Örömmel jelentem, hogy újabb komoly kedvencem örvendeztet meg egy pesti koncerttel! Suzanne Vega július 25-én a Gödörben lép fel.

Suzanne Vega-t furcsa lenne Péter Bócsi ikonjai közé sorolni, mert bár nagyon szeretem, az ő személyisége valahogy nem olyan. Végtelenül szerény, visszafogott, csendes az a világ, amit képvisel, teljes mértékben hiányzik belőle mindenféle villogás, magamutogatás, szóval ezért nem...de csakis ezért nem, mert különben megérdemelné. Párját ritkítóan intelligens, igényes dalokat, szövegeket ír, amolyan igazi „mesélő” zenész.

A nem igazán szép, viszont kicsit csúnyácska, őzikeszemű Suzanne 26 éves volt, amikor 1985-ben megjelentette első lemezét, amelyet egyébként alig akartak kiadni, nyilván nem sokan bíztak az egyszerű, akusztikus, folkos megszólalású dalokban. A "Marlene on the Wall” angliai sikere talán már előrevetített valamit, de az 1987-es Solitude Standing c. lemez komoly sikerére kevesen fogadtak volna. Igen-igen, ezen hallható a matek metállal gyenge rokonságot mutató Tom’s diner és a Luka. Én azonban úgy vélem, hogy ez a lemez úgy, ahogy van, tökéletes. Azt hiszem, még az aktív zenehallgatók nagy hányada sem tudna több dalt megnevezni se erről, se az utána következő lemezekről, amire csak azt tudom mondani, hogy szégyen gyalázat. Persze, soha nem játszották agyon a dalait (az imént említett kettő kivételével), pláne nem nálunk…

Szóval a Solitude Standing nálam azóta is a legjobb lemeze, bár születtek szép és jó dalok a későbbiekben is. Ennek viszont nincs gyenge pontja, és az egészet áthatja egyfajta melankolikus, keserédes, szomorkás szépség. Tényleg varázsos. Mellesleg angolul tanulóknak tökéletes feladvány: a finom, szellős hangszerelés mellett Vega éneklése, kiejtése káprázatosan szép és tiszta, öröm hallgatni (pedig amerikai, ugyebár). 

Azért ha valaki úgy gondolja, hogy kíváncsi, mi van még a Luka és a Tom’s diner-en túl, néhány személyes kedvenc:

• Gypsy
• In Liverpool
• Queen and the Soldier
• Caramell
• Small, Blue Thing

Előadásmódját tekintve…hát, képzelhetitek, nem mondanám, hogy leviszi az ember fejét, de aki erre vágyik, az menjen inkább tűzszerésznek. Szóval egy akusztikus gitár, többnyire egy basszus, és – esetleg - dob. Egy szép nyári estén volt szerencsém látni őt mintegy 6 éve a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, na, ott még billentyűs is volt, meg villanygitár, ami kimondottan megdobta hangzásban a produkciót. De az is jól állt neki, amikor egymaga, mezítláb, az akusztikus gitárjával adta a „show-t”. Végtelenül kedves volt egyébként, elcsevegett a közönséggel, viccelődött, mesélt, és emlékszem, teljesen odavolt a Margitszigettől, hogy milyen gyönyörű, meg a Duna, a hatalmas fák, nekik bezzeg nincs ilyen New Yorkban - sopánkodott. Az egész nagyon családias, bensőséges volt.

Azt hiszem, a Gödörben még inkább erre lehet számítani. Ráadásul „Zsuzsa néni” előtte nem sokkal, 11-én tölti be az ötvenet, úgyhogy a romantikusabb koncertlátogatókat bátorítom, hogy lepjék meg egy nagy csokor virággal, biztos örülne neki! Ne felejtsetek beletűzni egy papírkát: „from Peter Bócsi with Love”!

Úgy is ezt akarjátok, és én meg is értem. Luka:

Lovasi Bandi a hegyről | A Kutya Vacsorája