Kritikám alanya a The Mars Volta gitárosa, zeneszerzője, egy kortárs művész: Omar Rodriguez-Lopez. Róla érdemes tudni, hogy munkaholista, a Mars Voltán kívül otthonosan mozog John Frusciante dolgaiban, és nem utolsósorban csak úgy szarja a szólólemezeket, melyeket saját kiadóján keresztül juttat el a nagyérdeműhöz. Virtuóz stílusa mellett jellemző rá, hogy koncertjein hihetetlen dolgokra vetemedik, nem riad vissza az elektronikától, és képes a dalait ilyen-olyan noise-irányokba elvinni. 

Új zenekara, mely a frappáns El Grupo Nuevo de Omar Rodriguez-Lopez nevet kapta. A banda 2006 óta járt össze jammelgetni, aztán 2009-re elérkeztek odáig, hogy munkásságukat kiadták. A zenekarban Omart jóbarátai, profi zenésztársak veszik körül: a TMV-ből hozta magával Cedric Bixler-Zavala énekest, Juan Alderete de la Pena basszert, a dobos és a szintis egy Hella nevű formációból szállt be az El Grupo Nuevóba: ők Zach Hill és Jonathan Hischke. Jelentkeztek egy lemezzel, melynek címe: Cryptomnesia.

Hú, őszintén szólva marha nehéz erről a cd-ről nyilatkozni. Ugyanis két különböző érzést tud kiváltani az emberből. Elképesztően progresszív a cucc, sok helyen követhetetlen, a tempó. A műfaj meghatározásánál sokan free jazzt mondanak, a wikipédián a progresszív és experimentál rock stílus-meghatározások mellett ott szerepelt a "math rock", amiről eddig halvány gőzöm nem volt. (Ápdét: a math rockot a szokásostól eltérő ütemezés, a ritmikusság és a gitárközpontúság jellemzi.) Háát, nem tudom. Nekem ez egy jól felismerhetően Omar-cucc, jókora noise-zal megspékelve, őrült és követhetetlen dallamokkal és ritmusokkal. De a stílusa... Ez amolyan "freestyle".

Az az igazság, hogy első hallgatásra, meg utána többször is olyan marha idegesítő tud lenni, mintha egy elefánt beszabadult volna a száztagú cigányzenekar próbatermébe és minden egyes hangszeren végigrohant volna. Aztán, mikor kezdi az ember megszokni, akkor az éppen "könnyen" (egy gyakorlott marsvoltásnak sem számít könnyűnek igazság szerint..) emészthető részeknél azért körvonalazódik az odabasz érzés. Omar a Mars Voltában azért néha szokta kísérni is a dalokat, nem csak mindig ő szólózik, itt viszont más a helyzet. Itt töményen az ő játékára épülnek a dalok. A banda dobosa, a furcsa, "nemistudomeldöntenihogyjóláll-enekiacsövesdizájn"-kinézetű Zach Hill egyszerűen elképesztő, szanaszét tudja dobolni a számokat, na de nem is ecsetelem, azt hallani kell. Az énekben Cedric hozza a szokásos minőséget, hátborzongatóak tudnak lenni a földöntúli dallamai, különleges (post-Robert Plant) hangján. A basszus is külön megér egy mondatot: Nagyon jó effektek vannak a rajta minden számban, néhol csak Juan témája enged következtetni (nem mutatja, csak enged következtetni) arra, hogy mi is a tempó, mi is a számnak a lüktetése. Zseniálisan szól.

Szerintem a Cryptomnesia-hoz képest a marsvoltás cuccok (amelyek azért megadják a lehetőséget az elszállásra), rádióbarát slágerek. A Cryptomnesia nem. Ez tömény, fülrepesztő zúzda, kérem szépen.

Írta: Zaltee (vasszoli.blog.hu)