Akinek megvan a DSP & Siska & Phat közreműködéséből született Lakótelep című szám (YouTube, 520.000 megtekintés), vagy akár Békás, az most örülhet: a háromtagú békásmegyeri rapcsapat (Dipa, Bom és Gerysson) új klippel jött ki Láncok címen. Azt hiszem, bőven…

Új videó: DSP - Láncok
Szólj hozzá!

Hősök: Tíz év, Négy Évszak
Nem tudom, mit mondjak ezekről a gyerekekről, annyi mindent mondtak magukról. A lényeg erre az évre: tíz éve csinálják együtt a zenét, amiből magam részéről az első 5 évről rendre le is maradtam. Még szép. Az utóbbi 5 évet viszont végigdrukkoltam, morogtam, faszért nem…
Szólj hozzá!

Tegnapi Shigeto
A reggel említett A38 eseménynél, a Random Trip reppünnepnél valamivel nagyobb baj, hogy tegnap (csüt) pedig Shigeto volt a hajón. Esélyem nem volt elmenni és megnézni. Ha valaki szeretne földbe döngölni egy élménybeszámolóval, hogy még szarabbul érezzem magam (vagy jobban),…
2 komment

Random Trip utólag sztárolás
Az van, hogy ezt nem harangoztuk be, illetve de, MINDEN KEDDEN Random Trip, ezt elmondtuk legalább 8-szor. Két hete az Instantban lenyomták az utolsó bulit a benti szezonban, és múlt kedd óta az A38 tetőteraszon megy ugyanaz.Annyiban nem ugyanaz, hogy 8-tól 10-ig van. Fix, hiszen…
Szólj hozzá!

Acélvárosi hiphop: az Eleven új klipje
Megint valami, ami alulról jön, és reméljük, úgy megy el mellettünk felfelé, hogy csíkot is elfelejt húzni. Az Eleven (10+1) Dunaújváros központú formáció, a posztokat nem bonyolítják különböző hangszerekkel: mindenki MC. És ennek megfelelően mindenkiből ömlik is a szó,…
1 komment

Legjobb beatbox EVÖR
A hiphop stílus kicsit el van nyomva a B-oldalon, ezért most az alábbi videón látható Vin Diesel-hasonmással próbálok mindent helyrehozni. Elképesztő beatbox, játék és muzsika, avagy hiphop történelem 4 percben.
23 komment

Hétfő: DJ Bootsie Akoustik Big Band
Hétfőn lesz az első előadása a DJ Bootsie Akoustik Big Bandnek a Trafóban. Én ma megpróbálok jegyet venni, miután 1 sarokra van. Nagyjából fél éve próbálnak, és nem kizárt, hogy a második-harmadik előadások külföldön lesznek, úgyhogy ezt most kell megnézni.
Teljesen analóg…
Szólj hozzá!

50 cent és a debil
Megint megbizonyosodtam róla, még nem láttam mindent. MI EZ A VIDEÓ? Nagyon sok a kérdés.Mi a franc baja van ennek a gyereknek?Miért dobálta szét a ruháit a felvétel előtt?Midget külső, de felnőtt dróthaj, szódásszifon szemüveg. Hogy van ez?Hogy kerül oda 50 cent?Miért…
5 komment

Hét dala: Promoe - These Walls Don't Lie
Hét dala: Promoe - These Walls Don't LieMiért pont ez? Mivel a svéd hip-hop eddig alulreprezentált volt a blogon, kézenfekvő, hogy a számomra is teljesen ismeretlen Nils Mårten Ed bandáját hívjam segítségül. Páppá párárárá pápápáápááá ráááááááá!
1 komment

Random HIP :)
Gyerekek ez óriási!! Megőrülök: kedden (2010. november 2-án) a Random Trip featuringje:Said (Akkezdet Phiai)Eckü (Hősök)Sabák PetiAzért ez milyen? Volt már KRSA, volt Busa Pista, a múltkor MC Columbo is nagyon jó volt, de nálam magyar nyelven a minőségi Hip-Hop az pont a fenti…
2 komment

TOP10 híres emberről szóló szám EVÖR
Egy napja nem jut eszembe, melyik színészről szól az a magyar nyelvű four to the floor szám, amit 1-1 rádióban elkapok. Semmi különös nem történik benne, de benne van a név, úgyhogy sláger lett. Az elsőnek, aki kapásból tudja mondani, hogy mi az, kösz. (Soerii & Poolek -…
68 komment

Egy kis underground soproni: Raedawn & Main
Óvatlan Facebook csavargatás közben leltem rá hasonló zenei érdeklődésűek linkjeit bányászva Markó Rékára, aki szemtelenül fiatal soproni zenekészítő, és mint ilyet, úgy érzem, be kell mutatnom. Először a myspace.com/raekhashaw címen pörgettem végig a számokat,…
Szólj hozzá!

Leggizdább csaj EVÖR: Cher Lloyd
Dábudábudábu, beszarsz. Angol X Factor. Faktor. Doktor faktor. Négy és fél perc, és rengeteg pozitívumot tudok kiemelni. Nagyon cuki a csaj, az ázott veréb nem is elég jó kifejezés, és közben mi durca tud lenni az arcán, a fujtatás, a legyintés, óriási. De már az elején egy…