Az underground metál berkekben Knapp Oszi nevére a helyes válasz jó ideje az, hogy ő a Wrong Side Of The Wall énekese. Ezt tavaly egy EP-vel nyomatékosították, majd lendületből felvettek egy nagylemezt is, ami nemrég jelent meg. Aki szívesen meghallgatná az anyagot, pár percen belül megteheti, a srácok honlapjáról le tudja tölteni.

Kedvcsinálónak feltettünk a zenekarnak pár kérdést, a válaszokkal Csobánczi Péter (Csobi) szolgált:

B-oldal: Mi van a fal jó és a rossz oldalán?
Csobi: Szerinted? Alapvetően nem azért lett ez a nevünk, hogy felvetődjön ez a magától értetődő kérdés, de jogos, és a név használata közben derült ki, hogy nagyon is fontos! Kelet-Nyugat, Kommunizmus-Kapitalizmus, Kilátástalanság-Lehetőségek, Fájdalom-Öröm. Kinek mi. A gondolat a lényeges. Pont ezért nincsen semmi konkrét, keretbe foglalt alapötlet a név mögött.

Télapó itt van, hó a sub(b)ája, jég a cipője, leng a szakálla, seggen csúszik az igazgató, itt van december. Egyáltalán nem vártuk. A november megkímélt minket, nem vált be a jóslat: én eddig megúsztam a kabátozást (részben mert nem nézek Újpest meccset), de legkésőbb Szilveszter Stallone neve napján agyvérzést fogok kapni majd egy ruhatárban. Tavaly 50 percig nem találta a kabátomat egy alkalmi jóképességű lelkes szervező. Nagyon várom már, hogy végre gyerekem legyen, hogy rá lehessen fogni, miért maradok otthon megnézni a hótszar tévéműsort, éjfélkor virslit enni, és 2-kor kényelmesen lefeküdni a túróba.

Mi kell egy jó karácsonyi vásárláshoz? Na, mi? Tömeg. És még mi? Nyilván az, hogy fogalmad sincs, hogy mit vegyél. És még mi? Last Christmas. Nincs az a pláza, ahol ne szólalna meg. Valószínűleg létezik egy olyan kazetta, melyre végtelenítve felvették a Last Christmast, reggel beteszik, este kiveszik, közben magától fordul. Amúgy tuti van valami pszichológiai hatása, hiszen az emberek zombi módjára kezdenek el vásárolni tőle, nem riadva vissza a pénzköltés összes járulékos viszontagságaitól sem. Hiába hazudunk magunknak, nem tudjuk magunkat függetleníteni e daltól, legyünk is gyorsan túl rajta. Idill, rénszarvasos pulcsik, flörtölő hógólyózás és persze kulcsos ház a hegy tetején, komolyan mondom, szerencsés ember, akinek ilyen barátai vannak és persze ilyen fodrászai.

Személy szerint az egyik legjobb zenei dokumentumfilm sorozatnak tartottam a Dob+Basszus című tévéműsort, melyet anno a Magyar Televízió sugárzott. Bár a tv képernyőjéről a műsor lekerült, ennek ellenére Lévai Balázs gondolt egy merészet és a Bárka Színházba szervezte a műsort, ahol élő talkshow és koncert keretében 1-1 zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt. (Terveink szerint Lévai Balázzsal interjút is közlünk itt a blogon.)

December 7-én (19 óra) a Coke Club bemutatja: Dob+Basszus Live zenei esten - a Csík zenekar és a Kiscsillag után - a búcsúkoncert előtt álló Kaukázus lesz Lévai Balázs vendége. A zenélő fővendég mellett, Erdélyi Zsolt Superman szakért, Karafiáth Orsolya átkölt, míg Mucsi Zoltán és Scherer Péter sztárriporterként tűnik fel.

Jó hír, hogy 2*2 jegyet nyerhettek a fenti eseményre, amennyiben jól válaszoltok az alábbi kérdésre.

DJ Bootsie pénteki lemezbemutatóját szeretném kiemelni a hamarosan megjelenő decemberi programajánlónkból, mert végre olyan állomáshoz érkezett a munkájával, amely kellő figyelmet jelenthet. A karma szórakozik, mert ahogy leírtam Bootsie nevét, a háttérben szóló Cafén is bemondták (sokadszorra). Egy barátom Indonéziában járt egy hónapja, ő küldött egy SMS-t, hogy ott ül valami bárban, és DJ Bootsie szól a pultból. Messzire eljut a zenéje, ezért messzire el kell jusson a CD-je is.
Tavaly ilyenkor ez a lemez már bemutatásra került, aztán a nemzetközi megjelentetés/kiadás lehetősége miatt a megjelenés csúszott. És nem hiába: a BBE kiadó vállára vette a magyar DJ-producert ("didzsé progyuszá of hájá kváliti"), amely label egyúttal vadim, madlib, j-dilla, pete rock és hasonló nagyságok hírvivője is.

Bootsieról és az új lemezről volt már szó a B-oldalon. Pénteken a szokás szerint Kemuri vetített vizuáljaival kiegészülő koncert után Cadik és Zeek egy ritkán játszott settel készülnek, utánuk pedig Mango húzza meg a végét a Merlinben »

Pontosabban: Placebo koncert @ Wiener Stadthalle, 2009. november 27.

Szinte közhely, hogy manapság már legalább Bécsig kell menni, ha az ember releváns külföldi zenekar koncertjére kíváncsi. Mindez nem meglepő, ha a Muse negyedházas budapesti bulijára gondolunk, de azért eléggé elkeserítő, hogy míg a 90-es években a legtöbb nevesebb csapat európai turnéja hazánkat is érintette, addig mostanra már az is kisebbfajta csoda, hogy az Alice In Chains nem mondta le a Pecsába meghirdetett koncertjét.

A Placebo az elmúlt években többször is játszott a Sziget Nagyszínpadon, legutóbb éppen idén nyáron. Csak hát amíg más európai fesztiválok (pl. Novarock, Rock Am Ring) főattrakciói rendes koncertélménnyel szolgálnak, a Sziget Nagyszínpad esti programjairól - köszönhetően az irdatlan és botfülű tömegnek, valamint a töketlen hangosításnak - ez nem éppen mondható el.

Az alábbi sorokon az Unbending Trees nevű zenekarral készült interjúnkat olvashatjátok. A zenekar nevében Hajós Kristóf, énekes válaszolt.

B-oldal: Kérlek, mutasd be a zenekart, hátha van olyan, aki nem meri megkérdezni, hogy kik is vagytok.
Hajós Kristóf: Mi egy kamara popot játszó kvartett vagyunk, félúton a komoly és a könnyűzene között. Az alapját a mivoltunknak Havasi Balázs zongoraművész darabjai és játéka, valamit az én elbeszélő énekem és szövegeim adják meg. Mindezt színezi, kiegészíti és magasabbra emeli Honyecz Ferenc, aki hárfán és basszusgitáron játszik, illetve Gábor Andor ütős, aki képes a legmeglepőbb dolgokból is ritmust és zenét kicsiholni. Azt hiszem ez elég jól összefoglal minket.

A nagyvilágban történő zenei eseményeken túl néha úgy érzem, csak éljük meg a pillanatot, adjuk tovább az impulzust, és ne bonyolítsuk: csak kacsintsuk össze. Nem kell mindig rajongani, elvakultan védeni a kedvencünket, esetleg óriási hozzáértésünkről tájékoztatni a nagyérdeműt. Hiszen persze van, aki még annál is jobban tudja. Ennél sokkal kevesebb is elég, hogy jól érezzük magunkat... Úgyis jön egy újabb impulzus.

Eszelős kis történet | Legjobban cenzúrázott klip EVÖR

December 1-jén 23:00 órakor lesz hallható a Honebeast zenekar MR2 Akusztik felvétele (figyeld!) az MR2-n. Az adást december 5-én, szombaton szintén 23:00 órakor megismétlik. Ott jártunk még októberben a Magyar Rádió 8-as stúdiójában a felvétel készítésénél, és kifejezetten a hallottak alapján különösen ajánljuk meghallgatni ezt a műsort.

Még tavasszal kaptam meg a számomra trip-hop, downtempo, és rock elemeket hordozó zenekar albumát, ami viszonylag ritka megoldással igyekszik elkerülni a választást, hogy magyarul, vagy angolul vágjon neki a világnak. Vagy az szokott lenni, hogy vagy magyar, vagy angol, vagy rácsempésznek 1-2 angol számot is a lemezre. A Honeybeast egy huszárvágással két lemezt tett a borítóba, az elsőn magyarul van minden vokál, a másodikon angol szöveggel a teljes album, ugyanazokra az alapokra. Aztán mindenki válassza ki, melyik tetszik, szerintem nagyon igazuk van.

A fergeteges Firewater koncert óta rengeteget hallgatom a The Golden Hour című lemezük This is my Life dalát. Ennek kapcsán ugrott be néhány hasonló című dal, s kicsit utána kerestem, hogy hányan írtak dalt ilyet, vagy valami nagyon hasonlót. Nem csigázlak: nem kevesen. Valamiért az előadók jelentős része úgy érzi, hogy keménységüket, hitvallásukat, a világhoz való hozzáállásukat egy ilyen jellegű dallal remekül ki tudják fejezni.
A keresgélés során az a kép alakult ki bennem, hogy a „love” után jó eséllyel pályázik a „life” a képzeletbeli dobogó második helyére (végtelen számú kombinációja lelhető fel a „love”, „book”, „picture”, „day” stb. szavakkal). Tán még a „dream”, rockeréknél pedig természetesen a „death” szavakkal kéne erős versenyt vívnia.
Ami még érdekes, hogy magyar nyelven nem sikerült ilyen címmel értékelhető találatot elérnem. Mondjuk, ami angolul teljesen frappáns, az magyarul elég töketlenül is hangzana dalcímként.

Nem sajnálom az időt, amit a keresgélésre fordítottam, mert ráakadtam néhány szerintem nagyon jó, mégis nem túl ismert előadóra, vagy tök ismeretlen dalra! Ezeket vegyítettem néhány, a témából kihagyhatatlan darabbal, és bár nem mind az én világom, már össze is állt Péter Bócsi TOP10 „It’s my Life” dala. Fogyasszátok egészséggel!

Piros betűs ünnep volt tegnap. Végre eljött ez a nap is. 1993-ban NEM jöttek el a Metallica-nak nyitni, 3 éve nyáron a Pecsa szabadtérre NEM jöttek el. Tegnap itt jártak végül. (Ha 3 éve a kevés elővételben eladott jegy miatt mondta le valamelyik fél a bulit, akkor kérdem, hogy azok az emberek, akik tegnap ott voltak, mind épp nyaraltak 3 éve?) Azt hiszem nem nagy szavak, ha azt mondom, hogy rocktörténeti mérföldkő volt a tegnapi buli, hisz a 90-es évek egyik meghatározó rock bandája először járt nálunk, nagy hiánypótlása volt ez a sorsnak. Ezek után kezdek hinni a csodákban, mivel a feloszlásuk után tettem le elsőként arról, hogy valaha is látom őket, Layne halála után másodszor, a 2006-os fiaskó után (ami egyben a Stone Sour-tól is megfosztott minket) pedig harmadjára. És mégis. Köszi Live Nation, Madonna helyett ilyenekre kellene koncentrálnotok.

Mielőtt a lényegre térek fontos lenne leszögezni, hogy 2009-et írunk, nem 1996-ot, az Alice In Chains énekesét pedig William DuVall-nak hívják. Az utolsó megörökített megmozdulásuk, az Unlugged óta jópár év legurult, nem saját maguk tributeja akarnak lenni, hanem egy 2009-es AIC. Sem a lemezt, sem a koncertet nem illik összehasonlítani a régmúlttal. Amit elvárhatunk tőlük, az egy tökös és jó rock lemez, ami talán időtálló is lesz, meg egy felejthetetlen koncert. A lemezben nincs hiba. Aki a régi felállást szerette az vagy ezt is imádja, vagy nem hallgatta még meg elégszer. Azon szerencsések közé tartozom, akik már láthatták ezt a felállást valami külföldi fesztiválon. Ott nagyon megnyugodtam, jó gyerek ez a William, a koncert meg nagyon laktató.

A szerencsés, ámde mégis hálátlan feladat, hogy lépjen fel a Chains előzenekaraként, senkit sem illetett meg. Ez így talán jobb is volt, jobban lehetett koncentrálni a lényegre, talán csak a pultosok csóválták a fejüket.

A post címéről Saul Rubinek és Bronson Pinchot jut eszembe a Tiszta Románcból, amikor a producer megkérdezi a béna asszisztenst, hogy mi legyen a Body Bags folytatásának címe :) Üdv mindenkinek így fél év után. Sok film lement azóta, de az utóbbi egy hónapban annyi jót láttam, hogy ez most idekívánkozott. Egy kivételével mind 2008-as darab. Ha én Delorean lennék...

Bréking: Idén is lesz Borsodi Tehetségkutató Fesztivál, melynek keretében négy hétvégén át az A38 látja vendégül és biztosít fellépési lehetőséget a döntőkbe jutott együtteseknek. A zenekarok értékes hangszervásárlási utalványokért, valamint az International Live Award bécsi elődöntőjébe való bejutásért harcolnak. Ezen felül háhá, lesznek headliner együttesek is, dátum szerint az alábbi flyerből megtudhatod kik is... Szombaton kezdődik!