Régi jó szokásunknak megfelelően felhívjuk a figyelmeteket pár értékes magánszámra, avagy olvasásra ajánljuk:

VISSZATÉRT A CLUSTER ONE! 2 éves fennállását ünnepli az egyik legjobb internetes zenei magazin, mely összetéveszthetetlen stílusával ragadott meg engem. A szerzők egy kisebb pihenő után most újult erővel térnek vissza, missziójuk, hogy obszcén világuralomra törjenek, és saját hangot megütve tájékoztassanak minket koncertekről, albumokról és egyéb zenei jelenségekről. Ha valaha SP-stílusú zenét akarunk (újra) csinálni, akkor velük fogunk. :D

ELINDULT A BÜNTI BLOG! Bár nem zenei témában jött világra, de már 1 hónapos "szülinapját" ünnepli ezen új blog, avagy "társadalmi feszültséglevezető játszótér és kerekasztal", melyben szerzőként néha mi is feltűnünk nosferátóval. A barátainkkal közösen írt blogban a mindennapi bosszúságoktól a köztörvényes bűnökig mindent előveszünk, ami fáj, csíp, mar, kiadva magunkból, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy "mit érdemel" a bűn elkövetője.

Hét dala: Savage Garden - Truly, madly, deeply

Album: Truly, madly, deeply (1997)

Miért pont ez? Szerelmes dalokról már értekeztünk itt a blogon, egész pontosan egy éve, viszont az amerikai ünnep újra kopogtat, sőt mi több, kamionként zuhan át nappalinkban. Egyfelelől utálatos, hogy a virágárus és plüssállatka forgalmazó kartell ismét hasznot fölözhet le, másfelől pedig vékony a jég: hiába mondja "minden" lány, hogy neki nem is számít ez a nap, tudjuk jól, KURVÁRA számít. Szívünkben lobogó tűzre dobok is egy kis tüzifát, Kozsó tincsemet megigazítom és küldöm a hölgyeknek e dalt, szip-szip, csók, csók. (Tapi, tapi.)

Kérem tisztelettel, pontosan 40 évvel ezelőtt, ezen a napon (naná, hogy péntekre esett, és ha engem kérdezel, biztos vagyok benne, hogy mocskos-szar, esős idő kellett, hogy legyen) Európában megjelent a Black Sabbath első lemeze. Igaz, ezt egy brutálisan erős sor követte (1975-re már megvolt a Paranoid, a Master of Reality, a Volume4, a Sabbath Bloody Sabbath és a Sabotage…), és nem ez a banda legjobb albuma, na, de akkor is! Az elsőt az ember sosem felejti el, ugyebár. És azért rápréseltek a korongra legalább két olyan dalt -a Black Sabbath-ot és az N.I.B-t-, ami szimplán kikerülhetetlen, ha a Black Sabbath életműről van szó (én a szájharmonikás Wizard-ot is nagyon csípem).

Egyébiránt akkor még nem volt divat sokat pöcsölni egy lemezzel, a zenekarokat a fellépéseik éltették. Szó szerint. Szóval a négy birminghami suhanc, akik akkoriban épp a húszas éveik elején jártak, Tony Iommi, Ozzy Osbourne, Geezer Butler és Bill Ward, megjelent a stúdióban, az első nap felvette a lemezt – teljesen élőben -, a második napon pedig elkészült a keverés. Ennyi, bazmeg, és nem több kellett ahhoz, hogy megszülessen egy legenda!

Amivel a Sabbath egyértelműen sokkolt, az a hangzás és a szövegvilág. Mindkettő szándékoltan sötét, nyomasztó, kilátástalanságot sugárzó. A mai extrém zenéket hallva persze ez már nem annyira feltűnő, de nem szabad megfeledkezni arról a közegről és hangulatról, ami akkor uralkodott. Épp csak túl voltunk (mármint én még korántsem) Woodstockon, a fiatalság mákonyos álomvilágban élt, hirdette a békét és a mindent elsöprő szeretetet (ld. még később Pataky Attis), és akkor egyszer csak eléjük basztak egy olyan lemezt, aminek elég volt ránézni a méltán legendás borítójára, belehallgatni a nyitó dal kísérteties kezdőhangjaiba (állat, ahogy a 2005-ös Ozzfesten hozzák), és máris szertefoszlott minden rózsaszínű képzelgés.

... amikor is a Gonzo, Óriás, Isten Háta Mögött triumvirátus lép fel a Gödörben. Szóismétlés miatt leírom újra: a Gödörben. Szóval a Gödörben lép fel három zenekar, a Gonzo, az Óriás és az Isten Háta Mögött. A Gödörben. Amúgy.

Tesztkérdés (beugratós!):
Hol lép fel a Gonzo, az Óriás és az Isten Háta Mögött a Gödörben február 19-én?

a) Isten Háta Mögött
b) a Gödörben
c) Fonogram 2010 GÁLA

Elképesztő mennyiségű új előadó, zenekar tűnik fel nap mint nap, elég csak a Gödör-A38-Dürer kert programját nézni és persze még nem is lengek ki a punk, metal, hiphop szcéna felé, melynek ugyancsak megvannak a tehetségei és értékei. Ennek ellenére a véleményformáló magyar zenei elit tegnap ismét döfött egyet azon zenészekbe, akik még perspektívát látnak abban, hogy munka mellett saját pénzen lemezeket adjanak ki és 200-300 fős klubokban adják elő saját szerzeményeiket, nemet mondva főzős műsorokra, tehetségkutató versenyekre és egyéb smúzolásokra.

Tegnap sikerült bele-beletekintenem a Fonogram 2010 díjkiosztóba, öööö elnézést GÁLÁBA, mely a magyar zenei élet legjelentősebb zenei rendezvényének volt aposztrofálva.

Az Aerosmith egyik leghíresebb száma vagyon most a terítéken, a Dream on,  pár nagyon jó feldolgozással, mely különösen aktuális a vérzivataros "ki lesz az Aerosmith énekese?" időkben. Alábbiakban ismét a Feldolgozás alatt blogról érkező egyik vendégszerzőnket olvashatjátok.

A szám a legelső, bemutatkozó albumukon jelent meg, melynek címe Aerosmith volt, hogy az emberek fejében tartsák ezt a kifejezést, és még ennyivel se legyen több esélyük más információt tárolni velük kapcsolatban.
Mivel az énekes hangja és a felvételhez használt minősége is sokat változott az évek során, ezért jobb ha több, legalább 3 verziót említek. Ugyebár ott van az eredeti stúdióverzió az 1973-as albumról, valamint létezik egy 2007-es (azt hiszem) stúdiófelvétel is.

Nekem mégis az alábbi verzió a kedvencem. Sajnos nem tudom mikori, de maga a tény, hogy az MlyuzikTV műsorán volt, talán a késő '90-es évekre, vagy egy kicsit hamarabbra teszi. A zenekar karmestere Michael Kamen, aki ugyancsak feltűnik a videóban. Talán itt láttam Steven Tylert a legjobb formájában valaha.

Következő dalversenyünk játékosait szólítom színpadra, feltéve, ha kijönnek a sminkszobából! Azaz kérem, avászkodjanak már ki onnan, ha megy, akkor villantás nélkül. (Persze, ha mindenáron villantanának...) Szóval, nem is tudom, hogy kimondani, vagy leírni nehezebb a két hölgy nevét, de köszöntsük nagy tapssal Natalie Imbruglia és Kylie Minogue kisasszonyokat!

Imádnivaló hölgyemény mindkettő, így a legtöbb paraméterben számomra ismét eldöntetlen. Utolsó versenyszámként a kisállat-hangutánzás és kedvenc dalaim előadása maradt. Tessék.

Kezdődjön az ausztrál belharc!

Korábban hírt adtunk arról, hogy feloszlott a Suhancos és a két zenész útjai elváltak egymástól. Fanka ment balra, Szabó Balázs ment jobbra (vagy pont fordítva? :D) és persze nem haragszanak egymásra. 

Örülünk, hogy úgy tűnik, a zenei palettáról viszont nem tűnik el a két zenész, Szabó Balázs első önálló albuma például február 15-én jelenik meg, Megcsalogató címmel. A lemez 8 dalát a Soundcloudon már meg is lehet hallgatni... Aki pedig az élő varázsra vágyik, annak ott lesz február 25-én az A38-on megrendezésre kerülő lemezbemutató koncert, ahol a vendég a Zuboly zenekar lesz.
A megjelenő album bájdövéj dupla lemezes lesz, hiszen a második korongon egy werkfim (avagy filmnapló) szerepel, mely az album készítése közbeni pillanatokat örökíti meg.

Végül, nem is tudnám mással ajánlani e zenei csemegét nektek, mint a "főhős", Szabó Balázs szavaival: "Szabad elszállás a legszabadabban értelmezett népzene nevében igazi kiválóságokkal, ínyencségekkel, hiphoppal, hosszúfurulyával, rappel, dudával, mindennel, ami csak a teljes őrülethez kellhet."

Bréking! Ezek a srácok aztán nem szarral gurítanak. Nem teszik ki a kalapot a földre, nem várják, hogy szórd nekik az aprót, a magyar breakpápáról, Fenyő Miklósról pedig még nem is hallottak.

Talán azért, mert ők a Red Bull BC One 2009 breaktánc verseny első helyéért küzdő faszagyerekei. Legalább annyira meggyőzőek, mint az az elvetemült, aki 70 gramm fűből készít spanglit.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden idők egyik legjobb zenekara nem csak abból áll(t), hogy Radio Ga Ga, I want to break free és We are the champions... Hardcore Queen-rajongóként engem kifejezetten felháborít az a szűklátókörűség, mely néha ezt a sokszínű együttest körüllengi. 

A minap számomra is újként csapódott be az alábbi videó (pedig nehéz ilyet találni...), melyen az 1974-es Rainbow Theatre-ben tartott koncert egyik fennmaradt részlete, a Queen I. albumról származó Son and Daughter című dal látható.

Igazi glamrock, egy felső tamos Roger Taylor, a dal közepén gitárkiállás és szóló és persze frontemberkedés a szokásos levágott végű mikrofonnal. Micsoda idők lehettek ezek...

A videó megtekintéséhez KATT: Queen - Son and Daughter (Rainbow Theatre, 1974.03.31.)

Tegnap kezdődött és február 26-ig tart az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Képek Ideje Fesztivál a Trafóban. Filmek, tánc, animációs musical, avagy "különleges vizuális megoldásokkal, mozgókép és előadóművészet interakciójával kísérletező előadássorozat", mely a látogatókat várja.

Mármint azokat, akik ki tudják mondani a rendezvény nevét, mikor a jegyet várárolják.

Ha bekapcsolom a Jazzy rádiót, akkor pontosan ilyen zene szól. Ez volt az első benyomásom a Groovus Interruptus muzsikájáról. Letisztult smoothjazz, amiben felfedezhetőek Dave Sanborn, Marcus Miller, John Scofield és a hozzájuk hasonló hatalmasságok hatásai... Ja, és jól is játszanak, olyannyira, hogy nem kellene szégyenkezniük a világ bármelyik jazz fesztiváljának színpadán állva. Mindez azért is nagy dolog, mert a zenekar háromnegyede (négytagú a banda) nem is hivatásos zenész, hanem építési vállalkozó, telefonbolt-tulajdonos, informatikai project manager, meg ilyenek.
Riszpekt, tessék utánuk csinálni!

Szóval a Groovus Interruptus:

• Borkó Attila - szaxofon
• Miele László - basszusgitár
• Tóth Mátyás - gitár
• Csendes Péter - dob

A Jump Off című saját szerzeményükhöz (mert sok ilyen van ám nekik) készített a B-oldal egy kis videoklipecskét. Tessék ide, a play ikonra bökni! Jó szórakozást!

A B-oldalTV további videoklipjeit a http://b-oldal.tv és a https://www.youtube.com/boldaltv oldalon tekintheted meg!

A Massive Attack Teardrop című dala véleményem szerint a legnagyobbak közé tartozik. Én azokat hívom "nagyok"-nak, amik hatással vannak az emberre, akár észreveszi, akár nem. A dalszöveg kellemes, a dallam zseniálisan egyszerű és imádnivaló, az előadásmód pedig csillagos ötös.
A dal videóklipje egészen egyedi, csak annyi a probléma, hogy nem a teljes verzióját használja számnak. Ezt még egy 20 perces progresszív számnál meg is érteném, de e dalnál 1 percet levágni egyszerűen nevetséges. A teljes verzióért IDE tessenek kattintani, majd nézzük a feldolgozásokat.

Sajnos ez a szám rekorder a legpocsékabb feldolgozások tekintetében, pedig annyira nem is elénekelhetetlen a szám, mint mondjuk a The Great Gig In The Sky a Pink Floyd-tól.