Na, Freddie (és a Queen musical) megérkezett Liverpoolba. Tarlós István még gondolkodik a tér átnevezésén. Ennyit tudunk. A levágott végű mikrofon állvány nem tudom, hová tűnt a kezéből.

B-oldal: Légy szíves röviden mutasd be magad a B-oldal filmrajongói számára. Hogyan szerettél bele a filmezésbe?

László Péter: Sziasztok! Nos, az első fényképet rólam születésem után úgy készítette a nagybátyám, hogy beletett a fotóstáskájába. Azt hiszem predesztinálva lettem a képalkotás irányába, bár sokáig ellenkeztem, de nem tudtam elkerülni. A Közgazdasági Politechnikumban láttam először vágóasztalt, és elképedtem, mekkora hatalom a vágás, milyen hangulatokat tudunk generálni. Aztán Herskó János és Pálos György mellett már elkezdett arról is fogalmam lenni, hogy a képek önmagukban mit jelenthetnek, ha ügyesen bánunk velük. Később felvettek a Filmművészetire, de őszintén szólva, gyakorlatban hamarabb elsajátítja az ember a filmezés alapjait.

B-oldal: A Felnőttfilm című kisfilmed a blogon is nagy sikert aratott, kérlek mesélj a filmről, hogy jött az ötlet?

László Péter: Egy négy fős forgatókönyvíró csapattal írtunk egy nagyjátékfilm forgatókönyvet, aztán nem tudtuk leforgatni, mert abban az évben nem lehetett rá pénzt szerezni (meg azóta sem), és felvetettem, hogy akkor csináljunk egy rövidet, önköltségből. Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mi érdekel, mi foglalkoztat mostanában minket, és a szexuális fantáziáknál maradtunk, ez volt a közös halmaz. 

B-oldal: Ha jól tudom, egy nagyjátékfilm forgatókönyvén azóta is dolgozol. Mit tudhatunk erről a projektről?

László Péter: Igen, kész van, de nincs kész sosem. Ahányszor elolvassuk, mindig találunk benne csiszolni valót, de gyakorlatilag képre pontosan ki van dolgozva, akár holnap forgatható lenne, csakhát az anyagiak... Ádámcsutka a címe és műfajilag azt mondanám hús-vér vígjáték. Ami azt jelenti valós életekből merített szituációkat úgy bogoztunk össze, hogy a nézők, a mellett, hogy jól szórakoznak, magukra ismerhetnek, kérdések merülnek fel, amiket majd jól megbeszélnek egymással. A film nem ér véget a stáblistával. Ott kezdődik. Szeretnénk hatást elérni, szeretnénk egy kicsit kimozdítani az embereket a mókuskerékből.

B-oldal: Milyen egyéb munkákkal foglalatoskodsz mostanában?

László Péter: Fotózom, illetve különböző TV műsorokat rendezek, vagy technikai rendező vagyok bennük, de ez a téma pont ezt a másfél sort érte meg...

B-oldal: Mennyi filmet nézel meg akár „munkahelyi ártalomként”? Melyek a kedvenc rendezőid, akik hatottak rád?

László Péter: Nem tudom körülbelül sem, hogy mennyi filmet láttam. A Filmszemlékre például mindig beköltözöm, igyekszem mindent megnézni, de máskor sem vagyok rest, mindenből lehet tanulni, mindenből lehet táplálkozni. Nehéz kiemelni párat mert - a maiak közül is - Kim Ki Duk-tól Tim Burton-ön át Tarantino-ig nagyon sok kedvenc van. A magyarok közül Hajdú Szabolcs, egyértelműen.

B-oldal: Mi lenne a te álommunkád? Ha álmodozol, milyen típusú filmet és mely színészeket látod a produkciódban?

László Péter: Hmm, ilyen talán nincs is, mert úgy képzelem el, hogy minden időszakomban más fog érdekelni. Persze a filmkészítés máshogy megy nyugatabbra tőlünk, főleg Amerikában, és álmodozhatok róla, hogy egyszer majd nekem is lesz olyan lehetőségem, mint a legnagyobb rendezőknek - volt szerencsém látni Spielberget munka közben - de hiú ábrándokba nem ringatom magam... Penelope Cruz-zal - óh, te jó ég, nagyon dolgoznék, azt hiszem, a fél vesémet odaadnám érte!

B-oldal: Te mint néző hogyan választod ki, melyik moziba mész, illetve egyáltalán tudod „csak” nézőként figyelni a filmeket?

László Péter: Film alapján döntök, ahol vetítik, oda megyek. Ha elvisz magával a film hangulata, története, ha hiteles a játék, akkor én is néző vagyok. De sajnos sokszor van időm a kameramozgásokat figyelni... 

B-oldal: Mi a véleményed a magyar filmiparról, azon belül a hazai filmgyártásban végbemenő újabb rendszerváltásról? Szerinted mikor lesznek a magyar filmek olyan karizmatikusak és külföldre is exportálhatóak, mint mondjuk a spanyol, vagy a skandináv filmgyártás remekei?

László Péter: Remélhetőleg Vajna valóban a forgatókönyvek alapján fogja eldönteni, hogy melyikből készülhet film. Ő nézőcentrikus, én is az vagyok. Bizakodom. A magyar filmnek még mindig jó híre van külföldön köszönhetően Kabos Gyulának és társainak. Alapvetően mi mindig vígjátékokat gyártottunk nagy többségében. Én ebbe az irányba mozdulnék el.
A mai fesztiválokon megint sikeresek a magyar filmek, de ezek már nem vígjátékok. Sokan azt mondják, a szakmának készülnek ezek a filmek, amiben sajnos van igazság. Néhány ezren, talán néhány tízezren néznek meg itthon többszörösen díjazott filmeket, amiből nem az következik, hogy nincs szükség ezekre, hiszen a minden gátat áttörő, minden mélységet felkutató művekből táplálkoznak a könnyed műfajokban alkotók is. Szükségünk van ezekre, igen. De kérünk lehetőséget mi is alkotni maradandót, olyat, ami ízléses, előremutató, gondolkoztató és elnézést kérek, de szórakoztató is egyben. Mert létezik ez a műfaj is. És ez egy nagyon igényes műfaj. Nem azt adja, amire éppen vágyik a néző, hiszen ezt a vágyát a kereskedelmi televíziók elégítik ki, hanem azt adja, amire szüksége van, de nem tud róla. Hogy felismerje, megértse, továbbgondolja, esetleg új irányokat találhasson... Hangsúlyozom, mindezt úgy, hogy közben szórakozik.

B-oldal: Hogy állsz a filmes listákhoz? Szerinted mi az az 5-10 film, amit mindenképpen látnunk kell?

László Péter: Nincs 5-10 film mindenkinek. Az ember életkorán, neveltetésén, életterén, barátain, életfelfogásán múlik, milyen film való neki, meg egyáltalán, neki mit jelent filmet nézni. Nem is az a lényeg, hogy mit, hanem csak, hogy menjünk moziba, adjuk meg a módját!

B-oldal: Mi lesz a következő film, amit mindenképpen megnézel?

László Péter: Nem tudom, ma színházba megyek...

Better Halves (Oldalbordák), 2006 from Peter Laszlo on Vimeo.

B-oldal: Kérlek, mutassátok be a zenekart a B-oldal olvasóinak!

DeViszont: Tulajdonképpen nem különösebben térünk el a világ legtöbb zenekarától, mi is dalokat írunk és játszunk el. Ami viszont lényeges, hogy DeViszont számokat, ez pedig meglehetősen kevés bandáról mondható el, főleg a Távol-Keleti országokban és Kongóban.
A stílusunk besorolásával tapasztalataink alapján bárki más könnyebben boldogul nálunk, de elvétve akad próbálkozás amire kénytelenek vagyunk bólogatni. Ilyen pl. a funk-rock, a rock, és kicsit az eskimo-trash-subpop. Zenekarilag legutóbb talán a progresszív-popot emlegettük. De mindegy is. Szerintünk optimális esetben a műfaji besorolás vakvágány, alapvetően inkább az a lényeg, hogy olyan zenét szeretünk csinálni, amitől jól érezzük magunkat. Persze nem vesszük zokon, ha mások is így vannak a végeredménnyel.
Szerencsére nem ismernek sokan minket személyesen, ezért eddig rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ezekkel szívesen hencegünk is. Egyik ilyen az International Live Awards 2009 nemzetközi tehetségkutatón magyar bandaként hazahozott 2. helyezésünk, hogy voltunk egy nyuszilányos werk-film aláfestő zenéje, a koncertjeink sikere illetve hogy a múltkor egészen ehető rántottát csináltunk. És kicsit ide lehetne sorolni a rajtunk fürtökben lógó lányokat is, ha lennének. Maradi módon alapvetően mégis a zene öröméért csináljuk.
Összességében jó móka minden ami ezzel jár, bár egyelőre a koncertszervezősditől a promóciós feladatokig minden járulékos feladat ránk hárul, így sokszor nincs aki etesse az állatokat. Viszont így külön öröm ha sikerül összehozni egy jó videoklipet, egy fotósorozatot vagy bármit, hiszen tudjuk hogy mindent önerőből értünk el. Tökéletes példa erre - bár nem mi és nem önerőből értük el- a Zagyva Zoli barátunk által készített 320 koncertvideónk, amelyet 2 hét alatt több mint 1100-an néztek meg a YouTube-on.

B-oldal: Mi a helyzet albumfronton?

DeViszont: Az állandó szponzorkeresést leszámítva jól áll a szénánk. Két év után úgy fest, kialakult egy véglegesnek tűnő felállás, -ami nem hátrány-, és terveink szerint ezt a hányattatott időszakot zárja majd le a pár hete szerzői kiadásban és kis példányszámban megjelent kislemezünk, (hallgatható, letölthető: www.deviszont.bandcamp.com) valamint a legkorábban ősszel napvilágot látó nagylemez, melynek 13 számán már dolgozunk a miskolci HangArt stúdióban. Ezúton üzenjük minden kiadónak, hogy türelem....

B-oldal: Mi a TOP5 előadó, zenekar aki hatással volt rátok?

DeViszont: Mindenkitől lopunk, aki szerintünk jó zenét csinál vagy csinált. Az a biztos. Egymás előtt pedig csak a DeViszontot dicsérjük abból nem is lehet nagy baj, és a munkamorálra is jótékony hatással van. De azt pl sosem firtatjuk melyikőnk mit hallgat civilben arra talán még a zenekar is rámenne. :)

B-oldal: A közeljövőben hol láthat titeket a közönség, melynek megtetszik a bemutatkozó nótátok?

DeViszont: Ha bárkinek megtetszik, annak kifejezetten jó hír, hogy a többi is ilyen, sőt sokkal jobb! :) Csekély informatikai tudással megtalálhatóak vagyunk a Facebook-on, ahol folyamatosan hírt adunk a koncertdátumokról, magunkról, lehet velünk mindenféléről beszélgetni, és egy rakás érdekes és érdektelen dolgot posztolunk állandóan, mindig. Az biztos, hogy a stúdiózás után sem ülünk majd a babérjainkon. A folyamatos miskolci koncertezés mellett (pl. a Corner Stage café-ban) pedig előreláthatólag lesz jó néhány közös bulink pár haverzenekarral (Kipu, Kisavas, Romanek Airlines... satöbbi). A koncerteket amúgy nagyon szeretjük, néha jobban mint a finom ételeket, de nem mindig.

Igen, ez bizony a David Fincher-féle Tetovált lány lesz. Az alábbi, neten keringő "előzetes" alapján egy dolgot gyorsan meg lehet állapítani: látványvilág copy-paste.

Nyilvánvaló, hogy az életképtelen amcsi nézők kedvéért forgatják újra az eredeti filmet és valószínűleg a sorsa is hasonló lesz, mint a Tégla és a Szigorúan piszkos ügyek esetében a Téglának volt... Sikerek, díjak, hozsanna, miközben a film valószínűleg kockáról-kockára fogja követni Niels Arden Oplev filmjét. Ja, ő az eredeti film rendezője, nyilván Google nélkül senki sem tudta volna. Én sem tudtam, talán Fincher se. :) 

De legalább előszedtek egy klasszik főgonoszt a 80-as évekből, Steven Berkoff személyében, plusz az autentikusság miatt Stellan Skarsgard-ot, aki nagy kedvencem.

Éljenek az örökösök, éljenek a jogtulajdonosok! :)

Ezekkel az angolszász eredetű gitár(pop) zenékkel eredendően az a bajom, hogy saját határaikat nem feszegetik, alapvetően biztonsági játék az albumkészítés kreatív szakasza.

Szerencsére vannak kivételek, ilyen a dunaújvárosi-budapesti Stereomilk is. Nemrég jelent meg az új lemezük, amit szigorú fülekkel sokszor végighallgattunk. Előre annyit elárulok, hogy több, mint fasza lett.

Azt a lemez hallgatása előtt is sejtettem, utána meg pláne, hogy ez egy nagyon fontos lemez a zenekar életében, mondhatni vízválasztó. Belülről ezt nem tudom megítélni, nem ismerem a tagok ambícióit, a céljait, kívülről nézve azonban szerintem egyértelmű, hogy a jelen honi helyzetben egy jó lemez felemelheti őket és sok olyan dolgot elérhetnek, ami eddig nem volt, sokan megismerhetik őket, akik eddig nem ismerték, viszont egy átlagos lemez is már megtörheti a zenekar lendületét, a koncert szervezőknél, rádió szerkesztőknél pedig megint csak hosszú távra kártékony hatása lehet. Szóval komoly tétet éreztem, talán ezért is tettek bele ennyi energiát, nem csak a saját maximalizmusuk miatt.  Mert a munka szaga süt róla.
 
Ha pontoznom kellene, 10-ből 9-et adnék rá. Meg is indoklom, hogy miért "csak" 9. 10 pontot szerintem 10-15 meghallgatás után ritkán adhat az ember, azt csak olyan lemezek kaphatnának, mint pl 1-2 The Mars Volta, az első Down lemez, egy Pantera, Zoli Band, RHCP (kinek mik a személyes überkedvencei). Hiszek abban, hogy egy jó lemezt az idő igazol. Először a 8 ponton gondolkodtam, de ahogy egyre többet hallgatgattam, nagyon ragadós lett az anyag. A semmiből csapott a fejembe a "Megfelelő ember" meg a "Zöldhullám", ott járkált a fejemben fel, s alá a dallam. Egyértelművé vált, hogy a lemez egyik legnagyobb erénye az időt állósága lesz. Felejtsük el a pontokat, mondom, hogy miért gondolom ezt egy nagyon jó lemeznek, mik szerintem az erényei.
 
Megengedve magamnak egy óriási közhelyet, abban látom a lemez legnagyobb erényét, hogy nagyon jó a dalok. Ez önmagában még nem lenne garancia a sikerre, mert sok jó dal van, ami utána feledésbe megy, de ez a lemez a sokadik hallgatásra is hagy még felfedezni valót és izgalmat. Maga a stílus, amiben dolgoznak nem forradalmi, tengernyi ilyen lemez van, de van pár dolog, ami azért már-már Stereomilk attribútum. Az első ilyen a dalszövegek és a dallamok. Itt az előnye, hogy a Stereomilk magyarul ír, mert így azért könnyebb itthon maradandót alkotni. Vannak jó dalszövegek, de az ilyen képek, metaforák, amiket náluk hallok, elég ritkák a magyar felhozatalban. Lukács pl. inkább a rímekre, sztorikra megy rá, náluk a képek, metaforák miatt erősek a szövegek. A "Zöldhullám az égbe", a "sovány volt és a haja a szemébe ért" nagyon-nagyon erősek. Egyszerre derültem és elismerően bólintottam. A "technikailag összetett ugrást hajtott végre" pedig nálam a csúcs. Szekeres Andris hangja pedig tud egyszerre erős és tiszta, karakteres lenni. Sok banda esetén mindig ez a probléma: vagy csak erős az énekes hangja, vagy csak jól tudja kiénekelni a dallamokat, hangokat. Igazán karakteres hang nincsen sok. Egy gyengébb énekes csak a középszerűség felé vinné a zenekart, hiába jó a zene, a tömegek tetszésének a gátját egymagában nem törné át. Ezeket a dalokat a szövegek éltetik, de nem csak ezek, a dallamok nélkül nem lenne ilyen hatás.
 
A másik erő Almási Endre gitárjában van. Kis túlzással minden dalban máshogy játszik, máshogy szól. Mindig azt teszi hozzá, ami éppen kell a dal érdekében. Dög, díszítés, hangulat fokozás, érzelmeskedés. Mindenképpen megnézem őket majd koncerten is, mert kíváncsi vagyok, hogy ezeket koncerten hogy hozza Endre. 
 
Ha rádióban gondolkodunk, vannak potenciális slágerek, ilyet sokan tudnak, de ha lemez magasságból nézzük, az anyag azért ver köröket az általam ismert hasonló bandákra, de ide vehetünk sok metál és egyéb bandákat is, mert egyszerre homogén és heterogén. Heterogén, mert majd minden dal más karakter, más hangulat, másért lehet szeretni, sokszínű a lemez. Viszont homogén is abból a szempontból, hogy nem lóg ki egyetlen dal sem, ami gyengébb lenne,vagy érezni lehetne, hogy csak töltelék. egyformán erősek, egyedül a Légypapír-ra lehet mondani, hogy egyértelműen a legerősebb. Ha már a gitárt említettem, a hangszerelést is szóba kell hoznom. Nem féltek fúvósokat használni, funky-soul témát játszani, bármit, ami szerintük jót tesz a dalnak. A lényeg, hogy nem jól bevált, vagy potenciális közönségkedvenc, "rádiós recept" koncepciókat dolgoztak ki, hanem jó dalokat akartatok írni. Össze is jött. 

Szóval gratulálok, nagyon jó lett a lemez, szerintem ezek a dalok kiállják az idő próbáját. Örülök, hogy nem a verze-refrén-verze-bridge-refrén-refrén tuti receptet alkalmazzák, hiába jött be pl. a Hooligansnak, Zanzibárnak. Egyszerűen jó figyelni, hogy mi fog történni a dalban. Amit hiányolok a lemezről, az még egy Légypapír szerűen húzós dal, egy szívbe döfött adrenalin injekció. Illetve szívesen meghallgattam volna egy hosszabb, elszállósabb, kísérletesős dalt, ami a 30valahány perces játékidőn is dobott volna, mert így kicsit rövidnek tűnik a lemez. Alig hallgatom, kezdődik újból. 

Annyit még feltétlen meg kell, hogy említsek, hogy a nagyon perverz  emberek fizikai formátumban is megszerezhetik a lemezt, mókás 800 Ft-os áron (az új Turbo lemezt is ennyire árazták). Ez egy üzenet és egyben egy követendő példa is.

A zenekar: 

• Szekeres András: ének, gitár (lásd még Junkies)
• Almási Endre: gitár (lásd még Frenk)
• Farkas Csaba: basszusgitár (lásd még Galapagos)
• Szekeres István: dob (Andrissal csak névrokonok)

A lemez: 

Be kell valljam, én a Zagar és a DJ Bootsie koncerteken mindig a dobost néztem. Alázatos, pontos és a rockzenén felnőtt fülemnek mindig újat mutatott. Értem ezalatt, hogy Lázár Tibor játékában sosem volt öncélúskodás, nem épített maga köré óriási szerkókat és cinrengeteget, mégis mindig egyedi játékot hallhattam tőle. A dobos úr nemrég Occam néven saját zenei projektet indított.

Április 16-án úgy mentem el a Merlinbe, hogy egyfelől visszatér a Realistic Crew, másfelől egy újabb izgalmas zenei történet veszi kezdetét. Azt kell mondanom, hogy a tavasz bulija volt, hiszen amellett, hogy a Realistic Crew kiváló műsorával jelezte, hogy újra a hazai trip-hop palettán van, Occam élő zenekarával színpadra állított debütáló albuma is lenyűgözött.

Lázár Tibor most nem a dobok mögött ült, így hamar leesett mindenkinek, nem lesz itt kérem cintányér csapkodás. Átváltozott, Occam lett, aki immáron mindenféle kütyükkel és nem a tamokkal varázsolt nekünk. Occam mellett Kovács Bálint gitározott, Kiss Árpád billentyűzött, illetve trombitált, a Neo-ból ismert Hodosi Enikő pedig felváltva kápráztatott el minket szépségével és énekhangjával. (Pontosabban mindkettővel és egyszerre.) A hangulatot VJ Kemuri hipnotikus vizuálja egészítette ki. 

A lemezt csak a koncert után hallgattam meg és otthon külön megállapíthattam, hogy Occam egy kifejezetten egyedi világot hozott létre, melyben keverednek a hipnotikus, elektronikus, ambient jegyek, megspékelve jazz hangzásokkal és persze Hódosi Enikő fantasztikus énekével. Kérdés, hogy rohanó világunkban van-e időnk figyelmeztetni magunkat (és másokat) arra, hogy kicsit nyugodjunk meg, dőljünk hátra és sehova se rohanjunk, ellenben mélyedjünk el dolgokban. Legyen. Ez a lemez az egyik segítség ehhez, olyan, mint egy könyv, amit nem tudsz letenni...

A lemez ezáltal nem hódol be a mostani trendeknek, nem is volt célja, hogy a partikultúra részévé váljon. Ahogy Occam egy interjúban fogalmazott "mindenki a pörgős, gyorsan lezajló dolgokat preferálja, ez (az album) pedig nagyon nyugodt." Az albumot felesleges házibuliba vinni, ellenben csendes esti merengéshez, ébren álmodáshoz és hangos napok előtti lassabb ébredéshez kötelező darabként ajánlom, kiemelve a számomra két legnagyobb fénypontot, a Passage és az I was a dervish című műveket.

Nem tudom, hogy Occam mennyire szánta koncept lemeznek a My Rorschach-ot, de mivel az egyedi hangulat az egész lemezen végighúzódik, a hangok, a dalok szépen átcsúsznak egymásba, néha úgy tűnik, mintha már másodszor forogna a korong.

Ilyenkor amúgy már másodszor is forgott nálam és örültem, hogy ebben a világban egyáltalán nem kell sietnem sehova...  

Piros. Csizma. Sál. Kalózszem. Vörös rőzse.

Ez mind oké. De miért üres a kalitka? 

Ma este a Gödörben The Carbonfools koncert lesz, állítólag meglepetéssel, hiszen a koncert előtt pár perccel lesz Koós Árpád BABEL című animációs filmjének premierje, amit először a Gödör közönsége láthat.

A kapcsolat a kettő között nyilván a zene, hiszen a kisfilmben a The Carbonfools friss dala, a Hippie Song szólal meg… De nem most, hiszen én a csapat MR2 Akusztikban előadott, pontosabban újraértelmezett Charlie-dalát dobom be a közösbe. Óriási. Jég. Whisky. Jég.

Megint valami, ami alulról jön, és reméljük, úgy megy el mellettünk felfelé, hogy csíkot is elfelejt húzni. Az Eleven (10+1) Dunaújváros központú formáció, a posztokat nem bonyolítják különböző hangszerekkel: mindenki MC. És ennek megfelelően mindenkiből ömlik is a szó, sok félkész és befejezett felvételbe bele tudtam hallgatni tőlük, jobbnál jobb alapok, egymásra épülő szövegrészek, négy különböző hang, egyenként saját stílus, de nem ütnek el szögesen egymástól. Összeáll az egész, pont olyan, amit aztán 2-3 évig nézek, hogy mikor jönnek már fellépni, mert oda akarok állni +1-nek bólogatni. Ahhoz értek...

Az előző klip, a Szakadatlan "low budget" jelölővel került fel a YouTube-ra, ahhoz képest ezt sem uniós pénzből intézték, ami kesben hiányzik, azt munkában tették bele. A klipen megjelenő MC-k sorban, a kiírás szerint: Joe, Atesh, Paths és Yashyma. Nagydarab Adamis Annák beépített hangszóróval. És az erősítő nem a hangszóró elé, hanem még a szöveg elé van bekötve: néhány soronként szépen felüti a fejét egy-egy életkép az átlagember átlagos napjából. Ez nem a seggrázóknak szól a kölcsönkért autókkal.

Az ilyen kezdeményezés az, ami vinni tudja valamire: 2 klip a semmiből, tervek, nyomulás, side-projektek, heti szinten történik valami. Amint a srácok összetartás-alapú labelén, a wandallz.hu oldalon látható, szinte bármilyen kombinációban alkotnak egy-egy külön formációt, vagy egyenesen zenekart, az a minimum benyomás, hogy ez több, mint hobbi. Az Eleven szépen megjátssza az elnevezés mögötti koncepciót, sokszor jön a szövegekben a 10+1, jól visszajön a logógrafikában, és nem mellesleg 2011. július 11-ére ígérik a "Tízpluszegy" című albumot, amit saját kiadásban, mint az állat tolnak előre, és egyre több szám készül el, különböző forrásból származó alapokra. A Visszhang alapja Jay Bras, a klipverzió keverését Dj Nice végezte.

Az Eleven szombat este (2011. május 28-án) a Hősök előtt, a dunaújvárosi Terminál Bárban lesz terepen, aztán legközelebb június 4-én a hozzájuk hasonlóan feltörekvő magyar márka, a MATRA Skateboards saját gördeszkaversenyén villantanak egy kis eleven hiphop kultúrát az eleve_ hiphop kultúrába. Kép a képben. Hogy utána mi van, az azon a zizegésen múlik, amit ti intéztek. Én előttük baráti alapon, veszem a kalapom - le, és ne mondjam kétszer: lájk, copy, paste, share.

Csinálhatott bármilyen gaztettet a feleségével, számomra ő akkor is egy gyerekkori ikon marad, egy stájer mamlasz, aki egy 20 méteres kivágott fát visz a vállán.

Igazi színészóriás, amit a lenti 10 perces videó is alátámaszt. A teniszlabda nem tudom, hogy került a bicepsze helyére. Muhhá.

A héten ismételten felhívtam a B-oldal Facebook csoport figyelmét a The 16 F***king Years of G-Stone Anniversary Session albumra, mikor egy kedves olvasó az alábbi videó linkjével lepett meg.

A lenti videón a Kruder & Dorfmeister duó 2011. januári Zürichben előadott műsorát lehet megtekinteni, valamint a 2010-es VOLT emlékeket felidézni. (Úgyis csak a hangulatra és a LED falakra emlékszem. Jó volt, na.)

Munkaidőben gömbözéshez tökéletes.

Performance by Kruder & Dorfmeister
featuring MC Earl Zinger & Ras MC T- Weed
LED Visuals by Fritz Fitzke
Volkshaus, Zurich (29. 1. 2011.)

Felnőttfilm, avagy László Péter parádés, majdnem 10 perces kisfilmje, csattanóval. Nem mondok többet, azzal elrontanám az ÉLVEZETET. Első nézés után jöhet a második, amikor már minden csemegére jobban utólag oda tudsz majd figyelni.

Utána jöhetnek a saját praktikák...

Kérlek, mutasd be a zenekart, mit kell tudnunk Magyarország egyetlen szalonnazenekaráról?

A Malacka 1996-ban alakult olyan fiatalokból, akik szerettek koncertre járni, és ezért természetesnek érezték, hogy mások is szeretnék az ő előadásukat meghallgatni. Ez néha így is volt. Eleinte főként az akkori underground zenekarok repertoárjából játszottunk, utána 2-3 év után saját dalok írásába fogtunk (tehát úgy működtünk, mint a világ bármelyik együttese). A saját dalok eleinte közepesen ütősek voltak, pár év múlva már jók. A kiváló szintet csak 1-2 éve sikerült elérnünk. Jelenleg nyolctagú a zenekar, van három énekhang, hegedű, meg fúvósok is, nagyon hangulatos.

Hogy szültétek meg a kétségkívül egyedi stílusotokat, milyen zenekarok hatottak rátok?

Nehéz kérdés, illetve a válasz nehéz. A Malacka tagjai közt van egykori VHK-tag, de van olyan is, aki a Z’Zi Labor sessionzenésze volt. Ezek után túl sokat nem mond, hogy milyen stílusok hatottak ránk. De ha felsorolom a kedvenc zenekarainkat, akkor sem jutunk közelebb a megoldáshoz, mert lenne a listában Radiohead, Beatles, Rammstein és Manu Chao is. Szóval, szerintem ez a stílus csak úgy lett magától

Hogyan születnek a Malacka és a tahó dalai? Kérlek, engedj bepillantást a dalszövegekbe.

A dalszövegeink világa sokat változott az elmúlt 15 évben. Az elején, mivel az alterock vagy valami hasonló stílus vezérelt minket, leginkább szomorkás szövegek születtek – összesen kb. 2-3 darab. Aztán a következő kb. száz dal a vicces, de mondanivaló nélküli kategóriához tartozott, mostanában pedig már nem csak szédítően humorosak, de még értelmük is van. Látható az íve a fejlődésnek!

Hogyan készültök a 15. születésnapotokra?

Elsősorban jubileumi albummal: készült egy lemez, 15 Piggest Hits a címe, és igen, pont 15 szám van rajta. Plusz az intro, amit direkt nem számoltunk bele. Május 20-án volt a bemutatója - a Gödörben léptünk fel, gyakorlatilag teltház előtt, nem kis sikerrel. Hanem naggyal.

Hol látható mostanában a stand-up comedy-ben utazó Három Kismalac formációtok?

Nagyvázsonyban minden évben megrendezik a DumaVölgy-HumorVár eseményt, ami a stand-up, a kabaré és a hasonló műfajok egyhetes fesztiválja. Na, ezek hatalmas bulik szoktak lenni, és a kismalac ott mindig felbukkan. Most éppen a Dumakoncert keretében: ez egy olyan egész estés „izé”, amikor a stand-up nagy egyéniségei, Kovács András Péter, Janklovics Péter és mások hangszereket ragadnak, és onnantól elég viccesen alakulnak a dolgok. Július 23-án lesz mindez. Nyár végén vagy ősszel pedig a kismalac is ünnepel, hiszen most lesz öt éve, hogy majdnem megnyertük a Humorfesztivált.

A közeljövőben és nyáron hol láthat titeket a nagyérdemű?

Most kipihenjük a lemezbemutatót, aztán jönnek a fesztiválok: POSZT, EFOTT és hasonló rövidítések. Szeretnénk minél több helyen eljátszani az új slágereket.