TOP10 lélekre ható dal EVÖR

TOP10 lélekre ható dal EVÖR

Lehet a cím nem fedi le pontosan, miről is szeretnék most beszélni. Olyan dalokról, melyek egyenesen a lelkünkre hatnak. Előljáróban annyit: nem ezektől a daloktól indulunk el az éjszakába megőrülni, sőt lehet, olyan jó kedvünk sem lesz tőlük. Egyesek egyenesen szomorkásak lesznek hallgatásuk közben, de az talán mindenkinél közös pont: e dalokat örökké megtartjuk és bármikor újra tudjuk őket hallgatni. Újra és újra.

Remélem e definícióból kiderül, nem Meat Loaf "I would do anything for love"-járól lesz szó és nem is az olyan nyálas prezentációkról, amit ha nem küldesz tovább 20 barátodnak, rossz lesz a nemi életed...

Fontos: a cél nem az érfelvágás, bármennyire is tudnak fájni ezek a dalok.

E nóták néha saját előadójukon is túlmutatnak, a hallgató pedig úgy értelmezi őket, ahogy ő akarja. Éppen ezért ez a TOP10 nagyon egyéni TOP10 és ez így is van jól. Baj lenne, ha másnak is pont ez a 10 dal lenne az a 10...

Ezek a dalok szinte sosem az album vezető nótái, néha csak kiegészítő gyöngyszemként élik túl az éveket. A rajongók persze titkon mindig azt remélik, hogy ezek a dalok fognak ráadásként feltűnni kedvencük koncertjén, és tegyük szívünkre a kezünket: még a szimpla bulikban is abban reménykedünk, hogy a DJ hasonló érzelmi állapotba kerül és megszólaltat egy ilyen típusú dalt. (Amúgy sosem teszi, ha meg fogja, tuti pont akkor leszek a wc-n...)

Ezek a zenék olyanok, mint mondjuk a Closer című film. Lehetetlen gondolkodás nélkül végighallgatni őket, és talán pont ezért szeretjük őket újrahallgatni. Hiába vagyunk vérrockerek, vagy szép magyar homlokunkat baseball sapkával eltakaró hip-hop arcok, mindannyiunknak vannak ilyen dalaink...

TOP10 lélekre ható dal EVÖR:

1. Depeche Mode - Waiting for the night
2. Dream Theater - Vacant
3. Eddie Wedder - Society
4. Eric Clapton - Tears in Heaven
5. Johnny Cash - Hurt
6. Leonard Cohen - Dance me to the end of love
7. Emiliana Torrini - Gollum's Song
8. Portishead - Roads
9. Dire Straits - Private Investigation
10. Cranberries - Ode to my family

Mivel a magyar szavaknak külön erejük is van, ezért a magyar TOP5 külön ligában szerepel:

1. Kaszás Attila - Fényév távolság
2. Zorán - Kell ott fenn egy ország
3. Quimby - Don Quijote ébredése
4. Unbending Trees - Overture
5. Bikini - Közeli helyeken

Utolsó ráadás, majd függöny le:

Visszataps!

További TOP 10 lélekre ható dal zongoradarabokból a Mindennapi Klasszikusok blogon »

105 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://b-oldal.blog.hu/api/trackback/id/tr322607851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RobinH · http://unsigned.blog.hu 2011.01.26. 11:22:05

Ilyen listám konkrétan nincs, de akkor gyorsan utána gondolok...

1. The Smiths - Please, pleases, please let me get what I want
2. Bob Marley - Redemption song
3. Arcade Fire - Keep the car running
4. Lauryn Hill - I gotta find peace of mind (mtv unplugged)
5. Anouk - Michele
6. Sting - Russians
7. The American Dollar - Second sight
8. Clint Mansell - Fountain ost
9. Richard Bona - Dina Lam
10. John Lennon - Imagine
+1. Led Zeppelin - Going to California

simaboru 2011.01.26. 13:45:54

lista nincs, most csak egy jutott hirtelen az eszembe:
Hobo Blues Band - Hajtók dala

fénycsepp 2011.01.26. 19:33:03

a szomorú dalokat remekül műveli a Radiohead, és a DM-nek is van pár belőlük.

Van egy kategóriája a lélekreható daloknak, amik szinre megríkatják az embert, de úgy, hogy remény is marad a végén.

sigur rós: fljótavik
radiohead: how to disappear completely
fleet foxes: mykonos
björk: jóga

@guM-e: gratula a listádhoz:)

satch 2011.01.26. 19:47:07

Gary Jules Mad World feldolgozása nekem is elfér a listán

+ néhány ami még így eszembe jut hirtelen, ezek mondjuk nekem olyanok, hogy még ha kicsit szomorú is akkor is valahol mégsem :)
Dream Theater - Disappear, The Spirit Carries On
www.youtube.com/watch?v=F2uzG13TdPA
www.youtube.com/watch?v=-J6PPkKBXoU

The Doors - When The Music's Over
www.youtube.com/watch?v=O2NgNxbXIqU

John Mayer - Stop This Train
www.youtube.com/watch?v=-e1FHJkVoFE

Bon Jovi - Something To Believe In
www.youtube.com/watch?v=ybv31pG6Zso

satch 2011.01.26. 19:52:35

Igaz ez már lehet tényleg túl lehúzó, de itt van még egy világhírű magyar dal :)
Szomorú Vasárnap
www.youtube.com/watch?v=HAzJ_7CeWbc

budai zöld 2011.01.26. 20:05:00

1. Depeche Mode - Waiting for the Night
2. Radiohead - Exit Music (for a Film)
3. Eddie Vedder - Society
4. Nine Inch Nails - Something I Can Never Have
5. Alice In Chains - Would
6. A Perfect Circle - The Noose
7. The Sisters Of Mercy - Driven Like The Snow
8. Tool - 10,000 Days
9. Nitzer Ebb - I Give To You
10. Faith No More - Zombie Eaters

gun_withthewind 2011.01.26. 20:08:22

Sinead O'Connor: Nothing compares To You

johevi 2011.01.26. 20:09:10

A Johnny Cash nagyon durva. "megcsinálhatta" a saját nekrológját, egy élet egy videoklipben. Egy mozgó végrendelet.
Ami nekem még üt: The Mission : Daddy's going to heaven now
www.youtube.com/watch?v=_-NRv3eok6M

AntiChrist™ 2011.01.26. 20:14:53

Rangsorolás nélkül, "ahogyan eszembe jut" alapon:

Loreena McKennitt - Dante's Prayer; Bonny Portmore
Annie Lennox - Love Song for a Vampire
Sting - Shape of My Heart; Fragile
Avrigus - Veritas
Enya - Storms in Africa
Jean Michel Jarre - Equinox3
Madonna - The Power of Goodbye
Ennio Morricone - Chi Mai; Marco Polo
Scorpions - Still Loving You
Vangelis - Alpha; Chariots Of Fire
The Cranberries - When You're Gone; Animal Instinct
Dead Can Dance - The Host of Seraphim

Zorán - Valahol mélyen a szívemben
Ákos - Végre
Quimby - Most múlik pontosan
Tankcsapda - Egyszerű dal
Katona Klári - Éjszakai üzenet
Hevesi Tamás - Vigyázz rám!

U. i.: a fenti szentimentális lista láttán azt hiszem visszaadom a nickemet...

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2011.01.26. 20:31:56

Azért Chris Rea jobban adja elő a Zorán nótát :DD.

A listabővítéshez :)).
Ha nem kell hozzá ének akkor:
Vangelis - La Petite Fille de la Mer
www.youtube.com/watch?v=kiuJHIZaN-8
Ha kell akkor Peter Gabrielnek is ott a helye:
Mercy Street
www.youtube.com/watch?v=zs35CBGOxbc
vagy
Blood of Eden
www.youtube.com/watch?v=tOI575atco4

Holly Goly 2011.01.26. 20:50:30

@zarater: Gary Jules +1
@fénycsepp: Radiohead: How to Disappear Comlpletely +1

Hetero Sapiens 2011.01.26. 20:53:15

Ami nekem hiányzik a listából:
Gary Moore - Still got the blues
illetve a Led Zeppelin - Stairway to heaven
Meg, ha már Floyd, akkor Welcome to the machine

bedoboember 2011.01.26. 20:55:18

Egyértelmű favorit:

Anathema : Parisienne Moonlight+Judgement számok egymás után hallgatva plusz esős éjszakára gondolva :)

De az ilyen zenéket nem szabad csak ritkán hallgatni főleg az érzékenyebb emberkéknek, mert megárthat :)

2011.01.26. 20:55:54

thom yorke-cymbal rush.
jók a kommentelők listái :)

Clarimonde 2011.01.26. 21:02:59

rangsorolás nélkül:

Depeche Mode - Walking in my shoes
My Dying Bride - Your River
Nine Inch Nails - Non-Entity
Tiamat - Pocket Size Sun
Radiohead - Street Spirit
Velvel Acid Christ - We have to see, we have to know
Moonspell - Disappear Here
The Gathering - Herbal Movement

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.01.26. 21:03:04

@Interstellar Overdrive:

"5. Johnny Cash - Hurt"

ez Trent Reznor dala, ő írta.
minimum meg kellett volna említeni a nevét.
vagy annyit h NIN dal.

mrs. white 2011.01.26. 21:14:42

1, Yes, Holy Lamb
2, Genesis Carpet Crawlers
3, Marilion Easter
4, Pink Floyd Wish you were here
5, Pink Floyd Hey you
6, Spock's beard Carie
7, Spock's beard Wind at my back
8, Neal Morse Haven in my heart
9, Neal morse Children of the chosen
10, Trasatlantic We all need some light

A sorrend tetszés szerit felcserélhető a zeneszámok előtt.

malaryanbeast 2011.01.26. 21:28:05

Az az igazság hogy ebből a listából még a top100-al is bajban lennék,
de "legjobb" 10-et választani lehetetlen.

így sebtiben azért.:

- Tátrai Band: Hello Barátom; Blues '999
- Gary Jules: Mad world
- R.E.M. : Everybody hurts
-Dire Straits: Brothers In Arms
-Pink Floys: Marooned
- Massive Attack : Paradise Circus
-Johnny Cash: Hurt / Hung My Head
- Zorán: Volt egy tánc

malaryanbeast 2011.01.26. 21:36:29

+1 Bonus track: Bon Jovi - Dry County

malaryanbeast 2011.01.26. 21:39:34

+2 best ever-ever-ever.
Mahler Zongora kvartettje...

www.youtube.com/watch?v=zPXinFjtIyg

johevi 2011.01.26. 21:41:02

Még elgondolkodtam jól
Nits: In the Dutch montains
www.youtube.com/watch?v=FD3RPeoN1cg
(régi) Ultravox - Hiroshima Mon Amour
www.youtube.com/watch?v=lAqKUF3EYmE
Roxy Music: Song for Europe
www.youtube.com/watch?v=fFPQa-pEt9c
Lelkizés de dühösen: Midnight Oil:Forgotten Years
www.youtube.com/watch?v=X9eap_cKLP4

malaryanbeast 2011.01.26. 21:41:48

na még egy orbitális klisé eszembe jutott és befejezem ígérem....

www.youtube.com/watch?v=yMx2SKIRkw4&feature=related
Itzhak Perlman - Schindler's list

Rdori 2011.01.26. 21:42:21

Ha már Pink Floyd, akkor nekem Wish you were here...

missbungle · http://www.pozor.hu 2011.01.26. 22:00:25

@budai zöld:
na ennek legalább a fele (dm, nin, radiohead, fnm, aic) nekem is :)
+ gyakorlatilag bármelyik Interpol...
és elcsépelt de: Gary Jules - Mad world (ok, feldolgozás stb. de akkor is)
ami pedig abszolút nr1: a Mediawave régi főcímzenéje
www.fn24.hu/kultura/20100420/mediawave/

lionking 2011.01.26. 22:04:29

@AntiChrist™: Végre egy "rendes" lista bár nem mindenben értek egyet de azért zömmel kedvelem.

Általában :
De hogy ezen a Quimbyn mit eszik a nép? Unalmas egyhangú - szó szerint egy hang az egész- nekem, nem értem. Biztos a csordaszellem, vagy status quo hogy ha valaki nem kedveli akkor az nem is rendes ember?
Zorántól meg igazán csak a Cohen dalok magyarítva jáccanak? Van neki rendes saját száma, nem ilyen másolat.

És úgy harmadiziglen nekem valahogy a metál és kő rock nem jön össze a címbeli lélekre ható kijelentéssel. Hacsak úgy nem hogy nekem igen nagy lelki kín hallgatni :)))

AntiChrist™ 2011.01.26. 22:37:05

@lionking: Kösz :)
Nyilván az én listám is szubjektív - mint mindenki másé.

Egyebekben:

- Quimby: csak a listámon szereplő dal és az Androidő azok, amelyeket kedvelek tőlük (ezeket nagyon). Minden más alkotásuktól kiver a hideg víz :) De ettől még te is és én is lehetünk rendes emberek :))
- Zorán: a Valahol mélyen a szívemben is Cohen-átirat? Vagy egyéb külföldi szerzemény feldolgozása?
- A saját válogatásomat az a szempont vezérelte, hogy ha mégoly édesbúsak is a dalok, azért legyen bennük valami felemelő (ezzel együtt lazább idegzetű ember gyenge pillanatában ne hallgassa se az Avrigus, se a Dead Can Dance nótát, mert padlót fog!) , ill. ha az esetleges dalszövegek meg is említik a szerelmet, ne csak erről szóljanak.

Uff - ezt jól megaszontam :))

Murderface 2011.01.26. 22:38:10

A magyar zenetörténet egyik legdurvább szerelmes dala:
www.youtube.com/watch?v=t_a1uJvzrY4

lionking 2011.01.26. 22:44:00

@AntiChrist™: oké és asszem félre voltam érthető
Az Általában már úgy mindenkihez szólt - volna :))

lionking 2011.01.26. 22:44:57

@lionking: jobb lett volna egy mindenki: indításnak az Általában helyett ...

RoFä 2011.01.26. 22:45:21

Hat nekem Roger Waters Amused to death kb a fele

Leonard Cohen
1000 kisses deep
Boogie street
Here it is
First we take Manhattan

Cesaria Evora: Ausencia

Peace ORchestra: Shining

Regina Spektor: On the radio

Arizona Dream OST: Death

Al di Meola: Double Concerto v. Grande Passione v. Misterio

Al di Meola: Last tango for Astor

Tudnek meg...

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2011.01.26. 22:58:45

Na de KASZÁS ATTILA?? Mi lesz még, Zámbó Jimmy?

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2011.01.26. 23:00:10

@szorokin: Tudom. Mikor az volt a téma, le is volt írva a neve. Most nem az volt a téma...

Olvass:
b-oldal.blog.hu/2009/07/22/het_dala_nine_inch_nails_hurt

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2011.01.26. 23:01:10

@Lamorak: Bármennyire is nem tudod elképzelni, most kámingáutoltál haha

thepigkeeper 2011.01.26. 23:08:21

Heaven In Her Arms - Veritas:
www.youtube.com/watch?v=gLaOipcOOSk

Ennél jobbat még nem találtam az ilyen zenék közül.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2011.01.26. 23:13:55

@Interstellar Overdrive: ezt az mondja, akinél 2010 lemezei közt nem volt ott a Grinderman???? :)

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2011.01.26. 23:28:47

mivel floyd rajongó vagyok ezért egy-két pink floyd szemelvény a témakörbe:

wish you were here
shine on you crazy diamond 1-9
comfortably numb
mother (főleg a WALL filmbéli verziója)
when the tigers broke free
vera+bring the boys back home
goodbye blue sky

@RoFä: roger waters-szel egyetértek (vajh miért is? :D) amuseden rengeteg jó szám van.

magyarokhoz:
Beatrice - Mostanában
www.youtube.com/watch?v=kUXgPNaTkIA

@Interstellar Overdrive: a Zorán és a Bikini számmal egyetértek a magyar előadóktól, a többit nem ismerem :)

MacPhisto 2011.01.26. 23:32:48

A High Hopest nagyon eltaláltad. Szerintem az egész Division Bell méltatlanul underrated.

1. Massive Attack - Unfinished Sympathy
2. Radiohead - No surprises
3. U2 - One Tree Hill
4. Prince - Purple Rain
5. Michael Jackson - Human Nature :)
6. Morcheeba - The sea
7. Sade - Bullet Proof Soul
8. Alanis Morrisette - Not as we
9. Sheryl Crow - The first cut is the deepest
10. Marvin Gaye - Inner City Blues

AntiChrist™ 2011.01.26. 23:36:15

@lionking: Küldöm mindenkinek, aki szereti :))
No de: a Valahol mélyen a szívemben is külföldi alapanyagból készült vajon? Ha tudod, ne tartsd vissza az infót :)

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.26. 23:45:05

De hát rengeteg ilyen dal van, az elmúlt ötven évből több százat lehetne megkeresni és felsorolni. Csomó Pink Floyd zene, Doors, aztán ott van a Queen Who wants to live forever, aztán Demjén Szabadság vándorai-tól Black Wonderful Life daláig, aztán Tanita Tikaram dalai, és még sok-sok más zene... felsorolhatatlan.
Kettő a mostani kedvenceim közül:
It's All In My Head:
www.youtube.com/watch?v=GQfXaOggIHw
Into The West:
indavideo.hu/video/Annie_Lennox_-_Into_the_West_LotR_Soundtrack

tadaam 2011.01.26. 23:47:18

Cat Stevens - Father and Son
Bob Marley - Redemption Song
Radiohead - Creep
Frank Sinatra - My Way
Brian Eno - Bonebomb
Todd Duncan - Unchained Melody
Beatles - Let It Be
Tears for Fears - Shout
Huun Huur Tu - Tuvan Prayer
Kovács Kati - Úgy szeretném meghálálni

jezebel 2011.01.26. 23:49:28

a Pink Floyd szám fantasztikus, sürgős bepótolnivalóm van, eddig csak a Wallt ismertem tőlük *süllyed*
de akkor már én is leírom az enyémet:)

Opeth - Soldier of Fortune
Loreena McKennit - Dickens' Dublin
Godsmack - One Rainy Day
Korpiklaani - Kädet Siipinä
Poets of the Fall - Sleep
Garmarna - Vedergällningen
Crosby, Stills, Nash & Young - Teach Your Children
Ben Harper - Please Bleed

Ismerõs Arcok - Árnyéknak lenni
Cseh Tamás - Légy ma gyerek
Kormorán - Kedvesem
Halász Judit - A magány
Napoleon Boulevard - Vagy az élet volt kegyetlen

+1: Hobo - Nem hallod

pause 2011.01.27. 00:03:30

Lamorak · www.clusterone.hu 2011.01.26. 22:58:45
mert padlas es gyonyoru!

amugy
dm-waithing4thenigth
pinkfloyd high hopes
faith no more ashes to ashes
bery ary es gomboc vagy agnes vanilla:-ne higyj nekem

es..es eza zseni,egy amugy is nagyszeru es komoly a dal olyan eloadasban hogy sirok tole,de tenyleg
www.youtube.com/watch?v=_ph73RFMHKo

es egy plusz:tinikorom elszallasainak emlekeul:draft-dombok felett:D

lostparadise 2011.01.27. 00:15:30

Jó a lista, csak kevés a top 10, inkább 100 kellene,

depeche mode - clean
alice in chains - love hate love
metallica - orion
platoon ost - adagio for strings
paradise lost - jaded
pearl jam - black
radiohead - exit music ( for a film )
rem - drive
sting - shape of my heart
the cure - the same deep water as you
vivaldi - four seasons ( winter )
és még vagy 50, ami nem jut most eszembe...

lostparadise 2011.01.27. 00:21:52

nick cave and the bad seeds - henry lee

lostparadise 2011.01.27. 00:33:41

placebo - every you every me
nirvana - the man who sold the world
therapy - turn / stop it you're killing me

lostparadise 2011.01.27. 00:41:22

gladiator ost - earth
the last of the mohicans ost - promentory

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2011.01.27. 00:43:05

@pause: Padlás, Jézusom, ez így még rosszabb.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.27. 00:43:19

Pink Floyd-tól a kedvencem a The Wall mellett a korábbi Wish You Were Here album. Csúcs.
Prince 1986-ban a saját filmjéhez írta az Under The Cherry Moon című dalt, a dallama kicsit megcsvargatja az ember lelkét, de valamiért sokan nem igazán rezonálnak rá. :)
indavideo.hu/video/Katie_Melua_-_Under_The_Cherry_Moon_kepek
Hoagy Carmichael és Mitchell Parish 1927-es dala, a Stardust viszont időtlen klasszikus:
www.youtube.com/watch?v=8xHtvZESADo
Katona Klári Mért nem elég-je meg aztán igazán "hat a lélekre" :)
www.youtube.com/watch?v=v_pUTgNNw2E
Akárcsak az Örökre Szépek:
www.youtube.com/watch?v=TU0v12G-8aU

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.27. 00:45:52

És még Koncz Zsuzsától a Csillag Hajnalkát is ideírom, egy dalban egy egész kis élet:
www.youtube.com/watch?v=d1t8lSO4bl4
Aztán: Eva Cassidy - Blues in he night
www.youtube.com/watch?v=K_jqje0lZZ0
Bill Monroe (bluegrass) régi-régi dala, a The One I Love Is Gone is lelki húrokat penget meg:
www.youtube.com/watch?v=WhawJB1wB60
Aztán itt van Agnetha Fältskog két dala, az If I Thought You'd Ever Change Your Mind
indavideo.hu/video/If_I_Trought_Youd_Ever_Change_Your_Mind
és a Sometime When I'm Dreaming
www.youtube.com/watch?v=k_abNQd8uJo

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.27. 00:57:41

@Lamorak: Mi a baj a Padlással? :) Három-négy nagyon szép dal van benne, '89-ben kétszer láttam a Vígben, és akkoriban rengetegszer meghallgattam lemezről a dalait.
Csupa csupa...
www.youtube.com/watch?v=iHyEfJnLHh8
Nem szólnak a csillagok
www.youtube.com/watch?v=uCwgiYr-Pdg
És persze ott van az örökre szépek, amit Katona Kláritól szoktam hallgatni inkább...

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.27. 01:01:55

Folytatva... két kis egyszerű dalocska, az I Do Believe In Love:
indavideo.hu/video/Katie_Melua_-_I_Do_Believe_In_Love_live_2008_Varso
és a Piece by Piece:
indavideo.hu/video/Katie_Melua_-_Piece_By_Piece_magasabb_hangerovel_live_20051016
Utóbbi Framaulo zongoraátiratában, mint egy klasszikus zongora darab::
indavideo.hu/video/Katie_Melua_-_Piece_By_Piece_magasabb_hangerovel_live_20051016
És egy örök örök kedvenc:
Nick Cave @ Kylie Minogue - Where The Wild Roses Grow
www.youtube.com/watch?v=AjTY8ildtFU

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2011.01.27. 01:06:16

A Coldplay Swallowed in The Sea száma is talán ezt a hatást akarja kihasználni,de már átmegy hatásvadászba.
www.youtube.com/watch?v=e9Isurija1s

Ami viszont nem hiányozhat,de csak most jutott eszembe,az a
REM: Perfect Circle
www.youtube.com/watch?v=Zqlr0v3NitY
Na jó Country Feedback nélkül sem bírom ki.
www.youtube.com/watch?v=AhSf262BgOk

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.27. 01:12:29

A fene... Framaulo Piece by Piece zongoraátiratának linkje nem sikerált... pedig furán jól szól, mint klasszikus zongoradarab:
www.youtube.com/watch?v=2sR7hJ3KSYE

lostparadise 2011.01.27. 01:24:50

iced earth - melancholy
radiohead - lucky / street spirit
massive attack - teardrop
rui da silva - touch me
serge devant - addicted
clint mansell - death is the road to awe ( the fountain ost )
clint mansell - lux aeterna ( requiem for a dream ost )
simon & garfunkel - sound of silence
delerium feat sarah mclachlan - silence

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2011.01.27. 01:30:02

@Patreides: musicalekről meg a jazzről aztán végleg nem vitatkozom.

www.youtube.com/watch?v=1M93B4EeRwU tessék, kib gyönyörű Grinderman, nem csak állatok tudnak lenni.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.27. 01:34:11

@Lamorak: Engem nem érdekelnek a műfajok. Vagy tetszik egy zene, egy dallam, egy hang, vagy nem tetszik.
Van jó zene, és van (sok) rossz zene.
Meg vannak még ízlések és pofonok... :)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.27. 06:08:51

Köszi, nagyon jókat írtatok eddig, de nem értem, hogyhogy senki nem írta még a Kész az egész c. számot (Trabant/Kerekes Vali):

www.youtube.com/watch?v=45py8pY_J1Q&feature=related

Viszockijtől bármi, Hobó feldolgozásában is, pl. a Nem szeretem:

www.youtube.com/watch?v=dysXtQHgLx8

A Farkashajsza eredetiben:

www.youtube.com/watch?v=9vY1KUZx1oc

Plusz még egy klasszikus, ami nem volt, a Hairből a Let the sunshine in:

www.youtube.com/watch?v=Q8DkmzIcDeA

g_ferminadaza 2011.01.27. 07:35:38

Jó a téma, nekem ezek azok:

Nick Cave and the Bad Seeds: Lay me low
The Cure: The same deep water as you
The Cure: One more time
Radiohead: Creep
Dire Straits: Brothers in arms
Tracy Chapman: Baby can I hold you
Prince: Purple rain
Faith No More: This guy’s in love with you
Queen: One year of love
Bikini: Közeli helyeken

Skj Joe 2011.01.27. 08:00:09

Hát, ezen se gondolkoztam még el soha, de jó volt látni.

TomAce 2011.01.27. 08:49:32

volt egy olyan magyar dal is, hogy Mex: Hagyjál, csak a teljesség kedvéért

élesztő 2011.01.27. 09:11:36

Jó lettt volna, ha a magyarok közt tényleg olyanaok vannak, ami eredeti magyar:
DÉs. Vigyázz rám
És hát a Generál kÉrdés-felelet

egyébként a listán ahogy látom, sokan hiányolják az REM-t f
everybody herts
find the river - aki nem ismeri, hallgassa meg, mert ebben a kategóriában nálam ez a number one

dire straits hát ahogy láttam inkább a Broters in arms

És hát a Generál kÉrdés-felelet

kilgortrout 2011.01.27. 09:21:51

Colorstar: Waterfront.

A legütősebb kombó az volt, mikor kijöttem a moziból (Út a vadonba), mp3 bekapcs., szakadt az eső, és azon kaptam magam a szám végén, hogy a sötét eget bámulom, és folyik a képemen a víz (az emberek meg hülyének néznek a villamosmegállóban).

azarcakimeghúzottegymarslakót 2011.01.27. 09:23:42

Kispál és a borz:zár az égbolt
Kispál és a borz: szívrablás
Gary Jules: mad world
Smashing Pumpkins: Perfect
Smashing Pumpkins: Tonight, tonight
Goo Goo Dolls: Iris
Alanis Morisette: Underneath
The Cure: Friday I"m in love
Foo Fighters: Time like These
Travis: Why does it always rain on me
RHCP: Under the bridge

hirtelen ennyi ugrott be...

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2011.01.27. 09:43:21

@Patreides: műfajok engem sem érdekelnek. Különösen a musical.

para_noir 2011.01.27. 10:22:23

Nekem is csak egy ugrik be rögtön, de az nagyon jó, egyszerű, de lélekmelengető: Semisonic: Secret smile

akos147 2011.01.27. 10:59:47

Sok, általatok írt dal is idefért volna (Pink Floyd: High hopes feltétlen) de igyekeztem olyanokat válogatni, ami még nem volt:

Ákos - Örök április, Az utolsó levél
Pál Utcai Fiúk - Egyenesen át
The Moody Blues - Nights in white satin
Chris Isaac - Blue spanish sky
Patricia Kaas - If you go away
Scorpions - When the smoke is going down
Lara Fabian - Adaggio
Rúzsa Magdi - Most élsz
Evanesence - My Immortal
Metallica - Low Man's Lyric, Unforgiven
Amy Winehouse - Love is a losing game
Led Zeppelin - Babe I'm Gonna Leave You,I Can't Quit You Baby

Depeche Mode nálam is favorit, de ezt a Waiting...-et nem értem, hogy került ide.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2011.01.27. 12:04:23

Sehol egy The Cure? Mondjuk a Burn vagy a Figurehead? És.
Annie Lennox - Mother
Neneh Cherry - Woman
+ Dm - Here is the house, told you so

wirth6 2011.01.27. 12:49:23

Listám ugyan nincs, egy magyar azért én is említenék:
Dinamit - Tépd el az időt

aranyláz 2011.01.27. 14:05:24

Kispál: Zár az égbolt
Pearl Jam: Indifference
Pink Floyd: Shine on you crazy diamond
Katona Klári: Legyen ünnep
Tracy Chapman: Across the lines
Radiohead: Exit music
Tom Waits: Grapefruit moon
Bob Dylan: Percy's song
Hobo Blues Band: Közép-Európai Hobo Blues II.
Janis Joplin: Kozmic blues
Deák Bill Gyula: Közép-Európai Hobo Blues III.
Bikini: Ha volna még időm

Franco Begbie (törölt) 2011.01.27. 14:51:06

Ismerős Arcok: Balázska
www.youtube.com/watch?v=ty5NzxbZmQ0

;(

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.01.27. 17:08:07

@Interstellar Overdrive:
reznor írta.

téma, nem téma, megérdemli(k) itt is.
ami jár, az jár.

+
korábban posztoltad/írtál róla.
...
de nem mindenki olvassa a blogodat folyamatosan,
ezt nem várhatod el senkitől, ugye.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2011.01.27. 21:48:43

Sorrend lényegtelen:

Katie Melua - Spider's Web
Lenny Kravitz - Little Girl's Eyes
Led Zeppelin - When The Levee Breaks
The Doors - The End
Depeche Mode - Rush
Bruce Springsteen - Worlds Apart
Oasis - Morning Glory
Vaya Con Dios - Farewell Song
Dire Straits - Brothers In Arms
Republic - Születni kell
Faithless - Drifting Away
Apollo 440 - High On Your Own Supply

Ja bocs, ez már 12 :) De ennél is több ilyenem van, most ezek jutottak az eszembe. Vagy pl. Sprinsteentől kapásból vagy ötöt fel tudnék sorolni. És oda sem írtam, de a Pink Floyd - High Hopes nekem is :)

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.28. 00:20:37

@aranyláz: Hát Katona Klári-tól (szerző: Demjén) a Legyen Ünnep nekem is kedvencem, talán nem kell bizonygatnom. :)
www.youtube.com/watch?v=CIfl4KJBqhs
A Janis Joplin dal meg ma is él, bár kicsit más fomában. De ez is jelzi, hogy másoknak is tetszik, és nem lehet elfeledkezni róla.
www.youtube.com/watch?v=bhRcfwXBH8U
És akkor két dal, ami talán kicsit meglepő, ha az előadókat nézzük, de tényleg jók, és ide tartoznak:
Oh Mother
www.youtube.com/watch?v=i_BZQ77akOg
Everytime
www.youtube.com/watch?v=8YzabSdk7ZA

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.28. 00:29:18

@camtok: Na igen, a Spider's Web Katie Melua szinte egyetlen politikai mondanivalót tartalmazó dala (azért szinte, mert az az I Do Believe In Love című dalában is van), amit még valamikor tizennyolc évesen írt.
www.youtube.com/watch?v=tK2z1G20_9U
Kár, hogy őt sokan kizárólag Mike Batt könnyedebb dalainak előadójaként ismerik.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.28. 00:34:44

Milyen jól néz ki ezen az amúgy fekete-fehér videón a piros Gibson BluesHawk gitár! :)

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.28. 01:24:22

@AntiChrist™: Madonna "The Power of Good-Bye" száma tényleg jó (bár az én kedvencem a lemezről a Frozen), de a "Ray of Light" album sikerére és a Madonnával való munkára majdnem rá is ment az album producere, William Orbit. Utána tizenegy évig nem vállalt produceri munkát mások lemezeinél, elvonult a világtól, csak a saját dolgait csinálgatta. Szerintem az utcára sem nagyon ment ki, lehettek ott gyógyszerek, egyebek is. Aztán 2009 végén Katie Melua hozta vissza a színre, de ő nem is facsarta ki úgy, mint Madonna '98-ban.
A "The Power of..." dal társszerzője (Madonnával) Rick Nowels volt, aki Katie albumára is írt két zenét, de ezek azért nem lettek túl ütősek. Ami kár... Szerintem a lemez két leggyengébb dala. Talán belőle is kiszedte már a legjobbat Madonna. Igazi vámpír-lady. :)

* * *

Most megnéztem még egyszer ezt az Everytime klipet... Tulajdonképpen, ahhoz képest, hogy egy Britney Spears dal és klip, ez kib***ott jó.
Nem mellesleg Britney szinte egyetlen őszinte dala. :)

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.28. 05:11:03

Nerina Pallot - Dear Frustrated Superstar
www.youtube.com/watch?v=fYSpKVMaMdY
(Accidentally that's a tribute video to Avrile Lavigne :) )

Gennyzsák Sam 2011.01.28. 10:59:58

Sztem ez bőven befér.

www.youtube.com/watch?v=FG0-cncMpt8

akinek ez nem hat a lelkére, annak semmi.

balazsman 2011.01.28. 19:33:46

Björk-től az egész "Dancer in the Dark" minialbum illik ide

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2011.01.29. 19:39:16

@Patreides: hogy őszinte legyek, nem vagyok vmi nagy Melua fan (szemben veled, láttam a blogod ;) ), egy válogatásom van tőle, az is letöltve. Az úgy nem rossz, kellemes, pl. szeretkezéshez ideális :) De a Spiders Web tényleg külön csodálatos, ez kiemelkedik sztem a többi közül ill. ami még egy igazi telitalálat, az a John Mayall feldolgozás, Crawling Up A Hill. Zseniális :)

Am hamár Patreides megszólított és megint erre jártaqm, akkor legyen még 6 :) (mint látjátok, én csak hattal osztható számokban tudok gondolkodni :D)

Chris Rea - Looking For The Summer
Norah Jones - Sinking Soon (am ő is inkább csak "ahhoz" :D)
Bob Dylan - Hurricane
The Stranglers - Golden Brown
Cranberries - Animal Instinct
Simon & Garfunkel - El Condor Pasa, The Boxer (nem bírom ki hogy ne csaljak :D)

Am én az vagyok aki eddig camtok volt, csak hogy tiszta legyen :D

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.30. 01:42:55

"Wonderful" dalok. :)

Black - Wonderful Life
www.youtube.com/watch?v=iyfu_mU-dmo
Eva Cassidy & Katie Melua - What A Wonderful World
www.youtube.com/watch?v=cFoXcO8llNI
Hurts - Wonderful Life
www.youtube.com/watch?v=7TttjeXZYE8

Patreides · patreides.blog.hu 2011.01.30. 03:34:56

Kíváncsi vagyok, errefelé vajon hányan ismerik Amy Studt nevét. :)
Amy Studt - Furniture
indavideo.hu/video/Amy_Studt_-_Furniture
Vagy Polly Scattergood-ot:
Other Too Endless
www.youtube.com/watch?v=lh0wgws9kTI
Nitrogen Pink
www.youtube.com/watch?v=REFxGocJE7o
Number 24
www.youtube.com/watch?v=4BhossgFceU
I Hate The Way
www.youtube.com/watch?v=a-sSCDxjxII

Tviszt Oliver (törölt) 2011.01.30. 10:36:18

Hobo - Senkifalva
Quimby - Unom

Pink Floyd - Hey You, Don't Leave Me Now (vagy az egész The Wall, főleg a film)
Johnny Cash - Hurt
Bob Dylan - Knocking On Heavens Door
The Doors - The End

stb.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2011.01.30. 11:13:02

A TOP 10 lélekre ható dal folytatása a Mindennapi Klasszikusok blogon, zongoradarabokkal. Óriási:
klasszikusok.blog.hu/2011/01/29/top10_lelekre_hato_zongoradarab_evor

BuDdHa 2011.01.30. 13:51:04

TOP 5

Wipers - So Young
www.youtube.com/watch?v=9PHAsS2-n8o

Joy Division - She's Lost Control
www.youtube.com/watch?v=QVc29bYIvCM

Husker Du - Never Talking To You Again
www.youtube.com/watch?v=vgcZWaLUXLY

Sonic Youth - Beauty Lies In The Eye
www.youtube.com/watch?v=uSk9YFlVrM8

Butthole Surfers - I Saw An X Ray Of A Girl Passing Gas
www.youtube.com/watch?v=fFXuZF-uC30

webmestar 2011.01.30. 14:03:45

Tori Amos - losing my religion
www.youtube.com/watch?v=SUeaYPSLoxc

Eva Cassidy - Imagine
www.youtube.com/watch?v=soRFEeLEXn4

Lighthouse Family - Ain't no sunshine
www.youtube.com/watch?v=r920QgrvfQU

Szerintem :)

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

A hét dala

Kövess a Facebookon!

süti beállítások módosítása