18 voltam 15 éve, amikor a kör bezárult. Ma, 33 évesen úgy érzem, a Nirvana volt az utolsó olyan rockegyüttes, akik valami újat hoztak a zenébe. Ezt a stílust Kurt magával vitte a sírba. No, nem a grunge-ot, hiszen az nem is egységes zenei stílus, vagy ha igen, akkor csak annyira, mint pl. a new wave.
A Nirvanának saját stílusa, hozzáállása volt, az ment a sírba Kurttel. Olyannyira, hogy az utánzatát, a Bush-t is csak egyszer lehetett eladni Nirvana-klónként. Volt, aki bevette a trükköt.
Egy kis magán-rocktörténelem: thrash metal rajongóként az … And Justice for All című Metallica-lemez volt a kedvencem, minden nap legalább egyszer meghallgattam. Aztán 1991 nyarán végre kijött az ún. Fekete Album. Tudom, azóta is sokan imádják azt a lemezt, de nekem csalódás volt. Meg lehetett unni, nem úgy, mint az elődjét.
Aztán ősszel az MTV Europe egyre több új hangzású zenével örvendeztetett meg bennünket. Volt valami Nirvana nevű „punkegyüttes” is (a saját akkori címkém), de a Smells Like Teen Spirit klipje nem fogott meg, bár nyitott voltam más műfajok felé.

Ami nálam telibe talált, az a Come As You Are klipje volt. Vízzuhatag mögött játszik a banda, időnként beúszik a képbe egy-egy óriási pisztoly, ondósejt és a dollár után kapkodó csecsemő a lemezborítóról, a ma már 17 éves Spencer Elden.
A dal áradása tökéletesen illik a képekhez és talán még jobban kifejezte az én tinédzserkorom zűrzavarát, mint az áttörést meghozó „sláger”. És itt már a szöveg is érthetőbb volt, mint a Smells Like esetében: Gyere, ahogy vagy, mint egy barát, vagy mint egy régi ellenség. Mindegy. Pólóra húzom a flanelingem, kócos vagyok, retkes Converse tornacipőben járok mindenhova. Mindegy. Akár hiszi, az olvasó, akár nem, nekem csak most tűnt fel, hogy még a lemez címe is ez: Nevermind.
A Nirvana számomra egyetlen mozdulattal kifejezhető: egy szelíd, unott vállvonással, amire jó esetben érettségi után képes az ember. Nincs itt semmi titok, győzködnek bennünket mai napig a youtube-on látható interjúkban. Kurt szerint a szövegei olyanok, mint a képek, l’art pour l’art bemutat, leír valamit aztán csinálj vele, amit akarsz. Sokszor az utolsó pillanatban vetette őket papírra, a zene volt az elsődleges. A manapság politizáló Krist Novoselic ugyanakkor érezhetően igyekezett megideologizálni mindent, a többiek meg ráhagyták. Dave Grohl volt a másik véglet, a zenebohóc a maga önfeledt vigyorával.
A Nevermind líraiság és durvaság, ritmus és dallam boszorkánykonyhában készült egyvelege. Sokan elmondták már, mekkora mérföldkő ez a lemez, hadd egészítsem ki én is néhány gondolattal a rengeteg méltatást. A Nevermindon nincsenek töltelékszámok. A mai napig a 11 pontos lemezek között tartom számon. Ez a lemez a kamaszkorom, ami kb. Kurt halálakor véget is ért. Sokáig ez volt az utolsó rock lemez, ami visszhangozta az életem.
A harmadik stúdiólemez, az In Utero már nehezebben volt befogadható, már csak a szövegek miatt. Kurt belegabalyodott az anya-méh-nyál-hús-szex-csecsemő tematikába, amire kamaszként elég zavarodottan bámultam. Ilyen számcímek jöttek, hogy Rádióbarát egységkapcsoló meg Szagtalan újonc. Sokakkal ellentétben én mégis angyalos In Utero pólót vettem, nem Kurt Cobain 1967-1994 feliratú. Még időben megvettem, így az élő Nirvánára emlékeztethet. Lehet, hogy újra elő kéne vennem azt a furcsa kazettát.

Mindenki tudja a történet végét: Kurt 15 éve öngyilkos lett. Lehet, hogy egy vén majom vagyok, de ők voltak az utolsó együttes, akik hatni tudtak rám, mármint időrendben haladva. Hiszen csak ezután kezdtem el egy nagy rakás olyan régi zenét felfedezni Johnny Cashtől a Black Sabbath-en át a Captain Beyondig, ami most szól a fülemben, amiről addig sejtésem sem volt.
Mindig örülök, amikor a sok Slipknot-pólós tinédzser között látok néhány Nirvana-pólóst is. Amióta Kurt halott, mindig is találkoztam ilyenekkel. Úgy látszik, a zenéje halhatatlan. Mint annak az un. X-generációnak a képviselője, örülnék, ha a mai srácok nem úgy tekintenének rá, mint ahogy sokáig mi tekintettünk Jim Morrisonra: hogy a halála felől néztük az életét. Ma már tudom (Ray Manzarek, a legjobb barátja interjúiból), hogy Oliver Stone 1991-es filmje torzított: Jim Morrisson tudott humoros és barátságos is lenni. Elég valószínű, hogy ez volt a helyzet Kurttel is, mint az emberekkel általában.

Ne dőljetek be az image-nek és hallgassátok meg Kurt Cobain egyik kedvenc dalát a saját előadásában:

a cikk szerzője: rettentó