Bréking: A NeptunePinkFloyd honlap hírlevele szerint Roger Waters a The Wall album 30. évfordulóján valószínűleg turnéra indul, hogy ismét bemutassa a világnak a Pink Floyd legendás koncept albumát. A hírmorzsa így szól:

Roger Waters to Tour The Wall in 2010 and 2011:

Just a quick note to share with you that Roger Water's manager has confirmed to NPF that "Roger is considering touring The Wall in 2010 and 2011. It’s obviously early days but we will keep you posted when we have more concrete news for you."

A hírt azóta több Pink Floyd rajongói oldal és még Roger Waters wikipedia oldala is szó szerint vette át, de ahogy a közleményben is olvasható, a részletekről később tájékoztatnak minket. Én mindenesetre a hírlevél megnyitása óta némán ordítok!

Az utóbbi évek mozi látogatási trendje sajnos nálam egyre hervasztóbb lett, hiszen tulajdonképpen mindig kinézem a filmet, utána olvasok, talán még el is tervezem, hogy megnézem, de valahogy utána eltelik az a 2-3 hét, melyben semmi sem történik, így tovább lépek. Így maradt ki anno a Closer című film, melyet tegnap megnéztem és akkora hatással volt rám, hogy mindenképpen írnom kell róla.

Mire jó, ha az ember lázas betegen fekszik itthon? Arra mindenképp, hogy az evilági dolgokkal nem törődve picit hátradőljön és az elmulasztott filmeket pótolja. Tegnap valahol éjféltájban döntöttem úgy, hogy "áá, csak belepillantok a Closerba és megyek aludni". Ebből az lett, hogy majdnem 2 óra lett, mikor ágyba kerültem. A film vége után gyakorlatilag először csak döbbent csendben ültem, majd szomszédbarát belső vastapsban törtem ki, sok-sok fejrázással (pozitív jelentés), de még mindig néma csendben. Szerintem még álmomban is gondolkodtam a filmen és a reggeli első gondolatom is a történettel volt kapcsolatos. Ilyen az, ha valami hatással van rám?

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én akármikor bekapcsolom a tévémet, valaki épp spermanyomokat keres egy gyilkosság helyszínén. Innen lehet tudni, hogy a CSI-s kollégák nem alszanak, hiszen New Yorkban, Miamiban, vagy éppen Las Vegasban güriznek, hogy felgöngyölítsenek valami csúnyarossz bűntényt. Attól függetlenül, hogy én úgy gondolom, hogy ez egy tipikus olyan sorozat, "ha láttál 2 részt, akkor mindent láttál már", 2004 és 2006 között (a Jóbarátok befejezése után...) a legnézettebb sorozat lett az USA-ban. Én jobban is kedvelem a klasszikus zsaru-sémákat, ahol van a rossz zsaru és a jó zsaru, akik mindig a saját szakállukra cselekszenek, akkor is, ha a néger rendőrfőnök már elvette a jelvényüket. Na, hát itt nem ez van, hanem összegyűjtötték a rendőrakadémia padból kiesve jelentkező jótanulóit, akik imádnak fehér köpenyben hajszálakat, lábnyomokat, testnedveket analizálni. Talán ezért hívják őket helyszínelőknek? :) A sorozatban mindamellett, hogy bármelyik városban is játszódjon, a helyszínelők a régészkedéstől a pulcsikötésig mindenhez értenek, még egy állandó elem van: a Who együttes zenéje.

Vasárnap este megtörtént az, ami eddig sosem: Magyarországon köszönthettük korunk egyik legkülönlegesebb,  progresszív rock/metal kategóriába tuszkolt zenekarát, a Porcupine Tree-t. Előrebocsátom, hogy nem tartozom a banda legelvetemültebb ismerői, rajongói közé, de ez sokkal inkább az én hibám, mintsem a zenekaré. Amivel azonban az 1987-ben, Steven Wilson gitáros/énekes/agytröszt által alapított banda megajándékozott minket ezen az estén, az simán elég lehet ahhoz, hogy lázassan kutassam fel a rég nem hallgatott PT lemezeket, hogy még jobban elmerüljek a művészetükben. Ebben az esetben ugyanis nem egyszerűen zenéről van szó.

Nem tudom, kinek mennyit mond, hogy az Opeth főnök Mikael Akerfeldt kedvenc bandájáról beszélünk. Remélem, vannak köztetek sokan, akik érzik ennek a súlyát...

Közeleg a karácsony, és már most jó bekészülni egy-két kézműves ötlettel, ha netán a gyorshitelesek elvinnék a tavalyi karácsony fejében a maradék kápét. A már-már történelemnek számító Saturday Night Live egyik "ünnepi klasszikus" epizódjában Justin Timberlake gyakorlatilag David A. Stewartnak maszkírozva ajánlgatja a mozis lyukas aljú popcornos zacskós  trükk továbbfejlesztett változatát.

A múltkor hasonló volt a Hét dala, ott az Office-ból David Brent invitálta kedvesét egy pohár "káberné szóóvinyon"-ra, de az 3-5-8-10-akárhányezer lehet, ez meg nem kerül semmibe, ha van otthon egy olló, egy doboz, meg egy fasz. Akinek ebből csak kettő van meg, jelezze, tanácsadással megoldjuk, megmondjuk, hol szerezhet kisollót, dobozt, ...

A 35-ödik évadját élő komédiasorozat rendszerint egy nem állandó szereplőt lát vendégül minden héten, amelyből az elmúlt 10 évben mi is láthattunk, és esetleg a YouTube csatornájukon meg lehet próbálni bepótolni a lemaradást, de 35 évnyi ökörködést nehéz gyorsan megemészteni, be kell látni, hogy lemaradtunk.

A blog ugyebár egy személyes műfaj, a gondolatok és érzések pedig csak úgy megrohanják az embert, nincs mit tenni. Bár hetek óta gondolkodom, hogy e témát kikkel töltsem fel, azaz én kiket töltenék fel e témával hupsz, a végleges lista csak e sorok írásakor alakult ki. Kell-e még ehhez felvezetés? Ami nem fontos, az a sorrend...

Szóval, a TOP5 színésznő, akit nagyon...

1. Natalie Portman

Született Natalie Herschlag, és ezzel már be is mutattad a családodnak és a barátoknak. Ez nem lehet fontos, hiszen az a nő, aki kopaszon is jól néz ki, amellett talán mitigálva van az öregedés kockázata is, örökre hamvas tinibuksza marad. Talán nem véletlen, hogy egyik leghíresebb szerepét (Mathilda a Léon, a profiban) is 13 évesen játszotta. Egyetlen riasztó tényező vele kapcsolatban, hogy jelenleg a Harvardon pszichológiát tanul, mert ő okos is akar lenni. Inkább lenne HR-es, vagy telefonos ügyfélszolgálatos. Persze, - kérdezhetitek - mit is várhatunk egy ilyen szende (~ szűzkurva) kiscsajtól... Legkevésbé sem azt, hogy mocskos szájjal rappel. Ezek szerint mégis...

Mindig furcsállottam a Bud Spencer és Terence Hill filmek készítési időpontjait, talán még soha semmivel nem lőttem annyira mellé, mint először azokkal, vagy a forgatás időpontjában aktuális életkorukkal. Kivéve talán a történelem röpdolgozatokat. Carlo Pedersoli ma 80 éves, és szép, hogy megérte ezt a kort. Társa az éterben, a hang, akit hozzá párosítottunk, Bujtor István nemrég halt meg, és annak ellenére, hogy én nem kevesebbet, mint a nevemet köszönhetem neki, jelentősebbnek gondolom ezt a szórakoztató szerepet, mint bármilyen komolyabbat.

Én nem sértődnék meg, ha teljes pályaművem felsorolása helyett mindenki csak arra emlékezne, amivel a legtöbbek életét megváltoztattam. Miután nincs tudomásom semmi ilyenről saját esetemben, nem gondolom, hogy probléma, ha másokat ezért szeretek. Sok mindenhez kicsi voltam a 80-as években, de a mirelit pizzához, a virslihez és a Bud Spencer - Terence Hill filmekhez nem. Azt tudom, én akkor hány éves voltam, azt nem, hogy ők... ezért arra gondoltam, összegyűjtök néhány "alap" filmet Bud Spencertől, és a készítés éve mellé a filmben élt életkorának kilistázásával ünneplem, hogy 80 éves.

Bréking: Chad Smith ismét kotyogott valamit az új RHCP albumról, mely szerint a 3 éves hiátus után visszatérő banda már dolgozik az új lemezen, mely valószínűsíthetően 2010. őszén jelenik meg. (Ezt a hírt szinte csak azért jelentettem meg, hogy a hiátus szót leírhassam.)

Még anno egy olvasótól kaptam a tippet és bejött... Nagyon hálás feladat volt gyűjteni a Ghost Riders in the Sky feldolgozásokat, mivel annyi van belőlük, hogy egész nap nézhetnénk. Egy magára valamit is adó country énekes biztos, hogy eljátssza, nem is beszélve a sok rockzenei feldolgozásról. Úgyhogy anyag van bőven, ide csak a legjobbakat válogatom. (Az eredeti cikk a Feldolgozás alatt blogon olvasható.)

Az eredeti dalt Stan Jones írta, az első feldolgozást pedig az öreg korára Mikulás-díjas, Burl Ives játszotta el 1949-ben. Jipijájé.

Tegnap még úgy volt, hogy várjuk a döntést, és akár kizárhatják a két országos frekvenciára július végén kiírt pályázatban befutóként álló FM1-et és Adveniot. Kisebb politikai kitérőként a háttérsztori, hogy tavaly az új médiatörvényben kitalálta az Országgyűlés, hogy a Sláger és a Danubius kapja meg az eddigi 12 év mellé további 7 évre az országos sugárzás jogát, cserébe azért, hogy vállalják, hogy (elsőként) átállnak a digitális sugárzásra. Ez sem rossz. A köztársasági elnök (azért sem írom ide a nevét keresőszónak) azonban visszadobda a törvényt, ami ezúttal véleményem szerint jó húzás volt, remélem, jövőre, az új csatornákat megismerve ugyanezt fogom mondani. Az Alkotmánybíróság döntése alapján tavasszal megsemmisítették ezt a törvényt, és júliusban kiírtak egy pályázatot a két frekvenciára. VÉRFRISSÍTÉS!

Hét dala: Gorillaz - Feel Good Inc.

Album: Demon Days (2005)

Miért pont ez? Az Animáció Világnapján mi más lehetne a hét dala, mint egy nóta a világ legnépszerűbb virtuális együttesétől: a Gorillaztól. A csapatot anno a Blur frontembere, Damon Albarn, és a képregényrajzoló Jamie Hewlett álmodta meg a 90-es évek végén, de sajnos a nagy sikerű második album (Damon Days) óta a zenekar körül síri csend honol. Pletykáltak egész estés filmről, de csak remix dalok kerültek napvilágra. Ha az alábbi felvételt megnézem, akkor ez igencsak sajnos...

Bréking: Október 28. az Animáció Világnapja, mely ünnep 2002-ben lett először megrendezésre az ASIFA (Association Internationale du Film d'Animation) kezdeményezésére. Ez alkalomból a budapesti Uránia mozi e napon, valamint október 31-én széles programmal várja az érdeklődőket. Középpontban a magyar animáció, így bemutatásra kerülnek a háború utáni "őskor" filmjei (pl. Ceruza és Radír, A telhetetlen méhecske), a nemrég sajnálatosan elhunyt Dargay Attila emlékére vetítésre kerül a legendás Ludas Matyi, míg a legapróbbak számára matinévetítések is lesznek, Frakkal, Kukorival és Kotkodával, vagy éppen a Magyar Népmesékkel.

Mit lehet kihozni a Bohemian Rhapsodyból, amit a dal születése óta eltelt majd' 35 évben még nem hoztak ki? Minden idők egyik legnagyobb klasszikusa, melyről már mindent elmondott a zenei sajtó, úgy, hogy igazából senki nem tudja, miről is szól. Pop-opera formációktól az acapella templomi kórusokig már mindenki előadta, úgy, hogy teljes egészében a Queen sem tudta sosem élőben megszólaltatni.

Mi maradt hátra? Vegyünk egy kanadai komikust, bizonyos Rick Millert, aki 25 legendás, avagy idegesítő énekes hangján adja elő úgy a dalt, hogy szentségtörésnek nyoma sincs. Így van értelme.