Hét dala: Snap! - The Power

Miért ez? A svéd fogász és a Culture Beat után a nyári dancefloor forgószínpad következő vendége a Snap!. Induljon a nap az ő dalukkal, aki pedig felkent papja az eurodance vallásnak, az zárja is a napot e nótával, a Cafe del Rióban.

Igen, igen, végre valami igazi hír: újra van (lesz) RHCP. Bár eddig is volt RHCP, csak persze az elmúlt 2 évben jó volt azzal telekürtölni a sajtót, hogy "feloszlottak", ill. Frusciante nem akar már csilizni. Azaz a sajtó magát kürtölte tele és próbált önbeteljesítő jóslatot előidézni. Nem sikerült! Azt mondom, mindig a legegyszerűbb válasz az igaz. Azaz: minden normális (értsd: sok-sok éven át albumokat gyártó és koncertező) zenekarhoz hasonlóan ők is pihentek és kicsit saját dolgaikkal foglalkoztak. Lehetett szólólemezt kiadni, más side projektet indítani, mások lemezén tüsténkedni (Flea állítólag most Slash lemezén munkálkodik), valamint semmit tenni.
Chad Smith elejtetett mondataira vércseként csapott le a sajtó és most minden médium Control + C - Control + V alapon át is vette: októberben stúdióba vonul a Red Hot Chili Peppers! Remélem ez igaz és nem hülyítés! Valószínűleg az, mert engem előző nap keresett Chad Smith, fontosabb dolgom volt (gondolhatjátok), majd láttam, hogy írt még egy sms-t, hogy "nagyon fontos dolgot akartam mondani".

Nem szeretnék komolyabb fejtegetésbe menni, csak egyszerűen vegyük észre, hogy a ska zene és az esküvői mulatós pop szoros rokonságban vannak. Persze le lehet vendéglátósozni a ska gyors felütéseit, van, aki erre őrül meg. Sőt, mennyien! Ugyanis a ska-nak azok szerint, akik értelmét látták boncolgatni, három hulláma volt, az eredeti 50-es évekbeli hullám után angliában a 70-es években kapott másodszor erőre, amelyhez kapcsolódva teljesen perverznek tartom, hogy egy jamaikai eredetű zenét a szkinhedek tartsanak sajátjuknak, de a jelenségben legalább az érthető, hogy furcsa dolgokat agyatlan emberek produkálnak. A harmadik hullám a 80-as évek, amely évtizednek ennél meredekebb dolgokat is köszönhetünk.

Szeretjük az online zenei tehetségkutató versenyeket és most is egy ilyesmit ajánlok a figyelmetekbe, a Rockinform és a Hangfoglalás magazinok közös kezdeményezését.

Gitárosok figyelem! Tessék felvirgázni életetek legjobb szólóját a YouTube-ra, majd küldjétek bemutatkozásotokat, valamint a videótok linkjét a jamvox@korgzona.hu e-mail címre. Nem mellesleg egy VOX JamVOX computer-gitár stúdiót nyerhettek! (Ezen túl a regisztrált jelentkezők - az versenyben elért eredményüktől függetlenül - meghívást nyernek az október első hétvégéjén megrendezésre kerülő IV. HANGFOGLALÁS Zenei Kiállítás és Szemle JamVOX Guitaraoke szigetére, ahol a kiállítás látogatói előtt élőben is eljátszhatják az általuk beküldött nótát!)

Már régóta gondolkodom, hogy ha egy igazi álombandát kéne összeállítanom, az egyes hangszereken kik játszanának. Ebbe az álmodozásba most titeket is szeretnélek bevonni.

Az elkövetkező napokban az egyes zenekari tagokra (énekes, gitáros, basszusgitáros, dobos, billentyűs, featuring női énekes) szavazhattok és ha mind jól viselkedünk, a végén valami nagyon fura álombandát kapunk.

A játék első körében az énekes-frontemberre szavazhattok! A szavazás előtt lássuk, milyen is egy énekes-frontember:

• nem pusztán egyszerű énekes, hanem zeneszerző és karizmatikus előadó is egyben
• pörgeti, forgatja mikrofonját, ami ha kell gitár, ha kell fallikus jelkép
• egyedi stílusban énekel, ha kell vonyít, ha kell áriázik
• ő a nők bálványa, csókkirálynak hívják a háta mögött

Miközben e cikket írom, a hátam mögött valami 28 héttel később című zombiskodás megy. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy 1981. augusztus elsején 1-én sugárzott először adást az amerikai zenecsatorna, a Music Television. Putty! Azaz most inkább a "28 évvel később" lehetne a jelmondat.

Sok-sok emlék gyerekkorból, a jellegzetes MTV logó a sarokban, a még jellegzetesebb MTV reklámspotok, illetve a kiskamasz értetlensége, amikor megjelent a képernyőn a fura Paul King, vagy a fura Ray Cokes és egy újabb érthetetlen nyelven hablatyoltak. Fura volt, hiszen ekkor az alámondásos Rambo I, valamint az alámondásos Óvakodj a törpétől, valamint a SAT1-ről és a PRO7-ről (prozíben) VHS-re felvett német nyelven teljesen fura Amerikai ninja volt nálunk az etalon. Rúfmihhánn! Áh, elkalandoztam.  

Hét dala: ZZ Top - Blue jeans blues

Miért pont ez? Bréking, hogy az amerikai blues-rock együttes idén október 15-én az Arénában koncertezik. Ha látom őket, mindig arra gondolok, hogy a ZZ Top tuti az Apostol énekesének másik bandája, valamint - és ez most jutott eszembe - micsoda levesköltemények lesznek majd az arcokon, mikor a szakállas zenészek elmennek gulyáslevest enni fővárosunkban. Vagy bárhol. Biztos lesz sok-sok motoros rock klisé, eleve a szőrzet, a bőrcsizma, valamint nyilván az elmaradhatatlan napszemüveg és a füstös kocsmahangulat. Mi másért kellene e koncertre kimenni?

Fuck, yeaaahhhh!

Végre találtam valamit, amit régóta keresek, és nagy örömmel tölt el, hogy most ráleltem!

Nem tudom, kinek mennyit jelentett a Boysetsfire zenekar, én pont akkoriban éreztem rá igazán a zenéjükre, amikor már nem volt sok idejük hátra. Akkor viszont nagyon belezúgtam azokba a tökös, néha hisztérikus, őrült, többnyire viszont fülbemászó dallamokkal, és többszólamú kórusokkal felvértezett punkos/hardcore-os dalokba, amelyeket Nathan Gray énekes összehozott a cimboráival.

A 2005-ös koncert az A38-on lenyűgöző volt, s bár minden tiszteletem a zenekar valamennyi tagjának, számomra Nathan jelentette a döbbenetet. A vézna, semmitmondó fazonnal rendelkező énekes olyat, de olyat énekelt – megjegyzem, tök szar egészségügyi állapotban, mivel épp beteg volt -, hogy egy életre megvett. Olyan szenvedéllyel és átéléssel tolmácsolta a többnyire komoly, társadalomkritikus dalokat, hogy olyat talán azóta sem láttam senkitől. Szinte belehalt az előadásba, de tényleg.
A teljesítménye párját ritkítja, és közben a hangja is egyéni: a csodaszép, finom dallamoktól a Mike Patton féle kiakadt hisztiig mindenre képes (hallgasd meg a So Long…And Thanks For All The Crutches-t, van benne kakaó).

Ahogy nézem, brazil szappanopera kezd kialakulni Madonna budapesti fellépését, illetve annak helyszínét illetően. A Kincsem Parkban a hangerő a lovak álmát zavarná meg, míg a Puskás Ferenc Stadionban (nekem Népstadion) a füvet kócolná össze a táncos kedvű és / vagy koordinálatlan mozgású rajongói tömeg, a sorsdöntő foci vb-selejtező előtt. Hát, tegyük a szívünkre a kezünket: ki akarná bármelyiket is?!

Segítsünk már a szervezőknek helyszínt találni!

Emlékeztek John Travoltára, amikor a Nicsak ki beszélben születésnapja van, ezért nem ér rá, mert minden étterembe el akar menni aznap, ahol ingyen torta jár a szülinaposoknak?

Közeleg a Sziget, ami miközben véleményem szerint egyre jobb buli, tény, hogy egyre drágább is. A napijegy 10.500 Ft, nem volt érdemes elővételben rámenni, a hetijegy viszont 39.000 Ft, ez április 30. előtt mindössze 30.000 volt. Aki nem vett magának hetijegyet, vagy nem bugázott egyet a munkahelyén (ha olyan szerencsés, hogy 1. van munkahelye, 2. Sziget jegyeket osztogat az ügyfeleknek), az már kezdi méregetni a lehetőségeket, hogy vajon majd ott helyben az üzéreknél mennyi lesz, vagy nincs-e egy haver, aki motabás lett Afrikában, és ezért eladja az övét, esetleg szakmai jegye volt, de DJ-zés közben a hangos fejhallgatótól elvesztette a hallását, és ezért lemondja.

A jegyüzérek egyébként rendesen befürödtek a Heineken Balaton Soundon is, ahogy ezt egy Index videó is bemutatja. Ezúton üdvözöljük az üveges szemű szőke jegyüzér srácot, akivel befelé és kifelé is találkoztunk, ő jól bírta. Tavaly valószínűleg jött egy autónyi nagyon hülye túrista, akik vettek pár jegyet többszörös áron, ennek köszönhetően rengeteg spekulánson ragadt rajta idei hetijegy. Nem buzdítanék senkit arra, hogy üzérekre építsen, mert előfordulnak hamisított jegyek, amik éppen úgy néznek ki, mint az igazi, és ott nincs helye reklamációnak, nem mész be vele, hiába fizettél érte.

Mi marad a megoldás? Hát basszus, nyerni kell jegyet! Nem reménytelen, én nyertem például EFOTT hetijegyeket az Indextől egy másik blogba írt poszttal.

Szeretnék ajánlani nektek egy oldalt, mely ugyancsak a zenével foglalkozik, de szerencsére eléggé elborult, vicces, őrült és szabad formában. Rögtön szimpatikus lett. Az oldal neve Cluster One, címe pedig: http://www.clusterone.hu. A blog idén is indult a GoldenBlog versenyen, méghozzá a szórakozás kategóriában. Roger Waters, Paudits Béla és én már szavaztunk rájuk, pedig ebben a kategóriában még szavazni sem lehetett.

Tegnap volt itt a Queen. 23 éve. Hiába láttam 100-szor VHS-en a Live in Budapest-et, én nem írom le milyen volt, írja le az, aki ott volt. Csak arra emlékszem, hogy én 6 éves voltam, fogalmatlan, egy balatoni rokonunk és pár német barátja pedig a nappalinkban aludt. A koncert miatt érkeztek, ami alatt valószínűleg én édesdeded aludtam. Pótolhatatlan veszteség, ma már tudom.

Milyen volt akkor?
Milyen volt másnap?
Mi maradt meg nektek belőle?

A bennem rejlő Brüno már rég meg akarta írni e cikket, de valahogy mindig halogattam. A dolgozat célja, összefoglalni a világ egyik legnagyszerűbb muzsikusának korszakait, - hiszen ahogy Menyus mondaná "egy művésznek legyenek koooorszakaai..." - méghozzá sztájliszt szemmel. Nem egyszerű. Még egy ilyen kaméleon nincs a Földön, ha meg mégis van, akkor még hallotok rólam. Bemelegítésképpen itt egy videó, már ez is életveszélyes, eksön.