I made a deal with (Woodstock Producer)
Mike Lang before the festival started.
If anything went wrong
I was going to give him a crew cut;
if everything was O.K.
I was going to let my hair grow long.
I guess he won the bet,
but I'm so bald I'll never be able to pay it off.

(Max Yasgur, Life Magazine, Special Edition, Woodstock 1969)

Valahol ott hagytam abba, amikor jóformán semmi sem volt meg a fesztiválból, csak az ötvenezer betolakodó, akik a talán félig kész színpad előtt ücsörögtek békésen.

Előre szólok, aki legalább itt a végén szeretne stáblistát, meg hogy Hendrix pontosan hány óra perc másodperckor lépett fel tizennyolcadikán hajnalban, az durván csalódni fog. Ott a wikipédia, ott a gugli: aki keres, az talál. És hogy őszinte legyek, bár valamikor réges régen engem is érdekelt a hű de kínzó  kérdés, amin még mindig sokan rágódnak a világon, mára rájöttem, ez a ki jött el fellépni, ki nem jött el fellépni kérdés nem, hogy nem izgató, hanem egyszerűen badarság. Ki a rákos heredaganatot érdekel, hogy nem ment el a Stones, a Doors, a Zep, Dylan, Joni Mitchell, a Jethro Tull, vagy a Beatles  – utóbbi csak azért, mert a Lennon gyerek becsajozott? Hát bekaphatják: ezzel nem a közönség vesztett, hanem ők maradtak ki a legendából.

Lúzerek.

Azt hiszem, jobb, ha a végén kezdjük, mint a sportújságot.

 Jimi Hendrix: Hey Joe, Woodstock, 1969

– When The Music's Over –

Amikor tizennyolcadikán a Hey Joe végén  lecsengtek a Star-Spangled Banner utolsó hangjai, és Hendrix távozott a színpadról, és a látogatók maradéka is kezdett elszállingózni, lassan elérkezett a számadás ideje. Közhely ez, de sajnos igaz: mindaddig, amíg csinálod, nem tudod felmérni igazán, mit teszel, miben veszel részt, ez mennyibe kerül, és másoknak mit jelent. Az értékelés csak utána jöhet. A halott rocksztár, az igazi rocksztár. Bocs Mick, azért még told, amíg bírod.

Ha Joelt és Jockot nézzük, az ő esetük nem volt túl bonyolult. Mint már szóba került, teljesen egyértelmű volt, hogy buktak, a kérdés kizárólag arról szólt, mennyit. Mindenekelőtt nagyjából kétszázezren vettek jegyet, és valamivel többen nem. Ez sejthetően nem kifizetődős, már azt az alapvető panelt leszámítva sem, hogy aki nem fizet, nem hoz bevételt, mert legalább a kiadás ugyanannyi, mint a fizető vendégek esetében. Emellett mintegy tízmillió dollár értékben indult ellenük per, költségeik pedig már réges rég messze maghaladták a tervezettet, és ha más nem kell a tetejébe, még a fizetésképtelenség határát is elérték. Volna, ha Jock szülei nem vállaltak volna végül kezességet jóformán mindenre.

A végeredmény egyébként elég meglepő, a fesztivál zárónapján élő egymillió hatszázezer mínuszhoz, és a hat hónappal később fenyegető perek ellenére mindössze úgy százezer dollár mínusz lett a vége úgy, hogy a kiadások majdnem egy ötöde, hatszázezer ment el kárrendezésre, perekre, és mindenféle pszichoterapeutákra, akik újra embert csináltak Joelből, mert miután végigpörögte a legnagyobb nyomást az utolsó hetekben, amikor a dolgok hatvankilenc végére jóra kezdtek fordulni, gyorsan összeomlott.

A jegyárusok egész jó bevételt szolgáltattak, és ami szintén számít, a felépők összesen csekély kétszázötvenezret kaptak annak ellenére, hogy nagyon nagy sztárok voltak köztük. Végül a lemez és filmjogokból is csak becsorgott másfélmillió.

Viszont egy hordozható vécének nyoma veszett.

Santana: Soul Sacrifice (Woodstock, 1969)

– More and More –

Mi más is jutna az eszébe ma az embereknek, ha Woodstock szóba kerül: peace, flowers, freedom, happiness. Nem a mi hibánk. Negyven éve majd mindenkinek ugyanez fordul meg a fejében, ha a bűvös szó elhangzik. Az ez mögött rejlő hihetetlen mennyiségű munka valahogy elsikkad. Pedig a végén hőseink nagyon összekapták magukat. Azért és annak ellenére, hogy a nehézségek a kezdés előtti naptól kezdve hatványozva nőttek. Jellemző módon az ígért rendőri erősítés szombatra futott be, majd parancsnokuk, miután életét és vérét Joelék kezébe ajánlotta, azt is kifejtette, hogy akkor ők várják az utasításokat, mit és hogyan csináljanak. Joel pedig csak nézett, és nem értette, az egyenruhás fiúk miért nem érzik a helyzetet olyan kínosan viccesnek, mint ő.

A kerítések és a jegyárusító helyek felépítésére már szinte csak a tartás megőrzése kedvéért tettek kísérletet, miközben a nevesebb zenekarok megszimatolták, hogy zűr van, ezért már csak készpénzt, vagy banki csekket fogadtak el. A 17-es és a 17/B út nagyjából az első napon kampec lett, a helyzet csak annyiban változott később, hogy a dugóban állók még jól el is áztak, a kerülőnek használni próbált földutak pedig aljas módon foglyokat kezdtek ejteni. Máig nem értem Mr. Kinget, hogy ebből nem írt valami frankó rémtörténetet. Valami csoda folytán a jegyekért fizetők legtöbbje mégis odaért időben. A nem fizetők esetében ez a kérdés fel sem merül. Nekik az isteni gondviselés folytán egyszerűen oda kellett jutniuk.

A stáb tagjai persze a dugók létén is nyerészkedni kezdtek, hamarosan egy bizonyos kék kamionra lehetett fogadni, ami a gyönyörűséges programfüzetet próbálta a helyszínre szállítani. Az emberek cinikusságára jellemző módon a legtöbb fogadó vasárnap este és hétfő délelőtt közé lőtte be az érkezést. A kamion egy idő után tájékozódási ponttá alakult, az oddsok pedig egyre csak romlottak. A valóság végül sokkal rózsásabbanak bizonyult a vártnál, mert már vasárnap délután négy óra ötvenkét perckor befutott a szállítmány, és tíz perc múlva mind az ötvenezer programfüzet gazdára talált. Kicsit gyors? Hát igen, még Johnéknak sem jutott. Valaki pedig nyert harminchét és fél dollárt a jó tippért.

Ilyen helyzetben Joel és John még csak-csak megoldotta a saját problémáját két moci bevetésével, de egy idő után rendszeres lett a helikopter járat, mert a sztárokat valahogy el kellett juttatni a színpadig – és vissza. Aminek az előtere kevés híján tömeges kivégzés színhelye lett, amikor az eső kellős közepén a tápot adó kábeleket kimosta a víz, és a sok talp alatt a szigetelésük bemondta az unalmast. Szinte hihetetlen, de a kábeleket a villanyszerelő nagyjából egy óra alatt lekapcsolta a hálózatról, hibátlanokkal helyettesítette, és még tartalék kábeleket is bekötött. Persze felmerül a kérdés, hogy egy óra ide, egy óra oda, mi a francot csinált félmilliónyi ember a csere alatt, miért nem tört ki lázadás a műsor váratlan megszakítása miatt. Nos, ennek igen egyszerű oka volt, mindeközben végig ment a műsor. Joel meg iszonyatosan fosott, és rengeteg Camelt elszívott, elvégre az ő döntése volt, hogy a kockázat ellenére a műsornak mennie kell.

Ment is.

Joe Cocker - A Little Help From My Friends - Woodstock 1969

– Dear Landlord –

Ígértem, lesz szó arról, mit mondott Max kevéssel Cocker fellépése előtt. Ha más lenne a téma, amilyen gonosz vagyok, simán letagadnám, vagy ha nem azért, hát mert igazából ezek csak nagy szavak. De most rendes leszek, és elmondom. Pedig tényleg nem volt az egy eget rengető történet, csak előlépett egy ötven év körüli farmer és mondott pár kéretlen szót úgy félmilliónyi fiatalnak, akik aztán pár perc múlva úgy fél milliónyian kezdtek el tapsolni és kiabálni.

„Én csak egy farmer vagyok. Azt sem tudom, hogyan kell mondjuk húsz ember előtt beszélni, erre itt állok egyedül egy ekkora tömeg előtt. De azt hiszem emberek, most bebizonyítottatok valamit – nem Bethel városának, vagy Sullivan megyének, és nem is New York államnak, hanem az egész világnak. Ti vagytok a legnagyobb tömeg, ami egy helyen valaha is összegyűlt. Sejtelmünk sem volt, hogy ennyien össze fogtok gyűlni, ezért aztán biztos hiányban szenvedtek ebben-abban, mint mondjuk víz, élelem, meg effélék. Azért szervezők  hihetetlen munkát végeztek, hogy vigyázzanak rátok ... először nekik jár a köszönet. De mindezen felül van egy fontos dolog, amit bebizonyítottatok a világnak,  mégpedig az hogy fél millió srác – igen nekem srácok vagytok, mert már a gyerekeim is idősebbek nálatok –, szóval fél millió ember össze tud gyűlni, hogy három napig szórakozzon és zenét hallgasson, és aztán valóban csak szórakozik és zenét hallgat, és én arra kérem az Istent, áldjon meg ezért titeket.”

Aki ennél pontosabban le tudja írni, mi is történt negyven éve, az vélhetően maga is farmer.

Békesség.