A Quimby mielőtt januári-februári téli álmát aludná, igencsak meghúzza az év hátralevő részét. Idén esélytelen volt elmulasztani a bandát, hiszen nem volt olyan helyszín, fesztivál, ahol ne léptek volna fel... Jómagam kilencszer láttam őket és még mindig megvan az esély a tízedikre, hiszen a fővároson kívül lesz még idén koncert Marosvásárhelyen (november 27.), Szegeden (december 12.), Dunaújvárosban (december 26.), míg Budapesten december 19-én a Pecsában, december 31-én pedig a Dürer kertben lépnek fel. Égszerelmére, akinek pedig ez sem elég, az csüccsenjen le a Gödörben egy párnára és január 1-jén kezdje az évet Varázszenével és a Quimbyvel.

Azt ugye eljuhéjkodtam itt a blogon korábban, hogy Nyelvész Józsi a Szlengbloggal megkaparintotta a GoldenBlog kult kategóriájának első helyét. Nem ennek egyenes folyománya, de jó hír bloggerről bloggernek, hogy mostantól könyv formában is élvezhetitek a szócikkeket. Előrendelhető, és ha minden igaz, november 26-tól postai kiszállítással hozzá lehet jutni. Aki jobban bízik a meteorológiában, mint a postában, az pedig a (le)Szív utcában átveheti személyesen, pontos info itt. A személyes átvétellel az 1040 Ft postaköltséget lehet megspórolni, a könyv maga most 3000 Ft helyett 2400 Ft-ba kerül. Osszatok, szorozzatok!

Mi maradt még kimondatlan Freddie Mercuryval kapcsolatban? Botrányos, excentrikus, őrült színpadi jelenség, levágott végű mikrofonnal, cicanadrágban, vagy balettcipőben, aki a színpad egyik végéből a másikba száguldozott, folyamatosan pózolva. Minden idők legnagyobb frontembere és zeneszerzője, a Queen együttes utánozhatatlan énekese immár 18 éve nincs közöttünk...

Mi maradt még, amit elmondhatunk róla? Semmi. Egy dolog maradt. Elolvassuk, hogy ő mit mondott... Sosem szeretett nyilatkozni, megvetette a sajtó képviselőit, akik ugyancsak nem hordozták őt tenyerükön. Egész pályafutása során küzdött az újságírók intrikáival és rosszindulatával, így sajnos nagyon kevés interjú készült vele. Ennek ellenére érdekes kiadvány látott napvilágot, hazánkban is megjelent Greg Brooks és Simon Lupton könyve, mely Freddie fennmaradt interjúit gyűjtötte csokorba, több témába is rendezve. Az interjúfoszlányok végigkísérnek minket egy sikerre vágyó fiatal, kezdő zenész, majd egy világsztár és ikon, végül pedig egy beteg, elmúlással küszködő ember életén. Nagyon érdekes és őszinte megnyilatkozásokat olvashatunk a Queen korai időszakáról, a zenekaron belüli veszekedésekről és dalszerzési küzdelmekről, a Bohemian Rhapsody című mestermunkáról és egyéb Queen dalokról, a szólókorszak szabadságáról, a véget nem érő bulikról és természetesen a szerelemről és a halálról.

Szeretem az esőt. Feltéve, ha nem öltönyben kell átklambózni a városon, hiszen akkor - Forrest Gump szavaival élve - még alulról is esik az eső és még a szemüvegen ki nem látás lehetősége is fennáll. Tócsa.

De alapvetően miért is jó az eső?

• jobban be lehet csúszni a focipályán
• ha összevesztünk barátnőnkkel, kibéküléskor ázott galamb és Hugh Grant módjára lehet csókolózni az esőben
• ráadásul nem látszik, hogy előtte bepisiltél (ha nagyon esik, a beszarás sem látszik és ezen a fesztiválsár is segít)

Arra vállalkoztam, hogy összegyűjtöm a legrosszabb 10 videó klipet, mulassunk / szörnyülködjünk egy jót. Persze itt csak a profik játszanak, az amatőr zenekarok kis költségvetésű próbálkozásait nem lenne helyénvaló a nagyokkal versenyeztetni. A zsűrizésnél befolyásolt az is, milyen híres az előadó, többnyire azok kerültek fel, akiktől sokkalta jobbat várnánk, ugyanis meglenne hozzá a lehetőségük. Azért van 1-2 kevésbé híres előadó, akik mellett nem mehettem el... Több esetben nemcsak egy klipről van szó, hanem egész kategóriáról, annyi hasonszőrű borzadállyal találkoztam a kutatás során, épp ezért ez nem is a 10 legrosszabb klip, hanem a 10 legrosszabb videó klip kategória avagy, 10 mód, hogy ne csináljuk videó klipet.

Bréking: A Black Clouds & Silver Linings albumról megjelent a Dream Theater új klipje, melyet a Wither című dalhoz készítettek. Egyfelől örülök, meg nagyon szépek a képek a turnéról, illetve a klip sugallja, hogy ismét lesz egy live DVD, de szerintem kb. ez az a dal, ami a töltelék a lemezen. Ez van akkor, ha egy banda 12-16 perces (kurvajó) dalokat csinál, ami persze egyáltalán nem televíziókomfortos hosszúság, ellenben valahogy mégis jelen kell lenni, hiszen mégiscsak a promóció a kiadó legjobb barátja.

Megvolt az első reggeli adás a Sláger helyén, a 100.8-on sugárzó Neo FM-en és a Danubius 103.3-as frekvenciáját elnyert Class FM-en. Politikáról egyelőre szó sem volt, érezni lehetett, hogy más rádiót hallgat az ember. Én azért kapcsoltam be reggel mindkét adót, mert meg mertem volna esküdni, hogy az egyiken a Boros-Bochkor csapatot, a másikon Balázsékat fogom meghallani, de valószínűleg erre valamilyen frekvencián rövidesen sor kerül.

A Neo FM-en a játszásban Quimby, Irie Maffia és Anima is szólt reggel, a Kamikaze (Kamikazi) című reggeli műsort Ganxsta Zolee és Lovász László, aki több tévéműsor fontos háttérembereként dolgozott, majd az EstFM-en, illetve a Danubius későbbi reggeli műsorában volt hallható.

Hét dala: Csont István (Csonti) - Rush Of Your Life

Miért pont ez? A Facebook-on kiposztolva találtam az alábbi Unikum reklámra, ami szerintem kifejezetten látványosra sikerült. Profilunkba ugyebár nem vág bele a reklámfilmekek lektorálása (bár nyilván ahhoz is értünk), ellenben a "Sportutca" néven futó reklám zenéje mellett még dob-gitár imádóként sem tudtam elmenni. Persze, ha valaki küld Jägermeister reklámot és tetszik a zenéje, esküszöm azt is kiteszem! :D

Mindamellett, hogy a Realistic Crew a lengyel Milloopa-val lép színpadra november 19-én, az A38 hajón, érdekes hír jutott tudomásunkra: Judie Jay és a Realistic Crew szeptember végén elvált egymástól, Berger Dalma pedig visszatért a zenekarba! Az együttes már a régi / új felállásban készül a december 10.-i MR2 Akusztik műsor felvételére.

Az illetékesektől próbáltuk megtudakolni, mi van a hirtelen váltás hátterében, kérdéseinkre a Realistic Crew-ból Krizsó válaszolt.

A zúzós-kísérletező rockzenét játszó magyar Turbo zenekar második nagylemezén munkálkodik gőzerővel, de kis kitérőként a közelmúltban, az MR2 Petőfi Rádió felkérésére, speciális akusztikus programot adtak elő. Az általuk választott magyar feldolgozás szám a P. Mobil Lámpagyár című opusza annyira jól sikerült, hogy a rádió azóta is rendszeresen játssza (a lenti linken megtekinthető) nemcsak a feldolgozást, de saját feszes rock&roll témáikat is egészen finomra hangolva adták elő, ezzel kellemes meglepetést okozva a turbo-tudorok körében. Hamarosan elkészül a bemutatkozó lemez Heavyweight Promises című számára a második videoklip, legközelebb pedig a kiváló Fish!, Azokon a Napokon, és a Grand Mexican Warlock zenekarok társaságában zúznak majd a Dürer-kertben, december 18-án.

És mégis mozog a föld.

Próbáltam nem kilométeres közhellyel indítani életem első bejegyzését a B-oldalon, de a francba, nem sikerült. Mozog a föld, és akkor mi van? Semmi. De hogy (remélem) sokak kedvenc zenei blogja a mai naptól kilép a statikus világból és egy kicsit mozgóképpé alakul át, azt pár hónapja még senki sem gondolta volna.

Nosferato, Rálf és Overdrive testvérek derék munkát végeztek: egy év alatt igen komoly szintre hozták fel a B-oldalt, rendre használták a html programozás vívmányait, aminek segítségével becsempésztek némi máshova feltöltött videót. A Youtube embeddekre persze lehet sok jót és rosszat mondani. Jó azért, mert tényleg megmozgatja (mégis) az oldalt, színt visz a dolgokba. Kevésbé jó viszont az a tény, hogy ez egy kicsit a más tollával ékeskedés kategória. Nem különösebben nagy cucc, bárki megcsinálhatja: a tartalom publikus, bárki beillesztheti akármilyen website-ba.

Gary Moore első budapesti koncertjére igyekezve és a SYMA csarnokhoz érve meglepő dolog fogadott. Na, nem az, hogy lehetett parkolni, mert nyilván nem lehetett. Ellenben, kérem szépen 8 óra körül még az utcán kígyózott a sor. Hm, mondom, eleve sor van. Az viszont rutinos koncert látogatónként nem lepett meg, hogy már arcról ismerem a jegyüzéreket, nos, ők is ott voltak. (Amúgy hihetetlen, de ugyanazokkal az arcokkal lehet találkozni a Balaton Soundon, a Szigeten, és bármely Arénás buli előtt is, simán le tudnám már rajzolni is őket.)

Jamie Winchester és csapata már rég játszott, mikor beértem, de azon túl, hogy a sörért való sorban állás közben hallottam, hogy mintha nyomta volna a "Helter Skelter"-t és a U2-tól a "Hold me, thrill me, kiss me"-t, nyilván lemaradtam az előzenekar produkciójáról. Annál is inkább, mert a sorban állás után inkább csatlakoztam egy másik tömeghez, ami a Vintage Gitártalálkozónál csoportosult. Mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon csak nézegetni lehetett a gitárcsodákat és az öregecske erősítőket a 60-as, 70-es évekből. (A nézelődők mondjuk egy spontán rockerhaj kiállítást is rendeztek.) 

Kis várakoztatás és feszültség növelés után nem sokkal negyed 10 után lépett színpadra a blues-rock legendás alakja, Gary Moore. Mindenféle flikk-flakk, vagy hatásvadász fénytechnika nélkül csapott a húrok közé, a roadja pedig szorgos kisgyerekként cserélgette és akasztotta nyakába a gitárokat, ahogy a dalok megkívánták. Azt kaptuk, amit vártunk. Egymás után érkeztek a dalok, néha kicsit elnyújtott és véget nem érő szólókkal, profi zenekari stábbal és persze az elmaradhatatlan Gary Moore grimaszokkal. A közönség viszonylag lassan indult be (mondjuk a szájtátás egy ilyen koncerten általánosabb, mint a csápolás), a klasszikus dalokig volt 1-2 John Mayall feldolgozás, valamint megszólalt pár új dal is a "Bad for you Baby" című új albumról. Engem már az "I love you more than you'll ever know" című dal kellően lenyűgözött, de az első igazi ovációszerű taps a "Still got the blues"-nál harsant fel a közönség soraiból. Nyilván, hiszen Sláger rádión nevelt nép vagyunk...

Számomra az is meglepő volt, hogy sokan hazaindultak az első ráadás előtt (remélem nem azért, hogy felvételről megnézzék a főzős műsorokat), így páran már nem láthatták, ahogy Gary Moore megénekeltette és táncba hívta az ülőhelyi nézőket is a "Walking by myself", vagy a címében nagy adag bölcsességet sugárzó "Blues is alright" dalokkal. Ekkor már a bőrünk alatt is gitárszóló volt, de Gary nem engedett minket addig haza, míg első budapesti koncertjén el nem játssza nekünk a Phil Lynottal közösen írt legendás dalt, a "Parisienne Walkways"-t. Boldog vagyok, hogy élőben hallhattam "azt" a kitartott hangot...

Köszönjük Gary, hogy itt voltál, egy dolog miatt azonban csalódott vagyok... Nem játszottad el a "Don't believe a word" című Thin Lizzy klasszikust, amit besózva vártam. Ezt azért egy rántott hús (és gondolom egy whisky) mellett meg kéne beszélnünk! Nyilván kénytelen vagyok ezt most meghallgatni...

A koncertről fotókat a http://www.garymoore.hu oldalon nézegethetsz!

A magyarországi Gary Moore Fan Club volt olyan kedves, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az alábbi rövid beszélgetést Gary Moore-ral, ami a gitárzseni őszi turnéján készült Skóciában, természetesen még a budapesti koncert előtt.

Hogy érzed magad, elégedett vagy a koncertekkel?
Gary Moore: Köszönöm, nagyszerűen! A bulik közül több teltházas, de mindenhol nagy az érdeklődés.

Az interneten talált kritikákból - melyek többnyire pozitívak - kitűnik, hogy egyre kevesebb dal fér bele a programba, viszont azok egyre hosszabbak.
Gary Moore:  Igazából nem játszunk lényegesen kevesebb dalt. A program általában egy és háromnegyed óra, mindössze a "Have You Heard" című dalt hagytam el mostanában, mert már kezdtem megunni (nevet). Az "I Love You More Than You'll Ever Know" lényegesen hosszabb lett élőben, az intro és a hosszú gitárszóló miatt, de nagyon jól működik ebben a formában, az emberek nagyon kedvelik. Egyébként én is szeretem másképp előadni a dalokat koncerteken, mint ahogy azokat a stúdióban rögzítettük. Talán idővel unalmasak is lennének a közönségem számára, ha élőben is azt kapnák vissza, amit már a lemezeken is megismertek.