Mivel A Kutya Vacsorája bő egy hete a Gödörben felkeltette az érdeklődésünket, úgy gondoltuk, a ti érdeklődésetek felkeltésére használjuk a zenekartól kapott energiát. A vallatásunknak engedve Junior Kutyaütő lett a zenekar szócsöve. A vele készült interjúnkat az alábbiakban olvashatjátok:

1. B-oldal: Honlapotokon úgy fogalmaztok, hogy „A Kutya Vacsorája több, mint Livius saját produkciója”. A Gödörben tartott koncerten ez számunkra nyilvánvaló volt, hiszen például Kovács Gergely és gitárja is rendesen odatette magát, a többiekről nem is beszélve. Elképzelhető azonban, hogy valaki nem ismeri A Kutya Vacsorája formációt, így kérlek, mutassátok be a zenekart!
A Kutya Vacsorája: A Kutya Vacsorája, Livius és Faszi régi-régi terve volt. Ment a különböző próbákon a hip- meg trip-hop bohóckodás, és mint a rossz viccekkel ez történni szokott egyszer csak már nem poén volt. Azután ment minden, mint a karikacsapás. A zenekar teljesen különböző zenei területekről hordott össze tagokat, és az egyetlen közös vonásunk, hogy egyikünk sem ért egyet senkivel semmiben. Kovács „*aszakodós” Gerrisson a Jereván lakótelep és hosszú nyugati- vendéglátózós turnék után próbál beilleszkedni emberek közé. Nehéz gyerekkora volt, ezért nem nagyon lehet az erősítőjét megközelíteni, de megértjük, néha nehéz a civilizáció folyamatának elfogadása. Varga Laca a család (Varga Klán) miatt volt kénytelen elvállalni a melót. És, hát vannak lelki tényezők is: Nemes Zoliban annyira feldúsult a szép melódia, hogy be kellett szállnia egy rútzenei projektbe, a lelki egyensúlya érdekében. A Junior meg, már-már beleőrült a jazzbe, ez volt az egyetlen lehetősége, hogy latin ütőhangszerekkel játszhasson egészséges pusztító ipari-metált is.

Ajjajjaj, végre itt az új Quimby varázszene. Még a zenekar honlapja is Ajjajjajba öltözött. Az új Quimby maxi+ holnap már a gödöllői koncerten kapható is, mondjuk ajjajjaj, mert a koncertre jegy már nem. Semmi baj, mert az Ajjajjaj a Quimby webshop-ból (és a Tom-Tom Records honlapról) is megrendelhető majd. Annyi csak az ajjajjaj, hogy az új Quimby kiadvány "csak" 5 vadonatúj dalt tartalmaz (2 magyar és 3 angol nyelvűt), szóval a viszonylag hosszú szünet után nem dupla lemezzel lepnek meg minket Kiss Tibiék. Valahol ez ajjajjaj. Ugyanakkor a kommunikáció sejtelmes ("a 2009-es Quimby-szett első darabja"), szóval bízzunk benne, hogy érkezik még pár Ajjajjaj dalcsokor ez évben. Addig is kiabáljuk, a kicsit zoránosra vett figurát, hogy Ajjajjaj.

Aki ismeri a B-oldalt, az tudja, hogy nem Jedlik Ányos találmányáról, nem is valamilyen ukrán focicsapatról lesz szó. Aki a 90-es években metálos volt, azt nem kerülhette ki a Dynamo fesztivál híre. Sok magyar rocktesó is kizarándokolt, autóval, stoppal, vagy a kollektív sörözést jelentő szervezett busztúrával.

A nagyszínpad '95-ös kínálatát pörgetném végig, ez az év volt szerintem az egyik legerősebb. Lehet kicsit nosztalgiázni, elővenni a régi lemezeket. 14 éve volt ez a fesztivál, érdekelt, hogy mi lett azóta ezekkel a bandákkal. Micsoda felhozatal!!!

Lássuk, mely zenekarok boldogították a sörtől és fűtől mosolygó rockereket:

Szombat:

Nevermore: a Seattle-i csapat 1991-ben alakult a Sanctuary romjain és azóta is él és virul. Bár az évek alatt átestek pár dolgon, a veseátültetésen át, a gitáros cserén keresztül, a koncert napján lemondott, DVD felvételnek szánt buliig.

Mental Hippie Blood: Svédek, akik még a fesztivál évében feloszlottak.

Motorpsycho: Norvégok, pszichedelikusnak mondják őket és a '80-as évek végén alakultak. Annyit tudok még róluk, hogy működnek. 

Madball: Akinek a mellkasában igazi hardcore szív ver, az most biztos dobbant egyet, ők a legendás New York-i vonal egyik alapvetése. Az énekes, Freddy gyerekként nem az amcsi Halász Juditot hallgatta, hanem a bátyó Roger Miret-et nézte élőben a színpad széléről, amint az egyik  stílusteremtő Agnostic Front élén akciózott. Óriási koncertbanda, erről a hazai közönség is megbizonyosodhatott már háromszor is. Volt egy kis kihagyás, amíg Freddy javítóban volt, de a lényeg az, hogy jelenleg is aktívak, sok embernek segítenek boldogság hormonokat termelni. (Interjú + New York City)

Hét dala: Sziámi - Világegyetemista

Album: Testből testbe

Miért pont ez? Mert szerettem. Soha nem ástam bele magam a Sziámi teljes anyagába, majdnem mindennel így vagyok, így legalább van időm párezer másikra.

Ha ezt a klipet látom, nem valószínű, hogy komolyabban foglalkozom az előadókkal, lehet, hogy éppen ezt akarták vele elérni. A Hobó hasonmás hentes/motoros arc szaxofonos (Kardos Bozi) alakja kegyetlen, a nadrágfelhúzásának mértéke pedig egyenesen szívenüt. Eközben szaxofonon olyan, mint Muck Ferenc, fuvolán meg mint Török Ádám, egyben van, amit csinál. Hasonlóan sokkolt az énekeslány látványa, aki sminkre a Chaplin filmeket idézi, míg a szöveget illusztráló rosszalló szemforgatásával leginkább a hamis papokat, vagy a tenisz játékvezetőket. Na most ő vagy Kroll Zsuzsa, vagy puskás Büfé Andrea (távoli - és névrokona Phoebe Buffet-nek), vagy az általában vokálokból jól ismert nevű Cerovszky Heni.

Lesz G.I. Joe film? Mi van?! Lesz. Először azt hittem, valami komolytalankodás, de nem. Itt kérem egy - korunk legdrágább effektjeivel, számítógépes grafikájával és pár neves hollywoodi színésszel felturbózott - akciófilmről beszélünk. A trailer sokat mondjuk nem sejtet, kérdés, hogy a kobráskodásnak 2009-ben van-e létjogosultsága...

Hiszen a Hasbro legendás játéka már a 60-as évek óta hódít, de vajon mit kezd vele mostanság a nép? Sosem felejtem, tátott szájjal néztük a rajzfilmet, majd egyből kellett menni a játékboltba és egyenként vettük meg ezeket a műanyag katonákat. Fogorvosi hősiesség, matek ötös után G.I. Joe figura volt a jutalom. Úristen, hol lehetnek most?! Tuti valamelyik szekrény, doboz aljában. Emlékszem, egyszer a nagyszobában felsorakoztattam az összes Kobra és G.I. Joe figurát, fegyverrel, felszereléssel. Csodás látvány volt, igazi katonai díszbemutató. Lelki fájdalom volt, mikor a fehér ninjának letört a karja, vagy a robbantási szakértő katonának eltűnt a felszerelése és a fegyvere. (Ki vihette el a táskáját? Teljes kiszolgáltatottság, lássuk be.) De vajon mit üzen majd ez a film korunk fiataljainak? Bemennek a moziba és azt sem tudják, hogy mi ez az életérzés. Eleve sosem játszották le a rajzfilm harcjeleneteit, honnan tudnák, mit jelent menekülő Kobra katonának lenni?! Persze, popcornnal a kézben, 2 órás pillanatnyi "aszta micsoda robbanás" érzéssel sose lehet utolérni a G.I. Joe Generációt.

Eleve, úristen, miket élt még át a G. I. Joe Generáció:

Én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy az AC/DC nem paktált le a sátánnal vagy bármely más gonosz erővel, mert ha ez így lenne, akkor nem hívott volna fel a haverom ma este 6-kor, hogy egy ismerőse barátnője beteg lett, nem tud menni AC/DC-re, van egy szabad jegy, kell-e? Kellett. Mi ez, ha nem az AC/DC és az isteni gondviselés szimbiózisa. Vagy én is velejéig romlott vagyok és az ördöggel cimborálok.

Fél nyolckor több ember volt még az Arénán kívül, mint egy Fidesz nagygyűlésen, így pont az előbanda, a The Answer elköszönését láthattam, nem tudtam meg mire adnak választ. Kérdésem mondjuk nem volt, nagyjából tudtam mi vár rám az elkövetkezendő 2 órában, azt is sejtettem, hogy élvezni fogom.

Az emberiség egyik legősibb közösségi élménye a tábortűz - ebben talán még az evolucionisták és kreacionisták (és a két szemléletet minden ellentmondásukkal együtt szintetizálni próbálók, például jómagam) is egyetérthetnek. A vörösen izzó parázs, a pattogva-ropogva-sercegve égő faágak, az összetéveszthetetlen szagú füst, a kellemes meleg, a csillagok az égen, valamint a körben (figyelem: mágikus szimbólum!) ülő-guggoló-heverő emberek együttesen olyan hangulatot teremtenek, melyet leírni szinte lehetetlen, helyette inkább minél gyakoribb átélését javaslom mindenkinek.

A teljes átéléshez a jó társaság,  a megfelelő időjárás, a kulináris élmények (Sült szalonna! Hagyma! Krumpli! Alma! Hamus kenyér!) és a különböző legális és kevésbé legális tudatmódosító szerek mellett elengedhetetlen a zene. Énekelni majdnem mindenki tud vagy legalábbis szeret, a gátlások pedig könnyen oldhatóak, főleg, ha az ember fogja magát, és elvonul a civilizáció árgus szemei elől. Természetesen nem árt, ha valamilyen kísérőhangszer is társul az énekléshez: ez az esetek 99 százalékában gitár szokott lenni, bár csörgődobot, bongót, szájharmonikát, sőt tangóharmonikát is láttam már tábortűz mellett és olykor - jellemzően a hangulat tetőfokán (Götterdämmerung! - by grafitember és persze by Wagner) - azon elhamvadni is...

Pár (ezer) szerencsés ma megtapasztalhatja, hogy miért is az egyik legjobb koncertbanda az AC/DC. A hozzám hasonló lúzereknek, akiknek nem jutott jegy, vagy nem voltak hajlandóak azt többszörös áron üzérektől megvenni, pedig nem maradt más, mint hogy otthon, vagy a kocsiban, esetleg a munkahelyen hallgassuk és mondogassuk magunknak, hogy de jó ez a banda! Egyszer már megírtuk, mennyire jó az AC/DC, hisz ezer okunk van ezt gondolni, lássunk ebből ötöt:

1. Megmaradtak egyszerű embereknek, nincsenek sztárallűrök

Több évtizede fürdenek a népszerűségben, gyűjtik a pénzt a bankszámlájukon, sok mindent megtehetnének, de nem tesznek. Nincs miről cikkezni velük kapcsolatban, talán szerencsétlen Bon Scott halála volt az utolsó dolog, amin csámcsogni lehetett, az meg ugye régen volt. Ha nem a színpadon vannak, a lehető legszerényebb és legcsendesebb emberek. Angus Young pl. egy holland kisvárosban él és a szomszédai se nagyon tudják, hogy ki is ő. Sőt, annyira jelentéktelen figura, hogy egy nem régi interjúban elmondottak szerint kimehet a pólóárus pultig, senki sem szólítja le, a sulis egyenruha nélkül fel sem ismerik.

Szeretnénk ötleteiteket kérni egy tervhez. A helyzet a következő: mivel ismerőseink, nejeink, barátnőink, ellenségeink, és nem utolsó sorban az oldalt lelkesen olvasók közül is sokan szívesen viselnék a B-oldal bélyeget testükön, januárban megbeszéltük a Pólópokollal, hogy felveszik a kínálatba a béoldalaskodást. Több okból is velük, egyrészt, mert ők se normálisak, másrészt más blogger pólóik is vannak, harmadrészt ha egyszer megvan a minta, olyan színben és szabásban rendeled, amilyenben tetszik (rövid- és hosszúujjú, kapucnis, női bruszvilisz atléta, feszülős, stb.). Jó lenne negyedik okként felsorolni, hogy nekünk adják az összes pénzünket és ránkírják az ingatlanjaikat, de a helyzet az, hogy ezen egyáltalán nem keresünk. Amit tisztán nyerünk vele: végre lesz miben aludni, edzeni és autót szerelni fél Magyarországnak. És raktárkészletet sem kell tartanunk belőle, ez a Pólópoklosok pokla.

Kétféle póló lesz. Az egyik a Stevie Wonder 1979-es tervei alapján készült "Bé", amit a fejlécben láthattok. A másik a "kazettás póló" vagy "maxell" munkanévre hallgat, ez most az oldaldobozban figyel. De hogy ne kelljen lapozgatni, íme:

A kérdés utóbbit érinti:

Holnap jelenik meg a duó harmadik stúdióalbuma - mit érdemes róluk tudni? Leginkább azt, hogy tisztában vannak a zenéjük hangulatával, és jelentősen hozzájárul a sikerükhöz, hogy ezt mindig vastagon alá tudták húzni egy azzal kongruens videóval. Olyannal, amibe az ember legalább annyira belebambul, elveszik benne, mint a downtempo zenében. Mintha a lányt, aki tetszik, nézném mozdulatlanul, ő pedig hagyná, hang nélkül. Hang helyett érzések, amelyek közelébe a Röyksopp el tud repíteni.

Nem késő: a két norvég zenész, Torbjørn Brundtland és Svein Berge korábbi közös élményeiken felbuzdulva 1998-ban álltak össze újra, és 26 évesen, 2001-ben adták ki az első Röyksopp albumot. A formáció elnevezése amúgy egy gombafaj, a szóvicc kedvelőknek örömet okozó "füstgomba" neve (puffball), ha hiszitek, ha nem, a norvég szót még barátságosították is, hogy könnyebb legyen leírni: røyksopp vs. röyksopp! Sokat segítettek.

A magyarországi Depeche Mode Fan Club 1987 szeptemberében alakult, állandó bázisa van és talán nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb magyar rajongói klub. Ezt bizonyítja, hogy a klub kb. 275 rendezvényen van túl, melyből kiemelhető az 1990-es 36-órás, világrekordként emlegetett rajongói találkozó, vagy az Európai Depeche Mode Rajongók Találkozójának (European Depeche Mode Fan Convention) megrendezése 1995-ben, ill. 2001-ben.
A rajongói klubokat bemutató sorozatunk keretében a klub vezetőjével, Borbély Lajossal beszélgettünk. Lássuk, mit tudhatunk arról a klubról, melyet videó üzenetben rendszeresen köszönt a zenekar.

1. B-oldal: Mikor alakult a klub, mi a története?
DM Fan Club: A világ talán legnagyobb Depeche Mode rajongói klubja 1987 szeptemberében alakult, havonta tartja összejöveteleit, és a kezdetek óta töretlen lelkesedéssel működik. A KLUB ez évben ünnepli 22. születésnapját, és már túl van 275 sikeresen lebonyolított rendezvényen. Klubestjeink 4-5 hetes időközönként követik egymást. Az egész éjszakát kitöltő klubestek (22:20-04:20) átlagos látogatottsága 1.080 fő. Az eltelt 21+ év folyamán több mint 290.000 látogatót fogadtunk. A Klubnak kezdetek óta a Petőfi Csarnok ad otthont.

A szemérmetlen popzene pragmatikus. Olyan, mint anyukád, mikor a kedvenc kajádat főzi; így harmincasan már röhögsz rajta, jaj anyuka, hát már megint, de megeszed, és még mindig finom. Végül is azért a kedvenc kajád. A szemérmetlen popzene sokkal jobb, mint a szemérmes, mert míg az valamilyen "hitelességre", "autentikusságra" épít (ez kérem a szívemből jön, és őszinte, és minden), a szemérmetlen popzene beépíti az őszinte szívből jövést is, de játszik vele, tudatosítja, parodizálja, és ezzel együtt működik. Végül is ezért pragmatikus. Komolyan venni egyiket sem kell, de hát ugyan ki hallgat zenét azért, hogy "komolyan vegye"? Egyáltalán mit jelent az, hogy "komolyan veszünk" egy zenét?

A Backstreet Boys emblematikus popzene, a 90-es évek második felének boyband-robbanása idején bukkantak fel és váltak a floridai Orlando legnagyobb exportcikkévé. Mint ilyet, az "igazi zeneértők" között mindig is divat volt lenézni. Én akkoriban sokat jártam képzett, konzis zenészek társaságában, akik egyszer csak elkezdték nekem nyomatni, hogy milyen jó is a Backstreet Boys. Mert a harmóniák. Meg a több szólamok. Meg a váltások. Azt nézd, hova megy, íííí! Sosem tudtam eldönteni, komolyan gondolták-e, vagy egy nagy-nagy konzis összeesküvés áldozata lettem; mindenesetre nekem azóta a Backstreet Boys egy más módon is emblematikus. Valamiféle 'szakmai elismerést', úgy látszik, igenis ki lehet vívni szemérmetlen popzenével is, bizonyítja ez, kicsit távolabb lépve pedig azt is, hogy jó zenét egyáltalán nem csak a szemérmes popzene nyilvánvalóan hamis szívből jövésével vagy a klasszikus rockzenei sablon autentikusságával (ami egyébként sokszor pont olyan hamis, mint a szívből jövés) lehet gyártani. Elvis sem maga írta a dalait, sőt, egyszer azt mondta, hogy "nem nagyon ért a zenéhez, de az ő szakmájában erre nincs is szükség". És ha egyvalamit megmutatott a punk (és utódmozgalmai), az biztosan az volt, hogy a zenéhez egyáltalán nem kell érteni, pont. A Backstreet Boys-modell persze nem erre a közvetlenségre, dühre, megszólító erőre épül, hanem egy egész másfajtára: a mindig működő sémák (zenei, szövegbeli, képi) erejére, a közvetlen kapcsolódási pontokra, arra, hogy a legtöbb hallgatónak teljesen mindegy, egy nagyon hiteles néger beszél-e az utcáról jövet valami olyasmiről, amit már ő is tapasztalt (mondjuk a szerelemről vagy a szakításról), vagy szőke floridai gyerekek. Azt gondolni, hogy a néger, mint aki az utcáról jön, biztos jobban tudja, mert az utcán jobban tudnak mindent, rosszhiszemű és felszínes (sokkal felszínesebb, mint maga a popzene, mert a hülyeségre még büszke is). Ha egyszer az embernek valami jelent valamit, kurvára mindegy, miből vette azt le, egy nyolc órás fekete-fehér művészfilmből, vagy az Armageddonból.

Quimby elvonási tünetek jelentkeztek rajtam. Gyakorlatilag az utolsó 3 budapesti Quimby koncertről a Pató Pál-féle jegyvásárlási hozzáállásom miatt lekéstem (utoljára a PeCsában voltam Karácsony előtt), így most kaptam az alkalmon és a Gödörben Nosferátóval megtekintettük Varga Livius formációját, A Kutya Vacsoráját.

Kiindulási pontnak bőven elég volt, hogy a bandát Livius és Gerdesits Faszi (a Quimby dobosa) neve fémjelzi, de tulajdonképpen már akkor tudtam, hogy ez kell nekem, mikor a zenekar honlapján az önjellemzésüket elolvastam: "A ritmusok felől a hiphop és triphop, a gitárhangok és az elektronika felől a totál experimentália, a Radiohead, a Massive Attack, a poszt-rock, Livius éneke és dumái felől az egyszemélyes humor, a kávéházi stand-up comedy, a hiphop, a ragga, a Quimbyből ismert "liviusos sanzonhoz dumálok, történetet mesélek", és a blues."