Az Akvárium Klubban találkoztunk Ákossal, azzal a céllal, hogy megtudjuk, neki hogyan kapcsolódnak különböző zenékhez egyes emlékek, melyek azok a dalok, amelyekről beugrik egy-egy korszak, élmény, van-e olyan zene, amit évekig keresett azt követően, hogy először hallotta. Még júliusban írtunk…

Ákos, a zeneőrült
91 komment

Utcaszinkópa: földrajzi hiphop egyesítés
Azzal a képzavarral indul a lenti esemény beharangozója, hogy "augusztus 25-én felvontatjuk a Dunán Kelet-Magyarországot", ami tök értelmetlen, mert ahhoz eleve félbe kéne hajtani, és rántotthúst NEM hajtunk félbe. Van egy ilyen szabály.
De kiderül, miről is van szó: három…
Szólj hozzá!

R33 tehetségkutató
Lassan már teljesen átalakul, amit erről a kifejezésről, a tehetségkutatóról gondolunk. Klisé leírni is, mert talán egyértelmű, de a tévében zajló ilyen című műsorok valójában szórakoztató showműsorok, amelyekben szerepelnek tehetséges emberek, de a céljuk nem ezek…
1 komment

2011 a B-oldal szerint
Interstellar Overdrive szerint 2011 ilyen volt:Bár nem akarok túl hosszú évértékelő beszédet mondani, pár jóságot mindenképpen ki szeretnék emelni 2011-ből, hiszen szerencsére érkezett rendesen impulzus az arcunkba:Occam első albumaa Realistic Crew visszatérő korongjaaz…
8 komment · 1 trackback

Fantasy filmek kliséi
Nem vagyok egy nagy fantasy szakértő, de barátaim mágikus erejének és extra képességeinek köszönhetően összegyűjtöttük a kardozós, kalandozós, barangolós, varázslós fantasy filmkliséket.A LÉNYEK:Emberek, törpék, elfek, entek, orkok, faunok, goblinok, tündék, lidércek,…
129 komment · 1 trackback

TOP10 fura nevű post-rock zenekar EVÖR
A TOP10 idióta deathcore bandanév EVÖR után szabadon úgy éreztük, egyszerűen MUSZÁJ összeszednünk egy másik kevésbé futtatott zenei stílus gyöngyszemeit. Mi is a post rock? Mivel szóbelin lesz ilyen tétel (jobbról a második), ezért ismételjük át a definíciók: "A…
2 komment

Rakd meg neki
Bár házi stúdiókon rendszeresen ámuldoztunk, az elektronikus műfaj szereplői a B-oldalon mégis rendre alulreprezentáltak. Pedig magunk is szép csendben építgetjük a hangszerparkot és miután a műfaj iránti elkötelezettségünket ebben éljük ki, becsúszik egy-egy DJ fellépés.…
Szólj hozzá!

2010 legjobb albumai a B-oldal szerint
2010 lemezei Péter Bócsi szerint:Mindig is szerettem kedvencek-listákat böngészni, főleg, ha zenéről van szó, szerintem sokat elárul az emberről. Amikor én is nekifogtam, hogy összeszedjem a 2010-es favoritjaimat, meghökkenve eszméltem rá, hogy idén nem is hallgattam túl sok új…
22 komment

TOP5 Leslie Nielsen-film EVÖR
A legtöbb blogon és hírportálon november 29-én azonnal megjelent: a világ egyik legismertebb komikusa, a Csupasz Pisztoly-trilógia népszerű Frank Drebin hadnagya örökre elbúcsúzott tőlünk. Fort Lauderdale nem egy kellemetlen környék, és még decemberben is maximum hosszúujjú…
9 komment

Fesztiválszezon echo
Reggel még sötét, délután már sötét. Fázunk és sietünk be a munkahelyre, mert ott meleg van. Ez milyen már? A kiülős helyek bezártak, beülős helyeken cigifüst uralkodik. Több hónapja nincs a kezünkben műanyagpohár, nem láttunk már egy ideje fürdőruhás lányokat... De…
Szólj hozzá!

A tehetségkutatók 7 szabálya
Na, tegnap megint elődöntő (volt). Ma megint elődöntő (lesz). Nem igazán követjük a televíziós tehetségkutatót posztokkal, hiszen nincsenek rászorulva. De azért magunk módján hozzájárulnénk azok élvezeti értékéhez: Mi az, amit biztosan várhatsz egy tehetségkutatótól?…
35 komment

Készítsünk neked is videoklipet?
A B-oldal blog 2008. októberében indult, majd kb. 1 évre rá úgy döntöttünk, elindítjuk a B-oldal.tv-t. A B-oldal.tv nem kevesebbet vállalt, mint azt, hogy immár nemcsak írásban, hanem mozgóképben is felületet biztosít hazánk tehetséges, ám méltatlanul az underground világban…
Szólj hozzá!

Mit várunk 2010-től?
Csak az az ember nem tud előre nézni, aki a B52-es farkában kezeli a gépágyút. Nekünk más a küldetésünk, nézzük végig, mit várunk 2010-től, a punci mellett:
Interstellar Overdrive:
A B-oldal 2010-ben is B-oldal maradjon.
Legyen időm.
Indítsunk B-oldal rádiót is, a…