Roger Waters budapesti koncertje óta eltelt pár nap és mivel nem nagyon volt időm kiírni magamból a spontán élményeket, így most már egy kicsit átrágott, átgondolt, leülepedett élménybeszámolót fogtok kapni.

Hát, itt volt az Öreg, elröppent az a nem is tudom hány hónap, mióta ezt a koncertet vártam. A 3 jegy valahol a könyves polcon volt, csoda, hogy a koncert napjáig nem kavartam el őket valahová. Az előadás óta elolvastam a szokásos kritikákat, melyek szerint a koncert túlságosan hatásvadász, túlságosan grandiózus, néha egoista és magamutogatós volt. Hát, kérem. Nem tudom, az emberek mit vártak minden idők egyik legmonumentálisabb albumának 2011-es bemutatójától, hiszen tudvalevő, hogy Waters saját főművének tekinti a The Wall-t és az is sejthető volt, hogy a kvázi búcsúturnénak is megfelelő koncertsorozatban minden technikai és nem technikai eszközt ki fog használni, melyre a mű 1979-es megszületése óta nem volt lehetősége.  

A turné (vagy nevezzük hadműveletnek?) már bő egy éve tartott, mire elért hozzánk és én cseppet sem éreztem fáradtnak, vagy hakniszerűnek a budapesti előadást. Sokan azon fanyalognak, hogy ez nem is igazi koncert volt, hanem színházi előadás. Nem tudom, hogy ezek az emberek mire váltottak jegyet. Igen, az volt. Azaz pontosabban: több mint egy koncert volt. Volt benne rock, színház, szemkápráztató látványvilág és az összes kellék, melyek mindig a legtökéletesebb pillanatban kerültek elő. (A Népstadionnál parkoló kamionok számolásakor 17-ig jutottunk, nyilván nem mindegyik Waters fekete pólóit szállította.)

Bevallom, nem a The Wall a kedvenc Pink Floyd albumom, sőt, ha választani kell a két nagyágyú között, akkor én Gilmour bácsi mögé állok be. A Pink Floyd és a The Wall történetét nyilván mindenki olvasta, hallotta, így én csak személyes véleményemet teszem hozzá: annak ellenére, hogy Waters-t zenei géniusznak tartom, nem nagyon tudom megbocsátani neki, hogy autokratikus magatartásával szétbomlasztotta a Pink Floyd zenekart. Annak ellenére, hogy Gilmour énekhangja nagyon hiányzott (nyilván gitárszólóit könnyebben lehet lekopizni), azt mondom, a The Wall talán az egyetlen Pink Floyd-mű, melynél (nehezen, de könnyebben) elfogadom, hogy "csak" egy Pink Floyd tagot látok a színpadon. A koncert szerintem egyszerűen tökéletes volt. Hihetetlen vetítéseket, látványt és libabőrt okozó zenei élményt kaptunk. Ahogy a zenekar az In the flesh nyitó taktusaiba belecsapott, éreztem, innentől ez már történelem, hiszen szerencsésnek kell éreznünk magunkat, hogy ez a 70-hez közeledő bácsi úgy gondolta, "na, még egyszer a világ arcába rakom magam". 

A koncert végig egyenletes színvonalú volt, kiváló hangosítással, a befalazódó zenekar pedig tökéletesen tette a dolgát. Waters pedig hol primadonnáskodott, hol kikacsintott, hol hergelt, néha pedig "csak" pengetett és énekelt. Természetesen előkerült pár antikapitalista klisé, valamint az örökérvényű háborúellenes prédikáció, mely sajnos fájóan aktuális a XXI. században is. Erről sem Waters tehet. A fal eközben csak épült, melyet onnan vehettünk észre, hogy egyre grandiózusabb vetítéseket láthattunk, néha minden egyes téglára kihegyezett élménnyel. A fal persze ismét leomlott (kérdés: mindenkiben?), az utolsó szám előtt pedig egy lélegzetvételnyi szünetet kaptunk az események feldolgozására, majd a zenekar csendben, az utolsó dal halk elpengetése közben lesétált a színpadról.  

Annak ellenére, hogy az emlékeim folyamatosan bevillannak, koncertélmény átadása során először érzem úgy magam, hogy nem tudom leírni a kapott élményt. Aki ott volt, tudja, miről beszélek, aki pedig nem, annak hiába is mondanék bármit is. Jön majd a DVD, kérdés, van-e elég nagy képernyőnk, hogy esély legyen az élmény visszaadására. Ha pedig én választhatnék, én is csak négy zenészt néznék, akik között nincsenek falak, csak erősítő ládák. Ha erre van szükségem, akkor majd beteszem a Live at Pompeii videót és jó nagyokat sóhajtozom és megköszönöm, hogy a legendának, akit Roger Watersnek hívnak, 2011-ben is volt számunkra mondanivalója.

Rég nem jelentkezett a b-oldal tv saját készítésű videóklippel. Aki csipázza ezt a rovatot, az elmúlt egy évben feltehette a kérdést: Befulladt a projekt? Lusták a srácok? Csórók a zenekarok? Valami hosszadalmas projekt készülődik? ...aki az utóbbira tippelt, az járt a legközelebb a valósághoz, bár őszintén megvallva az első három felvetés is hordoz némi igazságot.

Az alábbi talán minden idők leghosszabb ideig készülő, ugyanakkor legkisebb költségvetésű videóklipje. Abban, hogy a tervezéstől az utolsó vágásig majd’ egy év telt el van némi lazaság, balfaszkodás, betegség, de nem utolsó sorban egy kőkemény kihívás leküzdése: betanítani egy ötéves (a kezdetekkor még négyéves) kislányt a kamera előtt viselkedni. Arra, hogy megmaradjon természetesnek, de közben kövesse a rendezői utasításokat, ne nyavalyogjon 10 perc után, ne idétlenkedje el a forgatást. Akinek van gyereke, az érti.

Girus Pannát nem járatták kétéves korától színészképzőbe, ahogy ezt jópár szülő teszi, aki saját megvalósulatlan álmát akarja gyermekével valóra váltani. Mert így aztán ötéves korára egy gombnyomásra mosolygó idomított majom lehetett volna, akit a gyerekszínészekkel foglalkozó ügynökségek sokszázezer forintért közvetítenek ilyen projektekhez, mint ez a Camilo klip, ami a Bijou zenekar Tánc című éneksávját felhasználva egy teljesen más zenei stílussal házasítja össze Hártó Szilvia hangját. Visszatérve: Panka egy efféle hatásoktól teljesen megkímélt átlagos ovis kislány, aki barbizik, (nem két kicsi...) legózik, és utálja, ha a hülye felnőttek fényképezik. Mi pedig hülye felnőttek vagyunk, ez teljesen világos.

Ez volt a kiindulópont. A végeredmény pedig:

Pár szót a zenéről is, mégis csak a főnök bazsevál a videjón. Úgy értem Nosferato mester alkotta a zenét. Ha a nevekből indulunk ki, az amolyan éjfélkor átváltozós fajta csávóról van szó, nem derül ki. Néha downtempo/lounge, néha hiphop, olykor pedig tuctuc műfajok képviselőjévé vedlik át, a house zenékkel konkrétan a Camilo név mögé szép kussban bebújva itt foglalja el magát: soundcloud.com/camilo. Egy rádióbarát kis feldolgozás kerekedett a dologból, de különösebb cél nincs vele, azért választottuk ezt a számot, mert a Soundcloudon ezen volt a legtöbb nem mesterségesen generált lejátszás, és most, hogy sokat tornázunk a kamerákkal és a greenboxszal, a szabadidőnkben amink volt, összegyúrtuk.

Itt most éppen egy puffogós remixről van szó a méltán népszerű Bijou Tánc c. nótájára, amiben nincs semmi korszakalkotó, hiszen ez egy elérhető éneksáv volt, és ez egy eleve JÓ szám. Készültek is rá szépen feldoglozások, ez a szám elég népszerű a remixelős csávók körében, jómagam már több mint 10 feldolgozását hallottam. Általában nem tetszett :) nosferato viszont bármihez nyúl (önmagát is beleértve) az csak jó lehet. És tényleg jó. ...de az is lehet, hogy a klipkészítés révén az én agyamat már annyit bombázta ez a muzsika, hogy egyszerűen "jóra hallgattam". Ha esetleg nektek nem tetszik, akkor gyorsan hallgassátok meg nyolcvanháromszor, és megígérem, hogy tetszeni fog.

Ami a technikai részt illeti: minden felvétel zöld háttér előtt készült, a HD képek szokás szerint Canon EOS 5D Mark II-vel készültek, két felvételhez használtunk Canon EOS 550D-t a 60fps miatt. A vágás Final Cut, a rákevert effektek egy része Aftereffects, a zene és a klipverzió újrakeverése Ableton Live-ban készült. Köszönet jár Menyhárt Leónak, Hártó Szilviának, az alkotóknak az éneksávért!

Nem tudom, mit mondjak ezekről a gyerekekről, annyi mindent mondtak magukról. A lényeg erre az évre: tíz éve csinálják együtt a zenét, amiből magam részéről az első 5 évről rendre le is maradtam. Még szép. Az utóbbi 5 évet viszont végigdrukkoltam, morogtam, faszért nem koncerteznek, mikor jönnek az én falumba (míg végül teljesen máshol néztem meg, milyenek élőben), mennyire jó már, amit csinálnak, miért nem a Hősök terén mutogatják őket... és nem a szar szóviccért, hanem mert ott férnek el annyian, ahányan kell, mint a Jackson klipben.

Tényleg kb. 5-6 éve kezdtem rázni a fejemet, hogy végre azok rappelnek, és itt nemcsak a Hősökre gondolok, akik tudnak magyarul tőmondatok helyett képekben is gondolkozni. Aztán a Hősök Klasszik lemez alapjai felnyitották a szememet, hogy azok, akik képesek ugyanazt a zenei stílust hajtani éveken keresztül, új ajtókat nyitottak ki, és a zene is kapcsolt egy fokozatot. Évek óta nincs olyan érzésem, hogy kicsit savanyú a magyar hiphop, de a miénk, ezért sokan tettek, most már azt érzem, hogy a miénk több.

Az idei kiadvány nagyon személyes, én online kaptam meg a zenekartól valamikor márciusban, úgyhogy igazából a próbateremben jöttem rá, mennyire jól néz ki a cucc, miután Joe kolléga úr a hiphop.hu-ról megrendelte és mutogatta, hogy néz ki mindez kézzelfogható formában. Az egész kiadvány egy nagyon tüchtig kis tasak, a könyvben természetesen minden szöveg benne van, tömör köszönetet, és nagyon jó aránnyal eltalált kis history a Hősökről, Ecküről, Mentháról, Brashről, Joekerről, évszámok, kis Pétfürdő, kis Veszprém, néhány jó szó haza. Végre egy alkalom, amikor lehet beszélni a dologról, mert már mindenki elhiszi, hogy ez jó, még az is, aki annyira tök hülye a hiphophoz, hogy az első mondata mindig a "jó, de nem értem a szöveget". Hát ja, nem érted. A könyvben egészen 1999-ig visszamenőleg vannak fotók, vállalják magukat a srácok gyerekként, amikor még más néven, más úton magukat, sőt, egymást keresték. Kőkemény, mint amikor az egyetemi csoporttársaiddal vagy a gimis cimborákkal nézed át, hogy kinek milyen fotók vannak meg telefonról, scannelve, bárhonnan megmentve.

Azért az, hogy az ember több mint 10 éven át felveszi, amit költ, a saját hangján, szétszórja, és nem vonja vissza, hanem vállalnia kell, hogy akár magával sem ért egyet egy idő után, kurva nagy megtiszteltetés annak, akinek csak annyit kell tenni, hogy beteszi, és végighallgatja. Ott köt bele, ahol akar. Ezért vagyok hálás a művészeknek, ezért érzem jól magam, amikor éppen én vagyok, aki vetkőzik, mert ez az, ha asszed, hogy a pornó az intimebb és a meztelenebb, akkor rábasztál.

Ennyit az elméletről :) Oda akarok kilyukadni, hogy kurva jó átlapozni egy ilyen fényképalbumot, én folyamatosan úgy éreztem, semmi közöm hozzá, mégis megnézhetem, ajándék.

Az albumon nagyon jó hangulatban meghangszerelt tavasz, nyár, ősz és tél skitek/intermezzok vannak, ezek között 3-4 szám jelenti az adott szakaszt. Közreműködnek különböző számokban többek közt Deego, Siska Finuccsi, KRSA, Busa Pista, NKS, és a Zhe Band. Talán az új anyag előfutára az Aki velünk volt, amit már a tavalyi fesztiválszezonban is vittek mindenhová, és talán ebből lett az első klip is. Valakitől azt hallottam, hogy neki ez kicsit kommercionálisabb, mint a korábbi Hősök. Lehet, hogy az MTV Iconon az Ikon feldolgozása az, ami benne kattintotta erre a mérleg nyelvét. Én arra annyit tudok mondani, hogy az egyik legjobb dolog, amit Ákos letett az asztalra, hogy a Hősök feldolgozta :) Azóta a csapat folyamatosan turnézik a Zhe Banddel, és teljesen élő hangszerelésben viszik a közönség elég a hőstrekkeket.

Én nem ébredek leizzadva amiatt, hogy ez a zene több emberhez jut el (VÉGRE), mint eddig, hanem örülök, hogy épül a híd, amin aki akar, lesétálhat Alsóvárosba megnézni, hogy tényleg ott lakik már Magyarország igazi anyanyelvén a hiphop világban, és ehhez az a tengernyi munka, és keresztül-kasul közreműködés, és koncertrejárás a Hősök részéről nagyon sokat hozzátesz. A Hősök Soundcloud is épít szépen, itt üti fel időnként 1-2 olyan szépség a fejét, mint a Káva Eckü Orizatriznyák - Szomszédok, vagy a Jam Balaya Aljas, amitől a mai napig megfekszem. Ez az album is a híd egyik új pillére, amire már nem azért van szükség, hogy stabilabban álljon, hanem hogy messzebb elérjen.

Ilyenkor mi van? Kurvajó. Seek and Destroy!

Nem a mekdonálcban (göröghetek), hanem úgy igazából, országosan. Két nagyon fontos dolog történik a zenekar életében. Egyrészt februárban bejelentették, hogy 2011 júniusában új album jelenik meg Culture of Fear néven. Az most van! Másrészt egyelőre nem betegek, nem ütötte el őket a vonat, a gyerekeket is elhozták már az oviból, a kutya nem ette meg a házi feladatot, ezért már pakolnak. Már kenik a szalámis zsömléket, mert kevesebb mint 1 hónap múlva fellépnek a Balaton Soundon. Nem tudom, hogy ezt ők ugyanúgy várták-e évek óta, mint én, de nyilván. Maga az album fülre így fog kinézni:

Culture of Fear Teaser by ESLmusic

Az eddigi mérleg nagyjából:

• 1997: Sounds from the Thievery Hi-Fi
• 2000: The Mirror Conspiracy
• 2002: The Richest Man in Babylon
• 2005: The Cosmic Game
• 2006: Versions
• 2008: Radio Retaliation
• 2011: Culture of Fear

Nem nagyon tudom azt mondani, hogy zeneileg nagyon elcsászkáltak volna. Minden albumra tartogattak valamit, amivel fúziót lehet alkotni (hol indiai elemek, hol brazil ritmusok), de ez a rásztáfárájkodással kevert lounge/downtempo megmaradt, és egy irányba halad, és csak érik. Valahol megalázó, legalábbis nekem, hogy az egyik kedvenc számomat már 9 éve megcsinálták, én meg még mindig nem tudom őket színvonalasan majmolni.

A srácok nagy terhet hordoznak, ugyanis adnak a mögöttes politikai tartalomnak, de elhibáztak 1 apróságot: kurva jó a zene.

Ezt úgy szokták megoldani a nagy mesélők és manipulátorok, hogy direkt 1 szál gitárral nyomják a politikai közhelyeket, esetleg country zenébe oltják ("support our troops" faszfejek), és akkor tuti csak a szövegre figyelsz. Az a peches szitu van azonban, hogy a freedom fighta-fajta ember jó zenét csinál. Így eljuthat a világon olyan helyekre is a zenéjével, ahol egy büdös szót nem értenek belőle.

Azért az legyen világos, hogy ahol állt két tiltakozó ember, ők próbáltak odaállni harmadiknak, szabadságjogokat sértő, időnként globalizációs, vagy monopolista törekvéseket mutató folyamatok ellen zenélni. A George W. Bush féle cirkuszban időben felvették a másik csapat mezét, az Amerimacka is elég keserű képet fest az otthonukról (ráadásul a két alapító zenész konkrétan Washingtoni), a Revolution Solution dettó, album szinten pedig a Radio Retaliation másról sem szól. Ezt ők kötelességüknek tekintik művészként, amivel én nem értek egyet, mert az elég hülyén nézne ki, ha mindenki csinálná. De ők kifejezetten U2-sodnak.

Emellett belekóstoltak a Zs-kategória filmezésbe, ami remélhetőleg szépen lassan lépked majd vissza az ABC betűin, az egyik alapító Eric Hilton rendezésében ugyanis tavaly elkészült a Babylon Central. Na ez már jó hordozója a politikai üzeneteknek, Washington kis zugaiban vonultat fel nagyon jó fazonokat, a kedvencem a James Brownnak öltözött, mégis indiai benyomást keltő lemezboltos. Fazonok ellenére a film zs-be van oltva. Mozgóképben olyan jó, mint a country zenében, és bár játékfilm próbál lenni, elég dokumentarista. Talán forgatás előtt Horváth Ádámmal is egyeztettek, nem tudom, hogy a végén Lenke néni fektet-e valamit Haile Selassie I-ra hivatkozva, mert végignézni egyelőre nem bírtam. Ennek ellenére, dacára, hogy képtelen vagyok bármilyen zenéért igazán rajongani, ez a kedvenc zenekarom, és hosszú évek óta nem tudok úgy lenyomni egy hetet, hogy ne hallgassak tőlük valamit. Mint amikor muszáj az oviba bejárni.

A személyes álmom: 2011. július 10-én vasárnap 20:00-22:00 között a tömeg együtt bólogat, majd mielőtt David Jófelépítésű Guetta megérkezne, mindenki, akinek lelke van és elmúlt 20, szépen szétszéleg alternatív programot keresni magának rendes helyeken. Én tuti úgy fogok csinálni, mint akit csak az esküvői szertartásra hívtak, de a lagziba nem, és nézek valami családiasabbat a lakodalmas house helyett. A két fellépő között olyan front alakul ki a Heineken Nagyszínpadon előtt, hogy szerintem a színpad előtti 5 méteren egy nagyon pici felhőből esni fog az eső is. Csak hogy világos legyen, a Thievery a cool, és utána jön, ami meleg. De most pont nem úgy-úgy, hanem csak úgy-úgy-úgy meleg.

Végül álljon itt a zenekar évértékelő beszédje 2002-ből (State of the Union):

Aki egy kicsit is figyelemmel követi a rockzene történéseit, a gitárosok világát, annak a Zakk Wylde név több, mint ismerős.

Ha a fenti körbe tartozók közül valakinek is elkerülte a figyelmét, hogy a mester a Black Label Society nevű bandájával koncertet fog adni június 29-én a Pecsa-ban, akkor ezeknek legyen ez egy utolsó figyelmeztetés!

Hezitálóknak és a témában kevésbé tájékozottaknak egy kis ízelítő: 

Jövő héten Orfű, utána VOLT, én mégis fejben július elején járok. Vannak, akik szemében a Balaton Sound olyan képet öltött, ahol vagy cingár gyík gyerekek óvodája, vagy különböző falvakból érkezett 4 kilós fuxos lacik felvonulása. Aki így gondolja, az él igazán kifelé, és a látszatnak. Én az elmúlt években úgy vonultam végig minden négyzetméterén ennek a fesztiválnak, mintha csak barátokkal lenne tele. Annyira jó a zene, hogy nem tudom rosszul érezni magamat.

Azért persze egy akadálya van a boldogságomnak, és az a Guetta féle tömeg. Tavaly ez az akadály végül csodát tett, mert miután a Balatonig állta a tömeg, hogy nézze a teljesen ízléstelen szettet, már teljesen magamra maradva kezdtünk el jobb programok után nézni. És nem kevés ilyen volt. Majd egy kis sátor 4 különböző oldalán beléptünk négy különböző ismerősömmel, teljesen egyszerre, megbeszélés nélkül, és újra egymásra találtunk. Mintha minden oda vezetett volna minket. Jól jött ki.

A televíziózásban az ilyen pillanat pl. az, amikor az Aktív műsorvezetője sírva mondja el Szuláknak, milyen volt, amikor meghalt az anyja, és jövő héttől éveken keresztül próbálják megismételni, mert a nézőknek tetszett. Na én ugyanilyen szánalmas leszek, és megpróbálom előre kitalálni, hogy hová fog sodorni a szél, miközben a bajszom alatt anyázom a nagyszínpadot:

Célidőpont: vasárnap, 22:00 (2011. július 10)

Burn: Szeifertet váltja Poleposition. Asszem előbbi kért meg 10 éve, hogy a zenéimet mixeljem már össze egy fitneszteremnek az erobikóráihoz, akkor hagytam abba a zenélést 4 évre. Nem hiába lakossági sátor, ide a csoda akkor érkezik meg, amikor én már nem tudok magamról, rossz az időzítés. A Forma-1-hez pedig egyszerűen nem értek.

OTP: Brains. Ez mondjuk ott van élőben, de katarktikaszínvonal-szkepticizmusom van. Többet akarok, hiszen, ha véletlenül húzod meg az ecetes üveget, azt valami más erőssel próbálod meg eltűntetni.

Matercard: Husky Joe. Erről talán Badár tud mesélni, ő van otthon szánhúzó kutyákban. Viszont kis manipuláció útján szerintem bárkivel el tudnám hitetni, hogy az Ezüst tó kincsében Carson sírja valójában Husky Joe háza mögött volt.

T-Mobile: Bernáthy & Sont váltja Michal Breeth. Azt hiszem, meg is vagyunk. Tavaly valahogy pont így jött össze a csoda, Bernáthyék is benne voltak. Most megmondom őszintén, nem tisztem ismerni Michal Breeth munkásságát, de most eljött az idő: akarom. Hozzá fogok menekülni, ő fog megmenteni, bárki is legyen ez a szlovák hős. Nem dob rá találatot a YouTube, tehát még akár B-oldal videoklip készítéssel is megkereshetem :))) Na ő az én emberem. De erről ennyit. Minél többet várok, annál inkább csalódás lesz, ezt most a lap szélére felírtam, hogy kurva jó lesz, és szépen ellapozok, hogy 3 hét múlva meglepődjek. Majd visszanézem a jóslatomat, hogy mekkora baromságot mondtam.

A tájékozódásban segít Michal soundcloud csatornája, és a csatolt fotó. VÁRUNK, MISI! Csak a kutyaütő Guettát ne kelljen még egyszer még mintavételezési terjedelemben se hallanom, egyszerűen rossz nézni, hogy aki tudott írni olyan zenéket, amire megőrülnek, ennyire ízléstelen zenéket játszik. Inkább álljon oda Sven Vath vagy Cox Karcsi mellé bólogatni és TANULNI, az régen tök jól állt neki.

A reggel említett A38 eseménynél, a Random Trip reppünnepnél valamivel nagyobb baj, hogy tegnap (csüt) pedig Shigeto volt a hajón. Esélyem nem volt elmenni és megnézni. Ha valaki szeretne földbe döngölni egy élménybeszámolóval, hogy még szarabbul érezzem magam (vagy jobban), könyörgöm, tegye, elviselem. Soha nem kaptok el. Na jó ezt a Shigeto videót azért inkább beágyazom ide, mert annyira muszáj megnézni. Gyakorlatilag azt csinálja, amit én tudnék 5 éven keresztül napi 12 órában egyfolytában.

Az van, hogy ezt nem harangoztuk be, illetve de, MINDEN KEDDEN Random Trip, ezt elmondtuk legalább 8-szor. Két hete az Instantban lenyomták az utolsó bulit a benti szezonban, és múlt kedd óta az A38 tetőteraszon megy ugyanaz.

Annyiban nem ugyanaz, hogy 8-tól 10-ig van. Fix, hiszen csendrendelet, végre TUTI elkezdődik hamar, és akik nem 2-kor akarnak hazaérni, viszont már 5-kor kint fröccsöznének a lenti teraszon, azok megvalósíthatják az álmomat: az előrehozott, emberi időben elkezdett, másnapdolgoznitudós szórakozást. Bár ez sci-fi...

Miután az elmúlt egy évben erősen hiphopkodásban gondolkodom (és cselekszem), az improvizatív zene mellé beharangozott freestyle bulit gondoltam megnézem. Voltam már 1-2 randomon, ahol volt MC, mindig jó. De ez most nagyon erős volt: Q-ka Mc (Animal Cannibals), Eckü (Hősök), Snow, Suppah, Mc Fantom. Konkrétan a szövegek durván kétharmada freestyle volt, amíg volt téma, volt szöveg. Botlás nem.

Majd a szomszéd asztaltól felállt Szendőfi Péter, aki a parasztvakítás nélküli legízlésesebb dobcirgázások műfaját képviseli, és minden további nélkül beült Jávor helyett dobolni. Én ettől a csávótól 16 éve konkrétan félek, annyira jó zenész. És ha már így, akkor a Loop Doctors másik oszlopos tagja, aki amúgy sokszor volt már a Random Tripben, beült billentyűzni Premecz Matyi helyére, majd később az egyik billentyűjét szembefordítva, egymást gyilkolták felváltva. REND az nem volt. Zenei orgia baszki. Olyan kavarodás volt a 3x3-as színpadon, mint a tűzlépcsőn, amikor egy dél-bronxi lakásba becsenget a bevándorlási hivatal.

Ezt a videót lassan 2 éve csináltuk, most annak ellenére, hogy a műfaj azonos, szinte tök másról volt szó, a helyszín, a fellépők, a hangulat, minden vagy egy kicsit, vagy nagyon más volt, de azért:

Óriási volt a keddi műsor, tök jól jöttek a szövegek, én nem számítottam ennyi freestylera, bőven túlsúlyban volt, full riszpekt. Máthé Lacit Randomban még nem hallottam, sőt, sehogy. Nagyon adta. Az MC-k tódulása és egymásra licitálása ott jött ki jól, ahol csak tudott, tartalmas, bólogatós volt. Néha be is kurjongattam, mint a 45 éves elvált picsák fehér műbőrcsizmában a tisztiklubban. Hú, húúú! Pff :))) Rohadék gyalázat jó volt. Qka kapott egy pirospontot, szövegérthetőség + gyakorlatilag műsorvezetés miatt.

Ez a formáció így elég erős: Vécsi Tibor (Korai Öröm), Még5 és Titusz (Belga). Vizuálisan is. Kék-zöld-lila, képhiba, tigris- és halálfej (aka Skeleton/HeMan) álarc, eszkimólány, luxuscicik. És a "lamborDZSini" kifejezésért külön hálás vagyok, hiszen a lassan 30 évvel ezelőtti medzsózások óta nem mondtuk így. A homestudio nagyon korrekt, kicsit nagyobb rendetlenség van, mint Norman Cook irodájában.

A horgászatban és kapcsolódó, nevüket sem szeretném tudni ágazatokban kevésbé jártas érdeklődők kedvéért: a paptetű alias vágódurbincs (Durbint sógor?), egy HAL. Ott látható. Nem egy Pompeius serege, elvileg zsebpecával is rá lehet menni. Etimológiailag azonban megérne még fél órát.

Aztán megjön Még5 kötöttsapkás részeges kar(ate)mesternek öltözve, letol egy szokásosat, amire beijesztenek egy autotune-nal, hogy azért az is kapjon valamit, utána Super Marioból egy kis bónuszpálya zenei aláfestés, és vége. Majdnem olyan furcsa, mint amikor a Csengetett M'lordban Jerry verseket olvas fel gramofontölcsérbe. Ha ezt Soerii és Poolek meglátják, szét fogja baszni őket az ideg.

Egy-egy kifejezéseket szeretnék hallani kommentben, úgy mint "egy szappanbuborékot fújó pantomimes hiányzik belőle", "hol a törpe", "kevés a vér", "én puszta kézzel is mentem már paptetűre", "felállt". Egy biztos, ha azt álmodnám, amit a klipen látni, a pszichológusom sírva könyörögne, hogy tépjem szét a diplomáját!

A New York Times tizennégy színésszel csinált egy-egy rövidfilmet, melyben a színészek néha hatásvadász, néha drámai, néha funkció nélküli, de néha kifejezetten érdekes jelenetet prezentálnak. A 13 perces helyzetgyakorlat nézése közben volt bennem egy, "na, ezek most megmutatják, mekkora színészek", de összességében élvezetes alkotásnak mondanám a videót. Mondjuk, Tilda Swintontól még mindig FÉLEK.

szólj hozzá: Színészek színészkednek

A Szalontüdő után itt egy 2011-es friss, filmszemlés kisfilm a Katona József színház színészeivel.

Nekem lőttek from drumlin on Vimeo.

Azt hiszem, az alábbi videó láttán a következők juthatnak eszünkbe:

• szpektekjular
• felesleges
• ügyes
• minek?
• úristen

Nekem pedig ugyanaz jár a fejemben, mint anno, amikor a Terry Bozzio zenei hummerkedését láttam meg...