Pedig de megnéznék egy Count of Toscany - klipet...

Sajnos számomra ez a zenekar olyan irányba ment el, aminek következtében elszállt az évekkel ezelőtti rajongásom. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a változásukkal együtt az én zenei világom is olyan irányba változott, hogy még nagyobb lett a lyuk.
Valahol sajnálom, mert a korai albumaik még a mai napig is kifejezetten tetszenek. A törést sokan máshová teszik, nem is ez a lényeg itt, hanem, hogy ma már nem érzem azt, hogy akár ezt a dalt is többször meghallgatnám.
Ha már dalokról beszélünk, akkor ezt hiányolom még leginkább. Eltűntek a dalok, ötlethalmazok vannak egymás mellé pakolva, szólóorgiákkal megtoldva. A lírai szerzemények pedig laposak.
Hogy mennyire tudatosan, milyen okokból mentek el ebbe az irányba, vagy csak egyszerűen kiégtek, nem tudom, de aligha hiszem, hogy még valaha olyat tudnak alkotni, ami ötvözi a zeneiséget, a virtuozitást és a progresszivitást.
Szóval tényleg kár, számos hibájuk ellenére talán lehetett volna a folytatás is tartalmasabb.

Imádom őket. Ezeket se játssza semelyik rádió idehaza. Pusztuljon az összes kereskedelmi hulladék!

@Kölcsi: Nyilván ízlések és pofonok, meg minden, de nem értelek. Ha egyáltalán lehet összehasonlítást tenni, az újabb lemezek tartalmasabbak, zeneileg összetettebbek és progresszívebbek, mint a régiek. Nem mintha a régiek nem lettek volna kurva jók, én valahol az Awake-nél szerettem meg őket - merthogy azzal a lemezzel találkoztam először -, és azóta csak lemezről lemezre egyre lelkesebb rajongó leszek.

@Kölcsi:

2002-ig ott voltam mind a három pecsás koncertjükön, az összes addigi album, dvd-k megvannak, elég gyakran hallgatom is őket, de az azóta kiadottakat egyszerűen nem bírtam megszokni/abszolválni - szóval valahogy én is ugyanígy jártam, mint te, bár az első 13-14 évük termését a mai napig ugyanazzal a lendülettel hallgatom. Aztán lehet, hogy csak az a baj, hogy már nem vagyok 16 éves, és nem fordul 20-szor naponta a kazetta a magnóban, mint akkor. Mert azért a DT zene élvezetéhez mindig is kellett egy kis "szoktatás", ismerkedés egy-egy albummal.

@cserepj: ez viszont abszolút igaz, ismerkedni kell minden új albummal, odafigyelni rá, többször meghallgatni. Lehet, hogy csak türelmesebb csávó vagyok, azért szeretem vén fejjel jobban?

@pocak:

Nekem az ACOS volt az első, emlékeim szerint főleg Terror News-os cikkek (Mr Bungle, stb) hatására és az album első meghallgatása után inkább egy nagy wtf volt, hogy akkor ez most mi (hiába, nem nagyon voltak mintáim). De 3.-4. meghallgatásra már kifejezetten tetszett, aztán utána meg már nem számoltam. Következő az Images and Words volt, és onnantól már nem volt megállás. Viszont a Train of Thoughts óta nem vettem albumot, már a ToT-t sem tudtam ugyanúgy széjjelhallgatni, mint az előzőeket. Sőt, a Six Degrees-nek is csak a második CD-je pörög nálam, az elsőt kihagytam, kihagyom... A fene érti ezt.

@cserepj: igaz, én is ott látom a váltás a Train of Thoughtsnál, ott mentek el a kicsit talán nehezebben befogadható zene fele - csak úgy látszik, én úgy vagyok bedrótozva, hogy nekem meg az még eggyel jobban tetszik.

Én valamiért Kevin Moore kiszállásával kapcsolom össze, hogy miért nem jönnek be annyira az új albumok, annak ellenére, hogy a Rudess-szel készített Scenes from a Memory nálam hármas holtversenyben az első (Awake, Images and Words). Zseniális billentyűs a fickó, van tőle szólóalbumom is, de szerintem a DT a Moore-féle hangzásvilággal volt igazán jó. Annak ellenére mondom ezt most, hogy amikor először meghallgattam a SfaM-t, azt gondoltam, megtalálták az igazit (mind billentyűsben, mind koncepcióban).

A Scenes a mindenkori kedvenc albumom, iszonyat, mennyiszer meghallgattam az elmúlt 10 évben. A Train of Thought tényleg furcsa váltás volt, az Octavarium meg majdnem hallgathatatlan (szubjektíve, természetesen). A Systematic Chaost idővel azért megszerettem, de elég elborult a hangulata annak is.

Viszont a legutóbbi album tényleg visszatérés - ha nem is a gyökerekhez, de egy olyan stílushoz, amiért a ToT után kiábrándultak nagyon is szerethetik a korongot.

A Nightmare to Remember, The Shattered Fortress, The Count of Tuscany - zseniálisak, és megintcsak iszonyat sokat tudom őket hallgatni anélkül, hogy megunnám őket. Mint a "régi szép idők"-beli számaikat.

Egyébként pedig mostanság fedeztem fel a Shadow Gallery - Room V c. albumát, Dream Theater rajongóknak nagyon ajánlott.

Részben egyetértek a fentiekkel, bár én újhullámos Dream-es volnék, nem 10 éve szerettem beléjük, hanem az elmúlt 1-2 évben. Talán objektívebben látom a (mondjuk úgy) életművüket. Szerintem zseniális dalok minden albumon szerepelnek és az utolsó albumuk pedig nagyon egyben van...pont a Wither ami nekem nem is hiányozna az albumról.

Ugyanakkor azt is látni kell h egy 15-20 éves zenekar természetszerűleg más, változik, vannak különböző albumok, jobbak,rosszabbak, megosztódik a rajongó tábor, stb...