Suhancos tévedései

Suhancos tévedései

2009.01.10. | B-oldal

Tegnap került a kezembe e formáció új lemeze, ami ha minden igaz, egy hónapja jelent meg, a harmadik lemez, és ami biztos, hogy a címe: Jól tévedni emberi dolog. A borítót látva („ráhímzett” magyar zászló), kicsit megijedtem, hisz azt hittem, hogy Fankadeli - a köztudottan jobboldali rapper - ezúttal nehezebben emészthető szöveggel tömte tele a lemezt. Szerencsére az aggodalmam az első bele-belehallgatások után tovaszállt, hisz ennek maximum foltokban lehet felfedezni nyomát.

A zene mindenképp tetszetős lett, a népzenei vonal továbbra is megmaradt, ahogy azt már az előző lemezből is megszoktuk Balázs jól hegedül, gitározik a számok alá. Ahogy az ízelítő videókban is hallhatjuk a dobalapot - vagy ahogy ők nevezik, a bíteket - Fanka gyártotta, vájt fülűként én ebben sem találtam semmi kivetnivalót. Visszatérve a szövegre, néhány egészen szép lett: az Anyám című szám minden édesanya, nagymama szívét megdobogtatjhatná, ha amúgy nagyiként járatosak lennének a hip-hop világában, kivéve persze Kozsó anyukáját aka. Rapnagyik, és a Snickers reklámban brékelő mammereket.

Tracklist:

  1. Perc alátét (05:02)
  2. Anyám (05:18)
  3. Legotest (04:48)
  4. Dajale (04:32)
  5. Érkezés (05:36)
  6. Erdő (04:05)
  7. Nem fog fájni (04:41)
  8. Bájoló (05:07)
  9. Ébredés (05:01)
  10. Persze (05:12)
  11. Ferié 2 (03:53)
  12. Lélekverő (04:37)
  13. Áltató (05:25)
  14. Nektár jellem (04:15)

A sokak számára eltúlzott, sokak számára éppen szükséges politikai szövegek mellett előjönnek még a drog ellen kampányoló részek, a tini lányok/fiúk lelki és-vagy testi szerelmi életének hibái, a gyerekkori emlékek, a „csinált” sztárok ellen szólás, az Istenbe vetett hitt fontossága. Azt hiszem, a többség utóbbiakért szereti Fankát, és ezekért fogja újra elnyerni előkelő helyét mindannyiunk médialejátszójában. A korongra került 14 szám több mint egy órányi minőségi kikapcsolódást ígér, vegyétek meg bátran, nem fogtok csalódni. Ha nem bízol az ízlésemben, hallgass bele a számokba az alábbi ízelítő homevideókon keresztül:

Folytatás:
Suhancos - Jól tévedni emberi dolog - Ízelítő 2/4
Suhancos - Jól tévedni emberi dolog - Ízelítő 3/4
Suhancos - Jól tévedni emberi dolog - Ízelítő 4/4

Forrás: Erős négyes

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr16867808

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: budapest23 » Programajánló » Suhancos lemezbemutató koncert a Dürerben 2009.03.18. 17:32:29

[...]visszhangok és fórumhozzászólások az új albummal kapcsolatban:[...]

Pingback: B-oldal » MR2 Akusztik 2009.03.03. 13:54:43

[...]Akusztik menetrend *: 2009. március 3. 30Y 2009. március 10. Suhancos 2009. március 17. Belmondo 2009. március 24. Zuboly[...]

Pingback: budapest23 » Kultúra » Megjelent a Suhancos második albuma 2009.01.15. 01:04:16

[...]visszhangok és fórumhozzászólások az új albummal kapcsolatban: http://b-oldal.blog.hu/2009/01/10/suhancos_tevedesei Quart[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.10. 08:37:37

jójez, tényleg, tudnak a fijúk
;)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.10. 08:42:01

Kérem szépen.

Magyar nemzeti hip-hop-ot! HIPP-HÁPP!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.01.10. 08:47:46

Furcsa ez a Fanka-dolog. Nemtom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Ezért meghallgatom mégegyszer. VÉgülis a célt elérték vele. :D

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.01.10. 10:21:07

Fanka nagy megfejtő, látatlanban megveszek/letöltök tőle mindent - pedig nem is vagyok rapper. A 2008-as toplistámon - b-oldal.blog.hu/2009/01/03/ev_vegi_top_10_bukott_rockzenesz - meghallgató tőle két korábbi nóta.

A politikáról, nagyon óvatosan, mert ez nem az a hely (á la Interstellar Overdrive) és nem vagyok politológus (csak egy egyszerű történelem-földrajz szakos tanárember):

A hagyományos címkézés (amely egyre kevésbé állja meg a helyét ebben a megkavarodott világban) szerinti jobboldalisága inkább egy erős és intelligens patriotizmus, amely maximum Ján Slota ellen irányul (November 1. - www.youtube.com/watch?v=I937MSjDQG4 ), vagy a 2006 óta történt dolgok hatására történelmi és családtörténeti visszatekintéssel építi fel saját világnézetét (Magyar földre - www.youtube.com/watch?v=hna6sjG50-s ). Az más kérdés, hogy a könnyebb megértés érdekében skatulyázni szerető közvélemény őt ebbe a gyufásdobozba pozicionálta, amelybe jobb hiján bele is mászott. SZERINTEM.

Néha naiv, néha téved (ki nem?), de jó szándéka nem vitatható el (bár tudom, a pokolba vezető út is azzal van kikövezve). Érdekes, hogy még a politikailag hiperkorrekt eurokrata húgom sem talált kivetnivalót a mondanivalójában, pedig pont a "Magyar földre" című dalt hallgattattam meg vele.

Ez volt a kétszemélyes családi FankaDeli-Suhancos-Nightchild rajongói klub fizetetlen közvéleménye, mellyel nem kötelező egyetérteni.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.01.10. 10:22:52

A közvélemény az közlemény akart lenni, csak még nem ébredtem fel teljesen. Én kérek elnézést :) => modorosblogra velem!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.10. 10:24:53

Én két albumát hallgattam meg a srácoknak, és azzal együtt, hogy néhány dologgal kapcsolatban nem állnék melléjük bólogatni, nagyon belenyúltak bizonyos szövegekkel. Olyasfajta költészet, ami érthető, de legtöbbünk által megfogalmazhatatlan képeket dob fel, és nagyon gyorsan érzelmileg magával ránt.

Akinek ez valamiért új, annak ezt ajánlom kezdetnek:
www.youtube.com/watch?v=N9VP0PTtGIU

A hangszeres alap is nagyon jó, de azt mondom nem feltétlenül az a zene, amiből albumokat szeretnék végighallgatni, inkább 1-1 szám nagyon tud jókor jó helyen lenni. Ilyen magyar hip-hop ügyileg a Hősök illetve Vanis & Crain akikre érdemes még odafigyelni, de ezek sem újdonságok, nem vagyok járatos ebben a világban. Utóbbiaknál a zene olyan, hogy bármelyik betegebb külföldi rapper megnyalná a 10 ujját, a szöveg is tud nagyon jókat, bár nem ennyire közérthető és közízlést simogató se a téma, se a szóhasználat.

Ezek az undergroudn hip-hop srácok 15-20 év alatt azért elég szépen kitapogattak a magyar rapnek nagyon használható utakat. A jambikus ritmusú dögunalmas, hip-hopot talán nem is igazán értő, tiszta rímek után kaparászó rapperekkel szemben megpróbálták magyarba ültetni azokat a ritmikákat, szójátékokat, egymás után következő szavak zenéjét, amiket angolban már egy-egy nagy név megvalósított. Nagyon nehéz dolguk van, és aki olyan szöveget tud írni, hogy nem egy általános iskolában vagy egy Balázs-show lánykérésben érzem magam, nem lóg ki a lóláb, mégis értem, és hat rám, az előtt le a kalappal.

Visszatérve a Suhancoshoz, vagy Fankadelihez, van egy ilyen rapper betegség világszinten, hogy elég sok szám arról szól, hogy megint itt vagyunk a haverokkal jeee, mi vagyunk a legkeményebbek, esetleg nekem a legnagyobb a herezacskóm, meg ilyenek, és a szám végéig jó, ha 1-2 aranyköpés összejön, azon kívül, hogy mennek a jó dumák. A másik véglet, hogy jön a "kéne írni egy számot az igazságtalanságról", és akkor ömlenek a közhelyek és lesz belőle egy erőltetett szar, csak hogy legyen mondanivaló. Mindkét betegség érint mindenkit, és az számomra egy mérce, kinek sikerül a kettő között a legészrevétlenebbül ellavíroznia úgy, hogy mindkettőt érinti, mégsem ez jut elsőre eszembe, és a Suhancosban ez valahogy működik a két véglet folyamatos érintésének ellenére is.

Melchi Zadok 2009.01.10. 11:02:31

jobboldali rapper :)) elég patetikusan hangzik, pláne, hogy ebben az országban jobb vagy baloldal semmit nem jelent.

mondjuk arra felkapatam a fejemet, hogy az egyik számában, ami a petőfin ment elég gyakran kikelt a fű ellen, miszerint (nem szó szerinti idézet) minden haverja, aki ráállt mára motiválatlan pöcs lett, aztán pár sorral odébb már ezerrel romantikázott az ordas pálinkás bulikról.
nekem a pálinkára (alkoholra) ráállt ismerőseim már vagy teljesen, vagy félig halottak.
ezek után nekem a srác kurvára hiteltelen. csak kibaszott jelszavak és jelzőtáblák. ezek mentén gondolkodik egy jobboldali rapper. röhej....

Melchi Zadok 2009.01.10. 11:25:26

de hogy ne csak fikázzak, a fenteket leszámítva igenis nagyon jó, igazi unikum amit csinálnak. ez a lapján viszont csak a legjobbakat kívánom nekik.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2009.01.10. 11:29:45

@melchi zadok: Egy dal meg egy bizonyos körökben rosszul hangzó jelző ("jobboldali") alapján hiteltelennek minősíteni valakit elég felületes gondolkodásra vall.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2009.01.10. 13:40:13

Ezzel együtt, elhibázott lépésnek tartom, ha egy zenész beleártja magát a politikába. Az jobb- és baloldalon is köztudott, hogy a politikában előbb-utóbb picsa lesz az ember szájából.

Lopó-völgy 2009.01.10. 13:56:39

háát nem egy Belga .. de hallgatható :-)

_fá_ · http://www.langologitarok.hu 2009.01.10. 15:11:56

tisztességes repper nem áll ki nyíltan a marihuána ellen.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2009.01.10. 17:39:23

Balázsnak (aki jól hegedül és gitározik) mi a becsületes vezetékneve?

Melchi Zadok 2009.01.11. 12:13:48

@hillaby: esetleg ha megkérhetlek, olvasd el a következő ( melchi zadok 2009.01.10. 11:25:26 ) bejegyzésemet is. a "bizonyos politikai körökben dolgot" meg alaposan félreértetted. egyrészről nem fankadeli állítja magáról, hogy jobber, hanem a blog író. másfelől, ahogy azt már írtam, nálunk nem definiálható a politikai élet a klasszikus jobb/bal kategóriák szerint.

ezek után tőled eléggé viccesen hat, ha felületes gondolkodással vádolsz valakit.
egy kissé hatékonyabb szövegértelmezés sokat lendítene a helyzeteden...

mnmnbkhj 2009.01.11. 16:58:46

Na, ahogy elnézem némi érdeklődést azért váltott ki a poszt.
Mivel politikázni nem akarok, ez zene, ezért inkább csak annyit írnék, hogy örömmel konstatálom, hogy valaki repper létére a fű ellen szól, a mostani albumon majdnem egy versszak van ilyen. A raggás, füves hangulatú zenék valahogy távol álltak mindig tőlem, persze csak lehet én vagyok a hibás. De, annyit elmondhatok én is voltam "babilonban" nem is egyszer, de nem volt egy nagy was ist das. egyszer a barátnőm tisztességesen elintézet és utána kérdezte, hogy na, ez vagy a fű. gondolom a választ kitalálod...

interakcio · http://interakcio.blog.hu 2009.01.18. 11:51:00

csak zárójelben... "„ráhímzett” magyar zászló" az nem ráhímzett, hanem rávarrt zászló, amiből egyébként kilóg a cérnaszál :-)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2009.01.19. 14:25:47

teljesen jó a lemez, megvettem ezt is, mint minden Fankadeli lemezt. a Suhancos szerintem az elmúlt évek egyik legjobb kezdeményezése, nagyon remélem, hogy sokáig hasonló színvonalon művelik majd tovább a srácok!

a Bájolóban Balázs szövege zseniális.

KRS 2009.01.20. 11:23:36

@melchi zadok:

Igazából úgy tűnik nem esett le a lényeg :) A békét című számban arról van szó, hogy a füvet megveti, ("mert amelyik haverom ráállt mára mind tompa pöcs") de arról egy szó se esik hogy Ő maga alkoholista lenne, hanem hogy bulikban nem drogoznak, hanem inkább csak isznak. ("magyar emberek lévén sörözve röhögtünk a TV-n")stb...
Asszem van különbség a 2között....

Nem tudom mitől hiteltelen az hogy nem drogozunk, csak iszogatunk..:)

Más:
Azt se tudom, mért kell jobboldalinak skatulyázni ha valaki fel hívja a figyelmet arra hogy egyesek semmibe vesznek minket... Magyarokat.
Meg aztán aki baloldali, az nem is magyar? Manapság aki azt mondja hogy magyar vagyok, az jobboldali, meg szélső jobboldali? Az már egy negatív dolog? kicsit furcsa nekem...
Szerintem semmi kivetni való nincs abban hogy ilyesmik szóba kerülnek!

A zene amúgy frankó. Jó lett az új album ;) Nagyon tetszik.

Egy Fankadeli "hallgató"! (de nem rajongó)

Melchi Zadok 2009.01.27. 20:56:08

@KRS: a lényeg valóban nem esett le. nálad...
ki mondta azt, hogy "szó esik róla, hogy ő alkoholista lenne"? nem érted a lényeget. ha hiteles akarsz maradni, (egy rappernél asszem ez elég alapvető) akkor valamiÉRt és ne valami ELLEN prédikálj! ez különösen igaz az alkohol/fű konteksztusban ahol az előbbi elég komoly körökkel veri az utóbbit ártalmasságban.

valószínűleg minden szerencsétlen alkoholista sörözgetve kezdte ahogy te mondod "magyar ember lévén" (mellékszál de a magyarság és a sörözgetés, mintha kissé ütné egymást nem gondolod?)
látod a fenti pár mondat pont olyan patetikus féligazság, egyszerű szereotipia, mint a fű megvetése, "mert pár haverja ráállt".

ebben az országban ember nincs, akinek valakije ne állt volna rá az alkoholra és az aztán nem éppen a mennyország a fűhöz képest.
persze tudom, manapság pont olyan kúl megvetni a füvet, vagy füveseket, mint amilyen menő volt mondjuk öt-hat éve "lígalájzitozni"

így megy ez, nincs is ezzel semmi baj, csak egy versszakon belül kerülni kéne az ilyen meglehetősen ellentmondásos sztereotip maszlagot.
persze szigorúan csak akkor, ha tényleg komolyan vesszük magunkat. egyébként meg hajrá!


ugye érted miről beszélek?

Melchi Zadok 2009.01.27. 20:58:25

@hillaby: már megtettem, kár, hogy nem vetted észre! :))

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása