Bár majd' 40 éve nincs közöttünk, nincs olyan gitáros a Földön, aki nem őt említené meg minden idők legnagyobb hatású gitárosának. Csupán 27 éve volt, hogy megteremtse későbbi örökségét, mely azóta számos legendás gitáros mindennapi betevő falata lett.

Mivel a Jimi Hendrix dalokat a Metallicatól Steve Vai-ig mindenki játszotta az elmúlt 25-30 évben, így nehéz kiválasztani a "legjobb" tisztelgéseket. Főleg, hogy ott volt nekünk Radics Béla (apám minden zenével kapcsolatos történetének állandó szereplője), minden idők legjobb magyar gitárosa, akiről az utókor számára sajnos sok (jó minőségű) eredeti felvétel nem maradt...

Dacolva a lehetetlennel, nézzünk pár bizonyítékot, miszerint Jimi Hendrix kurvára él. Bennük és bennünk.

Még május 29-én jártunk reverend Rálf atyával a Zuglói Smooth Jazz Klubban, ami egy havonta megrendezésre kerülő idei kezdeményezés, és a Vezér út és Füredi út sarkán található Cserepesház ad neki otthont. Hangulatában a Fonóhoz tudnám hasonlítani a művházban rendezett koncerteket, családias hangulat, büfé, és az indokoltnál korrektebb fény- és hang, ráadásul néhány koncertről a kerületi kábeltévé filmfelvételt készít. A legjobb az egészben, hogy  a szervező, Rozgonyi Zoltán jazz iránti szeretetéből nőtte ki magát az eseménysorozat, olyan munka eredménye, amikor valaki begurul, hogy milyen zenét hallgatnak már az emberek, és nem nyugszik, amíg nem tesz az ügyéért valamit. Plusz helyi érték, lokálpatriotizmus, riszpekt.

Bár a Modoros blogon A nemdohányzó című vitathatatlanul zseniális, nagyon fáraóra sikeredett újabb remekművemben éppen a másik irányban érvényesítem verbális rosszindulatomat, ami külön előnyként, kuriózumként, mások számára hátrányként mindenképpen említendő, és megkülönbözteti a zuglói bulit sok más bulitól: a hely abszolút nemdohányzó.

Mostanában sok évfordulót élünk meg Európa hozzánk közel eső lakóinak sokat jelentő dátumokkal kapcsolatban. Ugye augusztus 19-én ünnepeltük, ha figyeltünk, a Páneurópai piknik 20-adik évfordulóját, ami legalább olyan hangulatos nevű esemény az európai történelemben, mint amerikai kollégáinknak a "Boston Tea Party", ami egyáltalán nem egy fincsi kis teazsúr volt, következményeit tekintve pedig legalább ilyen fontos. Szeptember 10-én szintén 20 éves lett az a pillanat, amikor az első néhány kelet-német menekült átléphetett Magyarországról Ausztriába.

Nos ma nem ilyen szép kerek évforduló van, "csak" egy sweet sixteen, 1993-ban ugyanis ezen a napon hagyta el az utolsó orosz katona is elhagyta Lengyelországot.

Pár napja immár hivatalosan is elérhető az új Megamouth, akarom mondani Megadeth lemez, s ahogy egy találkozóra sem illik idő előtt érkezni, az értékelésnek is most jött el az ideje.
Bevallom, a Megadeth-tel úgy vagyok valahogy, mint Overdrive a Dreammel: én sem vagyok ősrajongó, nem akkor szálltam be a buliba, amikor a legtöbben, viszont ma már talán jobban tisztelem őket, illetve Dave Mustaine-t, mint azok, akik amúgy "imádják" a bandát, de mégis mindig csak a fika megy.

Hogy ez miért alakulhatott így? Egyrészt Dave, aki többszörös visszaeső mindenben, amit normális ember nem követ el, egy ideje tiszta, egyre normálisabb, sőt, mi több egészségesebb életet él, motivált és boldog. Kövezzetek meg, nekem ez imponál, mert nagyon nagy ütésből állt talpra. Másrészt szakított a múlttal, és többé nem kívánja pokolba egykori vetélytársát, Mr. James Hetfield urat (na, jó, csak egy kicsit). Harmadrészt pedig fantasztikus társakat toborzott maga mellé, akikkel készen áll arra, hogy most nagyon megmutassák.

Hét dala: Ricky Gervais - If you don't know me by now

Album: David Brent - If You Dont Know Me By Now CDS (2004)

Miért pont ez? Mert szakadtunk rajta a röhögéstől, amint az Office c. sorozat karácsonyi másfél órás különkiadásában Ricky Gervais előadja Simply Red 1989-es listavezető számát, az eredeti klip modorosságát még egy kissé pirospozsgásabbra felpacskolva. A háttérsztori, hogy az Office forgatása után 3 évvel megkeresik David Brentet, az egykori papír-írószer menedzsert, hogy mi a helyzet vele. Házaló porszívóügynök lett, de az eltelt idő alatt megjelent egy albuma. Aminek a felvételeit igazából ő pénzelte. És a lemezsokszorosítást is. És igazából a terjesztést is. De nyert lemezenként 1 fontot. Igaz csak 150-et adott el belőle. A barátok vettek szánalomból. 

A giccs tökéletes kellékei:

• fehér lenvászon
• padlás
• vakolatlanság
• nagyon sok fehér anyag ("linen")
• mezítlábasság
• Emanuelle sorozat féle homályosítás
• mímelt rekedt hang, mint megannyi honi és nemzetközi rockbandában
• cabernet sauvignon bemondás
• és persze galambelengedés (én is most engedtem el egyet)

Óriási barom :))

Ha még nem ismernéd, nem is fogod:

Bréking: Szeptember 18-án, e hét pénteken újraindul a tavalyi kezdeményezés, azaz ismét lesz Toldi Kicks party a Toldiban! A koncepció szerint ismét híres és kevésbé híres filmesek, újságírók, képzőművészek és egyéb senkiháziak (legyen a kezükben akármi) mutatják be kedvenc zenéjüket, beállva a lemezjátszók mögé. A buli ingyenes! Zenészek kitiltva!

A DJ "háború" őszi első résztvevői igen pikáns csatát ígérnek, hiszen a "magyar Internet" két nehézsúlyú bajnoka, az Index és az Origo küzd meg egymással. Dobpergés éééés flyer!

Tehetné fel a kérdést a memóriazavaros csellista, vagy az Alzheimer-ház zeneklubjának egyik állandó tagja. És feltehetik ezt a kérdést maguknak azok, akik minden héten véletlenszerű formációban, véletlenszerű zenét játszanak: ez a Random Trip, múlt héttől újra kedd késő esténként az Instantban. (Itt jegyezném meg, hogy később legyen hol kikeresnem: ma is kedd van. Vagy pl. azt, hogy ingyenes a belépő.) Egy mentőöv, mert keddenként van a legkevesebb mozgás a városban.

A Barabás Lőrinc Eklektricből kinőtt Random Szerdát sokszor néztük meg tavaly az A38 tetőteraszán (tádáá: szerdánként!). Nemrég még egy csütörtöki napon is, ami arra utaló jel, hogy nem jó a koncert helyszínét, időpontját és a tagok nevét a zenekarnévbe betonozni (lásd: Alice Cooper). A Random Szerda (MySpace itt) erősen jazzes hangulatához képest a Random Trip igyekszik populárisabb hangot megütni, a 2009-2010-es idényben (ha úgy tetszik, tanévben) keddenként.

Bréking: hát ez van srácok. Már ment a találgatás ideje, a találgatásnak és a hasnyálmirigyráknak pedig ez lett a közös vége. Nem ő az, aki miatt hetente bementünk a moziba, sőt, talán a Zskategória állíthat neki méltóbb emléket, hiszen hat B-kategóriás kardozós-baszós film után jött csak el neki a Dirty Dancing. Amit viszont nem tud elfelejteni senki, aki 1987 öt év sugarú környezetében volt három percig házibuliban. Olyannyira fontos ez, hogy a B-oldal első komoly érdeklődésre számot tartó, az általános iskolai lassúzásokkal foglalkozó írásban és kommentjei között kihagyhatatlan volt. Mondhatnánk, hogy indítunk egy zenei blogot, vagyunk kedvelői, akár rajongói óriási zenekaroknak, de a Dirty Dancingbe mindjárt az első héten belebotlunk. Ilyen ez.

Olyan dolgokat tudunk a sráctól (itt jegyzem meg, 57 éves volt), mint a derékon csajt pörgetés, a vízben fej fölé emelés, és ennél jóval fontosabb, hogy Patrick megreformálta a művészeti- és kézműves táborok lehetőségeit. Mert biztosan volt 1-2 cifra dolog a hippiknél, csak úgy, mint a zenetáborban, de miután látták a Ghostban, hogy agyagozás alapon le lehet fektetni Demi Moore-t, új dimenziókat látott meg a kézműves foglalkozások iparága.

Szerkesztőségünk kétharmada csütörtökön Prágába utazik, hogy a "Prágai kocsmakalauz" című könyvben említett helyek jellemzéseit szúrópróba szerűen tesztelje.

Mivel nekünk minden második dologról a zene jut eszünkbe (az elsőt nem részletezném), most is azon agyalok, hogy milyen zenei vonatkozású dolgok ugranak be egyből Prágáról. Íme az első 5: 

INXS: Az ausztrálok 3 klipet is forgattak Prágában, de kétségtelenül a Never Tears Us Apart lett a legnépszerűbb. Ez persze leginkább a dalnak, mint a klipnek köszönhető, de ami miatt mindig is eszembe jut Prágáról ez a dal, az a nagyon hangulatos, igazán jól eltalált videó hozzá. A dal bőven kinőtte képi megjelenítést, a rajongók ezt egyenesen Hutchence himnuszának tartják, ez szólt akkor is, amikor koporsója útjára indult. Egy kis prágai körséta, az idegenvezető: Michael Hutchence. 

Közjegyző jelenlétében ezennel hivatalosan is lezárjuk a fesztiválszezont. Kétségtelen tény, ez az év legfájdalmasabb pillanata.

A szeptemberi programajánlóval szépen megcsúsztunk, kicsit el vagyunk macskásodva. Kérlek, ezt tudjátok be annak, hogy igen nehezen dolgoztuk fel, hogy vége van a nyárnak és nemsokára már kell a sapka-sál, és éjszakai buszmegállókban való fázás lesz a fő motívum.

A B-oldal eseménynaptárat frissítettünk, van 1-2 reménykeltő terápiás program, így talán nem kell elszontyolonodnunk. Többek között örülhetünk annak, hogy a Quimby elkezdi őszi turnéját, a Gödörben fellép a Transglobal Underground, míg szeptember végén a Pink Floyd zenekar illúzióját hozza magával a The Spirit of Pink Floyd zenekar. Természetesen most sem tudtunk a teljességre törekedni, de folyamatosan nyitva tartjuk szemünket és a Gödör - A38 - Dürer kert Bermuda-háromszög mellett próbálunk berúgni máshol is, hogy újabb élményekkel traktálhassunk titeket. Tényleg semmiség, nem kell megköszönni. (Ráadásul pssszt, október első hetében 1 éves a B-oldal, melyet a Hangfoglalás fesztiválon fogunk ünnepelni, saját magunk jelenlétében. David Gilmour és Roger Waters lemondta, rájöttek, hogy össze akarjuk hozni őket, az öreg Zana és La Toya Jackson talán, Schuster Lóri biztos benéz.)

Bréking: Bevallom, én is passzio.hu-ról értesültem, hogy az EDDA Művek Átok és áldás címmel új lemezt jelentet meg. Az album állítólag már 2-3 éve készülget, a dalok pedig a legnagyobb táltos frontember szívének reality showjából táplálkoznak. Ennek ellenére az utolsó 2 albumból kiindulva én picit félek, hogy szerelmi és politikai közhelyszótár lesz az új lemez is. Eleve már a borító láttán lennének értelmező kérdéseim. :) Na, majd meglátjuk. A lemezbemutató koncert október 10-én lesz a PeCsában.

Addig is egy kis "Making of the Átok és áldás". Ja, és még 1 találós kérdés: a lenti videókon hányszor ÉS MIÉRT hangzik el a pogácsa szó?

Bréking: Azt ugyebár tudjuk, hogy Mike Portnoy nem bír a seggén ülni, hiszen ha éppen nem Dream Theater lemezt készít és / vagy nem turnézik a csapattal, akkor valamelyik side projectjébe lehel életet.

Most éppen az új Transatlantic lemez (The Whirlwind) októberi megjelenése jelenthet betevő falatot a progresszív rock szerelmeseinek. Annál is inkább, mert a csapat majdnem egy évtizede nem adott ki új anyagot a kezéből, most viszont teljesen komolyan vették a progresszív rockdal írásának szabályait és konkrétan egy darab 74 perces dalt égettek bele az új CD-be. (Az albumból egy 2 CD-s változat is elérhető lesz, mely 4 másik új dal mellett 4 feldolgozást is tartalmaz.)

Hét dala: Quimby - Ventilátor Blues

Album: Kilégzés (2005)

Azért ez a hét dala mert: