Vígszínház bérletünk volt évekig. Ami nem újdonság, Zeneakadémia bérletünk is volt, meg BKV bérletünk is (az mondjuk álló helyre). Tényleg rám volt bízva, mibe szeretek bele, mondjuk apám a The Exploited kazettára egy Led Zeppelin II-vel reagált intervencióként, tisztára, mint a jegybank, de nem vette el.

Mára eljutottam oda a színházzal kapcsolatban, hogy mások élménybeszámolója nélkül nem vagyok hajlandó a jellemzően ritmusérzéketlen, a 40-be lépés évét rosszul viselő nők által levezényelt tapsolási liturgiát végigcsinálni

Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Mondja a mondás. Mondhatnánk úgy is, hogy "messze van, mint Kozsó egy japán turnétól". Az ember soha ne mondja, hogy soha, de azért bármennyire mindenevők is a felkelő nap országának népei, mégicsak az igényesebb, tartalmasabb zenéket csipázzák. Nemhiába Japán az egyik, hanem a legtöbb bootleget produkáló ország, nemhiába Japán tudja felmutatni a legtöbb special edition-t, persze bónuszdalokkal. Egy hozzáértő cimborám felvilágosított, hogy tán a japó nyomású CD-k azok, amitől a legjobban megdörrennek a hifi cuccok. Egy szó mint száz, ha ott bizalmat szavaznak neked, kutyaütő nem lehetsz.

Azt a prosztóságot, amit ez a sorozat jelentett, valószínűleg az szülte, hogy nem értünk angolul, és ez megteremtette az együtténeklés lehetőségét. De milyen áron, te jó ég? Volt egy nyaralásunk, amire a Filmslágerek magyarul 2. és Tina Turner - Simply the Best című kazettája kísért el.

Már jobb idők jártak, amire két jel utal: az egyik, hogy útközben megszálltunk a Sopron Solar Clubban, amire most nem szívesen néz rá az ember, akkoriban viszont jónak számító nyeremény volt Vágó István "Kerékbár" című műsorában. Tulajdonképpen, ha valaki annyira hülye volt, hogy csak 250 pontot (kilométert) szerzett, ott eltölthetett egy hetet, illetve minden kérdésbeküldő is nyert ott egy hétvégét - vagy két személyre Győrben - vagy négy személyre Pásztón - vagy 8 személyre Óbudán.

Az általános iskolai lassúzások 2 okból felejthetetlenek. Mert mi fiúk egyáltalán nem mertünk táncolni, így lassúzni sem. Másfelől, ha mégis mertünk, akkor ez egyet jelentett az első nőhözérés pillanatával. Ezek voltak a klasszikus ZSÚROK (házibuli, német tábor, iskolai rendezvény).

Pontosan ezért gyűltünk össze inkább a Commodore 64 és - úristen, ha már valakinek volt olyan - a 386-os körül és játszottunk az első repülőgépszimulátorral. Az első lassúzásaim elmaradását viszont tuti a fény okozta, hiszen 9-re haza kellett mennem (többiek akár 10-ig is maradhattak) és hát nyáron olyankor még világos van. Eleve: ki mert csak úgy felkérni egy lányt világosban, mikor ráadásul senki sem táncol? Persze ilyenkor jött a lányok 2 trükkje:
1) függönyök erőszakos behúzása (lakásfelszereltség szerint esetleg redőnyleengedés);
2) a LASSÚ KAZETTA betevése.

Rálf atyáék háztartásával ellentétben hozzánk beszivárgott néhány jó zene a radar alatt. Apámnak alighanem volt egy DJ ügyfele, aki 82-83-ban átmásolt pár kazettát. Ezért lehetett, hogy 3-4 évesen Sugarhill Gang vagy Laid Back felvételeket is rongyosra hallgattunk, vagy pl. az amúgy ismeretlen Monyaka reggae zenéjét (az Eperfagyi mellett). Nyilván ez segített azon, hogy az utána következő szinte kötelező Szándokán - Jason Donovan tengelyről újra el tudjak rugaszkodni

A szüleim mintha óvtak volna a jó zenéktől. Anyukámnak egy lemeze volt, a Képzelt riport, viszont nem volt lemezjátszónk. Apám nagy kupacba hányt kazettagyűjteményében meg a 3+2 volt a legígéretesebb darab (piaci másolt, Sertex kazettára). Egy csapással kinyithatták volna a zenei mennyország kapuját, amikor nagybátyámnak megvették karácsonyra a Momentary Lapse of Reasont-t a Pink Floyd-tól, amit én még 24-e előtt át akartam másolni, de anyukám legyintett, áá, nem tetszene, alig énekelnek benne.

A korábban már beharangozott elektromos zongora hangmintához a Pink Floyd Echoes című számát választottam mint szemléltető "ábrát". Eredetileg a Live at Pompeii videót gondoltam ide bevágni, melyen különös elegyét láthatjuk a pszichedelikus rock és az ókori környezet találkozásának. Ugyanakkor a 2006-ös David Gilmour koncertfelvétel (a Royal Alberts Hall-ból; billentyűn természetesen Richard Wright) volt az, mely nem átallott kivágni nálam a biztosítékot. A billentyűfutam kötelező tananyag.

Apám 2 hétig játszott tangóharmonikán, cserébe én 2 hétig dzsúdóztam. Az élet más, párhuzamos utcáit választottuk végül, így azonban egyikünk se tudta meg, hogy mi a túró az a 120 gomb az ember balkezénél. Most gyorsan megtanultam tangóharmonikázni a Wikipediáról, úgyhogy a bejegyzés végén* elárulom az összhangzattant értőknek, hogy ne csak én örüljek.

Azon gondolkozom, hogy vajon ha az összes gombot egyszerre megnyomod, akkor kigyullad-e az összes folyadékkristály, mint a kvarcjátékoknál?

Az elektromos zongora - ha zongora helyettesítőnek született - egy rossz vicc. Viszont ha attól elvonatkoztatunk, sok embert megihletett. Nekem egy Yamahám volt egy időben, a felső része fából volt, a tetején egy négytagú család kényelmesen megebédelt. A kedvenc hangszerem azonban a Fender Rhodes zongora, és ezt baromi nehéz volt eldönteni, mert a célfotón elég keményen belóg a tenor szaxofon és a cselló fej-fej mellett.

Még a blogunk elindulása előtt történt...

Elhunyt Richard Wright, a Pink Floyd zenekar egyik alapító tagja, billentyűse. Az egyik legszimpatikusabb, legalázatosabb zenész, akit megismerhettem, sőt, úgy mondom, volt szerencsém megismerni, még ha csak a DVD-n keresztül is....65 éves volt.

Ő írta a "The Great Gig in the Sky" és az "Us and Them" c. számokat a "Dark Side of the Moon" albumról...Mostantól már neki is játszom a "Shine on you Crazy Diamond"-ot, ami az egyik kedvencem...
Hihetetlen... ha eddig szemernyi esély is volt arra, hogy a rocktörténelem valaha volt egyik legérdekesebb, legőszintébb és néha legfurább zenekara újra összeáll, akkor aznap végérvényesen eldőlt: nem fog soha.

TOP1 szám??? Előrebocsátom, csak onnan tudom, hogy mi az én TOP1 számom, mert Nosferato barátom elárulta, hogy neki ez a TOP2...Kezem a nyomógombon...akkor nem lehet más, mint a Queen-től a Bohemian Rhapsody. Tulajdonképpen annyira kézenfekvő, hogy - fanatikus Queen rajongóként - magam sem értem, hogy miért nem ez a kedvenc számom. :)

Mert a TOP1 most nem arról szól, hogy mely számot szereted legtöbbet hallgatni, mert aktuális kedvenc, vagy énekled minden percben hamisan. A TOP 1 most az a szám, melyet ha nem is hallgatod hetekig-hónapokig, akkor is tudod, hogy szerinted a valaha volt legmonumentálisabb, legösszetettebb zenei mű.

Ahám, első bejegyzés. Arra gondoltam, Interstellar Overdrive is és én is bedobhatnánk kezdetnek azt az 1 tagú toplistát, amiről meggyőződésünk, hogy a legjobb számokat tartalmazza. Tehát egyet. Ez igen szubjektív, ráadásul az ő TOP1 száma az én TOP2 listámon rajta van.

A lényeg: 14 éve gondolom azt, hogy ez a világ valaha eljátszott legjobb száma. Közben levágtam egy szolid kört a hip-hop, jazz, elektronika, reggae és világzene világában, és óriási dolgok vannak - ezért is ez a blog -, de nem tudok egyetlen számot sem, amit jó szívvel ennek a helyére mernék tenni.