40 éves Királynő

40 éves Királynő

Mivel a Queen a legenda szerint hivatalosan 1971-ben alakult (bár az első lemezt csak 1973-ban adták ki), idén a banda 40 éves korba lépett.

Mivel a Queen gyermekkorom óta a kedvenc bandám, így a 2011-es vázlatpontos státuszjelentést magamra vállaltam.

  • Azt gondolom, teljesen feleslegen azon lamentálni, hogy Freddie óta van-e Queen, vagy nincs, illetve hová tűnt John Deacon, akinek persze visszasírjuk a rövidnadrágos előadásait...
  • A Queen + Paul Rodgers formációnak úgy tűnik vége, ezen a síron is lehet táncolni, ugyanakkor talán inkább azt érdemes értékelni, hogy a Chuck Norris-hasonmás Free-énekes mégis csak újra táncba tudta vinni a pocakos legendákat, melynek köszönhetően olyanok is láthatták őket, akik az eredeti formációt esélytelenek voltak.
  • Hiába indította be az ízlelőbimbókat az új Roger Taylor-dal, valahogy nem jött folytatás sem tőle, sem Briantől. Maradt a Queen musical terjesztése...
  • Hihetetlenül fel tudja cseszni az agyamat, hogy egy olyan életművel rendelkező banda, mint a Queen, aki megannyi ritkaságot és korabeli koncertet tart mélyen valami archívumában, mégis sorlemezeket ad ki ÚJRA és erőltetett válogatáslemezeket jelentet meg. (Lásd Absolute Greatest - nonszensz!)
  • A sorba fantasztikusan beleillik, hogy - miután a banda kiadót váltott idén - január 1-én ismét megjelentették a Greatest Hits-eket (pff 1), jön az első 5 album újrakiadása (pff 2), valamint a Deep Cuts Vol 1, ami a sorlemezek rejtett gyöngyszemeit összegző válogatás. Persze, ezek kurvajó számok, na de greatest hits of non-greatest hits????? (pff 3...)
  • Az újrakiadott első 5 lemezen mind lesznek extra számok. De mik? Olyan extrák, és demok, melyek kb. bárhonnan letölthetőek... A rajongók kb. 10 éve várják, hogy az archívum megnyíljon és minden ritkaság elérhető legyen egy gyűjteményes kiadás képében. Már ígéret sincs rá.
  • Jön a Queen-film, melyben Freddie-t Sacha Baron Cohen alakítja, ami minimum véleményes, persze még jól is elsülhet. Érzek kockázatot.
  • A 40. év eddig egyetlen riszpekt ötlete a Stormtroopers in Stilettos kiállítás, mely a napokban nyílt meg Londonban és a banda korai éveit mutatja be. Az eddigi beszámolók és képek alapján ez mindenképp méltó a banda múltjához.

Mindent összevetve nehéz elégedettnek lenni, ráadásul az elvárások nagyon magasak. A vérbeli rajongók nem értik, mi történik, azaz miért nem történik már VALAMI igazán exkluzív. Hiszen ők (én!) inkább nézzük a 70-es évekbeli gyenge minőségű koncertfelvételeket, mint hogy bedőljünk annak, ha 1 új demo felkerül egy best of kiadványra...

A legenda ettől függetlenül életünk része, kitörölhetetlen. A polc pedig már így is roskadozik. Sajnos ettől függetlenül rossz dolog bevallani, hogy lassan már Brian May haja sem a régi...

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr752702550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2011.03.02. 08:24:44

Ez számomra továbbra is érthetetlen.

Leadfoot 2011.03.02. 09:03:49

A legtöbb megállapításoddal egyetértek. A Queen filmről viszont nem szedném le előre a keresztvizet, pláne nem SBC miatt. Szerintem nem olyan rossz színész ő... ha vacak lesz a film, van egy olyan érzésem, az nem miatta lesz.

Amúgy én úgy vagyok vele, hogy számomra Freddie halálával a Queen megszűnt, a dicsőséges múlt része, történelem.
Nem bántom a Q + PR-t, mint sok - magát keményvonalas rajongónak mondó - ember. Már csak azért sem, mert Brian May ugyanúgy nélkülözhetetlen tagja volt az együttesnek, mint Freddie, és teljesen megértem, hogy egy művész dolgozni és alkotni akar. Mellesleg ők is megmondták, az nem a Queen, hanem Q + PR, lényegében nem is Queen számokat játszanak.
De számomra a Queen már nem létezik.

Viszont nem szóltál a Robbie Williams, Five meg hasonló feldolgozásokról... na AZ az, amit nem kellett volna.

RobinH · http://unsigned.blog.hu 2011.03.02. 09:14:29

Sok minden elmaradt mostanában...
Roger szóló album + turné Taylor Hawkins-szal + Roger honlap (ez mind be lett ígérve)

Vagy éppen az újraizélt hiperminőségű Hammersmith 75 koncert (ha már pont ezt raktad be :D) - pedig abból még egy TV-re vágott verziót le is adtak tavaly.

Amúgy a hitvány bestof kiadványok szerintem annak tudhatóak be, hogy Rogerék nagyon nem voltak megelégedve azzal, amit a kiadójuk művelt a Cosmos Rocks album promótálása címén, és van is igazuk. Szerintem ezért is dönthettek úgy, hogy kiadót váltanak, viszont a korábbi szerződésük még kötelezte őket X db albumra, ezért kilökték ezt az Absolute Greatest izét, meg a Singles Collectiont.

Az új kiadóval a reissue dolgok meg egyértelműen arról szólnak, hogy csörögjön a lé a kiadó felé, hiszen az ilyen "back catalogue" előadóknál ez a legbiztosabb pénzforrás.

De én azért bizakodó vagyok, mert pl ez a kiállítás is tényleg kellően igényes lett a beszámolók szerint, hátha a jövőben a kiadványaik is javulnak.

És természetesen long live the Queen! :D

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.02. 10:18:36

"Borat" mind Freddie Mercury?? Wow, érdekes lesz...

Patreides · patreides.blog.hu 2011.03.02. 10:47:31

"teljesen feleslegen azon lamentálni, hogy Freddie óta van-e Queen, vagy nincs"

Valóban az, mivel a válasz teljesen nyilvánvaló.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2011.03.02. 10:53:11

Persze egyetértek veletek, csak szomorú hogy ilyen nagy bandák életét is a kiadók vezérlik. Valljuk be, pénzre nincs szükségük. Akkor meg? Inkább Greatest Hits mint mondjuk szerzői kiadásba kikúrni a bootleget ingyenes letöltésre, vagy nyomni a koncert DVD-ket, stb...

kicsit kreatív kérdésnek is érzem ezt. meg lehet nézni más nagyobb bandák kiadványait.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.03.02. 11:06:35

Kicsit nehezen hihető, hogy nincsenek a fiókban olyan dalok, amik lényegében már készen voltak Freddy halálakor, de nem kerültek kiadásra. Valószínűleg a svájci stúdió mélye is rejtett néhány kiadatlan szalagot.

Iustizmord 2011.03.02. 11:34:17

queen természetesen freddy halála óta nem van.

de engem valahogy az anno ki nem adott dalok várása nem hoz lázba. nyilván azért nem adták ki mert anno nem érezték elég ütősnek.

a digitally remastered meg egyéb módon tuningolt, +23 mp-cel meghosszabbított változatoktól meg hányingerem lesz.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2011.03.02. 11:51:34

Akkor most 100-szor leírjátok, hogy: Freddie.

harger 2011.03.02. 11:59:12

Úgy gondolom, hogy komoly zavarok vannak a fejekben a kiadókat illetően. Legalábbis a Queen esetében. Pénz persze, hogy nem kell a tagoknak, viszont az öröklét már izgatja őket. Ehhez meg iszonyú mennyiségű új rajongó kell, akik továbbviszik a Queen imádatot. Őket pedig csak hatalmas reklámhadjárattal (új lemezek, kiállítás, film, stb.) lehet a Queen mellé állítani, amihez kell a zseton. Így működik és ez szerintem teljesen rendben van.

Deneware. 2011.03.02. 12:31:08

@Iustizmord: Mercury... Nagybetűvel, ipszilonnal.

RobinH · http://unsigned.blog.hu 2011.03.02. 12:56:41

@Interstellar Overdrive: Roger egyébként így látja a kérdést, és valljuk be részben igaza van:

"Oh God, we've always got stick for everything. People say, 'You're mistreating the legacy', and I think, well, thanks for your concern, but it's my f***ing legacy."

harger 2011.03.02. 13:56:11

Azt még hozzátenném, hogy elsősorban az amerikai piacra koncentrálnak, ahol bőven vannak még kiaknázatlan tömegek. Ez a világ többi részéről szerencsére nem mondható el! :-)

rettentó 2011.03.07. 08:31:11

"A rajongók kb. 10 éve várják, hogy az archívum megnyíljon és minden ritkaság elérhető legyen egy gyűjteményes kiadás képében. "

Ezt egy működő zenekar megjátszhatja, de a kiadók biztosra mennek. Abszurd, de egy válogatáslemezt valószínűleg több embernek lehet eladni, mint ahányan az igazi rajongók vannak (ld. harger hozzászólását előttem), míg egy koncertlemez vagy egy ritkaságokból álló gyűjtemény az átlag rádióhallgatót nem érdekli annyira, ő az ájvontubrékfrít akarja 10000-szer hallani.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása