Örömmel jelentem, hogy újabb komoly kedvencem örvendeztet meg egy pesti koncerttel! Suzanne Vega július 25-én a Gödörben lép fel.

Suzanne Vega-t furcsa lenne Péter Bócsi ikonjai közé sorolni, mert bár nagyon szeretem, az ő személyisége valahogy nem olyan. Végtelenül szerény, visszafogott, csendes az a világ, amit képvisel, teljes mértékben hiányzik belőle mindenféle villogás, magamutogatás, szóval ezért nem...de csakis ezért nem, mert különben megérdemelné. Párját ritkítóan intelligens, igényes dalokat, szövegeket ír, amolyan igazi „mesélő” zenész.

A nem igazán szép, viszont kicsit csúnyácska, őzikeszemű Suzanne 26 éves volt, amikor 1985-ben megjelentette első lemezét, amelyet egyébként alig akartak kiadni, nyilván nem sokan bíztak az egyszerű, akusztikus, folkos megszólalású dalokban. A "Marlene on the Wall” angliai sikere talán már előrevetített valamit, de az 1987-es Solitude Standing c. lemez komoly sikerére kevesen fogadtak volna.

Ma nem csak Depeche Mode buli lesz ma ám. Rászervezték a Down koncertet, bár gondolom ez egy családban sem okoz különösebb törést. Minden tiszteletem Dave Gahanéké, voltam már DM koncerte, van a polcomon pár Depeche lemez, viszont a vállamon meg egy Down tetoválás, így kérdés nincs. Kötelező program van.

Remélem minden rajongónak sikerült összeszedni a nem kevés pénzt a jegyre, mert ha olyan lesz a buli, mint amilyen tavaly Prágában volt, életre szóló élmény lesz. És ki tudja mikor jönnek legközelebb, őszintén szólva kisebb csodának tartom, hogy ezt a koncertet sem mondták le, a Fear Factory és a Killswitch után. Meg a tavalyi fiaskó miatt nem sok esélyt adtam, hogy fognak még erre felé kacsingatni.

Ha nem lenne elég nagy név a Down és a Voivod, megemlíteném, hogy a Downban játszik a Pantera fele, a Voivodban pedig az ex-metallica-s Jason Newsted a basszusgitáros.

Ha estig David Gahan nem eszik szalmonellás gyümölcslevest valamelyik általános iskolai menzán, avagy gyroszt a Keleti, vagy az Örs környékén, akkor lesz Depeche Mode koncert ma Budapesten. Jelenleg úgy tűnik, hogy esőben, de szerencsére legalább az Omega nélkül.

Az DM 1985. július 23-án járt először Magyarországon (kapaszkodni: a budapesti Volán pályán volt a koncert), utoljára pedig 2 éve, hasonlóan júniusban léptek fel a Puskás Ferenc Stadionban.

Annak ellenére, hogy a Saturn telefonos ügyfélszolgálatának fogalma sincsen, megjelent a Queen + Paul Rodgers: Live in Ukraine DVD, melyet természetesen bezsebeltem, miközben egy barátom 30. születésnapjára kerestem ajándékokat. Az is megérne egy cikket, hogy milyen fogalmatlan emberek dolgoznak a lemezboltokban... Például mikor a David Gilmour: Remember that night DVD-t kerestem anno, az eladó a Pink Floydra visszakérdezett, hogy "ez egy film?", majd Gilmour nevét sem tudta beütni a keresőbe. Persze, hogy nem találta meg.

Na, elkalandoztam.

Szóval volt egyszer egy 2008-as Queen + Paul Rodgers turné, melynek első állomása Ukrajnában, Kharkov fő terén (Freedom Square) volt. Páran eljöttek, összesen 350.000-en. Akik nem tudták sem élőben, sem tv-n, sem Interneten követni, azoknak itt a DVD. És még kiknek?

Annak idején a blogot azért indítottuk el, mert a bennünk halmozódó zenei élmények, hangok, dallamok, zenészek, sztorik, koncertek, zenéhez kötődő emlékek és érzések bőven meghaladták a kritikus tömeget, ki kellett írnunk magunkból. Azóta is az a perverziónk, hogy keressük azt a bármit, ami zenével kapcsolatos és boldogság hormonokat szabadít fel bennünk.

Na, a pénteki Turbo koncert a ZP-ben ilyen volt. Sok ismerősöm figyelmeztetett, hogy meg kellene már néznem a Turbot élőben, sok jót olvastam róluk, de eddig valahogy mindig elkerültem őket, legutóbb az A38-as lemezbemutatójukra nem mentem el végül valami másik buli miatt. Utólag bánok és szégyellek mindent és elnézést kérek magamtól.

Bő két héten át buzdítottuk olvasóinkat, hogy nyerjenek egy Fish! lemezt, hiszen remek hallgatnivaló.

Örömmel osztom meg azt a szolgálati közleményt, hogy sokan vették a fáradtságot és ítrák meg e-mailben a helyes megfejtést, amiket nem győztünk megköszönni. Mindenki tudta, hogy a Blind Myself Lost in Time dalát játszották a halacskák, feltűnően sokan nyomatékosították is írásban, hogy tényleg valóban nagyon szeretnének Fish! lemezt nyerni.

„Levesek készülnek porból, így lettem én is ’67 nyarán” énekli Lovasi egy régi-régi dalban, és nem is hazudott: Bandi ma ünnepli a 42. születésnapját, amihez szívből gratulálok Neki!

A jeles nap remek alkalom, hogy elindítsam a – terveim szerint hosszú-hosszú – „Péter Bócsi ikonjai” sorozatot, amely, ahogy az egy jó sorozattól elvárható, simán függővé tehet. Ha Titeket nem is, legalább engem. Célom, hogy valamilyen alkalom kapcsán vagy csak saját örömömre, képzeletben oltárt állítsak azoknak az előadóknak, zenészeknek, akik dalaikkal, játékukkal vagy szövegeikkel nagy hatással voltak rám.

Időrendben nem Lovasi lenne az első, hisz a kicsi Péter Bócsi már alsóban is AC/DC-re rázta (Bon Scott ugyebár…), de ez most nem számít. Semmiképp nem szeretnék rangsort felállítani saját kedvenceimre vonatkozóan, de ő a legfontosabbak között van, ennyi bizonyos.

Amikor először hallottam a kölcsönkapott Naphoz Holddal c. kazettát, Kispálék zenéje teljesen váratlanul ért. Mire észbe kaptam volna, szinte mindent kisöpörtek a magnómból. Akkoriban persze sok változáson ment keresztül az ország, és persze én is. ’89-90 tájékán járunk, egymást érték a tüntetések, politikai megmozdulások, fesztivállal búcsúztunk a szovjet katonáktól (Viszlát, Ivan Fesztivál!), én pedig világmegváltó koromat éltem és épp érettségi előtt álltam, ami, ezt sokaknál láttam azóta, a legalkalmasabb életkor a Kispál felfedezésére. Pesten ekkor kezdett ismertté válni az elsőre rendkívül furcsának ható trió (Pécset már megdolgozták eddigre, azt hiszem), ami bizonyos „alternatív” körökben igen hamar felzárkózott a PUF mellé, majd szépen mindenkit állva hagyott.

Volt már ilyen. Most ismét gondolkodom.

A kérdés ismételten pontosításra szorul. "Miért nem szeretem a U2-t, de tulajdonképpen miért is ne szerethetném". Tudom, kicsit vásárra viszem a bőröm.

Ellenben a kulcsszó: SZERINTEM.

Bréking: Most szólok, hogy este ne lehessen kifogásod. Lehet menni fát dönteni, hiszen ma 20.00-tól a Zöld Pardonban 300 Ft-ért kapsz egy Turbo és egy Óriás zenekart.

Fellépni sokfelé és sokféleképpen lehet. Valaki ugyebár 3*3-as "színpadon", sörös rekeszeken haknizik hétről-hétre, valaki egymás utáni napokon tölti meg a Wembleyt. Valaki fellép falunapokon, Cora parkolóban, esetleg plázák második emeletén, avagy elmegy esküvőre, vagy a kocsma tornácára zenélni. Mások először léptek fel a Vasfüggöny mögött, avagy nyugati zenekarként elsőként léptek a Vörös tér köveire. Léteznek grandiózus stadionok, arénák, legendás klubok, színháztermek, mégis inkább az extrém helyszínekre kapjuk fel a fejünket. Talán például ezekre.

2008. nyarán Steve Lukather, a Toto alapító tagja kimondta: kilép az együttesből. Lukather az utolsó alapító volt, kilépése a zenekar megszűnését jelentette. Ki nem ismeri a Hold the line, az Africa, avagy a Rosanna című slágereket?

A több mint 30 évig működő legendás együttes megszűnésével azonban Lukather nem hagyta abba a zenélés, pályafutását szólóban folytatta. Valaki egyszer azt mondta, hogy Steve Lukather játszott az utóbbi 25 év minden fontos albumán. Talán nem volt igaza, ellenben saját korosztályának legendái közül - többek között - játszott Al Di Meolával, Eric Claptonnal, Santanaval is. Elismertségét bizonyítja, hogy a világ legjobb gitárosai mondják róla, hogy ő a világ egyik legjobb gitárosa.

Mai nap lenne 38 éves az 1996. szeptember 13-án tragikusan elhunyt amerikai hip-hop énekes, Tupac Amaru Shakur, akit a világ egyszerűen csak úgy ismer: 2Pac. 25 éves volt. RIP.

Gondolom jó pár férfitársam számára ismerős az a szituáció, amikor egy közös mozit vagy DVD nézést tervez élete párjával vagy az aktuális jelölttel és könnyelműen a hölgyre hagyja a film kiválasztását, aki "valami romantikus vígjátékot" szeretne nézni. Vagy az is ismerős lehet, amikor beadjuk a derekunkat és olyan filmre veszünk jegyet, amit önszántunkból tuti messziről elkerülnénk, csak azért megyünk bele, hogy nagyobb esélyt kovácsoljunk egy dupla ülésben stratégiai fontosságú küldetésbe induló jobb kéznek.

Azokról a filmekről beszélek, amik nagyrészt csajokról szólnak, csajoknak készülnek. Amiket a főhős(nő)höz hasonló helyzetben lévő csajok ezerszer megnéznek, esetleg esténként arra aludnak el, reális problémáik utópisztikus megoldásait komolyan veszik, illetve csak szeretnék ők is úgy megoldani, de rendszerint ennél ők azért okosabbak. Amire az igazi filmőrülteket még Fellini mester sem tudná a moziba csalni.