Valahol olvastam egy nagyra tartott bőgőstől származó mondást, miszerint: "Minden basszerosnak kell egy modern öthúros hangszer, egy nagybőgő és egy jazz bass." Ezt a Jazz Bass dolgot járnám most körbe, miért is van ennek a hangszernek ekkora jelentősége?

A Fender Jazz Bass meghatározó szerepet tölt be a világ ritmusszekcióinak nem jelentéktelen hányadában. 1960 óta töretlen a sikertörténet, de lényegesnek tartanám megemlíteni az előzményeket.

A 40-es években a bandák kezdték megunni, hogy mindig a nagybőgős csávóra kellett várni, bármekkora Cadillac-kel mentek fellépni, a csomagtartóba nem fért bele a bőgő, a hátsó ülést meg a csajoknak foglalták buli utánra. Ha rosszul sikerült a buli, akkor pedig szaladni sem volt könnyű egy ekkora hangszerrel, ahhoz pedig drága volt, hogy csak úgy hátrahagyják és még verekedni sem lehetett vele. Valami ilyesmi felfedezése lehetett Leo Fendernek és betömte ezt a piaci rést, elsőként kezdett ipari mennyiségben elektromos basszusgitárt gyártani, a piacra dobott modell a Precision Bass lett. Ez még 1951-ben történt, ezután még 9 évet kellett várni és megérkezett Leo - basszus fronton - második dobása, a Jazz Bass.

A Sex Pistols zenekar tragikus sorsú ikonja, a világ egyik legrosszabb basszusgitárosaként és a punk egyik kábítószeres áldozataként vonult be a történelembe. Barátnője állítólagos leszúrásáért került börtönbe, majd kocsmai verekedésért. Utóbbiból óvadék elleni szabadlábra helyezése után, 1979. február 2-án adagolta túl magát. Az utolsó adag heroint az anyjától kapta, és a szabadulási buliján alighanem a barátaival fogyasztotta el, mert az ő elmondásuk szerint azzal felszerelkezve távozott az ünneplésről. A mi találó észrevételünk és a boncolási jegyzőkönyv szerint nem is kevéssel.

Sokan köszönhetik kialakult érdeklődésüket a Sex Pistols munkásságának azok közül, akik megfordultak a punk világában, vagy akár egész életükre meghatározta hozzáállásukat ez az életérzés, és talán hordanak valahol egy punk's not dead feliratot az ing alatt.

Azok számára, akik kinőtték a "live fast, die young" erkölcsöt, akár azért, mert egy szerelem megzabolázta őket, vagy mert egyszerűen eltelt annyi év, hogy a "die young"-ra semmi esélyük nincs már, sokat jelenthet, hogy Sid Vicious ezt tökéletesen megvalósította. Mindössze 1 évet zenélt a Sex Pistolsban a zenekar 78-as feloszlásáig, és 22 éves kora előtt érte a halál.

A Deluxe Music helyreállította a szememben a német nép becsületét. Pedig a South Parkban már a genetikához fordultak, hogy kijavítsák az Isten által elkövetett hibákat, "például a németeket". Mert amellett, hogy nagyon komoly előadók, mint a Tangerine Dream vagy a Kraftwerk innen származnak, a 90-es évek trance lebutulása a gyalázatos mocsokig, különösen az anthem trance ANNYIRA paraszt volt, hogy azt kellett mondjam: a németek suttyók lettek a zenéhez. Mintha Beethoven szelleme kivándorolt volna. Már-már olyan szar volt, mintha tőlünk lopnák. Egy-egy fényesebb felületen, mint Sven Väth, megcsillant a reménysugár, de összteljesítményben azt mondtam, volt 200 jó évük, és végül lerongyosodtak.

Lehet, ezen a héten teljesen ellőjük a Beatles puskaporunkat...

Ugyanakkor ne menjünk el amellett szó nélkül - ha már teljesen véletlen beleütköztem -, hogy a Beatles 1969. január 30-án adta utolsó koncertjét, történetesen az Apple lemezkiadó ház tetején, Londonban. 40 éve történt. (E koncert előtt utoljára 1966-ban, San Franciscoban volt fellépésük.) A legenda szerint McCartney a régi időket megidézve egy kis klubban akart fellépni, míg John Lennon inkább Afrikát javasolta.  Ringo Starr Anglián belül akart maradni, Harrisonnak pedig már nem sok kedve volt a fellépéshez. Az előre be nem jelentett koncertnek a rendőrség vetett véget.

Átlag user már intő jelnek venné, hogy egy filmnek nincs magyarországi bemutatója, nincs fent az adatlapja a Port.hu-n, nem jelent meg dvd-n, és úgy egyáltalán: alig hallottak róla itthon.

A következő daraboknak lehet, hogy volt bemutatója nálunk, sőt az is lehet, hogy már megjelentek DVD-n is, de az biztos, hogy nagyon kevesen látták. Pedig attól még jók.

Aki nagyon szereti a sört, az feltétlen olvasson tovább.

Elérkezett az a történelmi pillanat, amikor a B-oldal legénysége meghirdeti első nyereményjátékát.

A nyeremény: A B-oldal mögött nem Dagobert bácsi áll, nem tudunk se autót, se utazást felajánlani, nem lehetsz a béoldalasak szomszédja, de a zenei tehetségkutató versenyeket, fesztiválokat is szponzoráló Borsodi által főzött sörből két tálcát (48 db 0,5l-es doboz) mindenképpen.

Amivel nyerni lehet: Egy zenekaros tetoválás. Legyen az a zenekar neve, logója, egy idézet tőlük, egy, vagy több tag arcképe, egész alakos portréja. A tetoválásnak mindenképpen utalnia kell a zenekarra, előadóra.

Bírálati szempontok: Kicsit szubjektív. Kicsit a méret, a minta igényes kivitelezése, az ötletesség, az egyediség, melyik testrészen található (egy Kerry King a seggen üti a vállas Maiden tetkót), illetve a minta menniyre igazodik a test anatómiájához. Egy valami nem számít, az hogy melyik zenekarhoz köthető a minta. Egy nagyon pöpec Bojtorján tetkót többre értékelünk egy átlagos Sepultura mintánál. (Nem csak azért mert Nosferatónak olyan van.) :)))

Beküldés: Aki nyerni, vagy csak részt venni szeretne, az .jpg formátumban, max 3MB méretben küldje el a zenekaros tetkója / tetkói fotóját a ralf@b-oldal.hu címre. A levélben feltétlen ossza meg velünk nevét, életkorát, illetve amit még szeretne (foglalkozás, 5 jó és 5 rossz tulajdonság, stb). Ami fontos: az érintett zenekar(ok) nevét  is írjátok meg, mert a black metal zenekarok nevét sokszor nehezen olvassuk.

Beküldési határidő: 2009. február 28.

Különdíj: A B-oldal különdíjat (=két újabb tálca Borsodi sör) ajánl fel annak a pályázónak, aki a legtöbb zenakaros tetkót fel tudja mutatni. Itt már csak a darabszám számít, meg nyilván, hogy zenekaros legyen.

Figyelem! Figyelem! Alarm és achtung!

Aki a nyeremény reményében elküldi tetoválásának fényképét, annak tudatában tegye ezt, hogy azt mi ország-világ, vagy legalábbis a B-oldal olvasói elé tárhatjuk itt, a B-oldalon, amihez az elküldéssel, azaz a játékban való részvétellel hozzájárul. Remélhetőleg azt is elfogadjátok, hogy a nyereményt Budapesten és személyesen veheti tek át tőlünk, sajnos nem lesznek hegyes csöcsű, kerek seggű hostessek sem. A nyeremény átvételének feltétele a nyertes tetkó, tetkók bemutatása. Ha mellen van, akkor is.

Szóval, akinek zenekaros tetkója nincs, de van érintett ismerőse, egy közös sörözés reményében feltétlen figyelmeztesse, jöhetnek a tetkók!

Ennél kicsit szebbekre gondoltunk, de az úr a különdíjra nagy eséllyel indulna:

A Beatles White Album-ának negyvenéves évfordulójáról 2009-ben már nem lenne túl aktuális írnom, sebaj, megtették ezt helyettem elegen. Viszont nem bírom ki, hogy egy kicsit más megközelítésből ne ültessek “bogarat” a fületekbe.

A bandát, illetve az albumot magasztalnom nem hiszem, hogy sok értelme lenne. Nem is lenne tőlem teljesen hiteles a dolog, egyrészt, mert – nem tudom, röstelljem-e kimondani -, ma már az első száz kedvenc lemezem között sem találnátok egyet sem a Beatlestől, másrészt távolról sem vagyok a legszakavatottabb ismerőjük.
Igaz, az én zsenge ifjúkoromnak is volt egy olyan időszaka úgy a gimnázium legvégén, főiskola legelején, amikor sok Beatlest hallgattam.

Beszippantott az eurodance. A tegnapi 2 Unlimited cikk után a műfaj legmélyebb bugyrába engedek betekintést. Felidézem a legendás :) E-rotic formációt.

Ez a csapat tulajdonképpen a zene mangapornója. Hihetetlen szánalmas számcímek, melyek középpontjában mindig a szex áll, de valami eszméletlen gyerekes módon. Fő felvevő piacuk a germán volt, gondolom ott még a felvilágosító órán is ezt hallgattatták a kölkökkel. 

Mivel lehet, hogy a 2 eredeti tag nevére már csak a szüleik és a barátaik emlékeznek, így most leírom nektek, szerintem tesztkérdés lesz a zh-n:  Lyane Leigh és Raz-Ma-Taz (Richard Michael Smith). Csakhogy érezzük, hogy a producerük - bizonyos David Brandes  - mekkora gyémántvadász  volt, felsorok pár formációt a Brandes-istállóból:  Bad Boys Blue, Chris Norman, Indiggo, Vanilla Ninja. Büszke vagyok rá, hogy nem ismerem őket. Mondjuk, Chris Normannel vigyázzál, mert ő a Smokie tagja is volt. Muháh.

Na, vissza az erotikához.

Általános iskola 8. osztály. Lengyel piacon megvett kazetta. No limit klipje a tévében, állandóan. Műfaj: eurodance. Mindenkinek van egy titka. Nekem az, hogy szerettem a 2 Unlimited-et.

A 19 éves - amszterdami repülőtéren séfként dolgozó - Ray Slijngaard, illetve hasonlóan szemtelenül fiatal Anita Doth - aki a rendőrségen ekkortájt parkolási bírságokat adminisztrált - zenei frigye Ray első demójával kezdődött, melyre Anita rávokálozott. A demó hallatán 2 joviális belga producer úr gyorsan megálmodta, hogy Rick Astley után mire van szüksége Európa fiataljainak. (Adalék: A 2 Unlimited mögött álló egyik producer - a holland Jean-Paul De Coster - régi lemezboltja után elnevezett Byte Records labeljének köszönhetjük Ice MC, Sash!, Sylver és a Phats & Small hanganyagait is.)

1991 tájékán járunk. Tombol az eurodance.

A banda hihetetlen sikereket ért el szerte Európában és a lengyel (majd később kínai) piacokon árult Takt kazetták ellenére is eladtak kb. 20 millió lemezt.

Magunknak tett ígéretünkhöz híven a szombat délutánt, estét és éjszakát a Tribute fesztiválon töltöttük Overdrive-val. Nagy várokozásokkal érkeztünk, voltak kérdőjelek, leígértem neki a csillagokat, hogy milyen jól fog szórakozni és olyan lett a vége, mint egy népmese, minden összejött. És ez nem a sok sör miatt volt.

Azt hiszem, hogy egy-két apró nüánszot leszámítva minden banda kiválóan teljesített, jár a riszpekt mindenkinek. Azon gondolkodtunk Overdrive-val, hogy oké, hogy bárki, aki zenélni kezd, feldolgozásokkal kezdi, de hogy valaki hangról hangra eljátsszon egy Metallicat, vagy egy Pink Floydot, mindezt iparszerűen, az már lehet, hogy kicsit perverzitás.

De mi szeretjük ezt a fajta perverzitást. Ha ebből a szemszögből nézzük, egy perverz orgia volt az egész rendezvény, ennek az orgiának a számunkra legemlékezetesebb pillanatait emelném ki.

Szilveszteri bakiparádénkban láthattátok, hogy a frontemberkedés veszélyes üzem, ellenség a sötét, a lépcső, melynek eredményeképpen a színpad bármely szegletében el lehet tanyázni. Néha azonban ennél váratlanabb esemény zavarja meg a fellépéseket. Vis major, miközben a mamlasz szekuritisek szotyiznak, közben egy őrült "rajongó" pattan fel színpadra. Ha már ott van, kell a hirig, mehet a lökdösés, kis bunyó a zenészekkel. Vagy épp fordítva, kifejezetten magas pontszámot érdemel a közvetlenül stage divingból bemutatott verekedés mutatvány is, ekkor persze a tömegverekedés garantált.

Micsoda? Hogy levette a hangot a Youtube? A első hír rövid és tömör volt: "a Youtube a jogvédett zenékkel ellátott videókról folyamatosan veszi le a hangot". Úgy tűnt, hogy az egyszerű hallgatók tömeges zenefeltöltései és egyéni klipfabrikálásai kezdték ki a Google mint tulajdonos idegeit, hiszen ezen "rendezői" bravúrok nyilván nem kaptak az eredeti szerzőktől jóváhagyást a zenei aláfestések használatához. Aztán kijött az újabb hír - egyenesen a Youtube-tól - , mely ultimátumi tartalmával egyértelművé tette a helyzetet. A szerzői jogokat sértő videókról a felhasználóknak (akik feltöltötték) kellett levenniük a hangot, ennek elmaradása a törlés retorziójával fenyegeti eme videókat. Így már világos lett a némafilm konjunktúra, és eme cenzúra gyors módja lett az anyázó kommentek begyűjtésének. A gazdasági válság mellé még ez is: több millió videóra vár a kiherélés. Mondom több millióra és mondom kiherélés.

Valakinek a blogjában olvastam a Bebukottak című filmről és a hozzá linkelt beharangozó nagyon felkeltette az érdeklődésemet, így gondoltam beszerzem és megnéznem. A nemzetközi díj jó előjel volt, de ekkora élményre nem számítottam. Hogy milyen típusúval lettem gazdagabb, ne kérdezd. Maga a téma negatív és szomorú, de az, hogy egyáltalán a magyar börtönvilágba a film révén beléphetünk, az már pozitív. Még pozitívabb, hogy csak a film révén, és nem a valóságban.