Igyekszem sportot űzni abból, hogy minél több féle zenébe hallgatok bele és füleim mindenre hegyezem, ami jónak ígérkezik. Ezzel sokra mondjuk nem megyek, maximum saját barátaimat tudom meglepni újból és újból egy-egy lemez ajánlásával, illetve fizetésem nem lakáshitelre költendő részét akár egy csoportos beszedési megbízással a kedvenc lemezboltomba is irányíthatnám. Azért egy olyan előnye van, hogy a mindent elmondó kaján vigyor, amit egy igazi, megdöbbentő lemez tud kihozni az emberből, többször az arcomra ül, mint egy kereskedelmi rádión művelődő embernek.

Egyszer lett igazán próbára téve a nyitottságom, még vagy 10 éve egy barátom megjelent egy Bahia által kiadott válogatás lemezzel: Érdekes zenék kíváncsi embereknek. Na, ez nálam is kicsapta a biztosítékot, nem tudtam befogadni. Szerencsére nem ment el a kedvem a kíváncsiskodástól, így amikor 2-3 éve először olvastam egy Matisyahu nevű fazonról, rögtön minden követ megmozgattam, hogy minél többet tudjak róla és halljak tőle. Kincsre leltem.

Aki nem kíváncsi a részletekre és nem akar tovább olvasni, annak még annyi információt adnék, hogy a fiatalember az ortodox zsidó vallás követője, mondanivalóját pedig reggae-be oltott rapben adja elő, nem mellesleg elismert beatbox művész is.

Akinek pedig felkeltettem érdeklődését és esetleg nem ismerné még a 29 éves, Matthew Millerként napvilágot látott urat, annyit nyitásként mondanék, hogy 16 éves koráig nem nagyon mutatott érdeklődést komolyabban a szülei vallása iránt, a tízparancsolatot sem igazán tartotta. Einsteint is megbuktatták fizikából, aztán mégis. Aztán az ifjú Matthew elkapta a fonalat, belecsapott a kóser lecsóba és hip-hop a Chabad-Lubavics közösségben találta magát, ami a legnagyobb haszid banda. (A hozzám hasonló, vallástörténetből kegyelemketteseknek: ők az ortodox vonal, vagy ahogy az egyik cimborám teljes politikai korrektség szándékával megfogalmazta: a legzsidóbb zsidók).

Időközben körbevette magát zenészekkel, de nem kutyaütőkkel ám, iskolázott, igazi jazzkezű instrumentalistákkal, de huncut módon nem az elborultabb fajtából, hanem olyan ritka arcokkal, akik konkrétan a reggae-re is felesküdtek, szabadidejükben a Roots Tonic zenekar szekerét tolták. Felrántottak egy albumot, amit rögtön egy koncertlemez követett, megörökítendő a legendásan hangulatos koncerteket, melyeken a reggae, hip-hop, beatbox, zsidó énekek, a dögös groove-ok és rockosabb témák is nagy szimbiózisban teszik észrevétlenné az idő múlását.

2006-ban aztán jött a Youth album, ami az én Hall of Fame-embe beette magát gyorsan. Itt már előjöttek a merészebb riffek, na ne Dimebag-i magasságban gondolkodjatok, de bólogatni már bőven lehet rá. Azon albumok közé tartozik, amiben én nem találtam gyenge pontot. Valószínű, hogy ezzel nem vagyok egyedül, mivel 2007-ben Grammy-re jelölték a legjobb reggae album kategóriájában.

Akinek időközben kiment volna a fejéből, emlékeztetem, hogy az úr mélyen vallásos, bár kellemes meglepetésként ezt egyáltalán nem szájbarágósan teszi, nem direkten, vagy agitálva, sőt. Nem konkrétabban, mind Kowa bármely hasonló témájú szövege. Viszont ránézésre jobban lejön róla, mint Kowáról, hogy nem ateista. Bármelyik fantasy filmben elvegyülhetne, a nagy szakállával, pajesszal, nagykalap, fekete öltöny, fehér ing. Ha egy sötét utcán szembejönne velem, tuti az lenne az első reakcióm, hogy "akkor most kívánhatok hármat?" Első látásra lehet, hogy mókás a mi haszid barátunk, de a hitelességét eddig nem tudtam megkérdőjelezni.

Matisyahu amúgy Mátyás, mindenkinek javasoljuk egymás sokféleségét ünnepelve, hogy keresse ki saját nevének héber megfelelőjét, a my-hebrew-name.com-on, állítólag az ítélet napján még jól jöhet.

Ha egyszer végre eljönnek Budapestre, vagy a környéken valahova, talán lenne alkalmam megköszönni (mint ahogy meg is szoktam a külföldi zenészeknek, ha van rá lehetőségem a koncerteken) neki, hogy eljött és játszott nekünk, legalább egy kézfogással, ha már a legendásan finom csülkös bablevesemből nem tudok vinni neki, vagy nem tudom meghívni apámhoz egy szombat hajnali disznóvágásra.

Egy jeruzsálemi koncert anyaga ki is jött DVD-n, de most nem erről, hanem egy Letterman Show fellépésről készült felvétellel kedveskednék azoknak, akik kíváncsiak is arra, amiről eddig írtam. Haladó angolosoktól a dal jelentésének megfejtését a ralf@b-oldal.hu címre várom.

Mielőtt rákattintanátok a play gombra, annyit még elmondok, hogy 2006-ban annyiszor hallgattam meg a Youth albumot, hogy kezdtem olyanná válni, mint Doug, a wannabe zsidó a Blöffből. Végül elmúlt anélkül, hogy csonkoltam volna a cerkát, a karácsonyt is ünneplem, de azért Doug csengőhangját felpattintottam a telefonomra.  

Jövőre jön az új lemez......

Matisyahu: King Without a Crown