Bár a május végi The Carbonfools koncerten nem voltunk a Gödörben, informátoraink jelezték, hogy a koncert előtt Koós Árpád animációs filmje, a Bábel is vetítésre került.

A mozihoz a The Carbonfools kölcsönözte egyik dalát, a többi hangot pedig DJ Titusz produkálta. A filmbemutató után a Hippie Song-hoz elkészült a zenekar új klipje, amely természetesen az animációs film történetére épül, kölcsönkapva a képi világot és a szereplőket.

Jó dal, jó klip, jó film! 

Igen, ők egyike a 10 legfurább nevű postrock zenekarnak. Amit csinálnak, az pedig inkább komoly és tiszteletre méltó, mint fura. Sőt. Eddig a B-oldal negligálta a bandát, de ez a nemrég megjelentTake Care, Take Care, Take Care album meghallgatása után végleg tarthatatlanná vált.

Az eddigi Explosions életműbe tökéletes beilleszkedik az új album, melyben két fő értéket vélek felfedezni. A legutóbbi, csillagos ötös All of a Sudden I Miss Everyone lemez után képesek voltak rátenni még egy lapáttal és saját lécüket megugorva picit feljebb is rakták azt. Amit a metálos körökben úgy nyilatkoznak le, hogy "a dallamos részek még dallamosabbak, a kemények pedig még keményebbek lettek", az itt nem csak azért nem helytálló, mert egy emberi hang nincs a lemezen, hanem azért is, mert nem a megszokott recept szerint főztek több hozzávalóból, hanem változtattak az arányokon, zseniálisan. A másik érték, amit említettem, az az, hogy a régi rajongók maximális kielégítésén kívül ezzel a lemezzel sok új rajongót is fognak szerezni. Akinél kicsit is esélyes, hogy bejön az ilyenfajta zene, ott könnyen droggá válik az első hallgatás után.

Szerencsére ami nehezen leírható (az Explosions zenéje), az internet korszakában könnyen demonstrálható példával és mi is lehetne jobb példa, mint az új lemez első dalára készült videó, aminek az az érdekessége, hogy a zenekar első hivatalos "klipje" is egyben.

Fotelben kényelmesen elhelyezkedni, ellazulni, play. 

Last Known Surroundings from Explosions in the Sky on Vimeo.

Hét dala: Beatles - Girl

Miért pont ez? Teljesen véletlenül. Ez az 1965-ös Lennon / McCartney szerzemény csak úgy előkerült egy nemzetközi asztaltársaságnál, akikkel múlt héten 2 napot töltöttem Párizsban. Nem kevés unszolás után egyszer csak a chilei arc a vacsora alatt rázendített a dal első soraira és én akkor már tudtam, hogy pár napig visszatérő elem lesz a meghallgatott dalaim között. Csodás kis dal.

A decemberi, bécsi Red Hot Chili Peppers koncert kapcsán megfogalmazódott bennem pár kérdés, feltettem Overdrive kollegának, de együtt sem mentünk semmire, közzéteszem őket, aki úgy érzi meg kell szólalnia, az komment formájában ossza meg velünk véleményét.

Úgy érzem, hogy a naivitáson kívül több okom is van feltenni a fő kérdést: Miért nincs budapesti koncert dátum a turnén? Megérdemelnénk, azaz indokolt lenne, hisz:

• az utolsó pár turnén, ha a közelben jártak, nem több száz, hanem tuti pár ezren vették a fáradtságot és elutaztak Prágáig, Bécsig, Novarock-ra, Katowicébe, hogy megnézzék őket
• mindenféle fesztivál kívánságlistán az örök első helyen vannak a rage against the machine-nel
• van olyan mainstream a zenekar, hogy sok látens rajongót is megmozgatna, még a fehér pékinas nadrágos, sportkocsis izmosfiúk is felparkolnának a padkára, hogy a miniszoknyás csajaikat megkíméljék egy hosszabb gyaloglástól a bejáratig, pláne ha egy ütős, de populáris klippel nyitna az új lemez.
• mivel jópár országot kihgyna a turné, mi is lehetnénk az, ami nekünk Bécs, azaz a környező országból szívnánk ide a sok külföldi rajongót.
• A bécsi koncertre fél nap alatt elkapkodták a jegyeket, valószínű, hogy egy hazai buli esetén is ez történne, tehát nem lenne nagy a promóciós költség.

A Livenation idehozta már Madonna-t, a Metallica-t, nem okozna gondot egy Chili, mi tehát a probléma? Az AC/DC sem volt kisebb rizikó, meg sokkal olcsóbb sem lehetett.

• a zenekar managementje olyat kért, amit mi nem tudunk adni?
• kicsi a kavics?
• túl drágán tudnák adni a jegyeket? Az összes többi európai aréna, ahol fellépnek, annyival nagyobb, hogy a szokásos Arénás jegyárakon jóval több bevételük van?
• rizikósnak érzik valami más miatt?
• a zenekar vagy a management nem akar ide jönni?
• egy kevésbé profitábilis Chili koncert kannibalizálná a többi koncert látogatottságát?

Volt itt az Arénában már annyi félházas, meg elfordított nézőteres buli, hogy fel sem merült bennem, hogy egy Chili-nek ne lenne itt keresnivalója. Iszonyat koncert dömping van, pont ez kerül bennünket?

Utolsó gondolat: van a turnén egy majd két hetes lyuk, október 21. és december 4. között mit csinál a zenekar és a stáb? Pihentetik a bérelt cuccokat? Nem hinném. 

Bár kisebb csodával, de sikerült jegyet rendelni a labancokhoz, a legszarabb helyről fogjuk nagyon jól érezni magunkat. Ennek ellenére szívesen dupláznék és nem adom fel a reményt, hogy 96 után idén is eljönnek a funky szerzetesek.

A turné jelenlegi állomásai itt vannak, a zenekar akcióban pedig itt: 

Július 4. valami olyasmi lehet az USA-ban, mint nekünk egy március 15 és egy augusztus 20 keveréke megbolondítva némi falunapi dínomdánommal. Az Angliától való elszakadást és az Amerikai Egyesült Államok megalapítását megtestesítő Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának napja az egyik legfontosabb ünnep, amelyet mindenhol felvonulásokkal, grill-partikkal, tűzijátékkal és nagyszabású sporteseményekkel ünnepelnek. Ezen rendezvényeken előszeretettel kerül elő a „Star-Spangled Banner” (máshogy National Anthem), amely 1931. óta az Amerikai Egyesült Államok hivatalos himnusza, s mint ilyet, a jeles alkalommal nagyon sokan és nagyon sokféleképpen adnak elő. Velünk ellentétben, hisz nekünk csak egy ultra gáz baseballsapkás Király Linda előadásunk van, illetve egy hasonló színvonalon elkövetett Vikidál interpretációnk, a nagy víz túloldalán komoly megtiszteltetésnek számít, ha valakit felkérnek egy ilyen szereplésre. Így sokszor a legnagyobb sztárok csalnak könnyet a zászlólengető hazafiak szemébe.
Természetesen a rock/metal előadók is fel-felbukkannak ilyenkor, közülük válogattam ki az általam legjobbnak ítélt tíz előadást. Mielőtt a nem kis előadók produkcióit bemutatnám, hadd összegezzem azokat a jellegzetességeket, amelyeket szinte valamennyi előadás során megfigyelhetünk.

Milyen egy hiteles Star-Spangeld Banner előadás?

Nos, az öltözködés az előadó részéről kurvára nem téma. Egy bőrmellény ugyanúgy megteszi, mint egy kosaras vagy hoki mez. Viszont nagyon sokat dob a hangulaton, ha egy profi konferanszié hergeli a közönséget, mielőtt az előadót szólítaná. Bár a himnuszt hallgatva a nézők konok egyetértésben szorítják a szívükhöz baseball sapkájukat, a játékosok a fejvédőiket, az előadó fején bármi fent maradhat a sapkától kezdve a kalapon át egészen az indián tolldíszig. A közönségnek csendben hallgatni nem illik, ha tetszik a móka, huhogni, hangoskodni, ordítani nagyon is ér! Az előadótól nem elvárt az elgyengülés előadás közben – a szenvedély annál inkább! Ha úgy hitelesebbnek érezzük, a végén akár csulázhatunk is egy nagyot, így fejezve ki felindultságunkat. Akármilyen hosszan vagy röviden is szól a himnusz, az ügyes operatőrök biztosan bevágják a szélben büszkén lobogó USA zászlót, a Szabadság szobrot, esetleg egy Thomas Jefferson portrét. Ami biztos: a végén mindenki nagyon-nagyon boldog.

És akkor a TOP10 Star Spangled Banner előadás:

• KISS: Egyszerű, mint Ace Frehley-t ginnel kínálni, de mégis jó. Az Alive III-on hallottam tőlük először a dalt, azt lehet mondani, hogy autentikus, és ahogy az a zenekarhoz és az ünnephez illik, rendesen durrognak a „petárdák”. Naná, hogy a közönség nagyon szereti.

• Neal Schon: A Journey veterán gitármágusa nem szarozik, nem csinálja a fesztivált, viszont gitározik egy óriásit. Mondhatjuk, hogy kissé elkalandozik, de igazán faszintos!

• Steve Vai: Nem éppen hagyománytisztelő, de hogy is lenne az pont ő? Egyszerre briliáns és botrányos. Nézzétek csak a tátott szájakat! Az egy percre eső sztárok száma ezen a videón a legmagasabb. Aki legalább tíz nevet be tud küldeni, kisméretű amerikai zászlót kap ajándékba hurkapálcikán.
• Paul Gilbert: Paul barátunk valószínűleg minden programról lekésett, vagy sehova sem hívták, így zászlónak öltözve megrendezte a maga saját kis ünnepségét a próbateremben. Zokniban kapcsolja a torzítót, már ez állat.
• Zakk Wylde: Nem hinném, hogy fel tudja sorolni a Nyilatkozat aláíróit, de igazi szakértőnek tekinthető National Anthem szakágon Koncerteken és sporteseményeken is előszeretettel adja elő a dalt. Sajátos jellemzője a legkatartikusabb pillanatokban ököllel mellkas csapkodás szívtájékon (mialatt a bal kéz kitartja a nyújtást), közben feltekintés az égre, kicsi szakállrázás. Ahogy ezt a koncerten is láthattuk nemrég.
• Eric Johnson: Szöges ellentéte Zakk-nek, ez az ember a megtestesült kifinomultság. Nem tudom, Tommy Lee-nek és Anthony-nak mennyire tetszett a performansz, de Eric természetesen most is óriásit gitározik. Semmi megjátszás, semmi flancolás, csak a zene, de az nagyon.
• Slash: Végig nagyon lassan játszik, így a kezdő amerikai gitáros gyerekek is sikerrel utánozhatják Slash bácsit. Élvezhette az előadást, mert tantrikusan hosszúra nyújtja az egyébként rövidke darabot. A cilinder természetesen a fején marad, de mentségére szóljon, hogy alkalomhoz illő, ízléses, ünnepi darabot választott.
• Ted Nugent: Az őrült hazafi Slash-en is túltesz: indián fejdíszben nyomja, miért is ne? Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a sziúk és az apacsok is együtt ünnepeltek-e Thomas Jefferson-nal és társaival a nyilatkozat aláírásakor, de ne firtassuk ezt.
• Chad Smith: Kicsit muppet-show jellege van, de látszik, hogy aránylag szeret dobolni az ipse. A végén, ha lenne egy mikrofonja, szerintem beleüvölti, hogy Fuck Great-Britain, de enélkül is sokkal jobb, mint Flea trombitás próbálkozása.
• Jimmy Hendrix: A legnagyobb mind közül. A Star Spangled Banner előadását tekintve legalábbis biztosan! Ő indította el a lavinát Woodstockban 1969-ben, s általában azóta is ezt tartják a legzseniálisabb előadásnak. Van benne valami. Mondhatni, hogy aránylag laza a kompozíció, sok a vendéghang, de minden pillanat káprázatos.

Listamániánk nem lankad, így e posztban a TIME magazin által összeszedett TOP25 animációs filmet soroljuk fel. Mégis hol van a Vuk? :)

Najó, az eredeti Pinocchio tényleg odabasz, a nyolcadik helyre befutó Belleville-i randevú nekem nagy élmény volt, az agyonhájpolt Toy Story pedig hála istennek, nincs az első 5-ben.

Nem vagyok egy nagy animációs film szakértő (sem manga!), de azért a Pumukli sorozatot hangosan követelem! Ráadásul hol vannak a Tim Burton-alkotások? Nektek mi hiányzik?

25. Lady and the Tramp (1955)
24. Fantastic Mr. Fox (2009)
23. Yellow Submarine (1968)
22. Dr. Seuss' Horton Hears a Who! (2008)
21. Kung Fu Panda (2008)
20. Paprika (2007)
19. Tangled (2010)
18. The Lion King (1994)
17. Akira (1988)
16. Happy Feet (2006)
15. Wallace & Gromit in the Curse of the Were-Rabbit (2005)
14. The Adventures of Prince Achmed (1926)
13. Snow White and the Seven Dwarfs (1937)
12. Toy Story (1995)
11. Toy Story 3 (2010)
10. The Little Mermaid (1989)
9. Finding Nemo (2003)
8. The Triplets of Belleville (2003)
7. Up (2009)
6. South Park: Bigger, Longer & Uncut (1999)
5. Spirited Away (2001)
4. Dumbo (1941)
3. The Bugs Bunny/Road Runner Movie (1979)
2. WALL-E (2008)
1. Pinocchio (1940)

Van, hogy azért jársz egy szórakozóhelyre, bárba, kocsmába, mert jó zene van. Lehet ez fordítva: azért van jó zene, mert oda jársz. Ezt kínálja a Mixgar nevű magyar fejlesztésű szolgáltatás, és igyekszik az amerikai fiatalokon keresztül piacot találni.

Ismerősek ezek a mondatok?

• Menjünk innen, szar a zene.
• Na jó, még egy ilyen szám, és hazamegyek.
• Direkt bedobtam valami normális zenére 40 perce, azóta ez a szar szól.

Valami ilyenre keresheti a megoldást a szogláltatás. A lényege: a mobiloddal ha bejelentkezel a helyre, ahová megérkeztél - és tegyük fel, hogy az adott hely a Mixgar.com segítségével állítja össze a playlistjét -, akkor a te ízlésed alapján is alakul, hogy milyen számok fognak szólni a szórakozóhelyen. A Facebook üzenőfalad, YouTube kedvenceid, Last.fm csatornád szerint igazodik a lejátszott zene hozzád, és a jelenlévőkhöz.

Amsterdamban az elmúlt években voltunk szerintem 40 különböző kocsmában, és szinte mindenhol ugyanazt a szoftvert használják folyamatos zenelejátszásra, sehol nem rádióznak, vagy CD-znek. Hasonló terepen könnyen megülhet ez a szolgáltatás.

Persze kialakulhatnak új jelenségek, illetve nem szűnnek meg mások:

• ha egy nagyon szakatt emó társaságot látsz okostelefonokkal a sarokban, tudod, kikett kell hazazavarni, hogy ne Tokyo Hotel legyen a következő szám
• ha nem az a bajod, hogy rossz a zene, hanem hogy hangos, vagy éppen halk, ugyanúgy neked kell továbbállnod :D

Az adott helyen megszólaló zenékre azok is szavazhatnak, akikről nem árul el nyilvános profiljuk eleget, és nem szeretik megosztani a fél életüket a háromnegyed világgal. Közel áll hozzám ez az egész elgondolás, több okból is, egyrészt, mert tök ugyanezt én is kitaláltam évekkel ezelőtt, csak chipkártya alapon. Mindig látszott, hogy igény van rá. Másrészt azért, mert nem egy szűk körben gondolkodik, hanem az egész világ számára készül, és ha ezt nem tudja valaki elmondani az online termékéről, akkor neki se fogjon. Harmadrészt, mert ez nemcsak egy ötlet, hanem működik, 2010 decembere óta dolgoznak rajta, és van eredménye. Nem egy délutáni ötletelés, vagy egy újabb beszélgetés, hogy mit "kéne" meg "lehetne" megcsinálni, ha le tudnánk lassítani az időt...

Míg évekkel ezelőtt mindenféle hülye terminálokban, és magaddal hordozós belépőkben, ID-kben, kártyákban, vonalkódokban kellett gondolkodni, most már egy mobiltelefon és egy böngésző elég mindenhez. Igazság szerint fel kéne csapnom azt a 60-80 ötetet, amit összeírtam az elmúlt 8 év alatt, és magam is meglepődnék, hogy mennyivel reálisabb lett némelyik. A Mixgar esetében, míg a vendégek részéről elég egy Opera böngészős mobil, tehát semmi különösebben fenszi okostelefon, addig a szórakozóhelynek csak egy tetszőleges számítógépre, böngészőre, internetre és egy erősítőre van szüksége. Ezek általában adottak. A szolgáltatásért a vendéglátóhely fizethez majd a weboldalon keresztül.

Őszintén remélem, hogy ez, vagy egy hasonló meghonosít egy olyan jogdíjelszámolást is, amelyben a szórakozóhelyi lejátszások is bekerülnek a hazai elszámolásokba, ellensúlyozva a kereskedőkhöz kitolt CD-k számát, ami vicc, és a néha méltatlanul ízléstelen rádiós játszást, ami jóval igazságosabb, de a kereskedelmi rádiózásból adódóan azt honorálja, aki a leginkább a proletár közízlést követi, és nem azt, aki alakítja.

A Mixgarról egy májusi interjúban olvashattok többet az Origon, illetve a Mixgar.com-on e-mail értesítést lehet kérni, a teszt alatt lévő szolgáltatás éles indulásáról.

Ahogy  a viharvadászok figyelik a közelgő hurrikán útját, úgy követtem a Black Label Society turné állomásait. Kaptunk aggasztó híreket, Zakk hangszálai nemrég begyulladtak, koncerteket mondott le emiatt, az egészségi állapota amúgy sem tökéletes, úgyhogy volt egy kis aggódnivalónk. Hála Istennek, nem jött közbe semmi, így végre testközelből figyelhette az egyébként nem túl nagy létszámú (laza fél ház a Pecsában), de annál lelkesebb közönség Ozzy fogadott fiát. Én arra is kíváncsi voltam, hogy a kiállásra minden metal gitárosok prototípusa fizikailag hogy mutat majd: az utóbbi időben úgy tűnt a felvételeken, mintha felugrott volna néhány kiló s a virsli nyakú Gibsonokon immár virsli ujjak szaladgálnának, s hogy a húsiparnál maradjunk, a hurkák is megjelentek. Beszédtémát jelentett az is, hogy vajon a rövidebb, tíz számot felölelő programot kapjuk-e, vagy többet remélhetünk, illetve, hogy előkerül-e a zongora s ezzel együtt Zakk lírai oldala is?

Nos, az Archer nevezetű, meglehetősen jellegtelen nyitóbandát követően tíz után nem sokkal hullott le a színpadot elfedő lepel egy KISS bulik nyitányára emlékeztető felkonferálással, s kezdődött el a show a Crazy Horse című, a hangulat megalapozására kiválóan alkalmas új dallal. Zakk-en egy már máshol is látott röhejes tolldísz virított, láttunk már ilyet az Anthrax-nél például az Indians idején, de itt nem értettem. Talán a dal szövege adna rá magyarázatot, hiszen az első dal után ment is a levesbe. A színpadkép elég meggyőző volt a rengeteg ember nagyságú Marshall cuccal, volt is hangerő, sokak szerint ez már az élvezeti érték rovására ment, de azt hiszem, ez már az image része hasonlóan a számtalan gitárhoz, amelyeket Zakk felvonultatott a koncert során. Természetesen Zakk gitárja végig uralta a hangzást, nem úgy, mint a hangja. Konkrétan az első néhány sornál meg sem szólalt a mikrofonja, amit persze hamar orvosoltak, de az ének mindvégig kicsit háttérben maradt. Zakk hangjával egyébként nem volt gond, már ha azt nem vesszük annak, hogy nincs igazán jó hangja, s az énekdallamok terén elég ritkán sikerül emlékezeteset produkálnia. Jó-jó, mondhatjuk, hogy ő elsősorban gitáros, aki énekelni is tud, nekem viszont meggyőződésem, hogy egy igazi énekessel Wylde dalai sokkal élvezetesebbek lehetnének. A fizikai kondícióját nem érheti szó, oké, nem az a filigrán gyerek már, akinek Ozzy mellett anno megismertük, de azért a hájci alatt komoly tricepszek feszültek gitározás közben, meg egyébként is, ehhez a vaddisznó zenéhez passzol is a súlyosság.

Az elmaradhatatlan régebbi „slágerek” mellett bátran játszottak a legfrissebb, Order of the Black albumról (emlékeim szerint legalább 5-6 dalt), ami kedvemre volt, mert az egy erősre sikerült lemez. Azt hiszem a Fire it up alatt kerültek elő a nagyméretű lufik/labdák, ami kicsit meglepett, mert rendben, hogy Bon Jovi ilyenekkel játszik, de Zakk-től inkább frissen skalpolt koponyákat vártam volna, nem strandlabdákat. Apropó, koponyák. A háttérvásznon, a dob díszítő elemeként, de még Zakk mikrofonállványán is egy ízlésesen fűzött koponyasor díszelgett. Gondolom, hogy aki tévedésből jött, innen is láthassa, hogy metal koncerten van.
A zongora végül is előkerült, na, nem olyan, amilyeneken Axl Rose nyomta a csúcson, csak valami kisebb elektromos darab, arra jó volt, hogy egy gyors Clayderman-os bemelegítő impro után meghallgassuk rajta az új lemez egyik balladáját, ami nem volt rossz, de mivel mostanság minden BLS lemezen van vagy 4-5 zongorás dal, simán lehetett volna jobbat is találni. Aztán ment tovább a mészárlás, mint ha mi sem történt volna. Bevallom, személy szerint egyre jobban értékelem Zakk líraibb dalait, meg az akusztikus, country-s, blues-osabb dolgait, és ezzel párhuzamosan egyre komolyabb hiányérzetem van a metalos dalait illetően. Elsősorban persze nem a gitárral van bajom, hanem ahogy már utaltam rá, az énekdallamok, dalszerzés terén érzem túl egysíkúnak (a dobokat most hagyjuk is…).

De azért essen szó a gitárról is, mert persze, hogy kaptunk egy szóló blokkot Zakk-től. Be kell vallanom, ha értékelni szeretném, kicsit gondban vagyok. Gyors volt, tekert, mint állat, visított a gitár, pózolt, ahogy kell, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, ki kell mondjuk, hogy ennyi, és nem több! Én pedig azt mondom, hogy egy gitár fenoméntól joggal várunk ennél többet! Úgyhogy azóta is azon gondolkozom, hogy most akkor Zakk jó gitáros vagy sem? Még magamat is megbántom ezzel a kérdéssel, hiszen nagyon sokáig kapásból rávágtam volna, hogy ő az egyik legnagyobb kedvencem. Természetesen jó gitáros (és persze imádnivaló, nagyon szerethető ember, óriási fazon). De ha finomítjuk a kérdést, hogy mennyire jó gitáros Zakk, akkor a válasz már korántsem ilyen egyszerű. Pláne, ha gondolatban gyorsan végigszáguldunk azon a tekintélyes listán, amit gitáros kedvenceinkből fel tudunk állítani Tony Iommi-tól, Eddie Van Halen-től kezdve Steve Vai-on át mondjuk az Amott fivérekig vagy akár Both Mikiig. Valljuk be, az ő dolgaikhoz képest Zakk szóló produkciója unalmas volt, semmitmondó és sablonos…Kimondtam, vállalom. Bocs, Zakk, de így már jobb.

Ettől persze nem volt ez egy rossz koncert, örülök, hogy láthattam őt, és szemmel láthatóan elég sok komoly fan a mennyekben érezte magát végig, ami tök jó. Azért attól talán ők is csalódottak voltak, hogy egyetlen ráadás nótát sem kaptunk a másfél órás program végén. Helyette volt egy kis süketelés az összetartozásról, aztán Zakk levette és látványosan magasba emelte a levágott ujjú farmerdzsekijét, hátán a BLS logo-val. Némelyek reménykedtek, hogy bedobja a tömegbe, de az üzenet szerintem inkább csak ennyi volt: na, ilyet vegyetek a merchandise pultnál 16 rugóért...

Zakk-nek átküldtem a cikket, ennyit válaszolt:

Mai nap debütált a banda új dala a Roadrunner Youtube csatornáján! A dal címe: On The Backs of Angels. A szeptember 13-án érkező új album címe (A Dramatic Turn of Events) sem kevésbé patetikus, de hát ez már csak egy ilyen műfaj. A nóta egyelőre nem beágyazható, szóval KATT IDE, ahol meghallgatható a Dream Theater első, Mike Mangini-vel felvett dala. A FEZEN-re pedig megyünk!

A System a Nova Rock fesztiválon két dal között ismét elnyomta a Dire Straits klasszikusát, fogalmazzunk úgy, mérsékelt autentikussággal. (SPOILER! Mondjuk a "We are the System of a Down" rész mindent visz.)

2 fokkal jobb, mint a La Isla Bonita hülyéskedésük :)

Nemrég megjelent a hír, miszerint a Metallica Lou Reed-del veszi fel új albumát, de még mielőbb a legendás banda történetének következő fejezetéhez érkeznénk, a Guitar World nemrég összeszedte a 100 legjobb Metallica nótát. (Mi pedig elloptuk!)

Az ömlesztett 100 dal helyett egy sorrendet kaptunk, mellyel lehet vitatkozni, dalt hiányolni, sorrendet vitatni, értetlenkedni. Valószínűleg a lista összeállítása nem ment izzadság és véráldozat nélkül, talán még évtizedes barátságok is véget értek, szóval mi ebből kimaradnánk.

Ha a véleményemet kérdezitek, nálam a Blackened, One, Fade to Black mindent ver, a St. Anger 100-ba kerülése pedig érthetetlen. Utcára azért nem megyek a sorrend miatt. Ez is csak egy lista. 

1. Creeping Death
2. Master of Puppets
3. Seek & Destroy
4. Ride the Lightning
5. One
6. Battery
7. The 4 Horsemen
8. Welcome Home (Sanitarium)
9. All Nightmare Long
10. Fade To Black
11. Sad But True
12. Orion
13. Motorbreath
14. ...And Justice for All
15. For Whom the Bell Tolls
16. Am I Evil?
17. Nothing Else Matters
18. Disposable Heroes
19. Hit the Lights
20. Enter Sandman
21. Helpless
22. Blackened

23. My Apocalypse
24. Fight Fire with Fire
25. St. Anger
26. King Nothing
27. No Remorse
28. Blitzkrieg
29. Wherever I May Roam
30. No Leaf Clover
31. Harvester of Sorrow
32. Damage Inc.
33. (Anesthesia) Pulling Teeth
34. So What
35. Trapped Under Ice
36. The Unforgiven
37. Ain't My Bitch
38. Phantom Lord
39. Breadfan
40. Dyers Eve
41. The Call of Ktulu
42. Leper Messiah
43. The Thing That Should Not Be
44. Last Caress/Green Hell
45. Whiplash
46. That Was Just Your Life
47. Jump In the Fire
48. The God That Failed
49. Crash Course in Brain Surgery
50. Fuel 

51. Frantic
52. Don't Tread on Me
53. The Prince
54. The Shortest Straw
55. Some Kind of Monster
56. Killing Time
57. My Friend of Misery
58. Escape
59. The Small Hours
60. The Frayed Ends Of Sanity
61. Through the Never
62. Metal Militia
63. Bleeding Me
64. Die,Die My Darling
65. Eye of the Beholder
66. Stone Cold Crazy
67. Holier Than Thou
68. Mercyful Fate
69. Hero Of The Day
70. To Live Is To Die
71. Of Wolf and Man
72. It's Electric
73. The Memory Remains

74. Mama Said
75. The Day That Never Comes
76. Overkill
77. The Unforgiven II
78. The Unforgiven III
79. The House That Jack Built
80. The More I See
81. Sabbra Cadabra
82. I Disappear
83. Free Speech For The Dumb
84. The Struggle Within
85. Whisky In The Jar
86. Devil's Dance
87. The Wait
88. The End Of The Line
89. Astronomy
90. Loverman
91. Cyanide
92. Tuesday's Gone
93. Damage Case
94. Broken,Beat & Scarred
95. Until It Sleeps
96. The Outlaw Torn
97. Suicide & Redemption
98. Wasting My Hate
99. 2x4
100. Turn The Page

Na, legyen most az, hogy ismét a pusztába kiáltom: vendégszerzők jelentkezését várjuk! Egyfelől azért, hogy a zongoracipelésben segítsetek. Másfelől azért, mert egyszerre csak egy helyen tudunk lenni, így nagyon sok élményt bármennyire is fáj, mi sem tudunk megélni. Sőt, elég könnyen levezethető, hogy így nem is tudjuk továbbadni felétek eme élményeket... Eközben elkezdődött a fesztiválszezon, mindenhol programok, mi pedig csak azok töredékén tudunk részt venni. Pedig nekem még kölköm sincs. (Tudtommal.)

Nem is akarom tovább húzni ezt a kis B-oldal közhírré tétetiket, így még egyszer elmotyogom: aki úgy érzi, hogy élményeit (mely lehet film, koncert, album, nosztalgia, vagy valamilyen jelenség a zenei-filmes palettán) szeretné megosztani velünk, a B-oldal közösséggel, az olvasókkal, küldje írását az overdrive@b-oldal.hu email címre.

A casting első szabálya: az írás szívből jöjjön, hiszen továbbra sem PR anyagokat akarunk közvetíteni. A második szabály a jó helyesírás, a harmadik pedig a jog, miszerint bármit elutasíthatunk, ha úgy érezzük, nem illik bele a B-oldal életérzésbe. De hogy ne negatív érzettel fejezzem be eme felhívást, inkább buzdítani szeretnélek titeket a kitárulkozásra!

Előre is köszi, azt is, ha "csak" olvastok.
 

1986. július 27. 1 hónap és kimondható, a Queen 25 éve lépett fel Budapesten. Én 6 éves voltam és csak annyira emlékszem az egészből, hogy az balatoni egyik rokonunk német barátaival a nappalinkban aludtak és ott voltak a koncerten. Aztán nekem csak a VHS, majd a szamizdat módon keringő mind a 16 kameraképet egy képernyőn tartalmazó verzió maradt (mely egyébként már torrent oldalakon is elérhető és érdekességét az adja, hogy az összes játszott dalt tartalmazza). Brian May egyik nemrég elejtett mondata szerint gondolkodnak egy 3D anyag kiadásán és az egyik lehetőség pont a budapesti koncert 3D formátumba való ültetése lehetne.

A történelmi esemény a 86-os turné egyik legjobb koncertje lett, a zenekar a legjobb formáját hozta, hiszen pályájuk csúcsán voltak, Kelet-Európa pedig "csak" egy újabb meghódított terület lett számukra. Ha a Queen eredeti formájában jelenleg is létezne, valószínűleg már a Marson is játszottak volna, ebben biztos vagyok. (Kérdés, hogy Mars-kompatibilis-e John Deacon rövidnadrágja?)

Szerencsére a magyar Queen rajongói klub nem feledkezett a jeles eseményről, így őket támogatva én is elmondom nektek, milyen programok várják az érdeklődőket, július 27-29. között.

• A nyitónapon a Puskás Ferenc Stadion VIP termében exkluzív fogadással, kiállítással, könyvbemutatóval, emlékműsorral kezdődik a program

• A második napon a Queen által 1986-ban használt Vöcsök II. szárnyashajón 71 szerencsés rajongó tehet kirándulást Visegrádra. Útközben '86-os emlékeikről, élményeikről sztoriznak meghívott vendégek.

• A harmadik napon A Queen nyomában Budapesten címmel ingyenes városnézést vezet a Queen Klub, délután a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon emlékkiállítás nyílik és Queen vásár kezdődik, este pedig bemutatásra kerül az Egy bohém rapszódiája című Freddie Mercury emlékkoncert
   
• A háromnapos rendezvénysorozat zárásaként, közvetlenül az emlékkoncert után afterparty a Queen Unplugged Project zenekarral.