Miért jó MINDEN fesztivál?

Miért jó MINDEN fesztivál?

2010.07.14. | Horváth Oszkár

Értetlen fintorral olvasom az elméleteket az index cikkeket követő kommentekben, amelyből a helyszínen meg nem jelenőktől megtudhatom, hogy a VOLT-on egymás szemetében fetrengenek igénytelen punkok, a Balaton Sound ugyanakkor kizárólag kifelé élők gyűjtőhelye, ami semmiről nem szól, csak a látszatról. Én szeretnék mindenkit kapacitálni, hogy legalább 1 napra nézzen ki nemcsak a neki fekvő fesztiválra, de bármelyik másikra is, hogy meggyőződjön a fentiek ellentétéről. Azokat megértem, akik genetikailag fesztiválnegatívok, és egyikre sem mennek ki, hiszen fárasztó kis műszakok ezek, és egyik rendezvény sem egy márványpadló.

Idén eddig a Pannónián, a Tatai Évzáró Fesztiválon, a VOLT-on és a Heineken Balaton Soundon jártam, pénteken Hegyalja, közben a B-oldal.tv forgatott a Fishing on Orfűn, és még megyünk a Fezenre és a SZIN-re, ami biztos, és minden különösebb tervezés nélkül eddig is kimentem a Szigetre, nyilván most is fesztiváléhes leszek addigra újra. Orfűre jövőre személyesen is elmegyek, mert csak jót hallok vissza, a helyszín önmagában megvásárolja mindenkinek a szívét.

És akkor Ozorát még meg sem említettem, az az a hely, ami ottalvás szempontjából számomra FOLD, abszolút vétó, de mégis valahogy csalogat... valamint pajkos szemmel méregetem a San Francisco-i Outside Lands és a szingapúri Heineken VIP Music Experience fesztiválokat, mert ezekre a Heineken kétszemélyes utazást sorsol ki.

A VOLT-on tavaly úgy állt egymás mellett a 60 éves Marylin Mansonos nagymama és a Coke terasz deep zenéjére megbénuló elektronikus zenerajongó, mintha mi sem lett volna természetesebb. Idén ugyanúgy elismerő bágyadt vigyorral álltunk egy Eric Clapton hasonmás mögött a Soulfly koncerten, mint a Bernáthy and Son live acten a T-nél. Nekem a gitár ugyanannyira része a zenének 3 éves korom óta, mint a lemezjátszó, Sugarhillen és Illésen felváltva nőttem fel, a Nirvana számok eldobolása éppen annyira hozzátartozott a zenei fejlődésemhez, mint az elektronikus alapok összepakolása. Ami jó, az jó.

És ugyanez igaz a Balaton Soundra is. Volt bennem tavaly is egy keserű szájíz, amit le kellett nyelnem, hogy nyilván nem fogok odaállni habtestemet mutogatni NDK úszósortban a vízbe, és a bikinis csodákkal is maximum bőrszínben tudom felvenni a versenyt, de zeneileg olyan élményt adott, mint bármelyik másik fesztivál. Furcsa egy DJ-t látni a nagyszínpadon, de kétműszakosra kell tervezni. 3-tól 8-ig nagyon szépen fel tudtam venni a ritmust csütörtökön és szombaton is, ilyen ütemben élőben DJ Bootsie-n vagy Esclin Syndon ugyanúgy éreztem magam, mint tavaly az Earth Wind & Fire Experience-en a VOLT-on. Kegyetlen napsütésben üvöltő house zene minden "nemélő" helyszínről, és az élő zenét elektronikával ötvöző zenekarok legjobbjait nézhettem meg, hogy aztán este 10 és 3 között újra elvesszek egy kicsit. Számtalan ismerőstől hallottam vissza, hogy előző nap milyen korrekt bulizenét nyomott a fesztivál sarkában Soho Budapest, ami attól függetlenül, hogy egy Megasztár spin-off produkció, nekem fogalmam nem volt róluk, de tényleg jó, belehallgattam.

Persze a számokat hozni kell, és a számokat David Guetta hozza, ami valamiért 2008-2009-ben nem keltett ekkora megrökönyödést, pedig akkor is játszott, sőt, Sven Vath mögött táncolva várta a napfelkeltét a színpadon. Nekem is jobban tetszettek a 2002-2003 körül buliba indító himnuszai, mint DJ-ként az amszterdami krimókban szinte etalonnak számító elektro zenék keverése, de az, hogy a Balaton partján futó útig állt a táncoló tömeg (ami a tavalyi legjobb nagyszínpados koncerten sem volt így), nekem annyit jelent csak, hogy sok boldog ember. Közönségsiker. Ha pedig nem te vagy a közönsége, akkor kettőt fordulsz, és olyan zenébe futsz bele, hogy elájulsz. Az OTP sátorban például diszkréten olyan house zenék kerültek elő, hogy a tíz ujjamat megnyaltam, az öreg Bernáthyra megint benéztem fél órára, és félmeztelenül totyogtam át Kalkbrenner Palira. Sehol nem érdekelt, hogy az arénában hozzávetőlegesen 61 fok volt. Az, hogy Hot-X ütemeiben az utolsó fél órában nem volt dallam, nekem fel sem tűnt, helybenjárásban lehoztam egy zöldtúrát a királyréti kulcsosházig, meg vissza, a sárga háromszög mentén. Pali kijött német mezben, befordította maga mellé a két sidefill ládát, ami önmagában elég egy nyékládházi diszkó üzemeltetéséhez, és tologatta az alapokat. Földöntúli élmény volt.

Ezeken a fesztiválokon együtt lehet lenni a zenével. Nem láttam a "fehér halásznadrágos vállalkozókat", és a műkörömépítő lányokat, pedig valaki elég találóan megfogalmazta, hogy ezekkel van tele a hely, és teljesen egyet is értek, hogy ezt kell gondolni, ha az ember nem járt ott. Egyetlen G0 menedzsment szinten ketyegő Lacit láttam, aki valószínűleg egy 88-as E-s mercivel állt meg tilosban, esküszöm, hogy testületileg furcsálltuk a jelenlétét a körülöttem állókkal. Nekem az a benyomásom, hogy ide is az jött, aki zenét akart hallgatni orbitális hangerővel, és kicsit pár órára elfelejteni, hogy vannak hétköznapok. Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy nem egységesen etil-alkohollal tették irányba magukat az emberek, de másnak se legyen illúziója, hogy ez nem bárhol így van. Nem hiszem, hogy Woodstock után 40 évvel az elektronikus zene kedvelőit kellene saját lelkiismeretünk érdekében kipécézni, pláne, hogy a fesztivál sztáritala a dobozos és a csapolt Heineken volt, kéz a kézben.

Aki csodálattal tud tekinteni egy előadóra, megveszi a CD-it, hallgatja, saját zenei ízlést alakít ki magának, bármi legyen az, számomra zeneszerető ember, és magam részéről, bár lehet, hogy magamból indulok ki az összes fesztiválon, úgy éreztem, ilyenekkel vagyok körülvéve. Annyit mondok, hogy a VOLT, a Sound és Orfű biztos részvételemre számíthat 2011-ben, és ha már pont ez a három, akkor tulajdonképpen pont bármelyik fesztivált mondhatnám. Az pedig, hogy nyaralás helyett inkább ide megyek, nem elitizmus, hanem választás. A B-oldal igyekszik zenei nyitottságot tanúsítani, és elektronikát, underground hiphopot, rockot és metált egy kalap alatt kezelni. Aki úgy fél a gitártól, mint a szuritól, nyeljen egyet, és menjen el a VOLT-ra vagy a Hegyaljára, aki pedig a szintetizátorban ufókat és ellenséget vél vizionálni, egyeztesse az általa ismert fellépők névsorát, és nézzen ki egy napra a Soundra. És ne azzal foglalkozzon, hogy mások mitől érzik jól magukat, hanem azzal, hogy minden második bokorból felcsendül valami, amitől ő érzi jól magát.

Sose nőjünk fel! Műanyagpohár! Idegen emberekkel beszélgetés, henyélés, hangos zene, ha ezt megkapom, én szívesen vagyok szakadt proli és szemét marketinges is. Raoul Duke-nak pedig külön köszönet, amiért Overdrive-val szembe jött B-oldal pólóban.

Több nyitottságot! És több fegyelmet, 8-as!

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr652146852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.07.14. 08:54:24

Macskafogó idézet mindent visz..:)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.07.14. 11:00:29

Jaja, és pénteken lehet különválunk, én Veszprémi utcazene, te Hegyalja. Éjszaka a gyroszosnál találkozunk. SZIN-re tényleg 1 napot menni kell, eleve Europe muhháhá. (Nem akkor.)

Kicsit tényleg uncsi getvázni, de hát ez van. Igazából azt sem tudom, kinek kéne jönnie.

Azaz tudom: első nap Mark Knopfler, második David Gilmour, harmadik Phil Collins. Durva de egy ilyen feszten nem innék, mert emlékezni akarnék. És ez nem Stargarden lenne, mert lenne előtte egy "fiatalabb" zenekar, Muse, ilyenek, nyilván nem lenne olcsó. Jövőre lehet én Glastenbury-t megszervezem. Lehet. Vagy egy Download fesztivál, ahol 16.00kor egy Dream Theater lép fel...

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.07.14. 12:12:49

Gyertek a SZIN-re, ülünk majd a Vodafone lounge-ban és a zenészek jelentkeznek be hozzánk interjúra.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.07.14. 12:28:37

@Interstellar Overdrive: Nem akarom rombolni az imidzsedet, dehát kis adalékként megjegyezném, hogy Dávid Guetta fellépésén azt se tudtuk hol vagyunk, olyan megőrülés volt. Pedighát nem ezt hallgatjuk a kocsiban... Pont ez a lényeg.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.07.14. 12:38:37

@Amphiprion Ocellaris: illetve Irie Maffia :)) 100x láttam élőben, áááá, úgyse nézem meg, és mégis odaragaszt a színpad elé, nem lehet mellette elmenni. Kegyetlen, mit tettek.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.14. 13:13:20

régen mindig egy konkrét fesztiválra jártunk, most próbáljuk variálni minden évben, de olyan is volt hogy egy évben 3 nagy fesztiválon vettünk részt. mindegyiknek megvan a maga varázsa, de főleg a "vegyes" fesztiválok a jók, pl a Volt. Én egész hetes programként szeretem ezeket, de ha többre nem is, egy napra tényleg nézzen ki mindenki valahova, mert ki kell próbálni. Akit egyszer elkap az érzés az utána mindig fesztiválozni akar!

Messzi Vetek 2010.07.14. 13:20:04

az az igazság, hogy kurvára egyetértek minden szavaddal.

bár - szerintem - egy nagyon lényeges dolgot kihagytál a miértjóból: a formás szandálos-rövidnadrágos-bikinis fesztiválozó leányokat, akik szívesebben ismerkednek, mint bárhol. ;)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.07.14. 13:22:16

@Amphiprion Ocellaris: igen és BÜSZKE IS VAGYOK rá. De érdekelne egy amolyan zenei fesztivál, ahol összeválogatják a kedvenceimet :)))

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.07.14. 13:29:57

@Messzi Vetek: TÉNYLEG szívesebben ismerkednek és tolerálják az ismerkedősre ivódott jómodort... a jelenség, amit mondasz, nekem "fesztivállábak" néven van elkönyvelve, és... hát jaj, igen :)

Ferencjóska 2010.07.14. 13:35:24

ezen ott voltam, na az nagyon nagy királyság volt egyzene.blog.hu/2010/07/14/tryo_yakamoneye

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.07.14. 14:02:52

@nosferato: Fesztiválláb az nem az, ami neked volt vasárnap hajnalban, és amit ráspollyal próbáltál tisztogatni? :)

raoul_duke 2010.07.14. 14:38:48

Szombat este a Hungária pezsgős helyen volt kurva jó buli még a Kalkbrenner előtt. Valamelyik Beastie Boys számra vonultam be (Body Movin talán, de nem biztos), aztán majdnem egy órát sikerült ott csapatni.

A póló meg hát alap, ÉRTSÉK már meg, mi a jó. Ráadásul exkluzív :D darab, mert az interneten nincs is olyan színű, mint nekem! Plusz a pólópokolék kurva jó arcok, ezt fontos tudni.

Maestro 2010.07.14. 14:57:09

a zenei élmény miatt biztos nagyon jó egy fesztivál, de azért a sztereotípiák nem alaptalanok. Tavaly Sound, sikerült bemásznunk a 10. sorba Mobyra. Előttem fű és tépés durván, mögöttem meg valaki nekiállt hugyozni mert nagyon kellett. Két órát vártunk a zenekarra, utána volt egy egész jó koncert, csak mivel az előttem álló könyöke a gyomromban volt, a mögöttem lévőé meg a tarkómban, ezért annyira nem tudtam élvezni. De jó, mondjuk hogy én vagyok a hülye mert a faszér kell odaállni előre, lehet azt hátulról is élvezni. De a koncert után gyakorlatilag 30 perc gyaloglással nem érsz el olyan helyre, ahol ne lenne basszus.

Messzi Vetek 2010.07.14. 16:16:08

@Maestro: móbira tuti nem tépnék. asszem gyorsan felvágódnának az ereim. dehát kinek mi a hobbija, ugye.

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása