Véget ért a Sziget

Véget ért a Sziget

Vége. Tessék lemosni a szemfestéket, tessék bedobni a szennyesbe az egy hétig hordott nadrágot, és bármennyire is fáj, tessék levágni a karszalagokat. Egy dolog, hogy nem menő a elmúló fesztiválok karszalagjait hordani, másik dolog pedig az, hölgyeim és uraim ki kell mondani: a Sziget véget ért. Idén is ennyi volt. Sajnos ismét jöhetnek a napi gondok, a napi feladatok, a terhek, magánéleti válságok, melyeket megpróbáltunk elfelejteni, és egy időre talán sikerült is. Mit is adott a Sziget? Szabadságot, felelőtlenséget, vállalhatatlanságot, szeretetet, fájdalmat, gyönyört, fáradtságot. Hogy kinek mit adott és kinek mi maradt meg ebből, ki-ki maga döntse el.

Balra nézek, itt van mellettem az agyonült és széthajtogatott programfüzet, mely hű társam volt az "egy hét alatt". Végig ott lapult a farzsebemben, ha kellett segített eltévedni :). Ha pedig ránézek a cipőimre, minden emlék rajtuk van. Nincs mit tenni, picit megszakadó szívvel emlékezni kell, hiszen szerencsére van mire. Csukott szemmel a messziről szűrődő fényekre, a hangok dübörgésére, vagy éppen egy angyali koccintásra, összenézésre, táncra, vigyorgásra. Hektikus egy hét volt. Pár hétig megint arra fogok felriadni éjszakánként, hogy "úristen, mik ezek a fények, egy fesztiválon vagyok!?". De ennek most vége és talán egy időre nem is baj. Így kell lennie.

Aludni kell. Pedig az álom megint véget ért. Lesz új. Az álom szereplőinek köszönöm.

Fesztiváldepresszió Mobyval | TOP5 depressziós dal EVÖR

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr591314205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.08.17. 12:28:51

Kra irigylem néha ezt a vmelyest romantikus hozzáállást :) Én már vagy 10 éve csakis egyes koncertekért járok Szigetre, és a feszthangulat mint olyan (ilyen) kizárólag gimis koromhoz kötődik. More power.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.17. 12:42:18

kisszínpad!

nem győzöm elégszer elmondani

'hajrá kisbetűs csapatok!'

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.17. 16:23:03

Kéne egy olyan sziget, vagy nap, amikor kempingszékkel járkálok, és "ez mi?" jelleggel ha meghallok valami jót, oda leülök. Úrba'. Talán Schobert Norbiék is jöhetnének velem. Di Meolát domboldalon fekve hallgatni überelhetetlen, mikor csinálok meg egy ilyet egy rendes koncerthelyszínen? Én nem tudok ilyen lenni, mint az "a blog elment egy olyan irányba, ami már nem az igazi". Nem nőttem ki, a Sziget egyre jobb. De Indeusnak pl. semmi nem tetszett, szerdán kimentek 2 ingyenjeggyel, ami ugye dob a minőségen, ha nem kell fizetni, de úgy se... és ez ugyanaz a Sziget.

Nekem az értetlenség maximum ott domborodik ki, hogy Manic Street Preachers + Placebo. Nem tudom profilozni magamban ezt a rajongótábort, hogy egyáltalán létezik-e, megfogható-e az a réteg, akikre a szombatot igazították a nagyszínpadon.

kicsigee 2009.08.17. 19:14:11

"Mit is adott a Sziget? " Nekem fájdalmat. Ugyanis egy kretén, teljes torokból üvöltözte Rage Against The Machine - Killing In The Name című számát, de úgy, hogy Angyalföldön a Gyöngyösi utcában egy az egyben lehetett hallani. Na de a viccet félre téve Faith No More biztos jó volt.

Dirk Diggler 2009.08.17. 20:17:33

Oszi! Megmondom kire igazították a szombat estét! Rám! Legalábbis Placebo témában. Mocskos jó volt, és mindenki egy kis köcsög, aki azt állítja, hogy nem :) Az új dobossal lemostak mindenkit. Mondjuk Mike Patton körme alatt viszont még ők is elférnének.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.18. 17:46:24

@Dirk Diggler: nem vártam meg a Placebot, úgyhogy lehetett kurva jó is, én elmentem Di Meolára. A Manic Street Preachers kiverte a biztosítékot, a szeparéban páleszoztam, végighallgattam. Tökéletesen jellegtelen volt, vártam h majd akkor valami, de nem. Utána vége lett, és egy másik színpadról/sátorból hallatszott be playback zene. Erre valaki: "na AKKOR EZ a Manic Street híres száma!!" - Válasz: "ez már egy másik koncert" - "áh..." :))

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása