Queen Budapesten

Queen Budapesten

Valahogy úgy kezdődött, hogy a Fender Stratocaster "születésének" 50. évfordulóján Brian és Paul összecimbiztek, ez már ott fura, hogy Brian divatsztratósként volt jelen azon ünnepélyen saját készítésű gitárjával. Még aznap este a backstageben Brian felhívta Rogert, telefont odatartva, hogy "Te Roger, itt van a hang, akit kerestünk!". (Az aznap esti beszélgetésük nem volt túl sikeres a nagy hangzavarban, de Roger mentette a számot: "Brian (Wembley)"). Odáig fajult a dolog, hogy a másnap Brian és Roger is bejelölte az iwiw-en Pault. A kijózanodás után a 3 kujon elkezdett próbálni, melynek az lett a vége, hogy 2005-ben európai és amerikai turnén találták magukat. A sok teltház és izomláz nem volt elég a fiúknak, 2008-ban csináltak egy új albumot - melyen kérem szépen ők zenélnek - majd bejelentették, hogy ismét turnéra indulnak, melynek egyik helyszíne Budapest lett.

Mi ott csatlakozunk a sztorihoz, hogy tegnap nosferatóra 30 percet várok a Stadionok metrókijáratnál, maximális transzban és egyáltalán nem hobbiból. Nem vettünk még egy jegyet a jegyüzérektől, de vettük 2 pálinkát benn, biztos, ami biztos, mert az nem volt nálunk, sem bennünk.
Ami viszont utána történt...hát az egykönnyen nem leírható és legalább annyira nehezen feldolgozható...Kérlek, engedjétek meg, hogy egyelőre csak az élmény feldolgozásával próbálkozzam...Fantasztikus volt a hangulat, micsoda gitárszólók voltak...(IO haluzik.)

Nem mondom, hogy néha nem hiányzott egy pökhendi alak, aki levágott mikrofonnal mórikálja magát, a színpad egyik végéből a másikba vonulva...Ugyanakkor 2008-ban a show így folytatódott, és mindent elmond, hogy nekem kedvem lenne ma Belgrádba a csapat után indulni...  

Hivatalos B-oldal képek - köszönhetően Gál Kristóf barátunknak:

 

 

 

Queen + Paul Rodgers - Live in Budapest 2008.10.28.

01. Cosmos Rockin' [intro tape]
02. Surf's Up... School's Out [intro tape]
03. Hammer To Fall
04. Tie Your Mother Down
05. Fat Bottomed Girls
06. Another One Bites The Dust
07. I Want It All
08. I Want To Break Free
09. C-lebrity
10. Surf's Up...School's Out
11. Seagull
12. Tavaszi szél vizet áraszt
13. Love Of My Life
14. '39
15. Bass solo
16. Drum Solo
17. I'm In Love With My Car
18. A Kind Of Magic
19. Say It's Not True
20. Bad Company
21. We Believe
22. Guitar Solo
23. Bijou
24. Last Horizon
25. Radio Ga Ga
26. Crazy Little Thing Called Love
27. The Show Must Go On
28. Bohemian Rhapsody
29. Cosmos Rockin'
30. All Right Now
31. We Will Rock You
32. We Are The Champions
33. God Save The Queen


Queen + Paul Rodgers - The show must go on (Live in Kharkov 2008) 

nosferato hozzáfűzése a koncerthez

2008.10.29. | nosferato | Hozzászólások »

Hm. KEVÉS SLÁGER… néhány egyszerű pillanatától ez a koncert megint egy életre szóló élmény, és nem is magáról a zenéről szeretnék jót mondani, hiszen azon túl lehet tenni, hanem a Queen jelentőségéről az életünkben. Annyi ember talált párra, házasodott meg, élte át egyik legszebb nyarát a zenekar számaira, akikkel az országunkat színültig meg lehetne tölteni.

Annyi olimpikon, világ- és Európa-bajnok – akik önmagukban már a Queenhez mérhető legendák sportágaikban – hallgathatta végig hazatérve a neki szóló We are the championst, hogy az csak megsokszorozza a mélységét annak, ahogy ez a maréknyi angol behatolt az életünkbe.

Ez a Paul Rodgers gyerek is azt kell mondjam, egy ikon. Kicsit Bud Bundy a Rém rendes családból, de szépen szorult bele hangerő. Showt csinál, jó helyen van, én személy szerint egyetértek ezzel a turnézással, a Queen így is ÜT.

Nem a zene az, ami a halhatatlanok közé emeli ezt a zenekart, hanem az emberi nagyság. Az, hogy vannak pillanatok, amikor tudod, hogy a melletted álló is arra gondol, hiányzik neki egy énekhang, és tőled bármilyen irányban 400 méterre is van ember, látni már nem látod, de ő is ugyanarra gondol. Brian May még asztronómiából is doktorált, hátha a csillagok között megtalálja Freddie-t. Valami értelme lehetett, mert a koncertre elhozták a szellemét, és ez jól esett. De elhozni a hangját, és pótolni a hiányát… ott még nem tart a tudomány.

Queen + Paul Rodgers - Radio ga ga (Budapest 2008)

121 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr73737759

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » A Depeche Mode koncert emléke 2009.06.24. 17:05:49

[...]Depeche Mode - Walking in my shoes Queen Budapesten |[...]

Pingback: B-oldal » Új Queen dvd: régi minőség 2009.06.22. 07:45:38

[...]betesz, néz, hallgat, ámul! Én is ezt teszem. Queen Budapesten |[...]

Pingback: B-oldal » TOP5 Scorpions ballada EVÖR 2009.04.20. 07:35:18

[...]- Wind of change (Népstadion, 1994) Queen Budapesten |[...]

Pingback: B-oldal » TOP5 Queen dal EVÖR 2009.03.02. 08:53:14

[...]lesz." (Eltekintve a 95-ös "Made in Heaven" albumtól és a Paul Rodgers-es együttműködéstől.) Melyek a Queen legnagyobb dalai? Lehet-e[...]

Pingback: B-oldal » Mágikus 1989 - Funky Cold Medina 2009.01.09. 10:54:57

[...]ne menjünk el amellett, hogy a zenei alapot a Paul Rodgers énekhangjával védjegyezett Free együttes[...]

Pingback: B-oldal » Robert Plant a britek kedvenc rockénekese 2009.01.06. 14:04:17

[...]Paul Rodgers, aki egykor a Free és a Bad Company csapatát is erősítette, most pedig a Queen tagjaival közösen alkotott formációban igyekszik énekhangként - de[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 11:39:14

nevem one! én láttam Londonban a Queen musicalt, hát az is szenzációs volt....a végén igazi koncerthangulat. A színházban volt Freddie képkiállítás is, az is szép tisztelgés. A szobor kinn a színház előtt....hát az meg....képzelhetitek...

rendezvényszervező · http://rendezvenyszervezo.blog.hu/ 2008.10.29. 11:48:56

Sajnos megint nem tudtam elmenni a koncertre...remélem jönnek még Magyarországra vagy ide közelebb valahova...biztosan nagy élmény lehetett! Sokan tényleg ezen nőttek fel! Én is egy csomó számnak tudom a szövegét! :)

x 2008.10.29. 11:51:35

Egyet értek Fandorral, és akarkinek üzenem, hogy ha ott lett volna a tegnapi koncerten, akkor valószínűleg átgondolja, mit ír...
Minden a helyén volt: ritmus, dübörgés, zene és ének. Paul Rogers feltűnően nem Freddie Mercuryhoz hasonlóan énekel, mert mindenki tudja, amit itt is többen leírtak (hogy ő pótolhatatlan). Nem is őt kell megpróbálni pótolni, hanem azt előteremteni, hogy az erre fogékonyak továbbra is hallgathassák élőben a régi slágereket, és hallhassanak új dalokat is a nagyszerű zenészektől. Az erő, a zenei tudás, a közönség szeretete és az összetartás Queen volt, semmi miatt nem kell a mostani formációnak szégyenkeznie. És jobb, ha megmutatják magukat, sok embernek szereznek életre szóló örömöt.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2008.10.29. 11:53:37

de miért volt bódi guszti a plakáton?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.29. 11:55:15

Nekem megfordult a koncerten a fejemben, hogy azon kívül, hogy megvettem a jegyet, mit kéne még csinálni. Mert látják ezek a szerencsétlenek a lemezeladásokból, hogy szeretjük őket, de csak a koncerteken találkoznak a közönséggel. Akkor kell kiordítania meg kitapsolnia magát az embernek. Esetleg ha joviális úrból hirtelen meztelen nővé változok és átfutok a színpadon, az megfelelő lett volna.

Ahhoz képest, ami taps itt volt a végén (arányos, nem túl hosszú, nem erőltetett, nem volt KGST tapsolás, se vastaps, se az előadó számára érthetetlen "vissza-vissza"), meg az a műfelhajtás álszentkedés, ami egy félközépszar szerdai színházi főpróba után van, hát...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 11:55:34

Fandor! A youtube linkedet majd idelinkeled? előre is köszi!

hátezkész 2008.10.29. 12:16:40

Nagyon jó post!

Én sajnos anyagi okok miatt nem járok mostanában koncertre, pedig erre nagyon kíváncsi lettem volna. Mivel nem akartam eddig Freddie nélküli Queen-t hallgatni, féltem egy idoll hanyatlásától, nem is tudok véleményt mondani erről a felállásról, de lehet hogy most már veszek bátorságot és meghallgatom.

A Queen tényleg egy egyedüli csapat számomra, amely korszakokat és embereket is összeköt. Zenei ízlésem a korommal együtt változott. A Depeche Mode-tól kezdve a Heavy Metallon át sok mindent hallgattam, jó pár éve az igényes elektronikus zenére tettem le a voksom. Ám a Queen az, amit bármikor, bárhol nagyon szívesen hallgatok, és nagyon jót tudok bulizni rá.
Sok különböző zenei ízlésű ember között is valahogy a Queen egy közös nevező. Sokszor volt vita, mit tegyünk be hallgatni, de a Queen az mindig bejön közös konszenzusnak.

Egy dolgot viszont nagyon nagyon sajnálok, hogy nem tudhatjuk meg soha, milyen lenne a mai világban Freddievel együtt a Queen. Biztos vagyok benne, hogy megtalálták volna a hagyományok és az újítás tökéletes ötvözetét.

Kár, kár, de valaki azt mondta, hogy "the show MUST go on" (ez a mai napig szomorú érzéseket kelt bennem), és ezt el kell mindenkinek fogadni!

szecska 2008.10.29. 12:19:39

Nekem ez egy életre szóló élmény volt! Megértem azokat, akik azt mondják, hogy Freddy (és John) nélkül már nem Queen a Queen, de ilyenkor gondoljanak bele például az én helyzetembe: Én '86-ban születtem, esélyem sem volt kijutni az eredeti koncertre. Aztán amikor Brian itt járt a csapatával még mindig fiatal voltam, nem tudtam kimenni. Számomra így sok esély nem maradt arra, hogy valaha élőben látom azokat az embereket, akik a zenéjükön keresztül a legnagyobb hatással voltak rám. Ám valami csoda folytán 2005-ben itt jártak ismét, de sajnos mire összespóroltam a pénzt, nem volt már eladó jegy. Aztán amikor idén megtudtam, hogy ismét jönnek, már nem hibáztam :). A lényeg a lényeg: nem csak 30-40-50 éves Queen fan-ek léteznek a világon, hanem (igaz jóval kissebb számban) az én korosztályom is közéjük tartozik!

(Aki pedig azt mondja, hogy nem voltak energikusak, hogy fásultak voltak, az nem tudja mit beszél. De az biztos, hogy nem volt kint a koncerten....)

Adrian Mole 2008.10.29. 12:23:22

Voltam, jó volt, érdemes volt, bántam volna, ha nem vagyok.
FM hiánya és PR jelenléte miatt nem rinyálok. Színpadra való emberek, jó showt nyomnak, kell nekik, kell nekünk.
Az tény, hogy nem a régi Queen fílinget adják vissza (legfeljebb kísérletet tesznek a megidézésére):
- PR hangja néha nem adja ki maradéktalanul a régi számokat. Ezzel szerintem ők is tisztában vannak, nem véletlenül más a ritmusa az éneknek, vannak változások dallamban. Nem tetszett, hogy volt néhány kapufa, elcsuklás PR-től, remélhetőleg tud még fejlődni, jobban össze tudják rakni majd (zárójelben: ha már Q+PR, akár lehetne módosítani azokon a futamokon, amik erőlködősek, nem lenne hullagyalázás, sőt).
- sok volt szerintem a háttérhang. A plusz egy gitár néha sok volt (bár a gitáros srác gyakran RS replikákkal nyomta :) ) . Valahogyan elveszett a jellegzetes BM "crispy cream" így kétgitáros felállásban. Tény, hogy BM sokat dolgozott, kell neki a háttértámogatás, de nem biztos, hogy mindig szükség van két gitárra. Vagy hogy mindig legyen billentyűs hang.
- Miranda, bár zseniális basszusjátékos, de nem tudja pótolni JD-t. Főleg a hangzás fílingjében nem. Lehet, hogy pont ezért kell a második RS a színpadra, nem tudom.
- az új számokkal én sem tudok mit kezdeni. Nyílván kellene az új hangzás (hiszen ez már nem a régi Queen), de szerintem nem igazán találtak még rá. Azért van néhány bíztató jel, de összességében langyi.
- RT még mindig szuper, sajna a kor a játékán is meglátszik, nem mindig az az elsöprő erejű metronom (de többnyire igen!). Hiányzik mellőle egy feszes, de virtuóz futamokra képes basszus, akivel jobban kooperálna. Kár, hogy a magasoknál kopott a hangja, jó lenne, ha többet énekelt volna.
- BM klassz volt, együtt élt a számokkal, sokat vitt a hátán, de valahogyan nem eleget. Mintha sokszor hagyta volna a többi "zenészt" maga helyett dolgozni. Tudom, disznó dolog, hogy ezt írom, de a 70-es évek koncerthangzása nekem az etalon. Mindazonáltal rögvest meg is követem, mert jó hosszú koncerttel kényeztettek minket, ez pihenő és a szólókra koncentrálás nélkül nem ment volna.
Bocs, hogy hosszú lett, és némileg rinyálós.

lindus 2008.10.29. 12:27:24

Azt hiszem itt el kell különíteni a Queen és a Mercury rajongókat. Én az utóbbiak táborába tartozom, így nekem nem tetszett a kocert, egyáltalán. Paul Rogers egy nyeretlen kétéves hangterjedelemben és hangszínben is Mercuryhoz képest, továbbá szinpadilag sem egy karizmatikus egyéniség. Inkább amolyan angol farmer, aki bejött két country számot elénekelni a rencsről.
Sajnálom, de nekem ez jött be. Igazából akkor indult be a közönség, amikor Mercury-t felvetítették a nagykivetítőre és utána a banda lenyomott egy blokkot a régi nagy Queen számokból.
Azért dicséretesa bandatagok részéről, hogy ápolják a hagyományokat, mert igazából Mercury tette mindannyiukat híressé és a mai napig ebből "élnek" meg.

gea 2008.10.29. 12:28:25

szecska 2008.10.29. 12:19:39

Öröm ilyen fiataloktól ilyen hsz-et olvasni (igaz csak 7 évvel vagyok fiatalabb, én sem "mehettem ki a '86-os koncertre). Én '85-ben kaptam karácsonyra életem első Queen albumát, a Greatest Hits-et. Na azzal szülei meg is alapozták zenei "hovatartozásomat". Azóta is a legnagyobbak a szememben (fülemben).
Van egy mondás: "A rock örök" Vagy másképp: "Amig a világ világ és a Föld kerek, mindig lesznek rockerek."
Napjainkban is észrevehető, hogy a 60-as 70-es 80-as évek bandái még mindig rajongásra érdemesek a fiatalabbak örében. Ellenben a tücc-tücc "zenék", amolyan szezonálisak... Egy év múlva senki nem emlékszik rá. És fossák az "előadóik" (vagy azok számítógépei)...
Úgyhogy világ reszkess, maradunk mi rockerek!
GARTULÁLOK AZ URAKNAK A TEGNAPI FERGETEGES KONCERTHEZ. 3 év múlva veletek ugyanitt!!! (Remélem...)

Adrian Mole 2008.10.29. 12:35:50

lindus:
Azért a régi Queen nem FM volt kizárólag. Az négy ember közös munkája volt. Bármelyik hiánya (mint azt tapasztalhattuk is) elvesz a dologból, értem ezalatt a számokat, a lemezeket és a koncerteket is. (például tudtad, hogy a hőskorszakban volt olyan koncert, amit Taylor énekelt végig, mert Mercury-nak begyulladtak a hangszálai és csak zongorázni tudott?)

zsan 2008.10.29. 12:38:20

Istenem, de irigyellek benneteket a tegnap estéért!!!!!

Gál Kristóf · http://www.primodesign.hu/blog 2008.10.29. 12:38:46

Én is féltem, hogy gáz lesz, hogy nincsenek még 3-an sem (ez tényleg gáz mondjuk), meg hogy +PR, de nem volt olyan vészes ez a része. Maga a koncert + hangulat + régi Queen számok + jammelgetés csak gitárral/dobbal = álomszép volt. Sosem felejtem el! :)

Ez az "ez nem a Queen" dolog rohadt unalmas, közhelyes, és szerintem kb arra jó, hogy aki beírja az megmutathassa magáról (vagy legalábbis azt higgye, hogy megmutatja), hogy mekkora nagy ész, hogy átlát a szitán + akkora zenei ínyenc, hogy neki csak az eredeti kell. Wake up, Neo!

Az iPhone egyébként jobbakat csinál, direkt lebutítottam, hogy annak legyen csak jó emlékeztetésképp', aki ott volt, mert annak úgyis a fejében van minden... :)

Red 2008.10.29. 12:40:43

muháháháhá
és még a blogod címét is kiraktad..olcsónak születtél és az is maradsz :)

undone 2008.10.29. 12:42:10

Fact 1: Mr Mercury pótolhatatlan
Fact 2: Ez nem az igazi Queen
Fact 3: BM, RT és PR OLYAN KIBEBA***** koncertet toltak tegnap több mint két órán keresztül, hogy még mindig remegek.
Aki szerint ezek a vénemberek már nem elég energikusak, azoknak kívánom, hogy próbálják meg azt a dobszólót lenyomni amit Roger lenyomott tegnap, utána meg énekeljék el az I'm in love with my cart, ami éneklésileg egy "könnyű" dalocskácska.
Paul Rodgers Seagull-ja olyan gyönyörű volt, majdnem elsírtam magam. Hamis hang nem volt benne, a koncertben sem sok, de yet again, csinálja jobban aki tudja.

Szenzációs koncert volt, és csak imádkozni tudok hogy jöjjenek még. Sokszor. Nagyon sokszor.

Gál Kristóf · http://www.primodesign.hu/blog 2008.10.29. 12:47:19

(Red: egyrészt kár, hogy one-man-showt akarsz csinálni ebből a szép bejegyzésből, másrészt azt azért tudhatnád, hogy a blog.hu mindig kitölti ezeket a mezőket, én meg nem fogom kézzel mindig kiszedni/betenni, stb. Mindenki nevében kérem, hogy állj le! Most még csak kérem...)

GOD SAVE THE QUEEN!

Kardinálispinty 2008.10.29. 12:47:25

A belinkelt videón (a karkovi koncerten) miért ilyen hamis az énekes?

Fandor 2008.10.29. 12:49:44

persze, belinkelem majd a youtube videókat, kis türelem, már tolom felfelé, dehát darabonként 100+ mega. előre is elnézést az N95 videofelvétele néha szaggatott, nem tudom miért....

Queen forever!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.29. 12:54:25

Néhány kis terelgetés részemről az elektronikus zene kedvelőinek és készítőinek védelmében:

- a tuc-tuc zenék nagyjai sem szezonálisak
- a számítógép nem zenél helyetted
- rengeteg tehetség és szakértelem kell az eredményhez
- jóval nehezebb nem hangszeres zenét csinálni egyedül, mint hangszereset egy bandával, próbáltam mindkettőt 15 különböző formációban
- lassan már a tuc-tucnak is 30 éves történelme lesz
- de az a 30... az mégse 50 :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 12:57:03

most akkor elindulunk végre Belgrádba? :)

Adrian Mole 2008.10.29. 12:58:12

Kardinálispinty:
Nem hamis, csak nem úgy énekli, mint FM a lemezen. BTW, FM sem mindig úgy énekelte a számokat koncerten, mint a lemezen.

quaker 2008.10.29. 13:11:55

Brian May és Roger Taylor fantasztikusak még mindig! A fény és hangtecnika hibátlan volt! Paul Rodgers a saját számait kivéve egy raklap sz@r volt tegnap is. Szerintem a The Show Must Go On egyszerűen élvezhetetlenre sikeredett miatta.
Őt leszámítva kellemesen csalódtam. A koncet csak a Freddy fanokban és azokban hagyhatott negatív élményt, akik nem képesek elfogadni, hogy van élet halál után is ...
Perfect volt és kész, aki ott volt tudja, aki nem az meg mondhat akármit...

tatuli 2008.10.29. 13:13:12

A hamissághoz hozzáfűznivalóm lenne:
1/ egy koncerten előadott élő produkció sosem lesz cédétiszta, ahol azért még a legnagyobbak is tili-toligálják ide-oda a kis billentyűket, h tisztán szóljon minden egyes hang.
2/ nem vagyok épp vájt fülű, azonban van némi hallásom, és nem éreztem úgy, hogy kharkovi bejátszás hamis lett volna, ahogyan azt sem érzékeltem, hogy a tegnapi budapestin lettek volna hamis hangok.
3/ aki mindennek ellenére kristálytisztán szóló ének és hangszerhangot akar hallani, az vagy ne menjen koncertre, vagy adjon 2 órás koncertet egy fals hang nélkül... és annak becsókolok az ánuszrózsájába!

Ez a Queen valóban nem AZ a Queen! Ez Queen + Paul Rodgers!!!

tatuli 2008.10.29. 13:14:45

2/-es ponthoz helyesbítés, hogy nem érzékeltem, hogy minőséget rontóan lettek volna hamis hangok!

quaker 2008.10.29. 13:19:32

javítva: ...hangtechnika...van élat a halál után is...

quaker 2008.10.29. 13:21:01

Ó bakker, nem tudok írni sem :(
élat = élet

Csiguci 2008.10.29. 13:25:55

Én 36 vagyok, és 14 évesen ismerkedtem meg a Queen-nel. Azóta hallgatom őket. Aki azt mondja, hogy ez nem Queen annak igaza van meg nem is. Az biztos, hogy az új lemez dögös, PR hangjára tökéletes. Brian és Rodger meg garancia az utánozhatatlan queen-es hangzás megőrzésére.
A koncert meg fenomenális volt. Profi munka! Jobb volt a 2005-nél. Ahogy a közönséget láttam elfogadták PR-t. Jól esett Freddiet is látni. A Bohemian Rhapsody-t ahogy Freddie és PR énekelte az nagyon ütős volt!
Szóval aki fanyalog az megteheti, de aki Queen rajongó annak ez a koncert felejthetetlen élmény volt!

Remélem még jönnek! :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 13:27:02

A koncert előtt beszélgettünk, hogy kinek milyen élménye, emléke van a Queen-ről. Mindenki csillogó szemekkel mesélt 2-6 éves korából FjediMejkuri gügyögéses emlékeket, vagy első kazettát, vagy 91-es szomorúságot...Hát, ez számít. Az életünk része, és ez nem változik már. Nem vagyok hajlandó sem fintorogni, sem kritikusan hozzáállni egy olyan dologhoz, melyet isteni szerencsének érzek, hogy kaptunk. Ezek a zenészek már rég beleszarhattak volna az egészbe, de nem tették, mert még örömöt szeretnének okozni. Például ma Belgrádban, ahol tudtommal még nem járt a Queen...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 13:29:17

Ja és mielőtt folytatnám a munkát (nehezen megy a koncentrálás...):

Roger dobszóló, éneklés, Kharkiv:
uk.youtube.com/watch?v=8OYtBr0cZT8

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.10.29. 13:47:29

Szerintem nem véletlen, hogy a QUEEN összes slágerében a Freddie Mercury énekel. Ő volt az együttes frontembere, és az Ő hangja miatt lett ismert az egész együttes. Megértem én, hogy jó volt a koncert, de én biztos nem fizettem volna érte. És ez persze személyes véleményem.

Olyan, mintha most valaki tartana egy Zámbó Jimmy koncertet körülbellül. A QUEEN sosem lesz olyan mint régen. Tudom, hogy nem is ez a cél, de Freddie slágereivel fellépni, háát... Megvan az érzés bennem, hogy pótolni szeretnék őt. Pedig a világ legjobb hangját nehéz pótolni, mert sajnos már nincs közöttünk. Mellesleg minden nap hallgatok Queen-t :)

A fenti kis videó nagyon megdöbbentett. Nem tudom, hogy a hangminőség szar-e, de mintha az énekes hangja időnként elmenne.

Szerintem különbséget lehet tenni a kettő között:

www.youtube.com/watch?v=WP6aiLo7qXs

Hans Lopkowitz 2008.10.29. 13:48:35

Én azok közé tartozom, akik rinyálnak, hogy ez nem Queen. Nem mentem el – emlékemben megőrzöm az az 5 koncertet (4-et Freddie-vel + Wembley Tribute) amit láttam. Már a Wembley is kicsit csalódás volt, de mégiscsak megemlékezés.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.29. 13:49:30

OK. legyen Queen, ha nem is Freddy énekel. De nem csak az énekhangja és az imázs hiányzik, hanem a szerzeményei is! Nagyon sok jó slágert írt. May számai, amiket hallottam, elég gyengusok, a Hammer to Fall-ra hajaznak, de nincs bennük spiritusz.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.10.29. 13:50:38

Persze ez személyes véleményem, senkit nem szándékozom megbántani vele. Aki ott volt, remélem jól érezte magát.

Wundt 2008.10.29. 13:57:30

Ezzel a kharkov-i előadással paul rogers nem jutott volna döntőbe a megasztár 1-ben. :-) Nyafka egy hang ez. Már bocs.

Nem vagyok fideszes 2008.10.29. 14:00:13

Könyörgöm, Freddy az a Krueger, Mercury pedig Freddie, tanulja már meg mindenki végre!

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 14:01:04

"Szerintem nem véletlen, hogy a QUEEN összes slágerében a Freddie Mercury énekel."

Szerintem sem :) hiszen ő volt az énekes. :)
Ugyanakkor a Queen pont azért lett az, ami lett, mert 4 (négy!) aktív dalszerző volt a bandában. Mindegyik írt No1 dalt, írtak külön, írtak együtt, és az a furcsa elegy, ami létrehoztak tette a Queen-t azzá, ami lett. Freddie géniusz, karizmatikus, ezt senki sem vitatja. Ugyanakkor ha a szólólemezeit hallgatom, akkor eszembe jut, hogy hopp a gitár itt szépen hiányos. Nekem is van olyan érzésem, hogy Freddie egyfajta művészeti katalizátor volt, de a többi tag érdemeit nem vitatom. Uff.

(még mindig nem dolgozom)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.29. 14:04:53

Lófasz Hadnagy // De hát a Queenben nem Freddy Krueger énekelt? :D

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.10.29. 14:05:09

Interstellar Overdrive · b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 14:01:04 >>>

Részemről tényleg Freddie a világ legjobb hangja, még mindig :) Olyan zenéket csinált, énekelt amiket én személy szerint csak üvöltetve, hangosan tudok meghallgatni, viszont abban igazad van, hogy a gitár és a többi is nagyon fontos. Ezért a mélynyomón is tekerek mindig... ;)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 14:07:50

BKV figyelő! Nem veszünk össze! :))) Freddie nekem nem hang, hanem a hang+dalszerző+előadó, de látom hasonló érzelmeket táplálsz!

Amúgy most fog megjelenni a Singles Collection, őrülteknek: www.amazon.co.uk/Singles-Collection-Box-Set/dp/B001GRY5YI

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.10.29. 14:13:40

Ez ilyen tipikus "eztkéremkarácsonyra!" :) Bár a legtöbb szám megvan, főleg azok amiket szeretek, mindig jól jön egy ilyen gyűjtemény :)

Mellékesen tetszik a blog. Jártam már erre csak nem írtam. Jók a postok, meg a blog ruhája is tetszik. Csak így tovább! ;)

gea 2008.10.29. 14:16:47

vero 2008.10.29. 13:49:30
Te sem ismered a Queen - kiváltképp Brian által komponált - számokat. "elég gyengusok, a Hammer to Fall-ra hajaznak" pölö az én kedvenc számom a Tie Your Mother Down... Az is hajazik a Hammerre??? Igen, amiket Brian ír az a gitárra van kiélezve (nem minden esetben, de a pörgősekben mindenképp) Headlong... Tudom, azt a Queen írta, de az Brian szólóalbumára készült, de "bedobta" a közösbe.
Meg az Another One Bitest The Dust... Azt meg John írta, jellemző benne a basszer alap... Mindenki a maga portáján söpröget elven írták meg a dalokat...

Lófasz Hadnagy 2008.10.29. 14:00:13
Épp ezt akartam mondani!!! Mindenki ugrál, hogy ez a Queen már nem az, de nem egy Freddiet dícsérő hozzászóló írta már helytelenül... Azér', aki szereti a Queen-t, attól tán joggal elvárható, hogy a tagok nevét tudja...:s

ilkadzsí 2008.10.29. 14:17:27

Freddy a valaha volt legnagyobb torok.
Paul a nyomába sem ér.
Talán nem véletlenül maradt ki a régi basszeros ebből a hakniból.
De örülök, hogy nektek tetszett.

Hans Lopkowitz 2008.10.29. 14:17:37

Nekem a Queen munkája a Complete Works (asszem ez a címe) díszdobozzal zárult le. Lehet, hogy eladom, ha érdekel valakit.

Fandor 2008.10.29. 14:21:42

tegnapi koncertfelvételeimből az első fecske (we will rock you + champions):

www.youtube.com/watch?v=Y1xd7nsQdrI

a többit is majd nézzétek a drrightaway usernév alatt, megy fel folyamatosan, csak lassú.

Ádám 2008.10.29. 14:24:08

Én ott voltam 1986-ban a népstadioni koncerten. Tényleg életre szóló élmény volt. Aztán készültem a 2005-ös koncertre is. A jegy nagyon drága volt, de megvettem. Koncert előtt megnéztem a Queen Wembley DVD-t. Két óra nagyon jó zene. Elmentem a koncertre, és 45-50 percig tartott az egész. Ekkorát még nem csalódtam koncertben. Nem volt rossz, de felháborító, hogy volt képük kevesebb, mint egy órával kiszúrni a szemünket. Azt mondtam, soha többet élő Queen koncertet. Marad a DVD, vagy ha jó koncertet akarok hallgatni élőben, elmegyek pl. a Magyar Atomra és meghallgatom Tátraiékat.
Idén tényleg 33 szám volt???

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 14:26:19

Ádám! nem tudom, hol jártál 2005-ben, de ez volt a setlist kb 125 percben --- visit: www.queenconcerts.com/live/queen/paul.html

01. Intro: It's A Beautiful Day Ross Robertson / DJ Koma 2005 techno mix [tape]
02. Intro: Lose Yourself [tape - Eminem]
03. Intro: Reachin' Out (Paul on vocals + Spike keyboards only)
04. Tie Your Mother Down (Paul on vocals)
05. I Want To Break Free (Paul on vocals)
06. Fat Bottomed Girls (Paul on vocals)
07. Crazy Little Thing Called Love (Paul on vocals + guitar)
08. Say It's Not True (Roger on vocals)
09. Long Away (part) (Brian on vocals & guitar)
10. Tavaszi Szél Vizet Áraszt (Brian on guitar)
11. Love Of My Life (Brian on vocals & guitar)
12. Hammer To Fall slow/fast (Brian and Paul on vocals)
13. Feel Like Makin' Love (Paul on vocals)
14. Let There Be Drums
15. I'm In Love With My Car (Roger on vocals and drums!)
16. Guitar solo
17. Last Horizon
18. These Are The Days Of Our Lives (Roger on vocals)
19. Radio Ga Ga (Roger and Paul on vocals)
20. Can't Get Enough (Paul on vocals)
21. A Kind Of Magic (Paul on vocals)
22. I Want It All (Paul on vocals)
23. Bohemian Rhapsody (Freddie and Paul on vocals)
24. The Show Must Go On (Paul on vocals)
25. All Right Now (Paul on vocals)
26. We Will Rock You (Paul on vocals)
27. We Are The Champions (Paul on vocals)
28. God Save The Queen

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.29. 14:31:01

Amikor a Szerelmes Shakespeare-t játszották, a Corvin moziban a gépész az 5 tekercsből véletlenül csak az elsőt, a másodikat, és az ötödiket rakta fel a gépre (nem biztos, hogy pont így, de ez a lényeg).

Az emberek szemrebbenés nélkül jöttek ki 50 perc után a filmről, minden hiányérzet nélkül, egyetlen panasz sem érkezett.

A 2005-ös koncerten volt szünet, vagy nagyon hosszú taps egy szám után, ami megtéveszthette a nézőket, és hazaindultak?

gea 2008.10.29. 14:34:47

Ádám 2008.10.29. 14:24:08 Dzsimi emlékkoncerten voltál? Basszus, 2005-ben is kb. 2 órás sót nyomtak!!! Milyen koncertről beszélsz? Nem a '85-ös Live Aid-et nézted meg otthon? Ja, az nem lehet, mert az csak 20 perc volt... Vagy 2005. április 23-án este 10 tájékán érkeztél meg? Miről is beszélsz???

Hans Lopkowitz 2008.10.29. 14:39:07

A Queen arról volt ismert, hogy mindig újat, kiválót, egyedülállót tudott hozni. Egy Queen lemez megjelenése mindig esemény volt, beszéltek róla. Mindig újszerűt hoztak, igényeset alkottak és sok embernek szóltak. Sajátos hangzásuk a behatárolhatatlan sokszerűségükben (is) rejlett. Nem alkottak stílust, mert nem volt utánozható. Örülök, hogy mindegyikükkel találkozhattam, sok emlék fűz hozzájuk.

Ez a csapat már nem az.

Csiguci 2008.10.29. 14:48:01

Hans Lopkowitz 2008.10.29. 14:39:07
Köszönjük HANS! Ezt már leírtad, nem kell a véleményeddel elárasztani a blogot. Úgy sem győzöd meg azokat akik a Queen miatt mentek ki.

jóni jó, de van-e jobb 2008.10.29. 14:52:53

ha már "valahogy úgy kezdődik" a post, hogy

"Valahogy úgy kezdődött, hogy a Fender Stratocaster "születésének" 50. évfordulóján Brian és Paul összecimbiztek"

akkor tisztelettel felhívnám a híres Guitar Legends Seville 1992-es allstar guitar hero jellegű cuccra a figyelmet, ahol Brian May volt a házigazda és Paul bácsi énekelgetett rendesen, szal nem most kezdtek cimbizni

www.youtube.com/watch?v=9Ay3fj9pV6Y

Ádám 2008.10.29. 14:55:07

2005-ben Budapesten jártam a BS utódban.
Én annyit tudok, hogy kb 40 perc után levonultak, vissza, vissza, stb, aztán visszajöttek játszottak egy számot, aztán a God save the queen-t, ami mindig az utolsó. Aztán felkapcsolták a lámpákat, kinyitották az ajtókat (nem a zenészek), és tényleg hazaindultak az emberek. Koncerten szünet??? Ilyet még nem hallottam. Esetleg az előzenekar után...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 14:55:34

Köszi, megvan a felvétel :) (Sőt volt közös charity daluk is...)

Amúgy a Guitar Legends Seville 1992 hivatalos DVD novemberben jelenik meg...

Ádám 2008.10.29. 14:57:28

Most már megkérdezem a haveromat akivel voltam, hogy ő mire emlékszik.
A Jimmi és hasonlókat elengedem a szemem mellett...

Csiguci 2008.10.29. 15:01:01

Ádám 2008.10.29. 14:57:28
Ádám szerintem magad égeted. A koncertről DVD-is van. No nem a BS-ben vették fel, de a dalok mennyisége és a koncert időtartama megegyezik. Tudom, mert kint voltam és megvan a DVD is.
Szerintem lapozz.

Csiguci 2008.10.29. 15:02:28

Akarom mondani BS = Kavics vagy Aréna

bőgőmackó 2008.10.29. 15:33:08

roppant gyengus ez a belinkelt vid. igazság szerint gyerekkorom/kamaszkorom elejének kedvence volt a Queen, aztán vhogy elfedték más (talán) komolyabb zenék. Most hogy öregszem, már nem ciki a Queen, de erre a mostani formációra a hakni a legtalálóbb szó. Mint a '87 utáni Pink Floyd v még rosszabb.

undone 2008.10.29. 15:36:53

Ádám, 2005-ben első levonulás után 4 számot játszottak. Ahogy most is.
Lehet elvittek az idegenek. Végülis egy ufo alakú épületben voltál, nem? :)

De nézz utána neten, wikin, akárhol.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.29. 15:39:04

Első szexuális aktusom elég hosszúra sikeredett, nem (csak...) azért, mert akkora díszhím vagyok, hanem mert fiús zavaromban és az esemény jelentősége miatt mindent tudtam csinálni, csak lőni nem - a lánynak ez legalább előny. Nekem olyan 50 percnek tűnt. Lopva a videó órájára nézve derült ki, hogy 3 és fél óra volt.

Azóta változtam, nem árulom el, milyen irányba.

72-ben Vietnámban 4 hónap csendes járőrözés után egy nap teljesen váratlanul elkezdtek minket lőni, a legkeményebb másfél óra volt életemben, nem láttunk semmit, olyan volt, mintha a fák lőnének. Semmit nem tudtam csinálni, csak lőni. Utólag a rádiófelvételekből derült csak ki, hogy mindössze 11 percig tartott.

Azóta változtam, nem árulom el, milyen irányba.

Ádám 2005-ben Queen koncerten volt, 50 percnek tűnt - valójában kicsit több, mint 2 óra volt. Ma megváltozott, ne bántsátok.

Czeka. 2008.10.29. 15:39:52

Gyerekek, én ott voltam 1986-ban is 14 évesen, 2005-ben is (a szülinapomon léptek fel :-) és most is. Régen tagja voltam a PeCsa-s Queen klubnak még a 90-es években. Ez nem szólt jól, legalábbis a 116-os szektorban. Az elején tényleg nem volt jó, amikor kitelepült a zenekar a közönség közé, akkor kezdett megtáltosodni a felszerelés. a 2005-ös köncertet is majdnem innen néztem, assze 118-as szektor, az sokkal jobban szólt! Ez a Paul Rodgers szerintem gáz, de bátor hogy bevállalta. Minden egyes pillanat, amikor nem volt színpadon, sokkal jobb volt. Egyszer állt neki igazán jól ez a "szerep", a The Show Must Go On kifejezetten jól állt Paul-nak. Amúgy a koncert közepén nemcsak R.Taylor énekelte le, hanem Brian is.

Tündi 2008.10.29. 17:13:46

Sziasztok!

Egy ideig olvasgattam, olvasgattam a hozzászólásokat, aztán besokalltam, ezért bocsi, ha olyat írok, ami már volt...

Szerintem akinek ez a Queen már nem az a Queen (valószínűleg ennyi idő után még Freddie-vel sem lenne ugyanaz!), annak nem kell albumot és koncertjegyet venni. És elfogadom, hogy ez is egy vélemény!

Nekem hatalmas volt a mostani koncert. Én az élményre inkább figyeltem, mint az egyes hangok pontosságára vagy hasonló zenei nyalánkságokra. Csak arra koncentráltam, amit bennem megpendítettek és az jó volt! Nagyon jó volt!

Köszönöm a lehetőséget, hogy szólhattam. :)

Prézli 2008.10.29. 17:24:06

De kis udvarias Tündi :)) Mekkora szemétség (ugyanakkor mennyire vicces) volna ezt most kimoderálni! Tök egyetértek, gusztus dolga. Én például a koncerten voltam, albumot nem veszek. Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit.

Ádám 2008.10.29. 17:37:15

Csiguci, hol is lehet kapni azt a DVD-t a 2005-ös BUDAPESTI koncertről??? Én is azt mondom, hogy ott voltam. Asszem, nem fogjuk egymást meggyőzni, de nem is fontos.

A haveromat megkérdeztem, és ezt válaszolta:
Lóf***t volt 2 óra. Mondjuk elég is volt amennyi volt… L a legjobb része az volt amikor a Mercury-videókat mutatták, de azt otthon is meg lehetett volna nézni. Nem csoda, hogy a Deacon nem adja ehhez a haknihoz a nevét

Az index írt a koncertről. Nekik nem tetszett.
index.hu/kultur/zene/queen1029/

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 18:09:43

Ádám! Kérlek. Ha gondolod, tényleg nem volt 2 óra. De ha gondolod, nézz utána, az összes Queen koncert setlistjét megtalálod itt: www.queenconcerts.com

Ha kifejezetten az "50 perces" koncertekre vagy kiváncsi 2005-ből, akkor itt találsz (cáfoló) infókat: www.queenconcerts.com/live/queen/paul.html

Hivatalos DVD-t a budapesti buliról nem, hanem a sheffield-iről kapsz (99% ugyanaz a setlist): hu.wikipedia.org/wiki/Return_of_the_Champions

Ha le akarod tölteni a 2005-ös bp-i koncertet: www.queenzone.com/queenzone/forumNew/forum_topic_view.aspx?Q=1103515 (talán még fenn van)

Sokat segítettem :)), de a számok hosszát neked kell összeadnod....

B o r a t 2008.10.29. 18:10:48

Az index - már bocs - bekaphatja.... Azért ennyire nem kellett volna lehúzni a koncertet (az ilyen menjen nótenksz "koncertre", oda való). Fel lehet állni, és ki lehet menni, ha nem tetszik. Kész.
Ott volt nemtudom hányezer ember, akik végigtombolták a bulit.
Annó nem volt lehetőségem kimenni a '86-os koncertre (7 éves voltam), és nagyon örülök, h a mostanira kijutottam.
PR-ben az volt a jó, h nem is próbálta utánozni Freddie-t. Roger és Brian előtt meg le a kalappal...Fantasztikus volt élőben hallani a kedvenc slágereimet :D

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.29. 18:11:57

Az index cikkre csak annyit, hogy fel sem idegesít ez az ingyenjeggyel bemenő arc, akinek élete főműve lett az a cikk, mely minden sora fröcsög a rosszindulattól...

szefi 2008.10.29. 18:18:56

Sziasztok!
Istennek hálát adva újra személyesen élhettem át a
koncert minden szépségét.Szerencsére eddig mindegyik koncerten ott lehettem és innen üzenem mindenkinek aki elmulasztotta a tegnapi Q+PR showt,
hogy nagyon sajnálhatja.Bár lélekszámban nem voltunk annyian,mint 2005-ben,de technikailag,látványban, ötletekben és hangulatban sokkal jobb volt a tegnapi koncert.Szerintem egy érett jól felépített koncert volt.
Aki pedig állandóan azon lovagol,hogy ez már csak árnyéka a régi Queen-nek az téved!Nem árnyéka,hanem barátaim ez a QUEEN +Paul Rodgers és barátaik!!Ha valaki szerette és szereti őket, akkor örüljön,hogy még láthatjuk,hallhatjuk őket!S remélem még fogjuk is!!

Rah 2008.10.29. 18:40:33

Ez egy korrekt cikk, valami ilyesmi volt tegnap:
www.sopronirocks.hu/index.php?mi=hirek&hirkat=2&hid=4846

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.29. 19:17:55

Nem fröcsög az Index cikk szerintem, csak őszinte, és messze nem fanatikus. Akinek a Bad company-ről drum&bass csapat jut eszébe (mint ahogy nekem is), az lehet ennyire kívülálló, és megteheti, hogy ilyeneket ír. Az ingyenjeggyel mondjuk rátapintottál, az is befolyásolja a várakozásainkat, ha ingyen megyünk ("egynek jó", "majd a gyengébb részeknél kimegyek"), meg az is, ha nem a legolcsóbb jeggyel ("remélem, megéri!").

De attól még, hogy leleplezi a hatásvadászatot, beismeri, hogy ő is prédául esett a vadászatban, és megérintette néhány pillanat. Másképp nem is lehetett. Kifelé hallottam ilyet, hogy "ez geci szar volt", minden azon múlik, mit várt, aki odament.

Én úgy éreztem magam, mint egy nagytornatermi buliban, lejöttem egy klubba Budapesten, csak ma nem Fábián Juli lép fel, hanem a Queen+PR, mert már tart ott ez a város, hogy minden héten jöjjön valaki.

Az érdekes, hogy a Soproni Rocks cikkében meg azt írják, most többen voltak. A "közönség végigtombolta" kicsit erős - a Radio Ga Ga alatti kézerdő viszont pontos. Én kivettem egy kis szabit a koncert alatt, akkor szembesültem vele, hogy a küzdőtér keverőpult mögötti részén elész jó golpasszokat át lehetett volna még adni a védők között, talán még Paul Rodgers is 20-30 méterre ellátott volna az emberek között. De aki tömegben szeret állni (mint egy ideje én is), az megtalálhatta a számítását onnan alig 50 méterre.

Már megint egy regényt írtam, mint mindenki. Kommentrekord volna, ha szétdobnánk mindent bekezdésekre. Mármint nekünk, mert tegnap a Subbán láttam egy 1400 komment fölötti cikket ;)

B o r a t 2008.10.29. 19:24:08

Az előbb irtam az index főszerkesztőjének. Kiváncsi vagyok, h válaszol-e....

Autogramgyűjtők Klubja · http://autogram.blog.hu 2008.10.29. 20:07:53

Üdvözlet!
Holnap reggel 9:05-kor mi is megosztjuk a tapasztalatainkat a Queen keddi budapesti vizitjével kapcsolatban: autogram.blog.hu/2008/10/30/a_queen_budapesten_testkozelbol

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.29. 20:36:55

Látom, ti is előre dolgoztok :) Időpont beállít, publikál... a J. Larose bejegyzést láttam a múlt héten, szétröhögtem magam. Az MIT-s arc kézírása meg egy az egyben az egyik volt tanáromé, Mr. Dinkené, fogalmam nincs, mi volt a keresztneve. Talán Miszter. Enyém is az.

Miszter O.

Dénes 2008.10.29. 22:00:16

Voltam most is és 2005ben is. Sajnos azóta megöregedtek. 2005ben még nagy volt a futkározás a színpadon, jobb volt a hangulat. Lehet, hogy a levegőtlen terem, lehet, hogy Roger fájó dereka, de valami kicsit öregesre formálta ezt a tegnapi koncertet. Félreértés ne essék - így is nagyon színvonalas volt.
Paul Rogerssel most nem voltam megelégedve - szerintem nincs felkészülve rendesen: a saját számait és az újakat énekli jól, a Queen slágereknél viszont az LCD kijelzőt leste. Egyedül Brian hozta a 60éves rocksztártól is elvárható csúcsformát.

Aki szidja a mostani felállást, a csapatot, hogy még turnézik szerintem nem gondol bele, hogy ezek a kiváló zenészek nem tudnának nyugdíjba menni, mert a zene az életük. Arról, hogy Freddie nincs többé nem tehetnek és arról sem, hogy minden idők legjobb rock énekes-frontemberét lehetetlen pótolni. Ez nem megélhetési zenélés - ez a zene igazi szeretete - ezeket az öregedő és nagyon szeretni való rockereket nem lehet nyugdíjba küldeni! - max Pault a fenébe, amikor eltéveszti a szöveget :P

Ha mégegyszer jönnek én ott leszek!

Csiguci 2008.10.29. 23:36:44

A fenti bejegyzésekből is látszik, hogy különbözőek vagyunk. Egy blognak ez a lényege, hisz ekkor van forgalma. De az dühít ha valaki valótlanságokat fröcsög.
Dühít ha valaki fél házról beszél, mikor tuti, hogy 70%-ig megtelt az Aréna. Nem hiszem, hogy Rogers dobolási tudományán látszik az idő. Egy dobostól meg nem is várom el, hogy szaladgáljon :)
Az index cikke dühítően egyoldalú. Kár, hogy büntetlenül le lehet ilyeneket írni, mint valami végső nagy igazságot.

Remélem mielőbb megjelenik a koncert DVD! :)

Egyébként az élmény a sajátom, és még a hatása alatt vagyok :)

B o r a t 2008.10.30. 00:11:29

Igen, elég köcsög dolog fél házról hazudozni. Az "újságíró" valószinűleg valami emós kis féreg volt, nem tudom h miért éppen őt küldték el az ingyenjeggyel... Szerintem a küzdőtér majdnem tele volt, legalábbis oldalról nagyon úgy tünt. Hátul ugyan voltak nagyjából üres szektorok, de én spec oda nem is ültem volna, mert nem hiszem h jó lett volna a kilátás.
Engem a következő mondatok dühitettek fel, de nagyon: "...most még jobban sajnálom, hogy Freddie nem szeretett óvszert használni...", és "..Ráadásul elég nagy százaléka klimaxos nőkből állt..". Megakurvaanyját az ilyen kis görcsnek....Meg a főszerkesztőnek, aki engedte leadni az anyagot. Az ilyeneknek csak a kiszeltünde meg a győzike való... Na, nem mérgelődök tovább...sorry, ha kicsit durva voltam...

Quaker 2008.10.30. 01:19:58

Az index.hu kritikusának tök igaza van!
Megkapta kedd esti melónak, hogy nézzen mááá be az arénába, mert itt van valami brit királynő. Természetesen press vagy vip belépővel, ingyen és bérmetve, mert az neki jááár, hiszen ö szarja a legszebbet, és, ha már ott van - nem otthon, mint kedd esténként rendesen, a barátok közt izgi epizódját nézi -, akkor lesszíves böffenteni valamit másnap a webre...
Odakényszerítették!!! Este, dobhártyát sértő hangzavarba, retinát bántó, villódzó fények és üvöltő emberek közé!!! Dolgozni !!!!
Min csodálkoztok?
Ti is így vélekednétek, ha képességeiteket, felkészültségeteket meghaladó feladatra, tök idegen területre kényszerítene a góré és fingotok sem lenne pl. arról, hogy ki a fax az a Bach, Bartók, Mozart vagy Kodály, de kényszereből, mert kell a meló, hogy fizetni tudd a havi rezsit, mégis elmentek a zeneakadémia esti koncertjére, mert a főnök seggét mindig tisztán kell tartani.......
Ugye, kedves kritikus úr?

Csak a stílus kedvéért.....Mi is jobban örülnénk, ha anno, a kedves papa nem recskázza le a lábát mielőtt fenékenbillentette a mamát, mert akkor nem születhetett volna meg az ilyen méltatlan kritika sem...

Elnézést a komolyzene és BK fanoktól.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.30. 01:32:07

gea // Az új lemezről beszélek vazze. Tie your mother down 1976. Hogy a p.ba jön most ide?

Az énekesről jut eszembe. Egyetlen embör volt, aki el tudta normálisan énekelni a számokat, a Fredi (hogy mindenkinek jó legyen) emlékkoncerten George Michel. (Meg lehet nézni/hallgatni). Ha melékeztek, vele is tárgyaltak, de ő nem vállalta.
Úgyhogy maradt Chuck Norris (remélem jól írtam). Na ezen kidültem. :o))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.30. 01:39:36

Ja, gea // kötözködsz itt velem, csak a lényegre nem írtál semmit; Fredi szerzeményeire. Neked biztos nem hiányoznak. Hallgasd csak a Good Company-t! Az is jó kis May szerzemény. Ha ismered. :o)

Dénes 2008.10.30. 08:52:40

Üdv

Látom kitértünk arra a pontra is, hogy ki lett volna jobb énekes, mert igen - látszik, hogy Paullal nem az igazi.
Nekem a 92'es emlékkoncerten az Extreme-esek előadása tetszett a legjobban, Gary igazán óriásian adta elő a Hammer to Fallt is.
Rajta kívül még Jeff Scott Sotot tudnám elképzelni, keressetek rá a youtube-on, csinált egy Queen koncertturnét a saját zenekarával - vérbeli rocker.

ui: Ők ketten biztos azért nem fértek bele a csapatba, mert összetévesztenénk őket Brian mesterrel a hajuk miatt :P

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.30. 09:18:37

A George M-vel senki sem tárgyalt, az pletyka volt 92 után...

Jeff Scott Soto nem rossz, de ő inkább Freddie-style és pont ezt akarták elkerülni...amúgy léptek fel vele 1-1 szám erejéig Queen Convention-ön.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.30. 09:40:58

P. Rogersről meg nem pletykáltak. Oszt jött.
Vazze, akármennyire haver, a pcsáért nem találtak valakit, aki tud rendesen énekelni, ha már ennyire zenélni akarnak. Ezzel a faszival nem világ körüli turnéra kellett volna indulni, hanem max. retrofesztiválokon fellépni.
Ha fasza énekesük volna, ki nem sz@rná le hogy tovább nyomják a blúzt, mindenki örülne.
Akinek ez tetszik az tuktuk diszkóba járjon inkább, kb. annyira jó. Minek szart csinálni, ha jót is lehet. Nehogymá mindenki megmagyarázza. Így mint 2 vén hülyére fog emlékezni rájuk a rocktörténet.
Én is sajnálom, de Nagy Feró már 15 éve megmondta: Éva! Ami szar, az szar.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.30. 10:46:51

pl.
www.youtube.com/watch?v=z7BMBPnlAHc&feature=related

Jeff Scott Soto - Save me

Hát ebben nincs semmi Mercury utánérzés. Egysz. csak jó.
De hát nem megyünk ezzel semmire.

vic 2008.10.30. 12:44:27

Egyértelmű, hogy Freddie pótolhatatlan...

az már más kérdés, hogy Freddie nélkül van-e értelme zenélniük.

Én véleményem szerint: IGEN... 86ban gyerek voltam, 93ban voltam May koncerten és voltam 95ben is... mindegyik nagy élmény volt, de amit most csináltak a '39 nál, háááát az valami fantasztikus volt... ennyi a zene, egy gitár, egy dob, semmi fakszni...

értelmetlen vita a Freddie nélküli Queen értékelése... a legtöbb szám hozzá tartozik, és más számai is az ő hangján ütöttek a legnagyobbat, nem kétség... ám ő sajnos meghalt...

viszont itt maradt pár jó zenélni akaró és tudó arc, akik mondjuk jegyeznek pár jó Queen számot... kicsit sajnálom, hogy John-t nem sikerült visszarángatni...

Paul Rodgers... nyilván nem Freddie, "csak" (nekem) egy szimpatikus arc... de személy véleményem, hogy ha a kétségtelenül jobb hangú George Michael jött volna, akkor is fanyalgás lett volna belőle, hogy ez nem ment úgy, minek a saját számok... Szerintem Paul Rodgers egy jópofa showman, van valami hangja is, és látja a helyét a Queen mellett, és szerintem ez neki is örömzene, megtiszteltetés... nekem legalábbis ez jött le...

quaker 2008.10.30. 13:19:42

Nekem sem jön be Paul Rodgers, de halkan megjegyezném, ha nem volna, akkor most nem lenne miről beszélnünk!!! Nélküle nem láttuk, hallhattuk volna Őket (Brian May, Roger Taylor) egyszer sem itthon!
Akkor meg miről is beszélünk amikor fanyalgunk, hogy nem jó a hangja, Chuck Norris a kinézete, miért Queen + PR a név, stb, stb...
Én qussolok és csendben még hálás is vagyok ennek a pasinak :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.30. 23:26:09

Letöltésre kínálják a bulit :))) torrent!

www.queenzone.com/queenzone/forumnew/forum_topic_view.aspx?Q=1146657

34 percig tudta venni,a security lekapcsolta. pedig a piros azt jelenti, hogy nem veszi.

Quaker 2008.10.31. 00:59:20

Kár, hogy nem lehet letölteni, mert a seed nem elérhető.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.10.31. 09:02:51

Előbb-utóbb több seed lesz és akkor talán...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.31. 09:37:51

:)) Hányszor mondjam, hogy nem Chuck Norris, hanem Bud Bundy, aka. Nagymester Bé. Eleve, "Bé" mint B-oldal.

Szakállal:
www.theage.com.au/ffximage/260_budbundy,0.jpg

iWiwes képe:
media.movieweb.com/news/02.2006/davidFaustino.jpg

Megöregedve, bulipattanással:
www.thesmokinggun.com/graphics/art3/0515071faustino1.jpg

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.10.31. 09:48:36

Ez megvolt?
Serbán Attila - Don't stop me now (Gálvölgyi múlt hét csütörtöki 40 éve a pályán műsorában) - a bársonyöltönyös díszzsebkendős felkonfot tekerjétek át :)

www.youtube.com/watch?v=iTePiiiEQ78

Vélemény?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.31. 12:10:20

Énekelhetett volna a BP koncerten. :o)

Fandor 2008.10.31. 15:27:31

Radio Ga-Ga kézerdő a mostani bp-i koncertről:

www.youtube.com/watch?v=qnp17kWPXtg

Quaker 2008.11.01. 13:10:11

A Queen + PR koncerten én is akkor éreztem magam a legjobban, amikor Paul Rodgers nem volt a színpadon, tehát én sem látom szívesen, de be kell látnom, hogy nélküle nem láthatnám a Queen másik két élő legendáját. Ezért képes vagyok kompromisszumot kötni, mert a Queen-t szeretem. A Queen nem csak Freddie volt egyedül! Freddievel volt tökéletes, pótolhatatlan!

Meg tudom értemi azokat, akik nem tudnak egy korán eltávozott szerettük nélkül élni, de az élet nem áll meg, ha meghal valaki, még akkor sem, ha ezt úgy érezzük mély fájdalmunkban szeretteink elvesztését követően.

Akik elutasítják a Queen Paul Rodgersel kiegészült formációját, azok képtelenek elfogadni, hogy az élet egyszer véget ér, de ezzel nem szűnik meg az életbenmaradottaknak a joga az élethez. Ha egyszer ellenérzéseiket leküzdve mégis elmennének egy koncertre, akkor Ők is megtapasztalhatnák, hogy senki sem akarja pótolni Freddiet, zenélni, szórakoztatni akarnak ameddig egészségük engedi. Az anyagi motiváció náluk már nem lehet a show mozgatórugója, de bizonyára az is kellemes hozadék részükre. A Queen nevet pedig alanyi jogon - nem csak pénzügyi és marketing célból - használják, mert pontosan annyi joguk van hozzá, mint Freddienek vagy Johnnak lenne.

Egyszerű ez, mint a fa ék....ha nem vagy ott, egy élménnyel leszel szegényebb, aki ezt megvonja magától pedig megtehette volna, hogy ott legyen, de buta ideológiákat gyártva magyarázatként otthon marad, az megérdemli......mellesleg nem értem, hogy miről mondd véleményt, ha nem is volt ott.

Tökéletesek voltak azok a blokkok, ahol Brian és Roger énekelt, és ezt az élményt nem vagyok hajlandó megvonni magamtól, mert egy általam is nagyon szeretett ember már nincs az élők sorában.

Quaker

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.01. 13:46:53

A Béoldal megkérdezte a névválasztásról Brian-t :)) (teljes usa rádióinterjú www.brianmay.com -on van)

Q: What was there, if you can share it with us, what was the discussion Brian about, 'Okay, we're gonna go out and do this, but should we change the name? Should we become another group unto ourselves or do we keep the name Queen?' How did that discussion go?

Brian: Yeah, it was a kind of meandering discussion. Yes, of course you have to discuss it. What the hell to we call this? There was Roger and I, who very much carried the spirit of Queen with us, whether we like it or not, I suppose, and Paul who's coming in from a different place. Yeah. You could have called it, you know (?), 'The Seaweeds', but I think it would have kind of shot us in the foot because, you know, because most people wouldn't' have found us even by now. They wouldn't realise what we were doing. They wouldn't realise that we were out there playing 'We Are The Champions' and 'We Will Rock You' and stuff, as well as some new stuff and continuing the thread which we started. So in the end we decided the word 'Queen' should be in there somewhere and 'Paul Rodgers' needed to be in there too, because we're continuing his 'legendary journey', if you like. So it's not a very pretty name, 'Queen Plus Paul Rodgers', but it's something which defines kind of roughly what we are, I suppose.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2008.11.02. 21:47:28

Fandor! köszi a videókat! esetleg Tavaszi szél / Love of my life nincs meg?

Réka Forever 2009.01.04. 12:19:27

Én nagyon szerettem a Queent, főleg Fredie a kedvencem. Sajnálom hogy meghalt, de én sem támadom Brian-t és Roger-t hogy tovább zenélnek. Szerintem is jól teszik, és Paul sem olyan rossz, nem úgy énekli a dalokat mint Freddie, hanem máshogy, a maga módján szépen, ugyhogy nem tom mi kifogásuk egyeseknek ez ellen...

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása