101, vagyis A KONCERT (így, NAGY betűkkel) Ha egyszer száműznének egy lakatlan szigetre és azt mondanák, hogy csak egy lemezt vihetek majd magammal, akkor bizony ezt a korongot választanám! Jó, most jótékonyan tekintsünk el attól a ténytől, hogy ez történetesen egy két lemezes…

7 évvel a Remixes 81-04 gyűjtemény után a zenekar úgy gondolta, hogy a rajongóknak biztos nagyon hiányoznak már a jó kis mixek, ezért egy újabb válogatást kell kiadni! A 2011-es „uborkaszezon” DM kiadványa a rendkívül fantáziadús Remixes 2 81-11 címet kapta. Ki-ki…

Az időben 1983-ig utaztunk ma vissza a fiúk harmadik, Construction Time Again című albumáig. Ma ezt hallgattuk meg! A Speak & Spell után távozó Vince Clarke helyét a közelmúltban egy Alan Wilder nevű srác veszi át. Sötétebb zenei tónusok iránti vonzalma, kísérletező kedve…

2001-et írunk és a zenekar felhagy a kilépett Alan Wilder zenedobozán felejtett Depeche Mode atmoszférák pótlására tett kísérletekkel. Dalaikat csontig hámozzák/pusztítják vissza („stripped down to the bone”) és kidolgozatlanul, szinte demo formájában tárják elénk…

A legtöbben talán ezt az albumot tartjuk az életmű csúcsának. A népszerűségben áttörést jelentő Music for the Masses fogadtatását látva a fiúk egyszeriben rácsodálkoztak, hogy ők már világsztárok, a Violator idején pedig már úgy is viselkedtek. Bár a gitár használatát…

Depeche Mode visszatekintő sorozatunk második epizódja a zenekar bemutatkozó lemeze, a Speak & Spell. Ez az az album, amit ennyi év távlatából és a fölé magasodó életmű árnyékában már csak egy elnéző mosollyal az arcunkon szoktunk szóba hozni. Pedig bármelyik, húsz éves…

Közeleg az új Depeche Mode album, ezért ma megszegem a közel egy éve tartó Depeche Mode-ot NEM hallgatási moratóriumomat, elő fogom venni az összes korábbi albumukat újra! A legkedvesebb albummal kezdem: Some Great Reward. Nem, nem a Black Celebration, hanem EZ az első album, ahol már…

Az új single egy új Depeche Mode korszak kezdetét jelenti. Végre ismét dús hangzás, de a lassú, balladisztikus dal fájdalmasan tépi fel a kétes értékű, Dave Gahan szóló próbálkozások okozta, még be sem gyógyult sebeinket. Szép dal, de érthetetlen, hogy ezt szánták nyitó…

A legtöbben azért inkább már csak parodizáljuk tinédzser kori önmagunkat, amikor azzal viccelődünk, hogy „fényképezz le a pultnál, az előbb itt állt Alan!”, de isten az atyám, van, aki ezeket még komolyan veszi. Rohamrendőröket azért nem kellett hívni a Bajcsy-Zsilinszky…

Két dolog ihlette ezt az írást. Egyrészt Nick Hornby 31 dal című könyvének az az írása, amiben egy Rufus Wainwright-dal (One Man Guy) kapcsán feszegeti ezt a témát; másrészt pedig a Mother Love Bone Chloe Dancer/Crown Of Thorns című dala, amit az utóbbi pár napban a legtöbbet…

Azure nevű vendégszerzőnk eljuttatta kisdoktoriját az RHCP-t feldolgozó Youtube huszárok témájában:Ezt dolgozd fel, öreg!Aki megjárta már a YouTube legmélyebb bugyrait is, az jól ismeri ezt a műfajt. Igaz, néha nem is kell olyan mélyre ásni, és egy lelkünknek kedves zenemű…

Az elmúlt hónapokban sokan (és sajnos jogosan) kárhoztatták Lou bácsit a Metallicával közös Lulu-projekt miatt, ami tényleg elég vacakra sikeredett. Talán jobb lett volna végigvinni az eredeti ötletet, ami az volt, hogy régi VU-számokat játszanának lemezre együtt, ami felfogható…

Ha végiggondolom, mik a kedvenc zenéim, be kell látnom, a legnagyobb kedvenceimről egész egyszerűen életkoromból adódóan lekéstem. Értem ezalatt, hogy sosem juthatok el koncertjükre, általában nemcsak a zenekar feloszlása, hanem akár az énekes vagy más meghatározó tag halála…