Beatles a heavy-metalban

Beatles a heavy-metalban

2009.01.29. | Péter Bócsi

A Beatles White Album-ának negyvenéves évfordulójáról 2009-ben már nem lenne túl aktuális írnom, sebaj, megtették ezt helyettem elegen. Viszont nem bírom ki, hogy egy kicsit más megközelítésből ne ültessek “bogarat” a fületekbe.

A bandát, illetve az albumot magasztalnom nem hiszem, hogy sok értelme lenne. Nem is lenne tőlem teljesen hiteles a dolog, egyrészt, mert – nem tudom, röstelljem-e kimondani -, ma már az első száz kedvenc lemezem között sem találnátok egyet sem a Beatlestől, másrészt távolról sem vagyok a legszakavatottabb ismerőjük.
Igaz, az én zsenge ifjúkoromnak is volt egy olyan időszaka úgy a gimnázium legvégén, főiskola legelején, amikor sok Beatlest hallgattam. Tudjátok, ez az a se nem gyerek, se nem felnőtt kor, amikor a jófajta rock/metal zenén nevelkedett okostojás előtt kezd kinyílni a világ, és valamilyen téves kényszerképzetből kifolyólag azt kezdi érezni, hogy ez a tufa zene már valahogy kevés, sőt, kicsit talán ciki is. Átsuhan a fején, hogy tini éveit háta mögött hagyva ideje lenne leszokni a metalról és a recskázásról is, aztán persze hamar rájön, hogy ez korántsem kötelező. (Főleg az utóbbi - Overdrive)
Szóval tizennyolc éves korom körül elmentem olyan irányba, hogy Pink Floyd, Beatles, Dire Straits minden mennyiségben, mert ezek kellően intelligens zenék voltak, meg persze Kispál, PUF, F.O. System meg ilyenek, mert ezek amellett, hogy szintén szóltak valamiről, éppen erősen szezonja volt 1990 tájékán.  Rövid hűtlenségem idején azt gondoltam, hogy nagyon jól elleszünk egymás nélkül a metal meg én. Súlyos tévedésemre szerencsére olyan hamar ráeszméltem, hogy talán két Metal Hammert, ha kihagytam. Úgyhogy természetesen nyomtam tovább a metalt, és bár azóta igencsak kiszélesedett a zenei látóköröm, a metal helye soha többet nem fog meginogni. A Beatles-rajongás viszont egy-két év alatt nagyjából kifutotta magát, utána meg mentek a levesbe a Dire Straits-szel együtt.

De vissza a lényeghez! Szóval a fentiek korántsem jelentik azt, hogy ne lennék odáig meg vissza a liverpooliak néhány dalától, vagy, hogy ne ismerném el, milyen felbecsülhetetlen hatást gyakoroltak a könnyűzene fejlődésére. Ezen túlmenően a társadalomra, de ennek kifejtését meghagyom az igazi bölcsészeknek. Már helyben is vagyunk, hiszen hatásuk még ma is tagadhatatlan, sőt, még abban a zenei világban is érezhető, amit leginkább magaménak érzek, vagyis a rock-metal területen.

Ha kételkednél ebben, a két talán legnagyobb élő rock legenda véleménye lehet, hogy elgondolkodtat. Elég ránézni Ozzy kedvenc albumainak listájára, és Lemmy is félistenként emlegeti a Beatles tagjait.

Született egy feldolgozás lemez is a közelmúltban, amin bizony nem akárkik forgatják ki a Beatles dalokat. Érdemes végigböngészni a barátságos című Butchering The Beatles album közreműködőinek listáját! Sőt, a lemezről néhány dalt a neten is megtalálhatsz. Például milyen az, ha Lemmy énekli a Back in the USSR-t. (Maradjunk annyiban, hogy Lemmy hangjától nem nedvesedett volna be annyi bugyi...)
 

Nem fogom kibírni, hogy néhány érdekes előadást ne ajánljak még a figyelmetekbe pár kedvencem tolmácsolásában, de előbb nézzük inkább azokat, akiknek a saját zenéjében is felbukkannak az egyértelmű Beatles hatások.

Ozzy

Ha már említettem a Sötétség Hercegét, hallgasd csak meg a Dreamer című dalát! Elismerem, Ozzy munkásságára globálisan nem mondhatjuk, hogy bitliszes lenne, de mi ez a dal, ha nem Ozzy Imagine-je? (E kép tanúsága szerint nemcsak a zene, de Lennon fazonja is meghatározó élmény lehetett számára.)

Scars on Broadway 

Az unatkozó, vagy csak újat kereső Daron Malakian, System of a Down gitáros úgy érezhette, hogy nagyon jó ötlet lenne készíteni egy szirupos, ragadós Beatles dallamokkal felvértezett, néha kicsit punkos vadulással díszített albumot, különben mi másért hozott volna ki pont egy ilyet? A Funny akkora Beatles, hogy még, ráadásul nem az egyetlen a lemezen! Hogy igazán hiteles legyen, ő is igazított „kicsit” a fazonon.

King’s X és Saigon Kick

Bár a két banda merőben eltérő zenét játszik, van, amiben hasonlítanak: amit ők csinálnak, az nagyon igényes, teljesen egyedi, ennek megfelelően igazán áttörő sikert sosem értek el. Ők azok, akikről metal körökben egyöntetű a vélekedés, miszerint meglehetősen sokat merítenek a Beatles örökségéből. Persze ez nem baj, hiszen azzal együtt, amit a Beatles mellett saját magukból beépítenek a zenébe, már nagyon is különleges a produkciójuk. A King’s X Honesty-je, vagy az új lemez I just want to live című dala ékesen bizonyítja ezt. A Saigon Kick nagy szívfájdalmamra olyannyira alulértékelt és ismeretlen, hogy nincs nagy választék a neten a dalaikból, de a Come take me now talán érzékelteti, hogy mire is akarok utalni.

Enuff Z’Nuff

Az amerikai „power pop” brigádnak névváltoztatást javaslok: mondjuk lehetne a nevük „Ami sok, az sok”. Donnie Vie énekes, gitáros, zongorista hangja és szinte minden dallama annyira John Lennon, hogy az már tenyérbe mászó. Innocence című daluk gyöngyszem, külön felhívnám a figyelmet az ütős nagy átéléssel végrehajtott,  művészi dobolására, valamint Schauma sampon reklámba illő, frissen vasalt hajára.

Chris Cornell

Chris barátunk mostanában sokat tesz azért, hogy fénysebességgel hagyjon maga mögött mindent, amiért sokan szerettük. Lelke rajta. A Soundgarden és az Audioslave után meglehetősen furcsa fordulatot vett stílusban. Első szólója, a Euphoria Morning nagyon is rendben volt még, de azóta folyamatosan lazított az istrángon. Ok, a Soundgarden sem volt Beatles mentes, de 2007-es, Carry On című lemeze már egészében véve is annyira Beatles, hogy ha egy csepp jóérzés lenne benne, bevételeinek felét kapásból utalná McCartneynak. Ajánlatom: Scar on the Sky.
(Egyébként a jövőt tekintve sincs jó hírem: legújabb anyagát Seal és Michael Bolton közé pozícionálom…)

Cannibal Corpse

Mi sem bizonyítja jobban a Beatles erejét, mint az a tény, hogy zenei hagyatékuk még olyan előadókra is nagy erővel hat, mint a neves amerikai sintérbrigád. Egy interjúban olvastam, hogy legnagyobb kedvenceik között tartják számon a Beatlest, a turnébuszon rendre beugrik a Beatles Revolver című albuma, sőt, Hammer Smashed Face című daluk  Lennon "Give peace a chance" című nótájának továbbgondolása mind zeneileg, mind gondolatiságában. Nem mondom, a ritmust és énekdallamokat kicsit megcsavarták, de az értő zenehallgatók a szóló alatti harmóniákban kihallhatják az eredeti dal refrénjét. Mestermunka!

Végül hadd biggyesszek még ide egy-két feldolgozást, amiből persze annyit lehetne találni, amennyit csak akarnál. Nekem mégis ezek a legkedvesebbek:

Végül, zárógondolatként a legelső a heavy-metal dalnak aposztrofált "Helter Skelter" dalt  szúrom be a Fehér Albumról a Mötley Crüe előadásában. Ha már tényleg 40 éves is elmúlt.


25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr46892238

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: B-oldal » 40 éve - A Beatles utolsó koncertje 2009.01.31. 14:38:25

[...] Lehet, ezen a héten teljesen ellőjük a Beatles puskaporunkat… Ugyanakkor ne menjünk el amellett szó[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oyabun200 2009.01.29. 11:09:40

A Cannnibal Corpse-ról lemaradt az e betű.

A cikkből meg kimaradt a Type O Negative. Peter Steele-nek a Sabbath mellett gyakran emlegeti őket hatásként.

A Beatallica nevű forámcióról nem is szólva:
www.youtube.com/watch?v=EA_CgX2ihVg&feature=related

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.01.29. 13:30:45

Az Imagine már nem Beatles... (csak kötözködök egy kicsit :-)

A Beatles nagysága pont abban rejlik, hogy rengeteg műfajban alkottak (miután túlléptek a She loves you, yeah, yeah, yeah korszakon), s így nem csoda, hogy hatással voltak pár keményebb előadóra is. Amin őszintén csodálkozom, hogy a Fehér Albumról a Sexy Sadie kicsit húzósabb témáját még senki nem dolgozta fel (vagy igen?). De a Revolution-nek is készült húzósabb változata...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.01.29. 13:33:49

Ja, és a Helter Skeltert egy Beatles-szel behatóbban foglalkozó könyv "kakofóniának", értelmetlen valaminek titulálta, pedig... érdemes meghallgatni a fenti linkelt Mötley Crue-t! :-)

hangtarnok · http://hangtarnok.hu 2009.01.29. 13:34:53

köszi Lemmyt, az én bugyim igen :-)

trocsi 2009.01.29. 13:44:55

@oyabun200:
háhh! megelőztél! /a munka kezd a netezés rovására menni/
a Beatallicát én is hiányoltam, ráadásul zseniálisak!!!!

Wild Colonial Boy 2009.01.29. 13:58:32

ez is erdekes: Waltari:Help www.youtube.com/watch?v=_qeOS-laT1c (az elso nota egy madonna feldolgozas)

Suppiluliumas 2009.01.29. 13:58:37

Csak érdekességképp: a Butchering The Beatles album borítóját az USA-ban megjelentetett Yesterday And Today album borítója inspirálta (Ezen összevissza válogatott dalokat az amerikai kiadó főleg a Rubber Soul és a Revolver albumokról, hogy még egy Beatles-lemezt dobhassanak a piacra, és ezen a fiúk kissé berágtak, azért csinálták ezt a képet. Persze ezzel a borítót hamar le kellett cserélni.)
Kép a borítótól: blog.wired.com/tableofmalcontents/images/2007/06/18/602pxthe_beatles__butcher_cover.jpg

Sir Drinkalot 2009.01.29. 14:00:42

@Droli: nekem van egy Sexy Sadie feldolgozasom Paul Wellertol.

_Mizantróp_ 2009.01.29. 14:07:40

"Enuff Z’Nuff

Az amerikai „power pop” brigádnak névváltoztatást javaslok: mondjuk lehetne a nevük „Ami sok, az sok”. "

de hát pont ezt jelenti a nevük! vagy magyarra kellene váltaniuk? vagy csak nem értem a poént?

Azhát 2009.01.29. 14:47:46

"Végül, zárógondolatként a legelső a heavy-metal dalnak aposztrofált "Helter Skelter" dalt szúrom be a Fehér Albumról"

Talán nem árt tudni, hogy ez nem a lázadó Lennon szerzeménye, hanem a "jófiú" McCartney-é... :)

@Droli:
"Ja, és a Helter Skeltert egy Beatles-szel behatóbban foglalkozó könyv "kakofóniának", értelmetlen valaminek titulálta"

Na igen, az írója a klasszikus zene felől közelített a Beatleshez :)

klaupe 2009.01.29. 14:51:14

A U2 Rattle and Hum lemeze is a Helter Skelter-rel kezdődik. De egy ismerősöm szerint Dave Stewart (Eurythmics) első szólólemeze is nagyrészt Beatles nyúlás.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.01.29. 15:08:50

Én Neil Young mind ezek felett áll. :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.01.29. 15:17:29

Mondtam már hogy voltam december 30-án a Mindhalálig Beatles 20 éves előadáson? Kérdezte valaki? :) Na, mindegy. Szóval voltam és NAGYON jó volt! Uff.

Té, mint Tamás 2009.01.29. 16:28:53

Minden tiszteletem a Mötley Crüe-é, régen sokat hallgattam őket, de ez a fenti videón előadott produkció borzalmas.
Az Enuff Z’Nuff-ot viszont nem ismertem, köszi érte!

King Of The Stone Age 2009.01.29. 18:14:00

Incubus: Paper Shoesról nekem mindig a Blackbird című Beatles nóta jut az eszembe.

BTW. Ez a blog übermegakirály!

oyabun200 2009.01.29. 20:16:29

Ha már Beatles és feldolgozás, ne feledkezzünk meg az Ektomorfról sem:

www.youtube.com/watch?v=42Vdo4Tcvoc

rettentó 2009.01.30. 08:10:39

Alice Cooper is óriási Beatles rajongó, rajta is van a Butcheringen egy húzós Hey Bulldoggal..

Ebből a szempontból is ajánlom az Ozzyval készült interjúját, ahol Ozzy elismeri, hogy azt a kevés énektudását Lennontól koppintotta :-)) (sajnos már csak meghallgatni lehet, de korábban le is töltöttem, ha valakinek kell, talán megoldható):
nightswithalicecooper.com/pages/3383712.php

Alice egyébként lépten nyomon hivatkozik a Beatlesre, első zenekara, az Earwigs is egy Beatles-paródia erejéig állt össze a gimiben 1964-ben:
www.sickthingsuk.co.uk/timelines/t-pre-cooper.php

Ezenkívül játszott a St. Pepper filmben:
www.youtube.com/watch?v=2Ta9KMLpiHM

Aztán az egykori rajongó 10 évvel később már együtt nyomult Lennonnal a Lost Weekendeken Los Angelesben, meg Ringo Starral, Paullal haverkodott, de ez már egy másik történet. Mint ahogy az is, hogy odaajándékozta Paulnak a nagy szív alakú franciaágyát, amit Groucho Marxtól kapott. Paul a "meditációs szobájába" rakta az ágyat, ahol onnantól kezdve megszűnt a meditáció :-) Alice szerint még mindig ott van.

A Beatles szinte MINDEN tinédzser első nagy kedvence volt a 60-as években, akik aztán a 70-es évek elején zenekart alapítottak. Onnan jött az inspiráció, hogy egyáltalán gitárt fogjanak vagy mondjuk kitörjenek Birminghamből, mint a Sabbath tagjai (ha Liverpoolból sikerült, ugye).
Aztán persze jött a Yardbirds, Hendrix, a Who és mire megtanultak gitározni, már keményebben szólalt meg a kezükben a hangszer.

Péter Bócsi 2009.01.30. 08:16:18

rettentó!

köszönöm a hozzáértő kiegészítést!

(amin csodálkozom: senkinek nem lett gyanús a cannibal corpse dolog? vagy tényleg MINDENT elhiszünk, ha a Beatles-ről van szó?) :)

rettentó 2009.01.30. 08:19:06

Péter Bócsi: Ja, és ez egy jó cikk!!! :-)

rettentó 2009.01.30. 08:26:13

"tényleg MINDENT elhiszünk, ha a Beatles-ről van szó?"

Ezen ne csodálkozzunk. Ungvári Beatles Bibliáját is hogy megkajálták a népek... :-)
De szerintem mindenki vette az iróniát.

uncsitesó 2009.02.01. 15:22:37

Köszönnyük a cikket!
Mostanság nyomnak valami Elenaor Rigby metal feldolgozást a rádióban. Horzsol!

Kik lehetnek?

GaTa 2009.02.03. 20:40:54

Említenék egy ausztrál bandát, a The Vines-t, és egyik számukat, a The factory-t, az is Beatles-szagú.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.02.03. 22:10:25

a38.hu/?p=programok&id=1624

A38-on majd áprilisban: "A metál legviccesebb bandái, élükön a Beatles dalokat Metallica stílusban előadó komplett őrült és kitűnő Beatallica-val, valamint a nem kevésbé őrült és vicces honi Alcoholica-val és Mi?!-vel."

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!