Mikor már azt hiszed, hogy a két fesztivál között rád telepedő szürke hétköznapok annyira szürkék, hogy a munkahelyeden szinte megőrülsz, akkor olyan apróságok tudnak mosolyt csalni az arcodra (az enyémre legalábbis...), hogy azt olvasod: ma este EAST 17 koncert a RIO-ban!
Óriási! Nyilván NEM megyek el rá, ellenben az infó és az ingyenes hetilap közepén lévő beharangozó flyer képe (melyen az öregedő fiúcsapat három (!) tagja morózusan feszít) bearanyozta a napomat. Akármennyire is szabadulni próbálunk a 90-es évektől, vagy a nosztalgikus énünk, vagy az új évezredbe is teleportálódó dancefloor veszi át felettünk a hatalmat.
Miután kutakodtam az emlékeimben, majd visszanéztem a 90-es években született dalokat és videókat, a tapasztalatok alapján egy dolgot egyből le is kell szögeznem: a 90-es évek elején születő fiúbandáknál, csak a 90-es évek végi és 2000-es fiúbandák rosszabbak. Az East 17 talán még a legvállalhatóbb mind közül, annak ellenére, hogy a négy tagból bruttó 2 énekelt itt is (a cingár jófiú + a kis kopi), a több az ugribugri feladatokat, valamint a félmeztelenkedést oldotta meg. Ez így együtt pár Bravo címlapra, kisebb-nagyobb sikítozó lánytömegekre, valamint a mostani reunion-ra elég is volt. Az egyesülésből úgy tűnik, hiányzik a kis kopi, aki tulajdonképpen a fő énekes volt a csapatban, így erős a gyanúm, hogy a mai koncert nem is félplayback, hanem playback lesz... Ennek ellenére a mai este az idő visszacsévélése lesz, hiszen a kétkazettás fiatalkorunkat azért mégse tagadjuk meg.
Mielőtt a 30 közeli lányok elrohannának 30 közeli fiúkra vadászni a RIO-ba és fordítva, álljon itt a TOP5 East 17-dal EVÖR, hadd szóljon a munkahelyeken:
1. Thunder
2. Steam
3. It's alright
4. Stay
5. House of Love
Ha pedig a zenekar fantasztikus történelméről :) szeretnétek olvasni, ajánlom a 90-es évek popsztárjaival foglalkozó zeneblogot!