírt fejjel penget a szülőszobában, míg az orvos üvölt, hogy "nyomd, nyomd"!

Nagykevély 2008.10.09. 15:34:50

Úristen de szar volt kamasznak lenni....én legalábbis utáltam. Ahogy a fent felsorolt számok 90 %.-át.

Klesk 2008.10.09. 15:36:38

Hát a ruháimból már szinte semmi nincs meg. Nike edzőcipő dzsekianyagból, kiköpött mint a Terminator-ban Kyle Reese-nek, Ritt farmer (Casucci soha nem kellett, még mit nem), nadrág begyűrve a nike zokniba, szegecses öv,csuklóvédők, ésatöbbi. Akkor menő volt...

Walaki 2008.10.09. 15:36:38

Nagykevély:
Hát igen, van aki lagzilajcsin nevelkedett:-P

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 15:36:51

Klesk 2008.10.09. 14:54:21 - "Milyen jó volt fiatalnak lenni! Életem legszebb 4 éve a gimnázium volt, bár ezt akkor még nem tudtam. Talán jobban becsültem volna minden napot."

Ez jól esett, köszi :D

biziclop 2008.10.09. 15:00:02 - a Bronski Beat tényleg meleghimnusz, de ha egyszer KURVA JÓ, nem lehetett mit csinálni. Tavasszal épp zenélgettem, aztán véletlenül írtam egy feldolgozást, mert annyira odavaló volt (nosferato.funky.hu/zenek/vazlat-44/)

KopaszMercis: ez a feltöltés nem szép dolog a zeneipar szempontjából, de hasznos és hálás lehet a miénkből (bár nekem is megvan az összes, de CD táskákban szerte-széjjel). A Rapidshare jó választás lehet mindenkinek!

A Püsök Judit iwiwen kikeresésen sírva röhögök. Kikerestem. Sajnos már házas, de ÍRTAM NEKI. Bocs, Miki.

biziclop 2008.10.09. 15:37:13

"belem tort a virsli micsinaljak? :) "

A fagyasztott virsli alap. Meg a komuvesseged, akinek ki kellett glettelnie egy lyukat a falban...

"Te is nyukicces vagy?"

ludmilla 2008.10.09. 15:37:13

Nagykevély

rossz suliba jártál... :-)

Walaki 2008.10.09. 15:37:24

Nagykevély: Hát igen, van aki lagzilajcsin nevelkedett:-DDD

Penya 2008.10.09. 15:37:51

Ja ige na budmil taskak. Enis akartam de nekem sose lett:( De aztan lett helyette adidas! Ha! :) Meg a Hawks szetszedheto kabatok. Meg ja mindenfele legtalpas meg VILAGITOS cipo. Rendesen leddel, elemmel.

Nagykevély 2008.10.09. 15:39:29

Nem. Bunyós Pityun.

Al Saïd 2008.10.09. 15:39:29

Két dolog:

1.)
Több olyan áltis buli volt, ami persze fedőnéven futott, farsang, papírgyűjtésversenygyőztes-ünneplés stb. (tanítás után hazamenés, buli 6-7-kor kezdés, addig iszonyat tipródás, hogy visszamenjünk-e egyáltalán, ottlenni is, távolmaradni is ciki...; rosszabb esetben másnap is tanítás), szóval több olyan is volt amire nem mentem el, mert (jó érzékkel) előre sejthető volt, hogy biztos lesz lassúzás, és ott fogok ülni a zöld fémvázas, faszéken, az ablak alatt, és úgyse merek majd senkit felkérni, és az milyen ciki, és majd más fog táncolni Vele.
S aztán mivel nem mentem el, azon nyöszörögtem, hogy milyen ciki és béna, hogy nem mentem el, és nem láttam (milyen jó/a rohadt életbe), ki kivel táncizott, milyen szerencsétlen senki, egy senki, egy senkisenki vagyok, "minek élek", holnap suli, nincs barátnő - miért is lenne, hiszen egy senki vagyok. És akkor egy "szomorkás" szám, pl. Genesis: "Hold on My Heart" (persze a szövegek nem értettem...)
www.youtube.com/watch?v=I6kzACspJ5g&feature=related

2.)
Hatodikban(!) a soproni Lővér kempingben este a fa bungalókból elfojtott vinnyogások és suttogások közepette, suhanó-csattogó léptekkel lopódzva ki-be rohangálva az volt a jelszó - mondom, hatodikban -, hogy "ne félj, kefélj!"...
Mein Gott, hol voltunk(voltam) mi még ettől! De legalább rímelt, és a lányok biztos azt mondták, hogy hülyék vagyunk.
De a házak közt cirkáló B. Gabi apukája és az idős ofőcsaj nem kapott el...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 15:40:06

Bryan Adam - (Everthing I Do) I Do It For You! A zárójel alkalmazását a címben köszönöm! Néhány házibuliban csak a "Filmságerek magyarul" változat volt meg, azon így hangzott:

"Suttognak a fááák, zúúúg a széél" + "ne szééégyeld, ha együtt lááát a nap / mert téééged az éégtől kaptalak" :-))) Váá :D

ludmilla 2008.10.09. 15:40:46

Engem sosem kértek fel a fiúk, mert már hetedikese koromban 1,78 voltam :-)

zapa 2008.10.09. 15:41:13

Ez jó poszt! Mostanában megint adják nagy kedvencem, szerelmem, Extreme More than words c. számát, nem tudtam eldönteni melyik fiú tetszik jobban, inkább mindkettőt imádtam. Meg az első RHCP album...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 15:41:19

Mindenkitől elnézést kérek, hogy kihagytam a Everthing I Do, I Do It For You c. számot Bryan Adamstől....elsüllyedek szégyenemben....:))

Walaki 2008.10.09. 15:41:42

ludmilla:
mit nem adtam volna egy fejjel magasabb bnőért akkoriban... fejmagasságban lévő melekel:-DDD

Penya 2008.10.09. 15:42:39

Jaj nekunk megvan az osszes ilyen filmslagerek kazi, anyam nagy kedvencei voltak. Mindegyiken remes forditasok voltak, meg remes emberek enekeltek.

Walaki 2008.10.09. 15:43:01

+k
najó mék aludni....

Eurydice 2008.10.09. 15:43:07

Volt világítós cipőm, de hamar kimerült az egyikben az elem... és be voltam szarva, hogy bárki tud követni a sötétben.
És nálunk a faluban csak dubmil (haha) táskát lehetett venni meg ADLDAS nadrágot.
Boldog kilencvenes évek eleje...

Másrészt a Kamaszodó Kamaszadó befigyel - a vörös hajú Kovács Robi és a többiek

zapa 2008.10.09. 15:45:21

A West-end udvarban lehetett zenekaros pólókat kapni, meg nyakláncokat , nekem békejeles volt.

Lacapapa 2008.10.09. 15:45:22

Budmil táska az semmi volt...A Benetton batyu a valutásboltból...Az igen..:-)Nekem annyi schillingem meg márkám nem volt,de SA-X-es TDK kazit azért vellem.A haver meg lenyúlta,mikor odaadtam neki,hogy vegyen fel rá zenét.Leila-K,Giovanotti,Public Enemy....
Gazeboo:I like Shopin...A kívánságműsorban úgy fordították,hogy szeretem Shopin-t..:-)
A dance-korszak brainstorming-jához csatlakoznék én is...Mennyi jó zene volt akkor is...:-)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.09. 15:45:51

Szóval akkor legyen majd Filmslágerek magyarul cikk...LESZ!

biziclop 2008.10.09. 15:45:54

Penya: Apropo, Hawks szetszedheto kabatok. Egy idoben annyira elterjedtek Budapesten, hogy versenyeztunk: kabatspotting csapatokat alakitottunk, az egyik csapatnak a Hawks dzsekiket kellett szamolni, a masiknak a Tigerseket, es nagyon komolyan vettuk a dolgot. A Hawks nyert vegul.

ludmilla 2008.10.09. 15:46:00

Wataki

Akkor ciki lett volna... :-) Hogy átértékelődik minden az idővel... :-)

Am580 2008.10.09. 15:46:43

áááááááááá minden számra emlékszem, nagyon jó kis lassúzós számok, de az én kedvencen mégis
Chris de Burgh - Lady in red
www.youtube.com/watch?v=smYKNQDCRec&feature=related

ladislaus 2008.10.09. 15:46:53

huuu nekem sosem volt Hawks dzekim, de volt olyan bevarrt "pufi" kabat hasitott bor (utanzat) vallal! De meno volt!!! :)
Mindig adidas equipment taskat akartam zoldet vagy keket. De ezek a bolodnok nem csinalnak mar! Azok meg most is jol birjak tuti! fekete castag cipzar :D

tutu70 2008.10.09. 15:47:23

Scorpions I'm still loving you, '86 Kőszeg, osztálykirándulás.. nagymellű osztálytársnőm remegve felkérve. Hú az volt aztán a szexuális élmény. Máig bizserget .

Walaki 2008.10.09. 15:47:25

hát igen.... azóta huszoniksz év eltelt....

zapa 2008.10.09. 15:47:35

eurydice: pár hete láttam Kovács Robit a teszkóban, akkorát vigyorogtam rá, jó három perceset, szerintem azóta is gondolja, nem vagyok ép. Volt benne a vagány gitáros göndörhajú srác, nulla hanggal, tetszett nagyon.

2008.10.09. 15:48:03

Izé... UNDER THE BRIDGE kimaradt ?!?

simba 2008.10.09. 15:49:06

Shopin az ugye Chopin

ludmilla 2008.10.09. 15:49:26

Walaki

ne haragudj, "wataki"-zlek folyamatosan, fáradt már a szemem... :-)

Komoly válltömése senkinek nem volt rajtam kívúl?

altobelli 2008.10.09. 15:49:27

Én farsangon megnyertem tombolán a fődíjat, egy üres TDK kazettát, azon 11-szer szerepelt a Wonderful life. A házibulimat pedig egy órával előbbre mondtam Lindának, a legszebb lánynak.

Al Saïd 2008.10.09. 15:49:44

off[Kovács Robival forgattunk tavaly a Tiszán, idén a Hernádon. "Főtér"]on

zapa 2008.10.09. 15:49:47

Dehogy maradt ki az Under the bridge... lassítva, léptetve néztük a videón hogy fut lobogó hajjal a szélben...wááááááááá

Walaki 2008.10.09. 15:50:48

ludmilla
Rá se ránts, én is mellégépelek folyton....
nekem volt válltöméses zakóm....14 évesen, az amúgy is vízszintes vállamra:-)))

lolliPOPshoes · http://lollipopshoes.freeblog.hu/ 2008.10.09. 15:51:23

Íme néhány muzsika azokból a babazsúros időkből, amikor még az ndk-s penfrendünkre gondolva könnyesre sírtuk a párnánk...

lollipopshoes.freeblog.hu/archives/2008/02/13/Retro_Rap_/

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 15:51:30

Az Under the Bridge-et be akartam írni, csak kiment a fejemből. :)

Emlékszem, az egyik osztálytársnőm tánc közben úgy dúdolta a refrént, hogy "Under the bridge sometimes...". Csendben rázkódott a vállam a röhögéstől, azt hitte, sírok.

A nevét nem írom le, mert még valaki megkeresi iwiwen. :)

biziclop 2008.10.09. 15:51:44

Hatszinu toll es kifordithato dzseki.

ladislaus 2008.10.09. 15:52:59

"Másrészt a Kamaszodó Kamaszadó befigyel - a vörös hajú Kovács Robi és a többiek"

Nem tudom a csaj nevet de egyikbe szerelmes voltam TVn keresztul :)
Nora? asszem... most is vmi musort vezet, vezetett... :D

Klesk 2008.10.09. 15:53:21

Na igen, a gimis osztálykirándulások. Soha nem iszom szeszt, de akkor minden kiránduláson testületileg leittuk magunkat. Mindig csajozási szándékkal mentünk kirándulni, aztán mindig csodálkoztunk, hogy részegen senkinek nem kellettünk. De azért mi elég jól éreztük magunkat. Elmesélni nem lehet ezeket, mind örök élmény. Az ember melengeti magában a sok emléket, sohasem felejti. Sajnálja, hogy nincsenek fotók, filmek. Ebből a szempontból jobb a mai fiataloknak a kamerás mobilokkal.

2008.10.09. 15:54:08

Plusz egy alapszám: Bikini - Ha volna még időm

Walaki 2008.10.09. 15:54:29

jobb, hogy anno nem voltak marokfényképezők... sok lebukás lett volna....

ludmilla 2008.10.09. 15:54:34

Nekem ideális volt, hogy fel kellett tűrni az ujját, mert nekem egy kabát ujja sem ért a csuklómig :-) Sőt volt otthon varrt zakóm is. Hihetetlen, miben kimentünk az utcára.

Neonrózsaszín cipőfűző....

tutu70 2008.10.09. 15:54:38

meg puma pelé rio csukát. Emlékeztzek? Adidas trx
kasuga walkman , Depeche mode korszak? akkori csajom remegett Martin Gore-ért. Máig röhögök a gyermeteg Bravo cikken ami azt írta, hogy Bár Gore tudja hogy homoszexuális hajlamai vannak, de szeretne kigyógyulni belőle. A csajom sírt a boldogságtól. Valahogy nem gondoltam, hogy tényleg konkurenciát jelenthet..

Amphiprion ocellaris 2008.10.09. 15:54:46

Bátrabbak lassúzás közben kezet lassan derékról lány feneke felé csúsztató, óvatosan haladó, kitapasztaló, hogy lány mennyit engedő.
Tánc végén nagyon béna "köszönöm" mondó.
Következő tanítási napon lánnyal folyosón összefutó, zavarban levést haverokkal röhögcséléssel elfedő, lány barátnőkkel suttogó, reménykedő, hogy rólunk.

izi_dora (törölt) 2008.10.09. 15:54:51

jujj, mik jutottak eszembe!
:-))
BROS - Cat among the pigeons

DM - Little 15 ééés Somebody (jó öreg Martin Gore az érzelgős nótáival)

ludmilla 2008.10.09. 15:56:10

izi_dóra

óriási vagy! BROS! igenigenigen!

Eurydice 2008.10.09. 15:56:40

ludmilla 2008.10.09. 15:49:26

dehogynem válltömés befigyel - utáltam

meg a hat-varrásos bézbólsapka, (az A-ét el is törtem, jött is anyukája hogy micsoda ki ribanc vagyok) - frufruőrület, hogy ki hogyan szárítja be a sapka simlije alá
háromkívánság - csekkoljátok csak a youtubeot Dévényi bácsi kemény
továbbá a szerelmem
Májköl Nájt és Kitt a Nájtrájderből
meg a Friderikusz

Lacapapa 2008.10.09. 15:56:52

Igen Chopin akart lenni...bocsesz....

Al Saïd 2008.10.09. 15:57:29

BROS-t a csajok szerették...

(Film: BMX-banditák?)

Walaki 2008.10.09. 15:58:08

E.T.?
Máig imádpm Drew-t!

ludmilla 2008.10.09. 15:58:43

Eurydice

Frufru :-) A frufrumat minden nap mostam, a többi részét nem :-)
Atyaúristen.... :-)

Walaki 2008.10.09. 15:59:10

Milli Vanilli? Hm?

lolliPOPshoes · http://lollipopshoes.freeblog.hu/ 2008.10.09. 15:59:10

Sandra - Loreen, Falco - Jeanny

Al Saïd 2008.10.09. 15:59:26

Morten Harket (AHA)-matrica a törifüzet borítóján.
Vagy a technikáén?...

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 15:59:42

Bikini - Adj helyet magad mellett!

"Kínomban a színpadon,
Fejem a lábam közt, ülök a nyakamon
Homokkal teli a szám,
Szép vagyok, mosolygok rám." :D

ludmilla 2008.10.09. 16:00:20

Még hogy ide nem jutottak el a romlott nyugat zenéi... :-)

Walaki 2008.10.09. 16:00:28

Jacko?
Meg a Dontvöribíhepi?

Klesk 2008.10.09. 16:01:14

Érdekes, akkoriban (85-86) még igazán divatosak voltak a házibulik. Valahogy a nagyüzemi vendéglátás beindulásával (videódiszkó) ezek elmaradtak. Pedig kár, jó társaságok jöttek össze. A drogról meg azt se tudtuk, mi az.

ludmilla 2008.10.09. 16:01:14

Az én angol füzetemre Rick Astley (így írják?) szöveg volt felírva!

ludmilla 2008.10.09. 16:01:58

Whenever you need somebody...

és mi votl a másik slágere?

Lacapapa 2008.10.09. 16:02:03

Nekem L.A Kings-es dzsekim volt,ami az első mosás után terepmintás-szürke lett.Vittem vissza a boltba,ott meg visszaadták a nagykerárat,mondván nem cserélnek....FOGYASZTÓVÉDELMET 1992-be!!!:-)Első nagy pluszmunkám jutalmából vettem....De utána még menőbb lett,mert olyan összevisszamintás dzsekije senkinek sem volt a városban...:-D

Walaki 2008.10.09. 16:02:23

Klesk:
De a hubit ismertük:-D

ladislaus 2008.10.09. 16:03:19

nekem a kozepiskolas korszak meroben komolyabb, marmint berugas meg meccsrejaras, elotte 1-2 sorozes meg stb... szigoruan 18 ev alatt mar ittunk kishazankban nyilvanosan!!! :D bezzeg itt kulhonban meg 21 sot 23 alatt bizonyos helyekre be sem engedik a nepet! :D

Na meg osztalykirandulas... volt egy lany aki sirt mert belem is szerelmes volt 6ban meg egy 8-os sracba is es nem tudott donteni. aztan padlot fogott... O kimaradt eletembol. Sokak szerint nem baj :) Nem tudom megitelni ezt.

ludmilla 2008.10.09. 16:03:42

Cliff Richards???

Al Saïd 2008.10.09. 16:04:52

Rick Astley - Never Gonna Give You Up
www.youtube.com/watch?v=Yu_moia-oVI

(Mondjuk én sosem szetrettem, de ez a legkevesebb)

Penya 2008.10.09. 16:05:34

Nekem most ugyanennek a bikini szamnak a vogas verzioja ugrott be.
Fogakkal teli a szam, ha kivered akkor mosolygok rad.

ludmilla 2008.10.09. 16:05:40

Al Said

KÖSZI!!!

Walaki 2008.10.09. 16:05:49

Tanita Tikaram?
Neneh Cerry?

Eurydice 2008.10.09. 16:06:03

Al Saïd 2008.10.09. 16:04:52

anyám, a farmering! ezt a kappanhangot!

ladislaus 2008.10.09. 16:06:18

Al Saïd 2008.10.09. 15:57:29
Film: BMX-banditák

ALAP!!! ATYAVILAG!!! ERRE MA RAKERESEK TUTI!!! IMADTAM!!! KOSZI A TIPPET!!!

izi_dora (törölt) 2008.10.09. 16:06:30

na akkor egy kis popocska:
Jason Donovan és Kylie Minogue - Especially 4 You (ha már volt, bocs!)
vagy Kylie tears On My Pillow
Kis kedvencem: Shakespeare's Sister Stay vagy Hello

És az überciki magyar: MOMO???!!! (Zöld versenybringa)

Plíz, legyen "utált számok listája is"
amiket ezerrel nyomtak, és nem bírtuk elviselni
nekem ilyen volt Alanah Myles - Black Velvet, Bon Jovitól egy pár, vagy a már említett Meat Loaf negyedórás szerelmi vergődései

ludmilla 2008.10.09. 16:06:47

Kylie Minogue és KI???-Especially for you

ludmilla 2008.10.09. 16:07:27

izi_dora

:-)

ludmilla 2008.10.09. 16:08:07

Bon Jovi-Blaze of Glory - nem is volt rossz :-)

lolliPOPshoes · http://lollipopshoes.freeblog.hu/ 2008.10.09. 16:08:07

jÉZUS, az Alanah Myles - Black Velvet-től egyszerűen sugárbahánytam. ördögűzősen. és az a videklipp?! áááá

ladislaus 2008.10.09. 16:08:58

Angyalborben? Mind a mai napig imadom! Linda? huuu annak hatasara kezdtem el karatezni eljutottam sarga ovig, de a vizsga elott kiszaltam a sportbol... elkoltoztunk. Banom mar. :(

Walaki 2008.10.09. 16:09:38

Angyalbőrben szombat m1 18 óra:-)
MohoSapiens:-)

Al Saïd 2008.10.09. 16:09:46

És ugye nem "zsír, meg "kkkirály" vagy "atom", hanem "klassz", "kafa" (klafa), esetleg "menő"...

ludmilla 2008.10.09. 16:09:55

Csináljunk házibulit! :-D

Eurydice 2008.10.09. 16:10:09

Egy zöld verseny bring úgy fáj a fogam rá...

Maradjunk a női vonalon a Szandinak is volt vmi filmje - Szerelmes szívek - Öri hari
www.youtube.com/watch?v=VBTsLC-6K0U

ludmilla - Répagatya befigyel?

ladislaus 2008.10.09. 16:10:19

tudom, olykor elcsipem ha nem PL meccset nezek :D

Ha tori a labam a surrano... :D

izi_dora (törölt) 2008.10.09. 16:10:39

ludmilla,
én pont a Blaze Of Gloryt gyűlöltem
meg az Alwayst későbbről :-)

a Keep The Faith-et kivételesen bírtam
és hát Livin' On a Prayer :-)

Walaki 2008.10.09. 16:10:48

Neoton, Dolly Roll, Hungária, Modern Hungária?

fika 2008.10.09. 16:11:22

George Michael, Milli Vanilli, B.V.S.M.P., Micheal Jackson erre nyomtuk kegyetlenül.

Ja, meg Angyalbőrben jól érzem magam. RGO - Moho Sapiens koncert - az első koncertem.
(aztán később elmentem BodyCount-ra a lyukba :))

ludmilla 2008.10.09. 16:11:29

És persze mindig minőségi kaja volt ( a maihoz képest). Szendvicskék, HÁZI sütik....

ladislaus 2008.10.09. 16:11:37

tudom, olykor elcsipem ha nem PL meccset nezek :D

Ha tori a labam a surrano... :D

Walaki 2008.10.09. 16:12:18

Fine Young Cannibals!

csaken12 2008.10.09. 16:12:22

East17: It's alright? :))
Engem spec sosem kért fel senki ilyen iskolai táborokban, de jó volt röhögni másokon :))

Mondjuk ezt csak utólag érzem így, akkoriban gondolom nagyon kivoltam emiatt és biztos sírtam is... November rain nekem is megvolt, hogy óóó, még van 5 percem, hogy felkérjenek... :)

Al Saïd 2008.10.09. 16:12:36

Beleállt a bugi a lábadba, Ludmilla?
Vagy a szívbe...

"Bocs, neharagudj... jössz lassúzni?"

sofn 2008.10.09. 16:13:03

váá

köszi annak aki belinkelte a Shakespears Sister- Stay számát!!

emlékek:)

ludmilla 2008.10.09. 16:13:21

Eurydice

viccelsz? naná hogy igen! a farmerem szárát ÉN varrtam be KÉZZEL, hogy répás legyen. Bár az már gimiben volt (kb. 1989) Kész vagyok saját magamtól, komolyan :-)

ladislaus 2008.10.09. 16:13:34

"és hát Livin' On a Prayer :-) "

ez mind a mai napig slager Dublinban a Temple Barban. Szombat este az egesz pub ilyet uvolt es tombolnak ra! Komolyan!

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 16:14:19

Sanyi barátom ráírta a farmardzsekije hátára golyóstollal, hogy "OWN WORDS".

A Metal Hammerben olvasta, azt hitte, egy együttes, pedig az egyik rovat címe volt. :)

Walaki 2008.10.09. 16:14:23

ludmilla:
Úgy látom abszolute egy korosztály vagyunk:-))))

ludmilla 2008.10.09. 16:14:33

Al Said

Utána járunk is? :-)

Klesk 2008.10.09. 16:14:50

Walaki: "De a hubit ismertük:-D" Ezt meg honnan tudod? Csak nem te is ott voltál velem? Gyanús vagy te nekem...

ludmilla 2008.10.09. 16:15:09

Walaki

1973 :-)

Al Saïd 2008.10.09. 16:15:16

Anyukám megkérdezem.

Walaki 2008.10.09. 16:15:57

Klesk:
Hááát..... ha 1974-ben Dombóváron születtél, még osztálytársak is lehettünk:-)

Eurydice 2008.10.09. 16:16:19

ezt a kommentelést szigorúan youtube-os aláfestő zenével lehet véghezvinni -
Nyugi doki, csak a szivem ég!
Hazamegyek előásom a Szandi meg Dóra kazettákat

Walaki 2008.10.09. 16:16:30

ludmilla:
Majdem!
'74

ladislaus 2008.10.09. 16:17:04

"Eurydice 2008.10.09. 16:16:19
ezt a kommentelést szigorúan youtube-os aláfestő zenével lehet véghezvinni -
Nyugi doki, csak a szivem ég!
Hazamegyek előásom a Szandi meg Dóra kazettákat "

Ongyilkos! :))))

Walaki 2008.10.09. 16:17:32

'-Hazakísérhetlek?
-Meg hát!
-Messze laksz?
-Kétszer is'

Klesk 2008.10.09. 16:18:04

Walaki: Nem, én 1969-ben Ócsán. De úgy látszik, közös élményeken szocializálódtunk!

Penya 2008.10.09. 16:18:28

Viszont aki teheti nezze meg a MOSZKVA TER c filmet, nagyon temaga vag. Es jo is!

ludmilla 2008.10.09. 16:18:44

A melóhelyemen ülök és hallgatom a zenéket, mi szigorúan tilos, de ezt be KELL vállalni :-)

Eurydice 2008.10.09. 16:18:55

jaj, én akkor nagyon fiatal vagyok!!!!

Walaki 2008.10.09. 16:19:17

Klesk:
Első sugárbanhányásom (Sugárberci?) Mr.Hubitól volt....16évesen!

Ócsa-Bugyi-Sári.. jó környék:-)

ladislaus 2008.10.09. 16:19:18

gyerekek, en 81es vagyok de durvan ilyen elmenyek keringenek bennem is :D

ludmilla 2008.10.09. 16:19:29

Walaki

a megye stimmel :-) bár már nem ott élek sajnos.

Walaki 2008.10.09. 16:20:11

ludmilla:
Szexárd?

2008.10.09. 16:20:32

Ha egyszer szórakozóhelyet nyitnék, tuti megpróbálnám feltámasztani valahogy ezeknek a buliknak az atmoszféráját. Szinte lehetetlen, és a harminc körüli mai yuppiek és kisgyerekes anyák értenék csak miről is szól a dolog, de akkor is.

Képzeljetek el egy eldugott privát klubot, ahova süti vagy Éva Vermut a belépő. konyhának berendezett dohányzó, széttolt bútorok, random érkező URH a csendzavarás miatt. :)

ludmilla 2008.10.09. 16:21:24

Pécs(a) :-)

Walaki 2008.10.09. 16:21:30

Én mára lelépek, ha vkinek kellek walaki@maffia.hu-n elérhet!
Jó olvasgatást-írást!
BB

Eurydice 2008.10.09. 16:22:09

ladislaus 2008.10.09. 16:19:18
gyerekek, en 81es vagyok de durvan ilyen elmenyek keringenek bennem is :D

én még ennélis csitribb vagyok
úgylátom nálunk faluhelyen lassabb volt a fejlődés - Veszprém megye, rulz - sajnos most emigrációban :(

Walaki 2008.10.09. 16:22:29

ludmilla:
Dombóvár az Tolna.... amúgy most én Pécsett koptatom a klaviatúrát:-P
A sörgyár mellett!

ludmilla 2008.10.09. 16:22:42

Equinoxe

Mikor jöhetünk? Almást vagy meggyest vigyek?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 16:24:07

A Bikini ügyében szót kell emeljek, hogy legjobb számaikat a méltatlanul nem híres Dévényi Ádám írta, akit soha nem ismertem, csak láttam tavasszal a Gödörben az Átmeneti kabát nevű zenekarát, ami nagyon jó. Ajánlom:

www.myspace.com/atmenetikabat

BMX Banditák... pff, fejből tudom a szövegét, pedig csak kontrás béemixem volt.

Moho Sapiens, és a szinti-pop zenék hú, a Lindában volt egy epizód, amiben a fiktív, de gyakorlatilag Első emelet zenekar énekese ellen akarnak merénylet elkövetni a PeCsában... és akkor ide jön még a Fütyörésznek a bányalovak az Exotictól.

ludmilla 2008.10.09. 16:24:13

Jujjjjjj ez csúf volt..... de komolyan? el is bújtam a padlószőnyeg alá.

Várj, kitalálom, hol dolgozol... :-) Tán a szülészeten?

Walaki 2008.10.09. 16:25:18

ludmilla:
neeem.... Alkotmány u., Xavér templom mellett... rémlik?

Klesk 2008.10.09. 16:25:31

Equinoxe: Alig hiszem, hogy sikerülne feltámasztani. Alapvetően az a gond, hogy akkor fiatalok voltunk, most meg már nem. Más dolgokon mentek a poénok, iszonyú szerelmesek voltunk, izzottak a hormonok mindkét oldalon. Ha újra megpróbálnánk, szerintem csak családanyák meg pocakos fickók szolid összegyűlése lenne. A szép napjaink ott maradtak a nyolcvanas években meg az emlékeinkben.

ladislaus 2008.10.09. 16:25:48

Eurydice!
En nyarantya Bekes megyeben a Pösti srac voltam :)
De mostmar igen szamuzetes... Dublin.
Te?

Eurydice 2008.10.09. 16:26:34

Augsburg - Németország

ludmilla 2008.10.09. 16:26:58

Hát a Xavérban jó a kaja, gondolom néha ott esztek :-) A sarkon van egy virágbolt. Fúúú, gondolkozom....

ludmilla 2008.10.09. 16:27:31

Klesk

Nálad a pont. Sajnos :-(

Walaki 2008.10.09. 16:28:08

Nem xeretem a xavert...pedig pont szemben vagyunk vele... a virágboltot ismerem...

tutu70 2008.10.09. 16:28:09

Ritt, vagy Casucci farmer? erre gyűjtöttem a lóvét egy hónapig

ludmilla 2008.10.09. 16:28:15

Eurydice

Schon unterwegs :-)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 16:29:15

Moszkva tér :)
- szalámis szendvics, aminek 60%-án van csak szalámi
- érkezéskor "Sziasztok! Kértek Csántit?" (Chianti)
- szalámik átrakása 3 kenyérről 1 kenyérre
- szarabb pia lerakás, jobb pia másik buliba átrablás

Tényleg, a házibuli-időpont ütközéseket nem kezeltük még olyan jól, mint manapság a filmstúdiók, akik nem jönnek ki hálaadáskor meg karácsonykor az új Bruce Willis filmmel, mert úgyis mindenki a Disney animációst nézné meg.

- Te kinek a bulijára mész?
- Szerintem a Timiére, mert az Andi ott lesz.
- Ja, én is.

Eredmény: ellenbulis ember 497 darab maradék franciakenyér vagy molnárka bázisú szenyával otthon balettszoknyában ül, anyuka csendben leszedi a háta mögül a szerpentineket. "Most már feküdjél le, kislányom. Majd jövőre eljönnek."

Ugyanaz a dráma, mint amikor az amerikai filmekben a 12 évesek zsúrjára részegen jön meg a bohóc, döglötten a póni, vagy terhesen az ünnepelt.

2008.10.09. 16:29:18

Walaki, az az egyetem tanárija, ha nem tévedek. Átellenesen a néccázágyas van :)

Bár nem vagyok Pécsi, de ismerős vagyok arrafelé ;)

ludmilla 2008.10.09. 16:29:42

Tudom, van ott valami, sokat jártam arra tavaly munka miatt, parkoltam is ott a házak előtt sűrűn, de nem tudi....

Walaki 2008.10.09. 16:29:53

So well, akkor Terminatorosan: Hastalavista!

ByE aLl

Jim 2008.10.09. 16:29:55

Oszt a 90-es évek közepe felé prodigy tombolás középsulisuli 4-es marha nagy langaléta vagyány gyerekek mindenkit eltapostak:))

ludmilla 2008.10.09. 16:31:13

Szia Walaki! :-) Nem árulod el? :-)

Walaki 2008.10.09. 16:31:13

Equinoxe:
Nem nyert..... az az Ifjúság u.......vagy a Rókus u.

Walaki 2008.10.09. 16:32:00

ludmilla: Csak privátban, ui nem szeretném reklámozni a cégemet.....

ludmilla 2008.10.09. 16:32:53

Világos :-)

2008.10.09. 16:33:16

nosferato, a Moszkva Térrel hazabeszélsz, Rákóczis voltam. Igaz hogy kicsivel későbbi eresztés mint a filmben, de hát istenem, azért a Beton még üzemelt a mi időnkben is.

(emitt kérdezném, hogy a szúnyoghálón áthányás intézménye ismert-e a kedves kommentezők előtt? Amikor a sűrűbbje fennmarad, de a folyékony cucc kifolyik a külső falra...)

2008.10.09. 16:33:27

Mili Vanili: Girl I'm gonna miss you!!!:DDD

Vááá, tényleg mindig a legjobb résznél kellett hazamenni a sulibuliból!:)))
Mi mondern baletteztünk és mindig felléptünk valamivel az ilyen bulikon...:))

És konkrétan én is küldtem 5.-ben: Szeretsz? Igen/nem, húzd alá
Jársz velem? igen/nem húz alá típusú levelet...
ááááááá!!!!:))) Nem éééén vóóóóltaaaaammm!:)))

izi_dora (törölt) 2008.10.09. 16:33:46

ööö
utoljára, esküszöm :-)

OPUS - Life is Life

ludmilla 2008.10.09. 16:34:34

Szivárgok hazafelé! Jó volt veletek! :-)

Eurydice 2008.10.09. 16:35:20

hello akik mentek!
marad még valaki nosztalgiázni?

Al Saïd 2008.10.09. 16:35:22

Falco.

[És befejeztem.]

2008.10.09. 16:35:52

izi_dora: l
evelet kaptam lájf!:))))

ludmilla 2008.10.09. 16:35:52

Walaki vagy még?

Penya 2008.10.09. 16:35:53

Levelet kaptam lajf.
Tovabba szentmihalyon presszo lesz

Penya 2008.10.09. 16:36:28

En meg itt vagyok de nemsoka enis mehetek cimre szamitogepet kendacsolni. De aztan majd meg leszek :)

ladislaus 2008.10.09. 16:37:27

"És konkrétan én is küldtem 5.-ben: Szeretsz? Igen/nem, húzd alá
Jársz velem? igen/nem húz alá típusú levelet..."

Es amikor ment az add tovabb az ora kozben a pad alatt ezeket a leveleket... na en szepen olykor rektort jatszottam :)
Bezzeg amikor enyemet vette el vki... kicsongettek es ment a gyomros, meg a zsibbaszto meg a hatba szeretgetes, nyakszorongatas... :D
pfuj de rossz voltam :D

Eurydice 2008.10.09. 16:38:19

én vagyok, éljen az e-munkahely (e-otthon)
vagy mi

ladislaus 2008.10.09. 16:38:36

en vagyok, a faszom multik tranzakcioi meg nem erdekelnek (ez lenne a munkam egy resze, de most ez a mai nap, nosztalgia, meg este foci :D )

Lacapapa 2008.10.09. 16:38:47

Ott van valami securitis cég nem Walaki??
Ludmilla én is pécsi voltam,'74.És majdnem ott laktam...2.-es gyakorló mellett...-D

2008.10.09. 16:39:13

Ja: anyámmal MTV-s logót hímeztettem a farmerem farzsebére és magasszárú adidassal hordtam, jaaaajj, de menő voltam!!!:DDD

Penya 2008.10.09. 16:40:09

Hehe nekem is van ilyen jarunkos levelem, de en egyenesen az enekkonyvem elso lapjara irtam cerkaval. De a csaj nemiscsakhogy alahuzta hanem kiirta betuvel hogy szeret! HAH! mindezt altalanos iskola 4. osztalyban :)

2008.10.09. 16:41:02

Tele volt a köppenyzsebem felszabadítólevéllel!:DDD

Eurydice 2008.10.09. 16:41:43

újságokból kivágott betűket lapraragasztva levelezni?

Van kedved így levelezni? - kezdettel
+ az örök aláhúzásos órán dugdosós

és mikor ének órán a Vera felelt, de csak tátogott, mert megbeszélték hogy a Melinda fog énekelni helyette - persze kilógott a lóláb, nem ment a pléjbek
sírok a röhögéstől

ludmilla 2008.10.09. 16:41:58

LAcapapa

39-es dandár

Jószerencsét! :-)

Penya 2008.10.09. 16:42:23

Iskolakopeny yeah! 100% polieszterbol. Sotetkek ofkoz. Meg a jokis tornacsuka. Nem, nem a converse klon, hanem ami ilyen tiszta feher volt az egesz. Asszem tisza volt talan.

2008.10.09. 16:43:08

Jah: Fehérvár, és 77-es évjárat.
Nálunk 7.-ben nem Hawks-os kabát volt a menő, hanem Grands Express-es, fekete alapont fehér felirat, felhajtható ujj, aminek a bélése mintás volt...:DD

ludmilla 2008.10.09. 16:43:42

Úgy társalgunk, mint a szüleink anno, akokről akkor azt gondoltuk, hogy úristen milyen vének, csak a nosztalgia maradt nekik :-)

Na pusszantás, mentm haza főzni....

ladislaus 2008.10.09. 16:44:13

Moszkva ter? Gomba alatt a hamburgeres? Ahogy a filmben is emlitik? Ott arultak kis pizzat, olyan masfel tenyernyi nagysagut! Csilis ketchuppel toltuk! Te nagyon finom volt is az!!! :)))

Komolyan mondom nem tudom elkepzelni a mai fiataloknak lesz e ilyen felemelo elmenyuk mint nekunk mikor emlekeznek majd...

simba 2008.10.09. 16:44:52

Mi meg 6. osztályosan óra alatt a padban fogtuk egymás kezét. (milyen szerencse, hogy egymás mellett ülhettünk) A szünetben meg ki-ki a lány illetve a fiú csapatban ócsárolta a másik bandáját hangosan. :-)
Ja, meg szerelmes levél, hogy "azt még nem merem írni, hogy imádlak". áááááááá cikiiiiiii, elpirultam.

2008.10.09. 16:45:13

Penya: nekem is volt tiszta fehér tornacipőm, frankón utcára hordtuk (anyám bizti örült a bajsza alatt, hogy nem kell a kurvadrága adidast megvenni...:DDD).

Lacapapa 2008.10.09. 16:45:46

Ludmilla
:-D
Uráncity...:-D
Olimpia....:-D
Kreszparkba voltál annó?Ott volt /van/nemmessze.Ha vonattal megyek haza,látom a táblákat.Kiserdő???:-D

ludmilla 2008.10.09. 16:47:03

LAcipapa, nem hagysz menni

igenigenigenigenigen!!!!!!!!!!!!!!!! :-)

Mennem kelllllllll.... :-)

Penya 2008.10.09. 16:47:05

Meg ami meg eszembe jut igy hirtelen az elso ausztriabol behozott csak hatrafele tekeros utlragagyi walkman klonok. Nekem unisef volt. :) Volt hozza ilyen kis hangszoro is meg minden. ko kemeny volt.

2008.10.09. 16:47:14

Ja? És természetesen a köpenyemen elől a mellkasomon egy nagy 5-ös volt!!!!:DD
Csak hogy előrevetítsem a "tárnőnek", hogy hányast is kell nekem adnia...:DDD

Eurydice 2008.10.09. 16:49:24

nekem anyukám piros köpenyt varrt - by the way mi a gimiben is kötelezően köpenyt kellett hordanunk (2002-ben érettségiztem) - nagyon helyes, mert könnyen mosható volt és baromi nagy zsebek voltak rajta :)

SupremeRulah 2008.10.09. 16:49:26

1. balatonfenyvesi halacskás tábor, '89-'90 nyara
2. mindentvivős lassúzós: Europe - Carrie
2. szigorúan csak összebújva
3. csajok fenekét kötelező volt legalább egy alkalommal a szám közbe letapizni
4. erekció: bónusz
5. smaci: tevoltálakirály
6. este szobájába átszökés, esetleg ujjazás: totemállapot
7. prütykölés, egyéb maszatolás, ha összejött: halhatatlan lettél

hej de rég vót, kösz a posztot, made my day

ladislaus 2008.10.09. 16:50:13

szerelmes level valtas a masik osztalyban levo csajjal a szunetben csak ugy elsetalunk egymas mellett es kezbol kezbe jar a level... masik oran megirni a valaszt es kov szunetben visszapassz :D

Lacapapa 2008.10.09. 16:51:39

Ledmilla menj...:-)
Huh...bazi öreg vagyok már...:-)Bár nem érzem magam annak...-)

Anulu 2008.10.09. 16:53:44

Énmeg 80-as ..
De ez nem számít, mert nem egy évjárat vagyunk hanem egy GENERÁCIÓ!
(a rendszerváltás előtti "nagy" generáció:) )

"ÁSZ" című műsorra emlékeztek?
Nameg a WaltDisney blokk vasárnap délután az "egyesen" (két rajzfilm, közte meg AusztrálExpressz)

Annyira jó hogy ittvagytok!!

Eurydice 2008.10.09. 16:54:01

egyszer találtam egy levelet a templom kertjében (templom a suli mellett volt) amit a Robi irt a Csillának, de nem mert odaadni.
én meg megtaláltam, mekkora poén volt!!!!
a csajokkal halálra vinnyogtuk magunkat

Klesk 2008.10.09. 16:54:30

Gimiben egy időben volt olyan szokásom, hogy minden levelemet, amit órán hajigáltunk egymásnak, szépen elraktam és hazavittem.Akkor csak azért, hogy pár hónap múlva majd röhöghessünk rajta, de ma felbecsülhetetlen érték az a nejlonszatyornyi levél, ami ma is megvan. Osztálytalálkozón olvasgattuk őket, hát a poénok nagy részénél nem értettük, mi a fenét röhöghettünk akkor ezeken.

ladislaus 2008.10.09. 16:55:58

Imadtam az ausztral expresszt! :)

Igen egy generacio, meg akkor is ha a 76-79 esek es a 80-83asok kozott van par ev. de a generacios kulonbseg nem akkora mint most napjainkban amikor 3-4 ev azert sokat jelent mar. Vagy nem?

Eurydice 2008.10.09. 16:57:00

Anulu 2008.10.09. 16:53:44

milyen jó hogy itt vagytok, én is ezt érzem,

érdekes, hogy ebből a generációból is vannak olyanok, akik kilógnak - a velem egykorú legjobb barátnőm, és a 76-os párom sem ezeken a dolgokon szocializálódott

Klesk 2008.10.09. 16:59:50

Eurydice: nem csak páran lógnak ki, sokan vannak, akik másképp csinálták. Rocker cimboráim mindig kivetették velem a Modern Talking aktuális kazettáját, és mindig diszkópatkánynak hívtak. Pedig nem is jártam diszkóba. Nade a stílusom, az nem kicsit volt ciki.

Eurydice 2008.10.09. 16:59:53

én gyakran gondolok arra, hogy választék híján mindenki ugyanazokat a zenéket hallgatta, ugyanazokat a meséskönyveket kapta meg, ugyanazokat a tv-csatornákat látta
nálunk téma volt a dallas hétfőn, mert pénteken MINDENKI azt nézte, most meg mindenki más csatornát néz, más rádiót hallgat, máshol blogol:)

annyira kinyílt a világ, és a mostani gyerekek, fiatalok elvesznek benne

CsaBika 2008.10.09. 17:01:56

Don't Worry Be Happy éneklése közben "isifolyosón" klipputánzós lábösszekapaszkodós ugrabugrálás. Rosszabb napokon Modern Talking nyávogás. (a szám midnegy mind egyforma). Na és ha már magyar akkor Á-Á-Állj vagy lövök a csatát én nyertem, az Á-Á-Átkarolós hadművelettel :D
Isidiszkóba AC/DC thunderstruck üvöltése és a tesiterem parkettájának kinyírása :)

ladislaus 2008.10.09. 17:11:30

Na persze mindig voltak "mas utakat" jarok...
Ma kinyilt a vilag es elvesznek az ertekek, de kollegammal itt beszelgettem errol (magyar szinten) es rogton kente vagta az akkori sztorikat :)

apropo, tej, kakao, kifli az altalanos suliban? Amikor a hianyzoket is en meg a haverom ittuk meg? :D napi volt hogy 4-5 poharas tej jutott fejenkent nekunk :D volt aki nem kerte, meg volt aki elfelejtette elvenni a kosarbol, vagy csak lassu volt :D

Anulu 2008.10.09. 17:12:34

Az nem baj hogy nem vagyunk egyformák- ettől szép a világ.
De tökre dobogott a szívem, meg nevettem is csomó kommenten. Tisztára mintha én írtam volna.

Érdekes, hogy akkoriban mindenki elvágyott a "szocijalizmúsból" meg "milyen jó lesz majd nekünk" de az itt kommentelők nagy része mind örömmel emlékszik vissza azokra az időkre,még az akkori "szívásokra" is. (papírgyűjti,üveggyűjti,szocialista ünnepeken ünneplő stb.)

Szép volt na, jó hogy átélhettük..
Ebből kifolyólag egy nagy alapigazság:
" Azok a régi szép idők mindig MOST van"

Klesk, a "nem lehet már visszahozni az akkori fíílinget" kommenteddel nagyon elkaptad a lényeget! Jobban meg sem lehetett volna fogalmazni.

2008.10.09. 17:13:53

A tej finom volt, a kakaót vízezték mint a franc, mégis mindenki azt itta. Csak én nem, úgyhogy döntöttem magamba a megmaradt tejeket.

Valószínűleg attól lettem ekkora állat :)

Eurydice 2008.10.09. 17:15:03

De felbuzdultam én is a nagy emlékezés alatt, "De tökre dobogott a szívem," összegyűjtöm, publikálom az emlékfoszlányaimat:)
Elveszne, szegényebbek lennénk.

simba 2008.10.09. 17:16:11

Anulu " Azok a régi szép idők mindig MOST van"
Fateromnak is az ő ifjúsága az igazi. Nekünk meg a miénk.
"Mert minden korban van valami, ami akkor és ott jó/ és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható" Ki ismeri ezt a dalrészletet?

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com 2008.10.09. 17:20:56

Azért jó látni, hogy Erdélyben is hasonló zenékre simult össze a fiatalság a '90-es évek elején, mint Magyarországon. :) Mondjuk ott talán erősebb volt a rock/metál-vonal.

ladislaus 2008.10.09. 17:24:14

"Mert minden korban van valami, ami akkor és ott jó/ és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható"

Bojtorjan, Enekelsz egy regi notat :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.09. 18:55:19

Equinoxe 2008.10.09. 16:33:16 - a szúnyoghálón áthányáshoz konkrét osztálytárs- és helységnevem van. Nem mondom meg, mivel kezdődik, de Zsófiára végződik! :)

A Moszkva téri gombáknál az előttem álló srác a kínálatot böngészve (húsos melegszendvics, gombás melegszendvics, hot-dog, hambi) egyszer azt kérdezte a pultostól: "a gombás melegszendvicsen van hús?" - válasz: "... szerinted?" Lehet, hogy a sorban mögöttem Rudolf Péter állt...

izi_dora 2008.10.09. 16:33:46 - a Levelet kaptam láfj vagy a szövegnemtudások, vagy a sítáboros zenék toplistájában amolyan díszpolgár.

Penya 2008.10.09. 19:10:28

Na, visszatertem. Latom mar alabbhagyott a kedv :(

a 2008.10.09. 21:45:59

nosferato: akkor már legalább három delikvens ismeretes. Az én kettőm, plusz a fent említett Zsófia :)

2008.10.10. 10:00:02

Sió zsemle megvan?:)) Isteni finom volt!:))

Banános túrórudi? Kis majmok voltak a papírján!:)))

Walaki 2008.10.10. 11:56:32

Szúnyoghálón áthányás király (volt)..... én vok a 4.?

ludmilla 2008.10.10. 12:01:27

Mi az, nem bírunk napirendre térni a téma felett? :-)

ludmilla 2008.10.10. 12:14:24

Walaki

én készültem :-)

szemekkel foglalkozol vagy inkább földrajzzal...?

ladislaus 2008.10.10. 17:41:16

Traktorka 2008.10.10. 10:00:02
Sió zsemle megvan?:)) Isteni finom volt!:))

Banános túrórudi? Kis majmok voltak a papírján!:)))

EZ MEGVAN!!! IGEN!!! IMADTAM!!! :)))
tuti frutti? Lehet ezt meg kapni?

hano 2008.10.10. 18:02:01

Jaj nem olvastam el a kommenteket, de hát a legemlékezetesebb a Scorpions: Wind of change (?) volt:)) És a Hotel California természetesen...eszembe is jutottak ezek a vicces-kínos házibulik, milyen jók is voltak:)

Rálf atya 2008.10.10. 21:24:55

És sem olvastam végig az összes kommentet, de ha kimaradt volna a Glenn Mederios Nothing's Gonna Change My Love For You című himnusza, itt a helye.
Nyolcadikos tábor, Balaton partjén sötétben ölelkezés, szájrapuszi. Átdugjam a nyelvem? Á, inkább ne. Oké.
26 évesen, Balaton partján nyaralóban petting. Háttérben RHCP friss megjelenés, By the Way. "Ohh, becsúszott. Maradhat? Igen."

CernaGeza 2008.10.10. 21:51:27

Remek post:) Nem olvastam az összes hozzászólást, de visszajöttek az élmények rendesen.
BROS nem volt senkinek? De rohadtul utáltam.. Nálam akkor a DM volt az ász:) Black celebration, meg minden. Aztán.. Volt még Genesis, Peter Gabriel, de ezek nem lassúzósak voltak. Bonanza Banzai, Kft, queen. Na a Queentől volt nagyon sok lengyel Takt-kazettám.
Valamint Michael jackson, Bad. Ez eredeti, ez is megvan.. Yiháá:)
Jason Donovan, T-pau - China in your hand, Patrick Swayze - She's like the wind, Black, Tiffany, lambada.

Walaki 2008.10.13. 10:19:20

Ludmilla:
Írj ide (walaki@maffia.hu) és elmondom ki vagyok:-)))

katatones · http://katatones.blog.hu 2008.10.13. 13:02:56

Mi ez a sok komment, Index címlapos volt a blog? :-)
Nincs időm sajnos visszaolvasni, de ha lassú és általános iskola, akkor csakis Bonanza Banzai: Valami véget ért... :-)

katatones · http://katatones.blog.hu 2008.10.13. 13:04:33

á, már a nyitóban is szerepelt most látom :D de figyelmetlen vagyok. Azt hiszem munkaidőben inkább nem kommentálok semmit...

ladislaus 2008.10.14. 12:44:50

ez a munkaidoben valo blogolás, kommentelés olyani mint a szerelmes levél irás ora alatt :))))

Színes Géza 2008.10.14. 14:58:11

Komoly lassúzások Wonderful life-ra.
Lassúzás közbeni felizgulást oldani nem tudás miatt másnapra hereérgyulladás.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.14. 15:21:26

Azért a nosztalgikus szárazkúrásokról való diskurzusban szinte reflex szerűen helye van az -ás/-és szóvégződéseknek. :)

BJ 2008.10.15. 10:20:32

érdekes, MC Hammert nem nagyon emlegettétek, pedig mekkora volt...

még egy lassúzós klasszikus: Heart - All I wanna do is make love to you

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.11.11. 15:29:26

Nálunk még a Bryan Adams magyarított Robin Hood-os nótájára ment a "lassúzás"... elég fura volt megfogni egy lány derekát, ennyire emlékszek. Csók az nem vót.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása