Holnap Magyar Dal

Holnap Magyar Dal

2009.09.12. | Horváth Oszkár

Miután a tavalyi szuperkoncert belénk táplálta, hogy ez jó, nagy bizakodással várjuk a holnapi napot, annak ellenére, hogy más a rendezvény jellege. Budapesten 14 helyszínen, és ezen kívül még 10 városban zajlik majd a műsor, így akár többen is részt vehetnek a magyar zene ünnepén, mint korábban.

Ugyan a koncertek holnap lesznek, már ma is történik valami: délután a Deák téri metró-aluljáróban a Gödör holnapi fellépői közül néhány zenész improvizatív utcazenészként szórakoztatja a a BKV tisztelt ügyfeleit és a rohadt Blitzmaneket! Mondhatjuk, underground az undergroundban. Még egyszer tehát, ez ma, szombaton:

5 komment

TOP1 Budapest TV videó EVÖR

TOP1 Budapest TV videó EVÖR

2009.09.11. | Horváth Oszkár

Jó-jó, zenei és filmes blog vagyunk, vagy próbálunk lenni, de néha feszíteni kell a korlátokat. Például itthon szénből aranyat próbálunk csinálni, kísérletezünk a teleportálással, levitációval, megpróbálunk birkavesével földrengést megelőzni, vagy írni a Budapest TV-ről. Először a Commentről értesültünk az evangéliumról, mely szerint megszűnik a csatorna.

Az ember ilyenkor vegyes érzelmekkel telik meg, mert egyrészt az a szintű igénytelenség, ami ott folyik, vérlázító, még ha ingyen csinálnák, öröm volna, de egy FixTV vagy a Tilos Rádió műsorkészítői mennyivel jobban odateszik magukat 0 Ft-ért, szóval ez nem érv. Másrészt, súlyos marasztaló tényező az, hogy a BpTV nélkül néhány alkalommal kevesebbszer röhöghettük volna könnyesre a szemünket. Azt például soha nem felejtem el, amikor szilveszterkor este 10-kor kiléptem a lakásból, és Anettka - egész éjjelre beütemezett - betelefonálós műsora akkor ment kb. 2 órája, és még senki nem telefonált be :D

4 komment

Bréking: Moziünnep!

Bréking: Moziünnep!

Bréking: Ismét lesz Moziünnep!!! Szeptember 17. és 20. között Magyarország 98 mozija ünnepli a filmet és magát a mozit! Az ünnepi jegyár (maximum 550 Ft) mellett lesznek premier előtti vetítések, melyeket ha úgy érzed még ráérsz megnézni drágábban, akkor kb. 200 másik filmből választhatsz. Mutatom az itinert:

(Pszt! A premier előtt bemutatott filmek között van Pedro Almodóvar új filmje, a Megtört ölelések is!)

Egyre kérek mindenkit: NE zörögjetek a dunakaviccsal és a francia drazséval a moziban!

1 komment

TOP10 Máté Péter dal EVÖR

TOP10 Máté Péter dal EVÖR

Amiről furcsamód senki sem beszél. Persze, az is fontos, hogy jön a Scooter a BME gólyabálra. Ennek ellenére tegnap volt 25 éve, hogy elhunyt az egyik legnagyobb magyar zenész, Máté Péter.

Emlékezzünk rá a legjobb Máté Péter dallal EVÖR:

Na helló, itt nosferato! Miután az Indexről érkezők a "TOP10 Máté Péter" dalt várják a cikktől, bár eredetileg TOP1-nek szántuk, íme egy kis kiegészítő linkgyűjtemény azok számára, akik szívesen hallgatnák MP dalait ma egy órán át.

38 komment · 1 trackback

Béke Veled - Ritchie Kotzen friss albuma

Béke Veled - Ritchie Kotzen friss albuma

2009.09.09. | Péter Bócsi

Nyakunkon az ősz, s az idei szüret nagyon erősnek ígérkezik az új megjelenéseket tekintve. Legalábbis nekem biztosan: sok nagy kedvencem jelentkezik új anyaggal.

A nyitány Ritchie Kotzené. Japánban (hol máshol, ha virgakirályokról beszélünk) ma jelenik meg Ritchie új munkája, a Peace Sign. Sokat sejtető lemezcím... Az utóbbi lemezein  és magyarországi koncertjein is egyre inkább érezhető volt az ős-rock íz, a hippis megközelítés. Így volt ez legutóbb az A38-as fellépésén is, ahol hősünk végtelenül puritán módon tolta. Ha a maskarát nem számítjuk – nem tudta eldönteni, hogy Jimi Hendrix vagy Jack Sparrow jelmezt viseljen, így keverte a kettőt - sallangmentesen, egyszerűen zenélt mindenféle parasztvakítás nélkül, többnyire a kevésbé tempós, bluesosabb dalaiból válogatva. Persze, a bemutatott szólóit nem merném egyszerűnek mondani.

1 komment

Stiff Bastard-ot a világnak!

Stiff Bastard-ot a világnak!

2009.09.08. | Rálf atya

Aki csak goa-t vagy eurodance-t (mint Interstellar Overdrive) hallgat, talán nem tudja, hogy a Nuclear Blast a világ legnagyobb független kiadója, aki csak metállal foglalkozik. Náluk lenni egy zenekarnak jót jelent. Eddig magyarhonból csak egy bandának sikerült ez, az Ektomorfnak, de sajnos amilyen dicsőséggel odakerültek, annál kevésbé baráti módon váltak el.

Most újra eljöhet a lehetőség, hogy büszkén mondhassuk, hogy van magyar banda a Nuclear Blast istállóban. Meghirdettek ugyanis egy versenyt, a Rock the Nation-t, amin a lehető legolcsóbb és leghatékonyabb módját választották a vérfrissítésnek. Bárki benevezheti a bandáját, amire ország-világ szavazhat szeptember 15-ig. A 100 legtöbb szavazatot kapott bandát meghallgatja a mélyen tisztelt zsűri (nem, sem Pierrot, sem Novák, se Pici bácsi nem lesz ott), majd rábök egyre, aki:

5 komment

Bréking: Senkiháziak kezében a stand-up!

Bréking: Senkiháziak kezében a stand-up!

2009.09.08. | Horváth Oszkár

Bréking: Na, jó hírek! :D A Dumaszínház leigazolt olyan új szereplőket, akik eddig is sikereket értek el, és ezen a területen sem számíthatnak másra. Köztük van a "Sziget arca"-ként ismert Janklovics Péter, a Budapesti Zsidó Színház tagja, nem mellesleg nem ügyetlen médiahekkelő, és így ebből a távolságból egy állat tulajdonképpen. Rajta már október 8-án lehet röhögni, ha a mélyen tisztelt publikum lefárad a New Orleans Pubba. Ennél talán durvább, hogy szintén a Dumaszínház fedélzetén Kubányi Bálint és Varga Livius a Quimbyből, akik először október 30-án lépnek színpadra kutyakomédiájukkal a Godot-ban.

Részletes műsor: dumaszinhaz.hu

Szólj hozzá!

TOP5 Cranberries szám EVÖR

TOP5 Cranberries szám EVÖR

Visszatér a Cranberries! A 90-es években viszonylag menő volt a női énekes + fiúk a hangszereknél zenekari felállás (gondoljunk csak a Guano Apes-re, vagy a No doubt-ra), mely installáció egyik prototípusa volt az ír zenekar.

A 90-es évek sikerei ellenére a Cranberries a 2000-es évek elején dunsztosüvegbe zárta és hibernálta magát, majd több év fasírtban levés után a tagok úgy döntöttek, hogy elkezdenek újra EGYÜTT zenélni. Állítólag a novemberben kezdődő USA-turné után jön ez európai turné, míg 2010-re talán még új lemez is kerülhet a boltok polcaira...

12 komment

B-oldallal a föld körül

B-oldallal a föld körül

2009.09.07. | Rálf atya

Annak idején volt egy pályázatunk, az azóta már elkészült B-oldalas póló feliratára lehetett ötleteket küldeni. A B-oldal 3 fős igazgató tanácsa végül Csizmadia Dávid ötletét választotta ki és díjazta egy általa választott színű, méretű és fazonú B-oldalas pólóval.

A póló átadásakor Dávid említette, hogy barátaival Norvégiába készül szétnézni. Mondtam neki, hogy ott csak fjordokat fog látni meg black metálosokat, esetleg égő templomokat. Nem tántorította ez el, sőt megígérte, hogy amint elérik az északi sarkkört, megállnak és csinálnak egy fotót, de úgy, hogy a nyeremény B-odalas póló lesz rajta. Dávid elment, ott volt, a fotó elkészült, íme:

7 komment

Régi szám-e a New York, New York?

Régi szám-e a New York, New York?

2009.09.07. | Horváth Oszkár

Egy kis Sinatra és egy kis gengszterkor. Ma ebédnél elkezdtek újra mozogni a fogaskerekek, hogy vajon miért állandóan ezt nyomják tőle, amikor egyrészt nem ez a legnagyobb száma, másrészt egyáltalán nem is az ő száma. Tényleg nem? Emlékeim szerint ez a hetvenes évekből egy Liza Minelli film betétdala, Sinatra pedig a 30-40-es években volt a csúcson, és még a My Way is csak 60-as évek.

És valóban, A New York, New York című filmet ha valaki nem látta, Martin Scorsese tiszteleg vele a musical műfaja előtt, a főszerepben Lizával és Robert De Niroval, nem mellesleg óriási bukó lett, az akkor soknak számító 14 millió dolláros költségekből csak 13 millió jött vissza a pénztáraknál. Egyébként szar is, dögunalom. Az 1977-es filmben addig vergődik a fáradt jazzénekesnő, míg De Niro végül megírja neki a New York, New York című számot, amellyel végül nagy sikere van, THE END.

10 komment

Bréking: Ganxsta Zolee a Duna Plaza színpadán

Bréking: Ganxsta Zolee a Duna Plaza színpadán

2009.09.06. | Horváth Oszkár

Bréking: Új Ganxsta lemez, aminek, ismerve a nem egy klasszikus Kartell sort, és zenei alapokat, most is tudok örülni. Viszont gyerekek, a termékéletgörbe fogalma nem csinál segget a szájából senki esetében sem, az album megjelenést ugyanis a Duna Plaza színpadán megrendezett fellépés és dedikálás kíséri. Ez a helyszín az elmúlt 12 évben volt már jégpálya, salsa bár, és sima ücsörgő, a színpadon pedig amolyan cirkuszt és kenyeret jelleggel megfordult Győzikétől kezdve a Megasztárokon át a két Fresh Andi (szerintem a másikat is Andinak hívják), BB Évi, VV Miló, (éles váltás:) olimpikonok, humoristák, ismeretlenek, és egyébként igen jó húzásként néhány hónapig klasszikus kamarazenekarok, vonósnégyesek. Utóbbi kivételével mindre azt tudom mondani, hogy nem a színvonal a közös nevezőjük, hanem a "mi kell a népnek jelleg".

2 komment

Bulizz a történelem legszarabb zenéire!

Bulizz a történelem legszarabb zenéire!

2009.09.06. | Horváth Oszkár

Suttyódiszkó Original Edition - 2009. szeptember 12-én szombaton az eurodance metálköntöst ölt, és kimerészkedik odújából: az LD50 igyekszik visszahozni a 90-es évek hangulatát, így a zenék mellett Atarik, Nintendok várhatók a helyszínre, és egy Mortal Kombat versenyt is kiírtak - nyilván nem a legújabb verzióval. Mi a B-oldalon kifejezetten szeretjük az eurodance-t, pontosan azért, amiért a Suttyódiszkó rendezvény is létrejön: ezek a zenék igazi időgépként szolgálnak. Ennek ellenére a szombati buli mottója: A történelem legszXrabb zenéi! :)

Éjfélkor egyik barátom, Elijah lép színpadra, aki 2000-ben készült ún. "Paraszt compilation"-jéről válogat, ez nem más, mint a 90-es évek hasonló slágerei számítógépen áthangszerelve, szépen betorzított elektromos gitárral élőben megtámogatva. Kőkemény.

Aki úgy érzi, hogy undergroundkodna, vagy évek óta nem volt olyan helyen, ahol még mindig fogyasztanak emberek VBK-t, érdekli, hogy nézne ki a Corvintető, ha nem a tetőn lenne, olcsón akar bebaszni, vagy 15 évvel fiatalabbnak szeretné érezni magát, sőt, még másokat is, azt 2009. szerptember 12-én 20:00 után a Soroksári út 160-ban várják a szervezők, a Gyárban. A Suttyódiszkóról bővebben az LD50.hu-n »

Eurodance cikkek a B-oldalon | Idén is lesz Borsodi Tehetségkutató

Szólj hozzá!

Freddie Mercury - 63

Freddie Mercury - 63

A jó öreg Freddie szépen megöregedett. Éppen egy bolygóközi turné után pihen, nyugdíjas pillanatait tölti valahol, cicanadrág és levágott végű mikrofon nélkül.

Szólj hozzá!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása