Mötley Crüe - The DIRT

Mötley Crüe - The DIRT

2010.01.07. | Péter Bócsi

Régóta nem hallgatok már Mötley Crüe-t. Viszont máig élénken él bennem az a pillanat, amikor a ’80-as évek derekán egy lemezboltban véletlenül a kezembe kaparintottam a Shout at the Devil-t. Természetesen bakelitről beszélek! Semmit nem hallottam akkor még a zenekarról. Csak néztem a fenyegető koromfekete borító, amin halványan egy pentagram csillogott fenemód gonoszul…aztán szétnyílt a tok, nekem meg elakadt a lélegzetem: négy félig férfi-félig nő pózol színes, szado-mazo szerű bőrökben mocskosul, kihívóan, fenyegetően (ez utóbbi persze főleg Mick Mars-ra volt igaz, aki már akkor is élőhalottnak tűnt). Közben felrakták nekem a lemezt, hogy belehallgassak, és megszólalt a címadó dal, ami ott és akkor, egy 12-13 éves kölyöknek rohadt keménynek tűnt…
Nos, nem volt kérdés, hogy akarom-e a lemezt. Az elkövetkező években nagyon szerettem őket, egészen a Dr. Feelgood-ig bezárólag.

Most pedig itt a Dirt c. kiadvány, jócskán megkésve ugyan, de végre magyarul. Ahogy nem volt kérdés anno, hogy beszerzem-e Shout at the Devil-t, most is azonnal tudtam, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Egy évvel ezelőtt Nikki Sixx Heroin Naplójának örvendhettünk, most a Dirt-nek köszönhetően még alaposabb betekintést kapunk a Rock’n’Roll egyik legbetegesebb, legpusztítóbb zenekarának történetébe. Biztos van még rengeteg zenekar, akik nem vallanának szégyent a Crüe mellett, de a könyvet olvasva nem hiszem, hogy bárki is elvitatná tőlük ezt a címet. Tényleg mindent felvonultatnak, ami mocskos, beteges dolgot el lehet képzelni. Az ember eleinte döbbent hitetlenkedéssel csóválja a fejét, de egy idő után immunissá válik az újabb orgiák, állatságok, bunkóságok iránt, és ha akarja, a felszín alá lesve akár komolyabb dolgokat is felfedezhet. A könyvből ugyanis – a rengeteg hihetetlen sztori mellett -, nagyon pontos jellemrajzot kapunk a négy zenészről. Sőt, nagyjából azt is megértjük, hogy miért viselkednek úgy, ahogy. Vagyis kurva nagy tahóként. Nemcsak a külvilággal szemben, de sokszor egymással szemben is. Szegény Mick Mars, nem elég, hogy 40 évesen már háromszoros nagypapa, és a gerince tényleg annyi fájdalmat okoz neki, mint ha vénember lenne, konstans célpontja a többieknek. De kegyetlenül cserbenhagyja a banda Vince Neil-t is, pont, amikor a legnagyobb szüksége lenne segítségre (a halált okozó balesete után). De nem ússza meg olcsón az utódja, a számomra nagyon szimpatikus John Corabi sem: előbb felemelik a magasba, majd totálisan kicsinálják. Kíméletlen betekintést kapunk a zeneipar működésébe is onnantól kezdve, hogy felfigyelnek rájuk a menedzserek, egészen a grunge korszak berobbanásáig, ami ugye a Mötley dicsőségének is rendesen alátett. Akit érdekel a celebvilág, az sem fog unatkozni: Tommy Lee kapcsolatai (Heather Locklear, Pamela Anderson kisasszonyok) sokat megmutatnak ebből is.

Az őrült sztorik megidézésébe – amikből kis túlzással minden oldalra jut egy - nem megyek bele, kedvcsinálónak csak annyit, hogy természetesen rengeteg bennük a szex és a szexuális perverzió, az őrültség, a beteges viccelődés, na, meg a függőség témakörében minden, ami csak szóba jöhet, a fájdalomcsillapítóktól kezdve a heroinig. A történetekben szerepet kapnak más zenészek is (hogy csak a korszak legnagyobbjait említsem, David Lee Roth, Blackie Lawless, Izzy Stradlin, Bruce Dickinson, Eddie Van Halen, Angus Young, és persze az őrültek királya, Ozzy Osbourne (csak a miheztartás végett: Ozzy az egyik csúcsteljesítménye alkalmával piros női ruhában előbb felszippant egy hangyabolyt kokó hiányában, majd felnyalja a földről a saját, majd Nikki Sixx pisáját).


Van pár igazán súlyos, elgondolkodtató történet is a könyvben a sok baromság mellett. Ilyen például a baleset, amelyet Vince Neil okoz részegen vezetve. Ez olyannyira megviseli őt is, hogy súlyos alkohol és szex függővé válik (na, jó, mondjuk inkább azt, hogy megszilárdítja a függőségét az eset). Nem mondom, hogy nem érdemli meg a sorstól a büntetését, de azért ez egy igen komoly kereszt, amit élete végéig cipelni fog.
A legdrámaibb esemény szintén Vince-hez kapcsolódik: négy éves kislánya öt hónapon át tartó haláltusájához kell tehetetlenül asszisztálnia…. szívszorongató történet, s bár összességében nem tudja belopni magát a szívembe Vince, bevallom, mélységesen együtt éreztem vele, és nehéz volt nem megkönnyeznem a kislány halálát.
Tanulságos az is, amikor – a Dr. Feelgood sikere és hosszas hallgatás után – szembesülnie kell a bandának azzal, hogy a korábbi sikereik megismétlésére esélyük sincs: a ’80-as évek őrületes diadalmenete után hiába erőlködnek az új lemezekkel, a megváltozott zenei környezetben semmi sanszuk nincs. A pökhendi sztároknak, akik hozzá voltak szokva, hogy mindent és mindenkit könnyen megkapnak, vissza kell szállni a földre. Nem megy nekik könnyen….

Számomra a legnagyobb felismerés az az, hogy a groupiek ezrei, az óriási vagyonok és világhírnév dacára az egykor áhítattal irigyelt hőseim is csak emberek. Nemcsak hogy emberek, de roppant esendő, sérülékeny, nehéz sorsú emberek. Tele kínokkal, nehézségekkel és szenvedéssel. Épp úgy, mint nagyon sokan mások. Szóval, Rock’n’Roll sztárnak lenni sem olyan egyszerű, legalábbis, ha olyan szenvedéllyel csinálod, ahogy a Crüe csinálta…

   Füst, lángok, puncihegyek és Rock'n'Roll - Kickstart My Heart

Nem állom meg, hogy ne tegyek egy összehasonlítást Nikki Heroin Naplója és a Dirt között. Előbbi óriási élmény volt számomra. Nagyon megrázó, nagyon személyes és egyedi iromány. A Dirt nem volt rám ennyire nagy hatással – talán azért sem, mert már túl voltam a Heroin Naplón, így nem hatott annyira az újdonság erejével jó néhány dolog – de mégis azt mondom, ha teheted, szerezd be mindkettőt! A Dirt remekül kiegészíti Nikki személyes útját a pokolba és vissza, így lesz igazán kerek a kép a zenekarról (tök jellemző amúgy, hogy egy-egy sztorit négyen négyféleképpen mesélnek el, pláne, ha valami bandán belüli konfliktusról van szó). Arról nem is beszélve, hogy Tommy Lee-ről, Vince Neil-ről és Mick Marsról igazán alapos képet csak a Dirt ad.

Mindkettőért köszönet a Cartaphilus kiadónak!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr51628618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rettentó 2010.01.07. 08:18:01

Nemrég olvastam (a Naplót még nem). Én nem vagyok akkora rajongó, bár van pár jó számuk, mégis érdekes volt, mindazok miatt amiket leírsz. Kár volt lelőni az Ozzy-s "poént"... :-)
A nagy tanulság nem az, hogy ne drogozzunk, ne igyunk (napi három üveg Jack Daniel'st), ne legyünk bunkók (bár ez is egy tanulság), hanem hogy az ember megtanulja kicsit megérteni azokat, akiket felületesnek, üresnek, élvhajhásznak tart, és látja az emberi oldalukat, szánni tudja őket, pedig nem érdemlik meg.
Kiderül, hogy Mick hihetetlenül elborult fickó, tőle szívesen olvasnék külön könyvet, ha a hátfájástól még tud beszélni vagy írni.
Utálom és unom a nehéz gyerekkorra való hivatkozást, de szerencsére a könyvben ez nem mentség, legfeljebb magyarázat.
Vaskos és letehetetlen könyv, és ha csak ennyire emlékeznek, mi lehetett még? :-)

Ferkosz 2010.01.07. 16:28:58

Mindenkinek javaslom a Napló elolvasását is. A Dirt is állati jó volt, na de a Napló!!! Nekem két példányom van. Az egyik dísz a polcon és a másikat olvasom, vagy kölcsön adom. Kell belőle egy makulátlan példány is otthonra. :)

asvééd 2010.03.08. 12:57:04

Sziasztok!Valaki tudja hol lehet beszerezni mindkettőt???
Egyébként teljesen "betegek", de ez nem szabad hogy felzaklasson, elég ha a zenéjük teszi, de azt mindíg és rendesen!
Crüe Forever!!!!!!!!!!!!!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása