Ezen gondolkodom.

Pontosabban azon, hogy "miért nem szeretem a Rolling Stonest, de tulajdonképpen miért is ne szerethetném". Ezt át kell beszélnem magammal, mert másnapra elpusztít.

Fontos, hogy a dolgok helyükre kerüljenek.

5 ok, amiért nem szeretem a Rolling Stonest:

• Keith Richards a legidegesítőbb gitáros EVÖR. Mikor várom, hogy jön a gitárszóló, akkor mindig rájövök, hogy 1) ebben a számban nincs gitárszóló, 2) A Rolling Stones számokban általában nincs gitárszóló, vagy 3) elcseszi a gitárszólót. Vokálozni sem szabad engedni. Mivel Richards "semmit nem játszik", így nem is értem, mit játszik Ron Wood mint második gitáros (Tuti az összes koncerten Alapi játszik a színfalak mögött, ők meg be sincsenek dugva. De akkor meg lenne szóló, szóval ő sem játszik. Valami trükk pedig biztos van.)
• Charlie Watts a rock történelem legunalmasabb dobosa. FOR SÚR! Nem nyitok vitát erről!
• Idegesít, hogy a kábítószerezésüket mintegy csodálatra méltó emberi teljesítménnyel azonosítják, avagy "micsoda rockerek, hogy még mindig élnek".
• A Start me up, vagy a "Getnóóó" 40 éve szól, de ugyanaz az unalom, viszi a riff, de nem igaz, hogy semmi improvizációt nem lehetett beletenni 40 év alatt. Nosferato szavaival élve: "A Satisfaction, az ő Petróleum lámpájuk".
• Kicsit az az érzésem, hogy önmaguk tribute zenekarává váltak. Óriási színpad, fasza maskarák, magas jegyárak, tűzijáték, nagy hajcihő, de valahogy nekem már ismétlés szagú. Mintha az egyik turnéjukat elfelejtették volna befejezni és mennének még 1 kört. Talán még 3-4 búcsúturné bennük van. (Csodálkozunk, hogy az Omega sem vonul vissza?)
   

5 ok, amiért szerethetném a Rolling Stonest:

• Rolling Stones a rock történelem egyik legendás együttese. Mint ilyet, kockázat, kritika és védőháló nélkül lehetne szeretni. Elvakult Beatles-es sem vagyok, szóval választhatnám a Stones-t. Kézenfekvő lenne, de akkor is inkább a Pink Floyd-ot választom.
• Mick Jaggert nagyon bírom, ahogy hajlítgat és még a frontemberkedését is csípem.
• Nekik van az egyik legjobb logójuk EVÖR!  (Gondolkodtam, hogy behúzok egy olyan Stones pólót, amin a legendás nyelv van, de legyek divatsztónszos? Áh. Bár mondjuk inkább ez, mint egy "Beatles sucks - Thanks Yoko!" póló.)
• A "Shine a light" film tetszett (moziban láttam, hoppá!) és Scorsesenek is RISZPEKT a rendezésért (bár vártam benne De Niro-t és Joe Pesci-t is, hehe).
• Vannak dalok, melyeket el kell ismerni, mert megkerülhetetlenek: Paint it black, Love is strong, Miss you, Angie, Anybody seen my baby, Sympathy for the devil. Ezeket szinte csak Mick hangja miatt kedvelem. Ugyanezért szeretem az Old habits die hard című dalt (és az egész Alfie soundtrack albumot) is, nem nagyon hiányolom a Rolling Stones cégért róla. Sőt.

Senki ne értsen félre, a fentiek ellenére (vagy pont ezek miatt?) a Rolling Stones történelmi jelenség és elfogadom, hogy valaki tényleg szereti őket és büszkén viseli mellvértjén a nyelvet. Zenéjükben vannak pillanatok, melyek elhitetik velem, hogy megérdemlik státuszukat, ugyanakkor több olyan pillanat van, mely fejcsóválásra ösztökél. Sokkal több kockázatvállalást, innovációt, improvizációt várna a szakvezetés, amely például a Beatles, a Floyd, a Led Zep, vagy a Cream zenéjében már a 60-as években megvolt.

Micket dicsértem, de sajnos rossz hírt is kell vele közölnöm: csak a második legjobb frontember lehet. Az első hely örökre foglalt.
 

Rolling Stones - As tears goes by